Amióta írunk a maihoz hasonló évösszegzőket, 2020 a növekedésé, 2021 az új dimenzióké, 2022 a tudásmegosztás éve volt, 2023 a közösségépítésé, és 2024, a hetedik minek is az éve volt? Lássuk csak!

Amikor ezen elkezdtem gondolkozni, először a kollégáimat kértem meg, hogy a teljesség igénye nélkül idézzék fel 2024 számukra kedvenc pillanatát, hogy mégis kirajzolódjon, milyen is volt ez az év!

Révay Andi az érzékenyítéseket emelte ki: Mókás pillanat volt, amikor nagycsoportosoknak tartott foglalkozás során kérdeztük a gyerekeket, hogy hallotta-e már valaki a fogyatékosság szót és tudja-e, hogy mit jelent? Az egyik gyerkőc mondta, hogy “A fogyatékosság az, amikor le akarsz fogyni!” Egy másik alkalommal megható és feltöltő volt azt látni, hogy a kerekesszékes kisfiú, milyen örömmel mutatja sima társainak, hogy hogy kell használni a járgányt és micsoda büszkeség ül ki az arcára, mikor megélheti azt az érzést, hogy végre itt most ebben ő a leggyorsabb, legügyesebb.

Sári szerint ilyen volt a LEGO Érzékenyítő Társasjáték képzésünk legjobb momentuma: Az Érzékenyítő Társasjáték képzésünk idén új forgatókönyvvel futott a megszokott online térben. Fantasztikus volt megélni, hogy 50 lelkes pedagógus, 5 szakember az online térben is olyan beszélgetést tudott létrehozni, amiről aha élménnyel jött el mindenki. A képzés után azt éreztem, hogy határ a csillagos ég!

Ugyancsak szakmai pillanat az AAK képzéseinkről, Mazsiban így maradt meg: Hihetetlen látni azt a pillanatot a résztvevők arcán, amikor kezd bennük összeállni a kép, hogy mennyi mindent is jelent a kommunikációfejlesztés és az AAK. A kedvenc pillanatom idén, amikor egy szülőben megfogalmazódott, hogy “Ja, hogy a kisvonattal ha így játszunk, az már kommunikációfejlesztés?” És igen! Nem kellenek hozzá fényes, drága eszközök, pusztán egy szemlélet kell, és az egész világ AAK eszköz.

Kinga a Piknikeket idézte fel: Talán mondhatom, hogy a piknikeknek már rendszeres résztvevője vagyok a családommal együtt, változó számú gyerekekkel. A sima kislányom azért szeret járni, mert lehet gurulni a kerekesszékben, csomó menő dolog várja, és már van ott barátja is. A fordított gyerekem pedig azért szeret járni, mert annyi mindent kipróbálhat, és tulajdonképpen olyan az egész rendezvény, hogy ő otthonosan érzi magát benne. Én pedig azért szeretek járni, mert úgy érzem, ez a közeg ránk van szabva! A sima és a spéci gyerekem is megtalálja a neki tetsző dolgot, amivel játszhat. Töltődhetnek Fruzsi meséin (én is), és lehet, hogy én akár 3 percet is eltölthetek úgy, hogy nem őket kell szórakoztatnom 🙂 
  

Fruzsi ezzel egészítette ki: az összes piknikünk a kedvencem, főleg a Duna-partiak, Sződligeten. Ha esős, ha napsütötte, mindegyik nagyon jó hangulatú volt. Különösen azt az érzést szeretem, amikor kicsikkel nagyokkal, simákkal és fordítottakkal megérkezünk a meseösvény végén az erdőn át a Dunához, ott valahogy kinyílik a világ és megnyugszik a lélek. Azért is, mert  egy nagy hömpölygő folyó az ártéri erdő mellől, a kavicsos partról nézve egy nagyon rendben lévő érzés, és azért is, mert megint felsóhajthatunk, hogy ez a piknik is milyen jól sikerült, és nézhetjük a vidáman kacsakövező gyerekeket megnyugodva. 

Fruzsi a mesecsoportról: az egyik kedvenc pillanatom  az volt, amikor az öt kislányból álló mesebrigád utolsó alkalmát a Margitszigeten tartottuk. Az utolsó alkalmak mindig külölegesek és meghatóak, de ez azért is volt extra, mert olyan  kevesen voltak a gyerekek, hogy befértek a teherbringámba. Csodás volt 5 összezsúfolt kis királyleánnyal és Sacival suhanni a lejtőn lefelé a híd utáni úton, mint egy táltos paripán. Felfelé ugyanez nem volt ilyen suhanós, de nagyon aranyosan drukkoltak nekem, a mesebeli igáslónak. 

