top of page

BLOG

Megelőzhető az iskolai zaklatás?


Mennyire gyakori az iskolai zaklatás és mit tehetünk ellene? Hogyan előzhetjük meg az ilyesfajta konfliktusokat? Mely módszerek segítik elő a közösség megerősödését? Ez a cikkünk elsősorban pedagógusoknak szól, de szülőknek is hasznosak a megemlített technikák



A barna hajú Zsuzsi portréképe, lila blúzban széles mosollyal

NÉVJEGY

Petró Zsuzsa 


Zsuzsi közgazdász, kommunikációs tréner, mediátor, az Együttérző nevelés facebook közösség egyik alapítója.

Évek óta elkötelezett használója és oktatója az Erőszakmentes Kommunikációnak (EMK), több iskolai közösségerősítő foglalkozás-sorozatot tartott osztályoknak. Bár jelenleg közgazdászként dolgozik, emellett kisebb részben továbbra is foglalkozik konfliktuskezeléssel.

Férjével három gyermeket nevel, az ő osztályaikban is megfordult már „pro bono” trénerként.

 


Mediációval és erőszakmentes kommunikációval is foglalkozol. Mielőtt „belépünk” az iskolai környezetbe, kezdjük azzal, mi is a mediáció?

A mediáció egy komplex konfliktuskezelő módszer, sok alkalmazási területtel. A konfliktusban álló felek a mediátor által vezetett üléseken könnyebben át tudják beszélni és meg tudják oldani a konfliktusos helyzetet, mivel a mediátor olyan közeget teremt, ahol a felek nyíltan – de a kereteket megtartva – kifejezhetik, hogy mi az, ami számukra fontos, mik az érdekeik az adott konfliktusban és mit szeretnének elérni. Az önkifejezés mellett a másik meghallgatása is fontos, csak így lehet a mediátor támogatásával közösen elfogadott, minden fél számára megfelelő megoldást találni.


Milyen esetekben használható a mediáció a gyerekközösségekben?

Létezik kifejezetten iskolai mediáció, sőt, kortárs mediáció is. Utóbbi esetben néhány gyereket megtanítunk bizonyos technikákra, és ha konfliktust észlelnek, segítséget tudnak nyújtani egymásnak a közösségen belül. Természetesen nehezebb helyzetekben mindezt felnőtt segítségével, akár közösen mediálva.

A mediáció nagyon hasznos eszköz, de nem mindenható. A szakdolgozatomban például arra voltam kíváncsi, vajon használható-e az iskolai zaklatásos ügyek megoldására. (Spoiler: egyedüli módszerként nem igazán.)

Az iskolai zaklatás a bántalmazás egy formája, amit gyerekek követnek el. Sokszor a zaklatónak magának is nehéz a háttere – pl. otthon nem engedik érvényesülni, nem kap elég figyelmet, vagy egyenesen bántalmazzák -, és bántalmazóként érzi „valakinek” magát a másikkal szemben. 

Sajnos az iskolai zaklatás nagyon gyakori, szinte minden osztályban jelen van, legfeljebb nem tudunk róla. A bullying vagy zaklatás sok kárt okoz, és nemcsak annak, akit sérelem ér, hanem a teljes közösségnek is. 

A zaklatásnál azért nem a legjobb eszköz a mediáció, mert a zaklatás nem igazán konfliktus. Ugyanúgy problémás helyzet, de nem úgy működik, mint egy általános konfliktus, ahol a felek alapvetően egyenlőek, és meg tudnak egyezni az érdekellentéteik ellenére.

Zaklatás esetén nem egyenrangúak a felek. Mindig ugyanaz húzza a rövidebbet, és ehhez még csak nem is kell kövérnek, vagy éppen szemüvegesnek lennie, bármiért ki tudnak pécézni a gyerekek valakit. Akinek jobban látható a fogyatékossága, az többször válik bullying céltáblájává, és nehezebben tud védekezni ellene.


Zsuzsi egy osztályteremben készített szelfit magáról, háttérben egy zöld iskolai tábla és egy kivetítő a bullyingról szóló előadásának az első képével, a falon falióra
Előadás tanároknak egy bullyinggal foglalkozó iskolai konferencián

Mindig ugyanazok piszkálják őt, és az is jellemző, hogy nem két ember között zajlik a konfliktus, hanem egy ember és egy kisebb-nagyobb közösség között, ahol a közösség vagy passzív, és nem akadályozza tettében a zaklatót, vagy egyenesen aktívan segíti is őt, tovább rontva a helyzeten. Márpedig, ha nincs egyenrangúság, az kizáró ok a mediációra. Ezt a mediátornak észre kell vennie, és más típusú segítséget ajánlhat a feleknek (pl. coaching vagy pszichológus).

