25 dolog, amire büszkék vagyunk 2025-ből
- Török Flóra

- jan. 14.
- 7 perc olvasás
Frissítve: jan. 27.
Izgalmas, turbulens és felejthetetlen év volt számunkra 2025. Jövünk a szokásos visszatekintővel, amibe mindig viszünk valamilyen, az előző évre jellemző kicsit sem misztikus számmisztikát. Itt jön a 25 kedvenc dolgunk, olvassátok és örüljetek velünk!
Csúcson a szakmai programok
1. Bármilyen patetikusan hangzik is, 8 év munkája érett be ebben az évben. Növekvő számban fordulnak hozzánk pedagógusközösségek, intézményvezetők, szülőcsoportok, más civil szervezetek, szövetségek, hogy vigyük el nekik programjainkat inklúzió, befogadó szemlélet, neurodiverzitás vagy fogyatékosság témakörében.
Mi pedig ahová csak tudunk, megyünk akadálymentesíteni a fejekben és a szívekben. 25-ben 82 megkeresésből 55-öt tudtunk teljesíteni Kecskeméttől Nyíregyházáig
de elsősorban a fővárosban és vonzáskörzetében. És ebben nincsenek benne a gyerekeknek szóló programjaink!
2. Több, mint 1100 gyerekkel találkoztunk személyesen különböző programjainkon. A személyes érzékenyítések ügyét rendeztük, mert nehéz volt egyensúlyozni a sok mindenhonnan jövő lelkes megkereséssel. Pályázati rendszert indítottunk, így most évente kétszer lehet jelentkezni a személyes érzékenyítő foglalkozásainkra (hamarosan nyílik az újabb lehetőség, amikor a tavaszi félévre tudtok jelentkezni a honlapunkon). Így végre Cini, Répa úr és Dömdödöm is be tudják osztani, hogy mivel fog telni a következő félévük, és nem kell folyton az időpontok egyeztetésével gyötörnünk őket.

3. Hat felnőttképzést tartottunk összesen 155 embernek - ebből 5 tréning a LEGO Helyi Közösségi Szerepvállalás Program együttműködésével valósult meg. Amikor ezek a felnőttek a mi játékainkat és módszertanainkat viszik az ovikba és iskolákba, akkor több ezer gyereket érnek majd el.
4. Braille LEGO kockás projektünk öt képzésen keresztül támogatta annak az 50 nagyszerű szakembernek a munkáját, akik vak gyerekek olvasástanítását végzik az országban - és a Magyarországon csak rajtunk keresztül elérhető LEGO Braille szettel is gazdagodtak. E képzésünk segítségével 70 gyereket értünk el.