Sára az Erőforrás-csoporttal kapcsolatban idézte fel ezt a kedves történetet: az a szívmelengető gondolat jut eszembe, ahogy a 10 alkalmas folyamat során - mikor kéthetenként kedden kora délután találkoztunk a csoporttagokkal az online térben - fogalommá vált az, hogy “ez az a kedd”. Mikor az egyik csoporttag írt, hogy egész délelőtt úgy készült, hogy délután jó lesz újra beszélgetni, aztán rájött, hogy a következő héten lesz a csoportalkalom és még egy hétig várnia kellett, hogy eljöjjön “az a kedd”.

Mazsi szerint kiemelkedő volt az év adománygyűjtése: Vannak dolgok, amiket sokáig dédelgetünk, és mikor kikerül, elindul, akkor már önálló életet él. Ilyen volt idén a Változás Konyhája adománygyűjtő programunk. Kitaláltunk egy keretet, és a követek hihetetlen dolgokkal töltötték fel. Volt, aki sima-fordított menüt készített, volt, aki felélesztette 20 éves barátságait, és volt, aki egybekötötte egy lakásavatóval. A kedvencem mégis az, amikor önálló életet élve megtalál másokat a projekt. Pont jókor, jó helyen éri őket. Segít egy életszakaszt elfogadni és pozitívba fordítani, segít kapcsolódni, és legalább annyit ad az adománygyűjtőknek, mint amennyit a szervezetnek adnak az adományok. Így lesz igazi fordított “adok-kapok”!

Volt ám felejthetetlen szülinap-ünneplés is a teraszon! Kata így emlékszik: A kedvenc idei csapatszülinap egyértelműen Mazsié volt. “Ha Mazsi nem tud menni a strandra, majd a strand megy Mazsihoz!” Így született meg a 6. kerület 6.emeletén az első balatoni Sellő büfé. Volt homok, kismedence, karúszó,színes törölközők, papucsok, papírpohár, strandtáska, napszemüveg és naptej, gyros, palacsinta, sör és “elkészültasajtostejfölös”. Ja és a legjobb az egészben, hogy ez egy teljesen átlagos májusi hétfőn 11:00 órakor történt, munkaidőben. 

A csapat úgy döntött, hogy (Flóra vonakodása ellenére) a visszaemlékezés végén jelenjen meg valami, amiről már rég be kellett volna számolnunk. Most Fülöp Andi ad hírt róla: Flóra a TED-en! Halljátok? Flóra a TED-en! Az év egy csúcspillanata volt számomra, amikor hosszas készülés, rengeteg izgulás és némi kétségbeesés után Flórát láthattam a TEDxYouth színpadán. Izgult, nyilván (ki nem izgulna??), de egy igazán sokat adó előadást láthattam tőle, amit - bevallom - megkönnyeztem. A többiekkel együtt. :)

Végignézve, hogy a csapatunk tagjai milyen pillanatokat emeltek ki a hetedik évünk sok-sok programja közül, nekem a Három kismalac meséje ugrott be, amivel meseterápián edződött kollégáim sokat példálóznak. Amikor elkezdtük az egyesületünket működtetni, teljesen ad-hoc jelleggel találtuk ki és valósítottuk meg azon nyomban a programjainkat. Nem volt alapozás, tervezés, csak a színtiszta és azonnali megvalósítás. Megyünk érzékenyíteni (és a sulik hívtak), csinálunk pikniket (és jöttetek is), kellene program a karanténba - nézzétek, itt a Meseposta, vegyétek! Tiszta szalmaház. De ha nincs még semmi kötelezettség, se rossz idő, se pályázat, se semmi, akkor ez is megteszi!

De mára nagyobbak és tudatosabbak lettünk, sok projekttel, elszámolandó támogatásokkal és bővülő csapattal, így szembesültünk azzal, hogy fel kell húzzuk az első kőházunkat. Betonozással, vezetékekkel, sőt, tetővel a fejünk fölé. Mert nagyon is hosszú távra tervezünk!

Ennek értelmében foglalkoztunk tudatosan a brandünkkel és  erősítettük a kommunikációt a külvilág felé (ez volt a Ne gondold túl! kampány).

 Fél éve stratégiát alkotunk (új alapokkal: új vízió, misszió, értékek), és majdnem ilyen hosszan készült el a saját adománygyűjtő felületünk is, ami nagyon régi tervünket valósítja meg. Újraalkotjuk folyamataink egy részét, hogy hatékonyabban működjünk az egyre növekvő és érő szervezetünk sodrásában. Mi ez, ha nem modernebb vezetékrendszer?

“A hetedik te magad légy!”

Azt hiszem, az idei, a hetedik kulcsfontosságú év volt a történetünkben. Sokkal profibbak lettünk, számos dologban szintet léptünk és csodálatos emberekkel bővült a csapat is.

2024 számunkra a tudatos építkezés éve volt. Tartsatok velünk továbbra is, figyeljétek meg testközelből, hogyan építjük még erősebbre és magasabbra (és egyben mélyebbre is!) az inklúziót.