Egy osztályban az nem megoldás, hogy az érintett két gyerekkel leülök és megbeszélem, mi legyen másképp. Nem fog ezzel sok minden változni, mert amint kilépek a helyzetből, ők ugyanott folytatják, ahol abbahagyták. Amíg a közeg nem változik, addig a helyzet sem!


Hogyan érhető el, hogy egy közösség tagjai egyenrangúak legyenek?

Nagy hangsúlyt kell helyezni a prevencióra, az empátiás készségek fejlesztésére és annak erősítésére, hogy mindenki értékes és mindenki ugyanolyan fontos, mindenkit meghallgatunk. A pedagógusoknak fontos arra figyelniük, hogy 

a hátrányos helyzetű és a fogyatékossággal élő gyerekeket is a közösség egyenrangú tagjaként kezeljék, és erre ösztönözzék az egész osztályt is. 

Sajnos több pedagógusnál is láttam, hogy úgy próbálták segíteni a hátrányos helyzetben levőt, hogy a többieket büntették, ha nem voltak tekintettel rá. Szerintem ez hibás gyakorlat, mert nem az elfogadást erősíti a többségben a spéci osztálytárs iránt, hanem éppen ellenkezőleg, még jobban megkülönbözteti, elkülöníti őt a közösség többi tagjától.


Ha a mediáció nem, akkor mi segíthet az iskolai zaklatási ügyekben?

Segítségül hívhatjuk például a resztoratív eljárást vagy technikát. Ez eszközeiben hasonlít a mediációra, de azzal a fő különbséggel, hogy egy egész közösségre vonatkozik, akár egy teljes osztályra. Akkor használjuk, ha valakit sérelem ért és azt akarjuk helyrehozni (ezt jelenti a resztoráció szó). Megoldást ez sem hoz, főleg nem egycsapásra, de sokat segíthet a feleknek és a közösségnek is. A közösség ügyét a közösségen belül hozzuk helyre.

Kisebb dolgokban jó lehet, ha csak figyeljük, esetleg támogatjuk a gyerekeket abban, hogy maguk keressenek megoldást, de a zaklatás nem ez a kategória.

A felnőttnek fel kell tudnia ismerni, mikor nő túl a probléma a gyerekeken, és mikor kell beavatkozni. Sajnos a helyzeteket a legtöbb esetben nem lehet észrevenni, mert a bullying nagy része a felnőttek, tanárok számára láthatatlan, mivel akkor történik, amikor a gyerekek egymás között vannak, vagy a virtuális térben.


Milyen lehetőségek vannak a megelőzésre, mit tehetünk azért, hogy ne alakuljanak ki zaklatásos esetek?

Csodák nincsenek, de segíteni mindenféle módszer tud egy kicsit. Ha nem kell tüzet oltani, bevethetjük az érzékenyítést és más prevenciós eszközöket, amelyek empátiát és önismeretet fejlesztenek, segítenek az érzelmek azonosításában, a helyzetek átlátásában, értékelésében.

Az érzékenyítés azért fontos, mert ha ismerik a gyerekek a zaklatás és a bántalmazás természetét, ha hallanak eseteket, akkor biztosabban fel fogják ismerni, amikor maguk is szembesülnek egy helyzettel. Ki fogják tudni mondani, hogy zaklatással találkoznak, sőt, a korábban megismert technikákat fogják tudni alkalmazni. Mondjuk, odalépnek és megállítják a helyzetet azzal, hogy kimondják: STOP.


Kék ég háttér előtt stoptábla, felirata STOP BULLYING

A legjobb megelőzés, ha arról beszélgetünk, hogy milyen egy jó közösség, hogyan leszünk mi együtt egy jó közösség, milyen szabályok szerint akarunk együtt lenni. 

Nagyon sok konfliktust meg tudunk előzni azzal, ha együtt alkotjuk meg a közösség működésének szabályait, amelyet mindenki el tud fogadni. Ennek része az is, hogy előre megbeszéljük, mit fogunk tenni, ha valaki mégsem tartja be ezeket a szabályokat.

Még az iskolai feladatok formájával, megfogalmazásával is segíthetünk! Aronson, a híres szociálpedagógus például azt javasolja, hogy minél kevesebbet versenyeztessük a gyerekeket, helyette adjunk nekik olyan csoportos feladatokat, ahol a megoldáshoz együttműködés szükséges. 

