top of page

BLOG

Felejtsd el, amit eddig tudtál! - Szemléletformálás felnőtt fejekben

Egy hónappal ezelőtt bemutattuk az egyik blogcikkünkben, hogy hogyan is kezdődött az utunk az érzékenyítés világában. Hogy miért volt fontos számunkra, hogy a gyerekeknek a játszóterek csúszdáitól kezdve az iskolák folyosójáig legyen egy alapélményük, tapasztalatuk arról, hogy milyen is az, amikor egy kispajtásuk fogyatékosságban érintett. Ugyanakkor nem kizárólag gyerekek alkotják a társadalmunkat, így hamar felmerült az igény, hogy hogyan is tudunk az idősebb korosztályhoz, egyetemi közösségekhez, céges munkatársi közeghez szólni. Most álljon itt ennek a bemutatása.


Míg a kisgyerekek esetében a saját élményeken keresztüli tapasztalás nagyon sokat számít annak a gondolatnak az elhintésében, hogy milyen is lehet a fogyatékossággal élő társaiknak, és persze az ahhoz kapcsolódó, saját nyelvükön való kérdések és válaszok átbeszélésének, a nagyobb gyerekek és a fiatal felnőttek már rengeteg tapasztalattal, előítélettel, elképzeléssel a hátuk mögött komplexebben, sokszor berögződések mentén gondolkodnak erről a témáról, így ott valami másra is szükség van. Nem elég beleülni egyszer egy kerekesszékbe, hanem annak az élménynek a komplexitását kell megmutatnunk, hogy mit is jelent fogyatékos emberként a mai (magyar) társadalmunkban létezni.

Sokat tud adni az, ha valaki megtapasztalja, milyen egy akadálypályán bekötött szemmel végigmenni, de ez a legtöbb esetben nem fogja közelebb vinni ahhoz, hogy megértse, hogyan lehet jól együttműködni egy vak emberrel egy céges megbeszélés során.


A tudás- és tapasztalathiány okozta félelmek falakat emelnek az emberek közé,

mert úgy tanultuk generációkon keresztül, hogy a fogyatékos embereket sajnálni kell, részvéttel kell viseltetnünk irántuk (ezzel a témával ebben a blogcikkben foglalkoztunk), de persze legjobb velük nem is találkozni, hanem inkább a falakon kívülre helyezni őket, vagy legalábbis valamilyen határmenti kisfalu bentlakásos intézményébe.


A jelen bejegyzés alcímében is megtalálható a szemléletformálás szó, ami szerintünk a kulcsa ennek a folyamatnak. Kicsit úgy képzeljük el, mint Piaget azon kísérletét, amikor a kisgyerekek elé 3 hegykupacot tett egy asztalra, velük szemben leültetett egy játékbabát, és megkérdezte a gyerekektől Piaget, hogy vajon a baba hogyan látja a három hegykupacot. A gyerekek (egy bizonyos életkorig persze) rendre azt hiszik, hogy a saját nézőpontjuknak megfelelő perspektívából látja a baba is az előttük installált tájat. Annak a megértése, hogy a baba egy másik nézőpontból mást lát, más az élménye a kísérleti terepasztalról, az egy fejlődési lépés a gyerekeknél.

Ugyanígy


hányszor van felnőttként is “aha” élményünk, amikor végre rájövünk, hogy a másik nem azért mond fura dolgokat, mert nem ért minket, hanem azért, mert más szögből szemléli a világ dolgait.

És ezt a “végre rájövünk” folyamatot szeretnénk facilitálni, hogy ez a spéciségekkel kapcsolatban előbb-utóbb (nyilván inkább előbb :) ) de megtörténjen.


Milyen módon is próbáljuk meg betolni a senki-sem-csak-sima-vagy-csak-fordított trójai falovát az emberek gondolkodásába?



