top of page

BLOG

Az életmódváltást nem kilóra mérjük

A súlyproblémával küzdők a túlsúlyuk mellett sok esetben kénytelenek szembenézni azzal is, hogy környezetük nem fogadja el, megbélyegzi őket. Ez akár a pluszkilóknál is nagyobb nehézséget jelenthet, főleg kamaszkorban…


A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegén működő Életmód Ambulancia ingyenes tanácsadással várja a túlsúlyos, súlyproblémával küzdő gyerekeket és családjukat. A munkacsoportban endokrinológus, pszichológus, gyógytornász és dietetikus szakember dolgoznak együtt, hogy komplex tanácsadás formájában segítsék a hozzájuk fordulókat.

Interjúalanyainkkal, Dr. Gács Zsófia gyermekgyógyász-endokrinológus szakorvossal; Magyar Emma klinikai szakpszichológussal és Tarr Zsófia gyógytornásszal nem is annyira arról beszélgettünk, hogy az egészség szempontjából miért fontos a hosszú távon is fenntartható ideális testalkat elérése, inkább olyan esetek egy-egy részletét elevenítjük föl – természetesen név nélkül -, amelyek széles körben is hasznosak, tanulságosak lehetnek.


A három interjúalany portréképe
Dr. Gács Zsófia - Magyar Emma - Tarr Zsófia

Egy év, egy kilométer

T. Zs.: Egy 17 éves nagylány érkezett hozzám, aki évek óta nem sportolt, mert sokszor voltak súlyos, kórházi ápolást igénylő ficamai, lábfájdalmai. Nagyon örültem, hogy azt mondta, szeretne már kicsit mozogni, a motivációjával nem volt gond. Azt is elmesélte, hogy régebben szeretett futni és újra megpróbálná, csak fél a sérülésektől és a fájdalomtól. A motivációjára építve könnyű dolgunk volt, de csak nagyon lassan, szinte szó szerint lépésről lépésre haladtunk. Egyéni mozgásterápiát indítottunk, hetente egyszer találkoztunk kettesben, hogy semmi ne feszélyezze őt. Bokastabilizációs tréninggel kezdtük a munkát, aztán szobabiciklizés közben figyeltük meg a szív és a tüdő működését. Ezután jöhettek az álló és ugráló gyakorlatok, játékok. Jó pár hónap eltelt, mire egyáltalán beszélni kezdtünk a futásról.

Egyszer elmesélte, hogy egy rendezvényen, aminek a témája nagyon érdekelte őt, a fitness-órája szerint egy nap alatt tízezer lépést gyalogolt, amin nagyon meglepődött, mert nem fáradt el és nem is fájt a lába. Arról is beszámolt, hogy kellett egy kicsit futnia egy játékban és jól esett neki. Ezeket a jó élményeket „meglovagoltuk” és módszeresen készültünk rá, hogy újra futhasson. Javasoltam, hogy vegyük célba a közeli futópályát. Tetszett neki az ötlet, de előbb még mindkettőnknek volt teendője. Neki szereznie kellett egy cipőt, amiben futhat: végül a nagymamájától kapott egyet. Nekem pedig le kellett építeni a félelmeit, mert nem akart mások előtt futni.

Először reggel mentünk ki a parkba, felmértük a terepet. Végigsétáltuk a 340 méteres pályát és megállapítottuk, hogy senki nem figyelt ránk, mindenki a saját edzésével volt elfoglalva. Legközelebb már bemelegítéssel kezdtünk és tempósabban gyalogoltunk körbe. Figyeltük a többi futót. Voltak fiatalabbak, idősebbek, volt, aki súlyzókkal futott és olyan is, aki inkább csak sétált. Senki nem szorított le senkit, mindenki elfért egymás mellett.

A nagylány következő alkalommal is jókedvűen jött és lefutottunk együtt, lassan egy kört. Most három kör a rekordunk, az egy kilométer. Mire eljutottunk idáig, a terápia egy éve tartott! Bízom benne, hogy a lány motivációja kitart, és újra öröm lesz számára a futás, akár kilométereken át. Mindenesetre tovább folytatjuk az egyéni foglalkozásokat.

A nagylány fejlődése szempontjából fontos volt az is, hogy befogadta egy baráti táraság, ahol nem téma a túlsúlya.

Ennél már csak az lenne jobb, ha együtt tudnának mozogni valamit.

Nagyjából párhuzamosan szabadult fel a nagylány mozgása, és oldódott meg a nyelve. Az egyik futás után avatott be az iskola utáni terveibe. Jól esett, hogy bizalmat szavazott nekem és megosztotta velem, hogy a munkát a tanult szakmájában nem olyan keretek között képzeli el, ahogy a családja évek óta mondogatja neki. Remélem, kitartó lesz ebben is, és megtalálja azt a területet, ahol örömmel dolgozhat és kiteljesedhet majd.


Mi lehet jobb egy tornafelmentésnél?

G. Zs.: A túlsúllyal küzdő gyerekek nagy részének volt már rossz mozgásélménye, ami gyakran megszégyenítéssel is párosul. Sokszor inkább felmentik vagy felmentetik őket a testnevelésóra alól, mert azt gondolják, úgy mindenkinek könnyebb. Látszólag így is van: a tanárnak nem kell külön figyelnie rá, a gyereket kevesebb megaláztatás éri, nem lesz rossz jegy a bizonyítványában. Mi ezt mégis rossz gyakorlatnak tartjuk, és nem szoktunk felmentést javasolni, hiszen ezzel elvesszük a lehetőségét annak, hogy az iskolában is mozogjon.


Az Életmód Ambulancia szórólapjai
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

T. Zs.: Amúgy testnevelésből most már csak nagyon kivételes esetben lehet felmentést kérni. Viszont ez azzal jár, hogy a kicsit is eltérően mozgó vagy viselkedő gyerekeket azonnal átirányítják gyógytestnevelésre. Ilyen órákat bizonyos létszám fölött kötelező biztosítani, sok helyen ezt utazó gyógytornászok segítségével oldják meg. De ezen az órán sem várhatunk csodát, ha nagy, heterogén csoportokban, akár 20 különféle nehézséggel küzdő gyereket kellene egyszerre fejlesztenie a gyógytornásznak.

M. E.: A túlsúlyos gyerekek gyógytestnevelésre „száműzése” pszichológiai szempontból is káros. Amellett, hogy megbélyegzi a gyereket, azt a rossz üzenetet közvetíti felé, hogy nem is érdemes erőfeszítéseket tennie, mert úgy sem éri el a többiek színvonalát.

G. Zs.: Fontos tudnia a tanárnak, hogy az osztálytársak hogyan reagálnak arra, ha valaki lassabban fut vagy máshogy néz ki. Az, hogy mi hangozhat el az órán a gyerekek szájából, az erősen a tanár felelőssége. