Akár fejen is állhatsz, megértelek!

Eszter alig hall, de mégis megtanult beszélni. Hallásjavító eszköz és két kutya segíti a mindennapokban. Ő pedig gyógypedagógus-szociológusként, kutatóként és önkéntesként is azon dolgozik, hogy minél több, élményszerű találkozás segítse közelebb egymáshoz és egymás megértéséhez a simákat és fordítottakat. Az interjút Eszterrel írásban készítettük.



NÉVJEGY

Dr. Loványi Eszter gyógypedagógus-

szociológus, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatója, kutatója. Súlyos hallássérüléssel született. Mindennapjait két hangjelző kutya, a nyugdíjas Kuku és a fiatalabb Mák könnyíti meg. Eszter az egyik alapítója és önkéntese a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületnek. Kollégáival és négylábú társaival elsősorban gyerekeknek tartanak

szemléletformáló foglalkozásokat.

Külön örömmel tölti el, ha a hivatalos és az

önkéntes munkáját ötvözheti: konferenciákon,

tudományos publikációkban vagy épp egy általa írt mesekönyvben.


Eszter és Mák

Fotó: Járdány Bence


Hallássérült vagy és a sérültségeddel kapcsolatos munkát végzel. Te milyen szavakat szeretsz használni ebben a vonatkozásban?

Azt szoktam mondani, hogy hallássérült ember vagyok. Szélesebb értelemben az egyetemi kollégáimmal – az ENSZ Egyezmény és az emberjogi mozgalmak szellemiségének megfelelően – a „fogyatékossággal élő nő” vagy „fogyatékos személy” kifejezést használjuk.


Kukuval és Mákkal

Fotó: Tamási Gábor


Milyen állomásai voltak számodra az állapotod elfogadásának?

Viszonylag könnyen elfogadtam a fogyatékosságomat, hiszen beleszülettem. A nehéz helyzeteket jobbára izgalmas kihívásként élem meg. Szerencsés vagyok, mert családtagjaimon kívül mindig állt mellettem kiváló szakember is, aki hitt bennem és biztatott.


A fogyatékosságod súlyossága ellenére megtanultál beszélni. Ki és mi volt segítségedre ebben a folyamatban?

A bölcsődében csak betettek a csoportszoba közepére. Nem értettem, hogy mi zajlik körülöttem. Mindennap zokogva mentem, amíg édesanyám ki nem vett onnan. Ő próbált otthon fejleszteni. Mindennap jártunk gyógypedagógushoz, délutánonként pedig a játszótereken élvezhettem más gyerekek társaságát.

A szüleim fontosnak tartották, hogy a lehető leggördülékenyebben be tudjak illeszkedni a halló emberek közösségébe, ezért a hangzó beszéd tanulásának és az integrált-inkluzív oktatásnak az útját választották számomra. Felnőtt fejjel én is így döntöttem volna a helyükben.

Már egyéves koromban elkezdtem hallás- és beszédfejlesztésre járni. Ötévesen kezdtem el szavakat kimondani. Ehhez egy meghatározó élményem is kapcsolódik. Egy idegen hölgy annak a nagyothalló barátnőmnek a beszédére utalva, aki nem születésétől volt hallássérült, így szólt hozzám:

Ha többet gyakorolnál, Te is ilyen ügyes lennél!”. Érteni már viszonylag jól értettem őt, és mély nyomot hagytak bennem a szavai. A megjegyzés fájt, de hatalmas lökést is adott. Akkor határoztam el: mindent meg fogok tenni, hogy megtanuljak jól beszélni. Talán ennek köszönhetően is szilárdultak meg bennem azok a tulajdonságok, amelyek segítettek elérni a céljaimat: akaraterő, szorgalom, kitartás, maximalizmus.

Szájról olvasok és kicsit más, a halló emberek számára először furcsa, de általában érthető artikulációval beszélek. Ettől függetlenül sok jelnyelvhasználó hallássérült ismerősöm van, és velük is könnyen megtalálom a közös hangot.


Az sem mindennapi teljesítmény, hogy megtanultál beszélni. Milyen szuperképességed van még?

Amin meg szoktak lepődni az ismerőseim: azokat az embereket, akiknek jól ismerem az artikulációját, mindenféle helyzetben megértem szájról olvasás útján. Ha oldalra fordulnak, ha fejen állnak, ha eltakarják a szájuk nagyobb részét, vagy ha profilból látom az árnyképüket…


Milyen élményeid vannak az inkluzív oktatásról?

Életem egyik legboldogabb időszaka volt a Gyermekek Háza nevű iskolába járni, halló gyermekek közé. Megtanultam, hogy – fogyatékosságtól függetlenül – mindenkinek lehetnek erősségei és gyenge pontjai. Például én jó voltam a számolásban, így a matekban támogattam a tanulópáromat, ő pedig azokat a szavakat magyarázta el nekem, amit a hallássérülésemből eredő alacsonyabb nyelvi szint miatt nem ismertem. Ennek a szemléletnek és a differenciált oktatásnak köszönhettem, hogy ugyanolyan értékű gyereknek éreztem magam, mint az osztálytársaim. Ha lemaradtam, a pedagógusok és gyógypedagógusok segítettek. Igazi élmény volt ott a tanulás! Például az évszámok magolása helyett kipróbáltuk, hogyan készíthették az őskori barlangrajzokat.


Felnőttként milyen tapasztalataid vannak az inklúzióról?

A jelenlegi munkahelyemen, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon könnyű dolgom van olyan szempontból, hogy az Egyetem támogatja a „Semmit rólunk nélkülünk!” elv és az inkluzív szemléletmód érvényesülését. Az attitűdformálás is a munkámhoz tartozik, ami egyben a szívügyem. Azonban pályakezdőként dolgoztam olyan nagyvállalatnál is, ahol az volt a fontos, hogy reggel időben beérjek és a munkaidő végéig maradjak, de nem igazán kaptam hasznos feladatokat.

A doktori képzésem alatt szembesültem egy elsőre leküzdhetetlennek tűnő külső akadállyal: a szóbeli nyelvvizsgára vonatkozó jogszabályi követelmények szinte ellehetetlenítették azt, hogy hallássérült emberek is doktori fokozatot szerezhessenek.

Hosszú lobbimunkával sikerült „elérnünk” egy jogszabály-módosítást, amely realisztikusabb elvárásokat támaszt a fogyatékos doktorjelöltekkel szemben. Ezért számomra a doktori cím nem „csupán” egy tudományos fokozat, hanem egy ügy, amibe sokan beleadtuk a szívünket-lelkünket.


Fotó: Járdány Bence – Eszter egyetemi előadást tart


Mi az, ami mostanában a legnagyobb nehézséget okozza neked?

A járvány előtt elég aktív életet éltem, sok emberrel kerültem kapcsolatba, „korlátlanul” jártam rendezvényekre, tartottam szemléletformáló foglalkozásokat. Ezt teljesen megváltoztatta a vírus, elég zárkózott életformára váltottam át. A maszk nagyon fontos védekezési eszköz, de gyakorlatilag ellehetetlenítette számomra a szájról olvasást. Igaz, hogy a modern technikának köszönhetően már videoprogramokon keresztül beszélgethetek ismerősökkel, részt vehetek értekezleteken, ugyanakkor monitoron keresztül sokkal nehezebb és fárasztóbb szájról olvasni. Szerencsére, ha tudom, hogy hosszú lesz a beszélgetés, van lehetőségem feliratozó tolmács segítségét kérni, aki a beszéddel egyidejűleg legépeli nekem az elhangzottakat.


Mi vitt arra az útra, amelyen most jársz?

Pályaválasztásomat személyes érintettségem is motiválta. Gyógypedagógiai és szociológiai végzettségem van. Nagyon érdekeltek a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedésével kapcsolatos kutatások, ezért is folytattam doktori iskolában a tanulmányaimat. Nagyon foglalkoztatott, hogy a segítőkutyák a fizikai segítségen túl hogyan mozdíthatják elő gazdájuk pszichés, mentális és szociális jólétét, ezt kezdtem kutatni.


Meg is érkeztünk a segítőkutyákhoz… Hogyan lett neked hallókutyád?

Mindig is ámulattal néztem a különlegesen képzett (pl. vakvezető) kutyákat. A 2000-es évek elején egy kanadai barátunk mesélt arról, hogy ott már sikerrel alkalmazzák a „halló-kutyákat” (hearing dogs). Egy ilyen kutyusról készült videó egyenesen megbabonázott, de nem mertem abban reménykedni, hogy nekem ilyen csodában lehet részem. Ettől függetlenül lett egy kutyám, Kuku.

Többször felvettem a kapcsolatot egy segítőkutyák kiképzésével foglalkozó, elismert szervezettel, de mindig azt az információt kaptam, hogy hazánkban még nem indult el a hallássérült-segítő kutyák képzése, ezért még magántanítványként sem tudnak minket vállalni.

Aztán 2009 nyarán egy kutyás táborban megismertem Mányik Richárdot. Mai napig se tudom, hogy mit látott meg bennünk a segítőkutyák képzésével foglalkozó Ricsi, de kimondta a varázsszót: PRÓBÁLJUK MEG! Innentől kezdve gyökeresen megváltozott az életünk. Mindennap gyakoroltunk. Kuku sikeres képzését követően pedig Ricsivel és több társunkkal megalapítottuk a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesületet, így Kuku már az Egyesület színeiben vizsgázott.


Miért különleges Kuku és a fiatalabb kutyád, Mák?

A hallássérült-segítő kutyák alapfeladata különböző zajok (pl. vekkercsörgés, kopogtatás, tűzriasztó) és hangok (pl. babasírás, gazda nevének szólításának) jelzése. Én is tapasztalom, hogy ez mekkora biztonságérzetet jelent, főleg alvás közben, hiszen akkor szinte megszűnik számomra a külvilág, mert a hallásjavító eszköz az éjjeli szekrényre kerül.


Fotó: Heim Alexandra – Kuku még fiatalabb korában: így jelzi a telefoncsörgést


Kuku közel 15 éves, már nyugdíjas. Amikor észrevettem, hogy fáradékonyabb és fájnak az ízületei, elkezdtük kiképezni az utódját, Mákot. Körülbelül két éve Kuku hallása is romlásnak indult. Érezhette, hogy megváltozott a hallásfigyelme, mert szép fokozatosan átadta Máknak a feladatát, mintha biztonságban akarna engem tudni. Most már ő is „fülnek” használja Mákot. Például, ha Mák az ajtóhoz rohan, ő is ugyanezt teszi, pontosan kikövetkeztetve, hogy valaki hazaérkezett – noha ő még nem hallott semmit.


Miben segítenek a kutyák a halláson kívül?