1, Érzékenyítő foglakozások

Foglalkozásaink elérhetőek fiataloknak, felnőtteknek, sőt munkatársi közösségek számára is. Ez alapvetően a nagykorú társa a korábbi bejegyzésünkben leírtnak, ugyanakkor fontos, hogy ebben a korosztályban a már említett félelmekkel hogyan bánunk. Mert azok bizony jelen vannak, suták vagyunk, hogy rosszul fogalmazunk, nem vagyunk elég figyelmesek, illedelmesek, elég befogadóak, vagy éppenséggel a félelmünk inkább egy hárításhoz, a téma nem-észrevételéhez vezet.


Fontos feladatunk trénerként az ilyen helyzetekben, hogy hogyan közelítjük meg a fogyatékosság jelenségét, hogyan tudjuk kezelni, ha valakinek nehéz ezzel foglalkozni, ha valakit megérint a téma, és hogyan tudjuk abból kimozdítani őket, átalakítani az addigi rossz berögződéseket. Hogy a témában való elmélyülést segítsük, és a sajátélményt egy elaboráltabb formában vigyük közelebb a felnőttek világához, a LEGO Alapítvány és a LEGO LCE csoport támogatásával kifejlesztettünk egy olyan játékot, amely a színes műanyag kockákat hívja segítségül.



A SixBricks tematika során egyrészt arra építünk, hogy a heterogén közösségek előnyeit hangsúlyozzuk, és rávilágítunk arra, hogy milyen sok tulajdonság mentán különbözhetünk vagy lehetünk hasonlóak, és a fogyatékosság az csak egy ezek közül. Másrészt a saját élmény tényező itt is megjelenik, mert a játék során egy-egy fogyatékosságban érintett ember szerepébe helyezkedhetnek a résztvevők, és úgy kell közösen építkezniük. Úgy kooperálnak, hogy eleinte azt sem tudják, ki milyen nehezítést kapott. Ezt pedig még megbolondítjuk azzal, hogy először azt hangsúlyozzuk hogy időre el kell készülniük, aztán viszont azt, hogy mindenki egyaránt részt kell, hogy vegyen a játékban. Vajon mikor tudunk jobban odafigyelni egymásra? Vajon ugyanoda tart az a világ, ahol a gyorsaságon és a teljesítményen van a fókusz és az, ahol az egymásra figyelés van előtérben?



2, Szakmai jelenlét

Eltökéltek vagyunk abban, hogy szakmailag is jelen legyünk a fogyatékosságügyben, az egyesületünkben felhalmozódott tudásunkat átadjuk a szemléletünkkel együtt, ezzel is elősegítve az inkluzív gondolatok terjedését. Legfrissebb élményünk a hónap elején lezárult terapeutáknak szóló AAK-képzésünk, amely során, a résztvevők visszajelzései alapján is, nemcsak szakmai tudást adtunk át, hanem annak az esszenciáját, hogy hogyan is lehet kicsit másként, de mégis nagy hatás elérve a hétköznapi pedagógusi munkába új lendületet vinni.



A szülők számára tartott AAK-képzésünkön is nagy hangsúlyt kapott a szemléletünk átadása. Még ha a szülők maguk nem is tudnak mit kezdeni a rendszer megváltoztatásáért, hogy a gyermekük a hétköznapi életben csorbítatlan jogú állampolgárként élhessen, mégis fontosnak tartjuk, hogy ismerjék meg az inkluzív szemlélet alapvetéseit, hogyha lehetőségük és helyzetük nyílik, élhessenek vele.



3, Pedagógusképzés

A tudás hatalom, ezt Bacon óta tudjuk. Számunkra ez a tavalyi év óta azt is jelenti, hogy mit is lehet tenni az egyetemi oktatásba éppen belépő, szakmai szárnybontogatásuk kezdetén álló óvodapedagógus, tanító, ill. rajz- és vizuáliskultúra tanárszakos hallgatókkal. Mert bizony sok mindent! Azzal a lépéssel, hogy azokat a szakembereket már a szakmai identitásuk kialakulásának kezdetén megismertetünk az inkluzív szemlélettel, a fogyatékosság témájával, azokat, akik aztán majd a jövő ovisaival, kisiskolásaival fognak fogalkozni, azzal sokat tudunk nyerni.