Így nem azt tapasztalják meg a gyerekek, hogy akkor sikeresek, ha legyőznek valakit, hanem azt élik át, hogy mindenki értékes, és mindenkire szükség van a megoldáshoz. 


Minden említett módszer alapja, hogy beszélgessünk. De hogy beszélgessünk jól az iskolában?

Biztos, hogy egyetlen osztályfőnöki óra vagy egy szakemberrel való egyszeri beszélgetés sem hoz önmagában változást, akármilyen ügyesek is a felnőttek ebben.

A legfontosabb a rendszeresség, például hogy legyen heti egy óra, vagy legalább napi pár perc, amikor az osztályfőnök és a gyerekek minden más cél nélkül tudnak beszélgetni egymással. 

Nem adminisztratív dolgokról, teendőkről, hanem arról, hogy vannak a gyerekek, hogy érzik magukat a közösségben, mi foglalkoztatja őket. Fontos, hogy mindenki, aki szeretne, kapjon lehetőséget, hogy megoszthassa a gondolatait. Ezt elő lehet segíteni olyasmivel, hogy körben ülünk, vagy azzal, hogy csak az beszélhet, akinél épp ott van mondjuk, a „beszélő bot”.

A gyerekeknek nagyon hiányzik, hogy meghallgassák őket! Sokan otthon sem tudják elmondani, hogy mi van velük. A kamaszkorral pedig mindez még nehezebb lesz. Viszont ha a beszélgetést, az érzelmeik kifejezését korábban megszokják, akkor a nehezebb időszakban sem zárulnak be teljesen.

Egyébként a komolyabb konfliktusok még az összeszokott közösségekben sem direktben jelennek meg. 

Jellemzően nem a bántalmazó, és nem is a bántalmazott nyílik meg először, hanem mondjuk, egy szemtanú beszél arról, hogy rosszul esett neki valami. 

Ő nagy lépést tesz a megoldás felé. Addig ugyanis a többiek is félhetnek a bántalmazótól, de a társuk megnyílása által kialakuló védelmező közegben már nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

Az egyik osztály, akiknél jártunk, minden reggel azzal kezdte a napot, hogy körbeültek az ofővel és beszélgettek. Így a gyerekek megszokták, hogy egy közösséget alkotnak, mindenkinek a véleménye számít. Rutint szereztek a gondolatok megosztásában, egymás meghallgatásában, a másik mondandójára való reagálásban is.


Mennyiben tudja megkönnyíteni ezeket a beszélgetéseket az erőszakmentes kommunikáció?

Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) egy világszerte ismert és oktatott, 4 lépésre épülő, önismereti és kommunikációs módszer, tágabb értelemben egy életszemlélet. Az EMK-val megtanulhatjuk felismerni és kifejezni saját érzéseinket és szükségleteinket, valamint meghallani, hogy milyen érzései, szükségletei lehetnek beszélgetőpartnerünknek. Ezáltal könnyebben szót értünk egymással, és képesek leszünk konfliktusainkra olyan megoldást találni, amellyel minden fél elégedett.



Említesz jó példákat, ahol az EMK már a napi gyakorlat része egy iskolában?

Zalaegerszeghez közel, Bakon például már több mint tíz éve tantárgyként vezették be az erőszakmentes kommunikációt a Göcsej Kapuja Bak Általános Iskolában. Nagyon jó eredményeket érnek el heti egy foglalkozással és a pedagógusok képzésével. Ha például adódik az udvaron egy beavatkozást igénylő konfliktus, a tanár szükség szerint közbeléphet, de sokszor akár már az alsósok is segítenek egymásnak EMK-alapon.

Én egy évig heti egyszer erőszakmentes kommunikációt tanítottam a fiam osztályának. Náluk nem volt nagy konfliktus, de a kisebb súrlódások, nézeteltérések elsimításához hozzásegítették a gyerekeket a bemutatott technikák. A tanárnővel később is sokat beszéltem, elmesélte, hogy tapasztalják a folyamat jó hatásait, a gyerekek megnyíltak, szívesebben beszélnek magukról és az érzéseikről, könnyebben érzik/értik meg egymást.

 

JÓ GYAKORLATOK, TIPPEK PEDAGÓGUSOKNAK AZ OSZTÁLYKÖZÖSSÉG ERŐSÍTÉSÉHEZ


Élményszerű játékokban lehet igazán megtapasztalni pl. azt, hogy mindenki egyenlő, vagy azt, hogy bár különbözőek vagyunk, mind értékes tagjai vagyunk a közösségünknek. Zsuzsi tippjei következnek.


Mi van a képen?