5. Kilenc csodás résztvevővel (vagyis spéci gyereket nevelő szülővel)l zajlott le történetünk 7. Erőforráscsoportja, Vera és Flóra vezetésével januártól májusig. A 10 alkalmas online veszteségfeldolgozó csoportunk úgy döntött, hogy az utolsó programunkon személyesen is találkozni szeretnének, így a tizedik igazán ölelősre és meghittre sikerült, többen is megtettek miattunk több száz kilométert. Nagyon köszönjük az egész folyamatot, csodás kísérni benneteket, ahogy megtaláljátok a saját erőforrásaitokat a sokszor igazán nem könnyű mindennapokhoz.
6. A MOL Új Európa Alapítvány támogatásával az elmaradhatatlan mesecsoportjainkat is megtartottuk spéci gyerekek sima tesóinak, egyet ősztől, egyet tél végétől. A helyzet pedig az, hogy már azt sem tudjuk megmondani, hogy hányadik mesecsoportnál tartunk. Ez egy 2022 óta tartó hagyomány, és úgy saccoljuk, hogy a 6. és 7. (hahaha six seven - ilyeneket is pont a mesecsoportos gyerekektől tanulunk) csoportok voltak. Ilyenkor szerda délutánonként kiscipőkkel és gyerekzsivajjal telik meg az Appy iroda, sárkányok, boszorkányok, óriások és nyulak ólálkodnak mindenütt, és amerre járunk babszemek, madártollak és csillámpor gurulnak, hömpölyögnek a nyomunkban.
7. Három pikniket és egy mesedélutánt is tartottunk sima és fordított családoknak. Hála fantasztikus önkénteseinknek, minden flottul és nettül sikerült. Voltunk a Városligeti KRESZ parkban bandázni, voltunk kétszer Sződligeten, egyszer lassan de biztosan jártunk afrikai mese nyomában, egyszer pedig megmásztuk az égig érő paszulyt, télen pedig elhoztuk a napot rénszarvas háton és az Appy irodát változtattuk finn lápvidékké.
Ilyenek ezek a sima-fordított programok sok a kaland, a nevetés, és a gyerekzsivaj.
Ami van, és ami nincs - az értelmi akadályozottságról
Nyitott vagyok mindenre - egy apainterjú - ami a legnépszerűbb műfajunk
amiben Szigethi Zsófia mesélt nekünk arról, hogyan tudjuk támogatni a neurodiverz állapotban érintett embereket.
Köszönjük elsősorban Sziklainé Lengyel Zsófiának, aki az interjúk nagy részét elkészítette nekünk. További (vendég)szerzőink voltak:
Szrenka Veronika
Molnár Kinga
Daniss-Bodó Eszter
Ráduly Kata
Új témákkal rukkoltunk elő
9. Régi vágyunk volt, hogy legyen egy olyan programunk, amellyel a legkisebbeknek (4-8 éveseknek) mutathatjuk meg, milyen az inklúzió. 2025-ben teljesen új formát öltött és debütált a Fejderítő, ami azért nagyon hatékony, mert nem mi megyünk a gyerekekhez (és ez egyszeri alkalom lenne), hanem a saját pedagógusukkal használhatják ezt a játékunkat egész tanéven át. Mi tudást és eszközt biztosítunk a pedagógusoknak ahhoz, hogy mindez élvezet és hatékony is legyen.

10. Új érzékenyítő foglalkozás dolgoztunk ki a neurodiverzitás témájában, Láthatatlan sokféleségünk címmel. Minden osztály sokszínű, minden osztályban van olyan pár gyerek, akinek nem tipikusan működik az idegrendszere. Jó, ha ezeket a fogalmakat rendbe tesszük, jó kis interaktív, élményalapú játékokkal átéljük, megtapasztaljuk, és meg tudjuk beszélni, hogy mivel tudjuk egymást segíteni, hogy minél jobban tudjunk együttműködni.

11. Minden gyerek egyformán különleges! - Közös e-learning képzésünk jelent meg a Hintalovon és a Kézenfogva Alapítványokkal! Még 2024-ben pályáztunk közösen a Magnet Bank KAP programjára, melyet Merényi Dóri (a Hintalovon Akadémia vezetője) és Bokor-Bacsák Györgyi (egyesületünk szakmai vezetője) prezentációjával nyertünk meg. A munka 2025 januárja és augusztusa között gőzerővel folyt, tőlünk Sághy Ivett és Sugár Sára gyógypedagógus kollégáink dolgoztak benne. Nagy büszkeség, hogy szeptember óta ingyenesen elérhető a képzés, mely nagy segítségére van szülőknek és pedagógusoknak egyaránt ahhoz, hogy jól tudjanak fogyatékos gyerekeket és közösségeiket támogatni. Itt tudjátok elkezdeni: https://hintalovon.thinkific.com/courses/sni
12. Igyekszünk minél több programunkat megmutatni a körülöttünk dolgozó szakembereknek, önkénteseinknek vagy támogatóinknak. Az év során 4 ilyen betekintő alkalmat tartottunk, melyekre olyan jó visszajelzéseket kaptunk, hogy elhatároztuk, 2026-tól ezt “intézményesítjük”, és a pilotév után élesben is elindul a Diverz Klub munkacímen futó programunk, legyetek résen!
Adományszervezési hullámvasút
13. Évek óta fájt rá a fogunk - 25-ben végre a kezünkben foghattuk: elnyertük a Civil Díjat legsikeresebb adománygyűjtés kategóriában a Változás Konyhája kampányunkkal! Ezt a kampányt civil barátainkkal találtuk ki egy évvel korábban, és már kétszer élesedett: 24 novemberben és 25 május-júniusban pedig a Nyárváró verzió született meg. Köszi Mazsinak, Dalmának és Andinak a működtetést, Patkó Péternek a fáradhatatlan fejlesztést és minden követünknek a finomabbnál finomabb fogásokat! (Épp zajlik az idei Civil Díj Jelentkezés, katt ide, ha szeretnétek ti is: https://niok.hu/civildij-hu-palyazati-felhivas-es-utmutato/)

