top of page

BLOG

Nagyonnagymamák

2020 tavasz és a covid lezárás mélye volt, amikor egyesületünkkel csatlakoztunk az InDaHouse Hungary Társasmaratonjának adománygyűjtő eseményéhez. Ennek keretében különböző társasjátékozó csapatokkal gyűjtöttünk adományt borsodi szegénységben élő gyerekek tanulására. Ekkor jött az ötlet, hogy két spécianya-alapítónk, Fruzsi és Flóra anyukái - Havas Katalin és Pécsi Júlia - mindketten mennyire szeretnek scrabble-özni, hozzuk össze őket egy partira! Így esett, hogy ez a két csoda-nagymama egymásra talált, és bár még sosem találkoztak élőben, de 3 teljes éve minden szerdán online megy a Scrabble és a duma. (Spéci) unokákról, családról, az életről. Most spécinagyi-létükről írnak Nektek.


A élet öröme - Havas Katalin és Jancsi

„Azt kérdezed tőlem, hogyan vártalak?

Mint az éjszakára fölvirrad a nap, mint a délutánra jő az alkonyat, mint ha szellő jelzi a förgeteget – ezer pici jelből tudtam jöttödet.”

Így kezdődik Beney Zsuzsa gyönyörű verse a kisgyerek-várásról. Meg az unokavárásról, teszem hozzá azonnal. Unokát várni dupla öröm, egyszerre születik egy baba, és kibújik a gyerekünkből a szülő. Saját, sok nekifutásos szülővé válásom végül is három olyan gyerekkel ajándékozott meg, akikről csak annyit mondhatok sommásan, hogy örülök, hogy megismertem őket. Persze, hipp-hopp eltelik a gyerekkoruk, és jönnek az unokaajándékok. Először az elsőszülött hoz a házhoz két fickót, akikkel aztán a másod- és harmadszülött játszik, murizik, kicsit tanulja a szülőmesterséget. Majd sorra jönnek a hajdani családegyesítésből származó, “kapott” unokák. Három fiú, egy kislány. Életem hatalmas pillanatai voltak, amikor a gyerekeim gyöngyházfényes arccal mondták, hogy volna egy közlendőjük. Így tudtam meg, hogy a legnehezebben várt, legtöbb rossz előzmény után született Fruzsi is babát vár. Öt hónap fellegekben járás. Jön a hetedik unoka!

Koradélutáni telefon: minden rendben, fiú lesz – osztotta meg a felfedett titkot a lányom. De ennek a napnak éjszakája is volt. Nem mint „az éjszakára felvirrad a nap”, hanem egy riadt telefon: Fruzsit most viszik a műtőbe, meg kell születnie a kisfiúnak.

Úristen, szinte a felét sem kapta meg annak, ami minden babának jár: a mamája belső világát.

Rettegés, sírás, rohanás a kórházba. Körülbelül 5-6 órának kellett eltelni ahhoz, hogy magamhoz térjek, és tudjam: ezentúl ez az életünk.

A nagyszülőség ebben a történetben dupla rémület, dupla aggódás, dupla igyekezet, dupla büszkeség, dupla öröm.

Ez az, amit a köztem és Jancsi között létező szülő sokszor nem ért meg, hogy nem csak Jancsi életben maradása, fejlődése, alakulása, egészsége, hangulata, éppen aktuális állapota és helyzete van előttem, hanem az ő mamájáé, papájáé, később testvéreié is. Tehát nem is dupla, hanem ötszörös minden, ami izgalom, minden, ami öröm.


Egy idős nő ül háttal a képen, arcét jobbra fordítva puszit ad a kisfiúnak, akit szorosan átölel, a kisfiú arca a nő vállán nyugszik
A sokszoros öröm

Öröm, mert Jancsi életben maradt. Igazi Élő és igazi Sas lett, küzdő, erős János. De, hogy meséljem el azt, hogy milyen volt hetekig, hónapokig látni a kislányomat egy inkubátor mellett: szívszaggató. De a kezében mesekönyv volt, Hetvenhét magyar népmese és Gőgös Gúnár Gedeon, ezt látni milyen volt?: hatalmas büszkeség.

Jancsi is Fruzsi is napról napra nőttek, egyikük az inkubátorban, másikuk a szememben.

Ha pedig valaha lett volna bennem igazi anyósvér, akkor ezek alatt a hónapok alatt az is elszivárgott volna. Vagány, fiatal férfit ember nem látott még így belelágyulni az apaszerepbe. (Jancsi apukája Sas Olivér, vele itt olvashattok egy interjút - a szerk.)


Elindultunk felfelé egy lépcsőn, Jancsi hazakerült, Jancsiék hozzánk költöztek - a százéves nagymama átadta nekik a helyet. Jancsi elhagyta az oxigént, Jancsi kétszeres báty lett. Jancsi mamája, papája mindent megtanult, amit Jancsi élete megkívánt.

A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy Jancsi óvodás és iskolás lesz. Nagyon szerettem ezt az időszakot, rendszeresen én mentem érte. Hazafelé 17 buszmegállón keresztül néztem farkasszemet ijedt nagymamával, értetlen gyerekkel, fejét elfordítani akaróval, és mosolyogtam rendületlenül, meg beszéltem Jancsihoz, piszkálgattam, bolondoztunk. Nehogy már valaki is azt gondolja, hogy nekünk rossz. Lehet, hogy nehéz, meg más, de nem rossz.