Szoktam az osztályokba szemfelnyitó gyakorlatokat is vinni. Olykor ezt majdnem szó szerint értem, ugyanis szeretem használni a kétértelmű, furcsa képeket. Például megvitatjuk, hogy a klasszikus „ha így nézem, fiatal nő, ha úgy, öregasszony” képen akkor mi is van? Lassan rájönnek, hogy azt érdemes megállapítani, hogy egyesek ezt, mások azt látják bele.


Fekete-fehér rajz egyetlen alakról, amit ki úgy lát, mint egy hátra-oldalra forduló fiatal nőt kabátban, ki pedig úgy, mint egy öreg, kendős asszonyt nagy orral
E. G. Boring pszichológus rajzos feladványa: Fiatal-idős nő Forrás: Wikipedia

Ez a bevezető jól megalapozza az EMK-t, amelyben alapvetés, hogy tényként csak arról beszéljünk, ami közös alap, minden másról csak véleményt mondhatunk (én így gondolom…).


Ki miben különleges?

Nagyon megerősítő hatású az a gyakorlat, amikor arra keressük a választ, ki miben jó, ki miben különleges! Előbb kisebb csoportokban erősségeket gyűjtöttek egymásról, aztán „osztályképet” készítettünk. Nagy papírtekercset fektettünk le, és a gyerekek lerajzolták saját magukat, aztán odaírták a nevüket és azokat az erősségeket, amelyeket a többiek mondtak róluk. Élvezték a munkát és tetszett nekik a végeredmény is.

Egyszer, amikor a „ki miben különleges?” kérdést jártuk körbe, az egyik kisfiú, akinek siketek a szülei, megmutatta, hogyan tud jelnyelven kommunikálni. Ezt a többi gyerek érdekesnek találta és nagyon élvezte, kérték tőle, hogy ezt vagy azt mutassa el jelnyelven. A tanáruk egyszer talán majd ad olyan feladatot is a csoportnak, ahol ez a kisfiú használni tudja a különleges tudását.

Együtt is gyűjthetünk olyan szituációkat, amikor valaki fel tud ajánlani valamit a saját tudásából, lehetőségeiből a képességei szerint, ami a közösséget vagy egyes tagjait támogatja. Pl. „szívesen segítek a matekleckében”, vagy „ha szomorú vagy, meghallgatlak” stb.


Mit érezhet ő?

Előbb olyan helyzeteket vetek fel, amelyek ismerősek lehetnek a gyerekeknek. Például „rosszul sikerült a dolgozatom”, vagy „otthon maradt a tolltartóm”. Arról beszélgetünk, hogy mit érezhet az adott személy. Viszek egy érzés-listát, ahonnan ki lehet választani, mi minden kavaroghat ilyenkor az illető fejében: szégyen, zavarodottság, félelem? Azt is feltérképezzük, vajon mire lehet szüksége az adott pillanatban: megnyugtatásra, elfogadásra, az összetartozás érzésének megtapasztalására?


Zsuzsi előadóként egy osztályteremben egy olyan fehér tábla előtt, amire 40-50 különböző színes smiley figura van felrakva, amelyek érzelmeket ábrázolnak
A HiSchool Alapítvány egyik foglalkozásán, a kártyák Halmai Krisztina munkája

Ezeknél a feladatoknál fontos, hogy kis csoportokban dolgozzák fel a gyerekek a témát, és lehetőleg ne a nagyon összeszokott társaságok kerüljenek össze.

Előfordul, hogy nehezen állnak neki a feladatnak, de aztán élményszerű felismerésekre jutnak, hogy „jé, ez a gyerek jobb fej, mint gondoltam!”

Egy fokkal nehezebbek az olyan helyzetek, ahol már a közösség is szereplő. Pl. egy gyerek egyedül ül a padon, miközben a többiek együtt játszanak. Itt is azzal kezdjük a beszélgetést, hogy mit érezhet ő. És mit gondolnak a többiek? Utána kitérhetünk arra is, hogy ha ilyen helyzetet látnak, hogy tudnának segíteni.

Az egyik osztályban az Asperger-szindrómás kisfiú nem vett részt a programon, mert az érzésekről való beszélgetésre túl érzékenyen reagált volna, ám így is profitált az osztály fejlesztéséből, mert a foglalkozások hatására a közösségben sokat javult a gyerekek közötti viszony.

 

Hasznos linkek a témában:

Jó gyakorlatok az iskolai kortárs bántalmazás kezeléséhez:

Osztályfőnökióra-sorozat az iskolai agresszió és zaklatás jelenségeinek megelőzésére:



 

Comments


bottom of page