14. A Nyárváró Változás Konyhája kampány melllett novemberben újra elindítottuk a szokásos “Kötetlen Kötathlont”, de voltak további fundraising sikereink is: nőtt az 1%-os felajánlásaitok összege, ebben az évben a 2 millió forintot is meghaladta, pedig a piac nem csökkent, sőt! Számos céges együttműködésünk született idén, és a december pedig igazán különleges lett: a második Jótékocsmával indult és egy nagyon meghitt adventi koncerttel zárult, melyet köszönjük az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért csapatának.
15. Egyre többen gondoljátok úgy, hogy havi rendszeres támogatóinkká váltok, ami nekünk stabil fenntarthatóságot ad. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy 2025-ben 43 új rendszeres adományozónk lett. Ha csatlakoznál, itt tudsz:
https://www.egysimaegyforditott.hu/penzadomany/rendszeres/ - Nagyon szépen köszönjük, hogy velünk vagytok ilyen formában is!
A csapat és az emberek körülöttünk
16. Ebben az évben a tervezettnél kicsit több tapasztalatot gyűjtöttünk HR fronton - míg eddig sosem, most több kollégánknak alakult úgy az élete, hogy nem folytatta nálunk a munkát, vagy vele közösen döntöttünk erről. Meg kellett tanulnunk: a közös célok és jó emberek közössége mellett munkahely is vagyunk, növekedő szervezetben és változó igényekkel, nem mindig vagyunk mindenkinek megfelelőek. A változások miatt nehéz volt egy jó és aktuális csapatfotóval előrukkolni, de nyáron épp így néztünk ki:

17. Nálunk mindig is nagy hangsúly volt azon, hogy épüljön a csapat, töltsünk együtt munkán kívüli, lazulós időket is, amikor emberileg is kapcsolódhatunk. Idén is számos közös élményünk volt: kétszer vettünk részt mesefoglalkozáson együtt, két szuper napot töltöttünk Balatonbogláron az Appy jóvoltából, de vígadtunk a Figaró kertben is a tanév végén és néztünk magával ragadó táncelőadást: az IDOLt a Hodworks-Artman koprodukciójában a Trafóban.
18. Hónapokig dolgoztunk azon, hogy az alapítóhármasunk még jobb legyen, mert hiába a közös cél és álom, három egymást nagyon szerető és tisztelő ember működése is tud nagyon különböző lenni. Ez pedig tud nehéz lenni. Kivéve, ha beszélünk róla, jól és sokat. Ebben segített nekünk Dóri, akinek nagyon hálásak vagyunk, mert most már jobban látjuk, hogy a közös hajónkon ki hol áll, és mit csinál, és újult erővel bontogatjuk a vitorláinkat.
19. Élethosszig tanulunk! A csapatunk együtt és külön-külön is sok új tudásra tett szert: tanultunk visszajelzést-adni, webináron mélyítettük a csapat excel-skilljeit, jártunk “Getting Things Done”, Önkéntesmenedzsment és egyéb szakmai képzéseken az Appy jóvoltából, Fruzsi elkezdte a Táncterápiás képzésének következő szintjét, vezetőink pedig vezetőképzésen voltak a Grow csapatánál.
20. Az Egy Sima csapata egyre többször egészül ki önkéntesekkel - sok-sok programunkat az ő segítségükkel tudjuk megvalósítani. Rengeteget fejlődött az önkéntesmenedzsmentünk: lett statégia, tudatos tervezés, Kinga kipattintotta magát belőle és Ági is elkezdett beletanulni. Hatalmas köszönet az idei csaknem 100 önkéntesünknek, melyből 47 IKSZ-es volt. Ha szívesen önkénteskednétek nálunk, írjatok az onkentes@egysimaegyforditott.hu címre!
21. Az Appyről: bázisunkról, fészkünkről közösségi irodánkról az előző bekezdésben már szót ejtettünk, de ennél többet jelent. Az Appy nemcsak szakmai és civil továbbképzéseket nyújt nekünk, de igazi közösség, ahol 27 másik szervezettel dolgozunk egy helyen és együtt. Segítjük egymást és tanulunk egymástól. Köszi Tünde, Csuti, Flóra, Dóri, Bodza és Peti, hogy tartjátok felettünk az ernyőt, hogy ne ázzunk meg! Bónuszképpen: az Appy is állandóan fejlődik és alakul - még sosem pakoltuk annyit az irodát, mint idén!
Profisodó rendszereink
22. Az egész évet áthatotta a fejlődés és a fejlesztés. Szüntelenül tanultunk, faragtunk, javítottuk a rendszereket, terveztünk és tudatosítottunk: idén már egy hároméves stratégia mentén haladtunk, amihez szabva mindenkinek éves céljai voltak . Sok hónap előkészítés után megszületett a szervezetünkre szabott pénzügyi táblánk rendszere és két új szabályzat is, valamint a hivatalos dokumentumaink tárolásán is sokat dolgozunk. Köszönjük Anikónak és Sárának a sok segítséget!
23. Raktárrend! Sokat hallott szó volt idén! A sok fogalkozásunkhoz rengeteg cucc tartozik: vannak kerekesszékeink, plüsseink és regiment játékunk. Plusz a sok iroda, adminisztratív pakk. Volt olyan pont, hogy az iroda pakolása miatt 4 különböző helyen voltak cuccaink az alapítók lakásain kívül. De ez is kisimult év végére, Andi kollégánk Juli igazán rendszerszemléletű önkéntesünk és néhány ikszes segítségével megalkotta a rendszert és a fenntartható rendet. Jöhetnek a programok 2026-ban, tudjuk hová kell nyúlni és hogyan kell visszatenni az eszközeinket :) Azért meg, hogy raktárunk lehet, az a céges együttműködéseknek és a novemberi kampányunk támogatóinak hála.
24. A legkiemelkedőbb “rendszerváltásunk” idén a kontaktjainkért felelős CRM rendszerünk lecserélése lett. Egy másik szervezet ajánlására a magyar supporttal rendelkező Maileonra váltottunk, akiknek ezúton is köszönjük a civil kedvezményt. Tisztul az adatbázisunk és automatizáltabban és rendezettebben tudunk működni ezzel 2026-tól. Óriási munka volt az átállás, nagy köszönet érte Hellának, Máriának és Sárának!

25. Végül egy olyan változtatásról mesélünk, ami nem csak a belső munkát, hanem benneteket is érinthet. Bori barátunk segítségével majdnem egy évig készítettük elő, hogy az iskolai és óvodai érzékenyítő foglalkozásainkat ettől a tanévtől INGYEN adhassuk nektek (egészen pontosan utazási költségtérítés fejében). Vannak foglalkozások, amiből többet fogunk tartani, van, amiből kevesbbet, és olyan is lesz, amit mással helyettesítünk majd, mivel szeretnénk a gyerekek saját pedagógusait jobban bevonni az inkluzív szemlélet elterjesztésébe. Tudtok majd tőlünk Érzékenyítő Társast kölcsönözni az iskolátoknak, vagy épp pályázhattok a Fejderítőre is, hogy az intézményetek saját pedagógusa játssza azt a gyerekekkel! Hamarosan indul a második féléves lehetőség (itt)!
Ez a 25 dolog - és persze még mennyi! - mind-mind arról mesél, hogy mennyi minden történt velünk csak egyetlen év alatt, amikor minden cselekedetünkkel inkluzívabbá varázsoltuk Magyarországot. De sok munka van még előttünk! Számos módon tarthattok velünk, ahogy eddig is: blogolvasóként, önkéntesként, csapatunk hírnökeként, meghívó félként, a saját környezetetek inkluzívabbá alakítójaként vagy támogatónkként is.
Köszönjük, hogy ennyien velünk vagytok! Akadálymentes és befogadó 2026-ot kívánunk Nektek!





Hozzászólások