Ti pedig, ha hazamentek, és idegesít a gyereketek, unokátok, gondoljatok ránk! Nekünk ajándékunk van, egy katalizátorunk, aki mindenkiből, még a legnyeglébb kamaszból is kihozta a jót. Jancsi megtanította nekünk, és ezt osztják meg most hivatásszerűen Fruzsi és társai, hogy mindennek örüljünk, ami rendben van az életünkben. Jancsi azt is megvalósította, hogy az immár tizenegy unoka közül ő az egyetlen, akiben tökéletesen meg lehet bízni. Ha rajta múlik a következő pillanatban is ugyanolyan kedves és nyugodt lesz, mint az előzőben.


Egy nagy könyvespolv előtt, barna bőrfotelben egy idősebbb nő az ölében tart egy kisfiút, akin piros felső és kék nadrág van
Jancsi és nagymamája

Azért ne gondolja senki, hogy ez az élet minden nagymama álma, mert vannak gubancok.

Elsőnek is mindjárt az, hogy a felspannolt nagymama állandóan segíteni akar: tenne-venne, mosogatna, beleszólna, teregetne, hajtogatna, szelektálna, le- és felmosna, egyszóval nem csak a kicsit vak Jancsit, hanem mindenkit át akarna vinni a túloldalra, ha szeretné, ha se.


Aztán itt van a természet rendje, amitől Jancsi egyre nagyobb, mi meg egyre kriplibbek vagyunk.

Nincs már emelgetés, cipelgetés, pelenkázás, ágyban forgatás, ezt mind vissza kell vennie a szülőknek, akiknek ettől még több a dolguk, de szemmel láthatóan több az erejük, az elszántságuk is. Képesek azt mondani, hogy Jancsi emelése, fürdetése az ő sportjuk. Na, persze! Megint beindul a dupla aggodalom. Kevésbé Jancsiért, inkább a derekas szülőkért.


Egy kanapén egy fiatal nő, Fruzsi, ül oldalt, mellette egy totyogó kisgyerek áll a földön. A nő mellett ül Katalin, a nagymama, ölében Jancsival.
Nagymama, lánya és két unokája

És hogy milyen egy kamasz Jancsi nagymamájának lenni? Nem könnyű: ha Jancsi közelébe kerülök gügyögök és Halász Judit halvány hasonmásaként akarom szórakoztatni, azonnal figyelmeztetnek, hogy az illető már heavy metált hallgat, és ne untassam baba dolgokkal. Ilyenkor halkabbra fogom a hangom, és csak Jancsi fülébe suttogok, mert tudom, hogy kettőnket csak egy valaki tud megsegíteni: Szárnyati Géza.



A játék öröme - Pécsi Júlia és Dávid


Három unokám van. Ketten közülük simák, ráadásul már nagyok, 16 és 18 évesek. Sokat vagyunk együtt még ma is, de ők többnyire már a saját életüket élik. Dávidról szeretnék most mesélni, ő a "spéci” unokám, aki méhen belül sérülhetett meg, központi idegrendszeri sérült, vagyis CP-s.


A képen egy nő egy kisfiút ölel át, aki a nőre néz (a nőnek csak a haját látjuk)
"Rajongva szeretjük egymást"

Dávussal, aki már 12 éves nagyfiú (ahogy ő mondja) igazi spéci kapcsolatban vagyunk. Minden nap arra várunk mindketten, hogy legyen időnk legalább egy órát játszani vagy élőben, vagy telefonon. A játékokat mindig Dávus találja ki, én csak próbálom követni az aznapi szabályokat.

Dávus memóriája kivételes, mindent megjegyez, amit hall maga körül, rengeteg vers, mondóka, mese, dal de akár adat is van a fejében. De megjegyez felnőttes kifejezéseket is, amik elég viccesen hangzanak a szájából, így ezekre is épülnek a közös telefonos játékaink. Egyszer például nagyon büszkén azt mondta, amikor az iskoláról kérdeztem, hogy “képzeld Nami, ma kihúztam a gyufát”! Mostanság azt játsszuk, hogy mindenkit, akit ismer, játékból “felhívunk”, és elbeszélgetünk velük. Persze mindenkivel ugyanarról beszélünk, mert nagyon szereti a repetitív dolgokat, ő pedig mindezt bármeddig tudná folytatni és általában én dőlök ki hamarabb. Dávidnak kiváló humora van, sokat nevet rajtam, amikor elrontok valamit, sőt, néha kifiguráz, vagy próbára tesz, hogy értem-e amit mond - feszesebb izmai miatt sokszor kihívás telefonon megérteni egy-egy ritkább kifejezést, amit mond.


Egy fiú és a nagymamája egymással szemben ül, a nő a fiú mindkét kezét fogja. Mosolyognak mindkettten: a fiú kissé lefelé, a nő pedig a fiúra
Mindennapos együttlét

Aztán esténként, lefekvés előtt még küld egy telefonos hangüzenetet, amiben jó éjszakát kívánnak nekem a lányommal, az anyukájával. De a legfontosabb, hogy újra és újra meg kell beszélnünk, mikor fogunk játszani a következő nap. Ilyenkor néha Namicskának hiv, amitől konkrétan elolvadok. Dávus, és a hozzá hasonló gyerekek igazi hősök. Elszánt és kitartó egy sokkal nehezebb pályán, mint a többiek. Ő a példaképem!




Comments


bottom of page