A 3•6•12+ Incubator projektünk - amit az ELTE Tanító és Óvóképző Kar 3•6•12+Vizuális Képességek Kutatóműhelyével közösen indítottunk útjára - célja, hogy a leendő pedagógusokat hozzásegítse ahhoz a tudáshoz, amivel


a fogyatékossággal élő és nem fogyatékos gyermekek közötti kapcsolódásokat támogathassák egy befogadó és sokszínű társadalom létrehozásának jövőképével.

Mindezt olyan kreatív és innovatív módon, ami eszközrendszerét tekintve is újszerű, élménypedagógiai alapokon nyugszik.

A projekt életre hívását az a tapasztalat mozdította elő, hogy a pedagógus és a gyógypedagógus képzés teljesen szét van választva, holott a sima gyerekeket nevelő pedagógusok is számtalan olyan gyerekkel és helyzettel találkoznak a mindennapi munkájuk során, amelyben az inkluzív, gyógypedagógiai szemlélet hasznos lehetne számukra. Úgy tesz az oktatási rendszerünk, mintha egy dichotómiában élnénk: a fogyatékos gyerekek (emberek) világában és a nem fogyatékos gyerekek (emberek) világában. Pedig


az élet ennél sokkal bonyolultabb, és sokkal színesebb helyzeteket produkál.

Ebben igyekszünk támogatni a leendő pedagógusokat, hogyha bizonyos gyerekcsoportokkal szemben eszköztelennek érzik magukat, akkor ne magukban keressék a hiányt, hanem a rendszerben, ami jelenleg erősen arra szelektál, hogy a másságtól, a fogyatékosságtól félni kell, mert az kezelhetetlen. Ezáltal a projekt által szeretnénk elérni, hogy a sajátélmény folyamatokban megszerzett tapasztalatokon keresztül természetes legyen a spéci világ a pedagógusok számára. Azt pedig nagyon megtisztelőnek érezzük, hogy az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb pedagógusképző-helyén ilyen feladatunk és lehetőségünk van, hogy közelebb kerüljünk az egyesületünk víziójához, egy elfogadóbb, inkluzívabb társadalomhoz.



Szeretnénk azt hinni, hogy ezzel bezárult a kör: az az élményszerű foglalkozás, amit az óvodásoknak, iskolásoknak nyújtunk, valósággá tud válni egy olyan osztálytermi közegben, ahol a gyerekekkel nap mint nap foglalkozó pedagógus is ezzel a szemlélettel van jelen. Hogy az általunk nyújtott 90 perces érzékenyítő foglalkozás nemcsak egy egyszeri élmény marad a gyerekeknek, hanem a mindennapjaikat átszövő valóság, amelyet aztán már automatizmusként, természetes gondolatként tovább tudnak vinni a majdani felnőtt közösségeikbe. Abban is bízunk, hogy a pedagógusok nem éppen egyszerű jelenlegi helyzetét megkönnyíthetjük annak a legfőbb gondolatunk az átadásával, hogy


senki, így semelyik gyerek sem egyszerűen sima, vagy fordított,

és hogy ezt a szemléletet jól tudják kamatoztatni a szakmai munkájuk során.


Persze nem akarunk ebben a körforgásban leragadni, hanem bízunk benne, hogy ez is mint minden jól működő rendszer képes továbbfejlődni, és ha a gyerekek és a pedagógusok körében a falakat le tudjuk dönteni, amik a simák és a fordítottak között félelemből, nem-tudásból, sztereotípiákból épültek, akkor már nincs is messze az inkluzív társadalmunk víziója. Akkor már nem lesz különös, hogy spéci kollégákkal dolgozzunk együtt egy projekten, hogy a munkahelyi buliban jeltolmács is van, vagy hogy a céges hírlevél könnyen érthető kommunikációval is megjelenik.




Comments


bottom of page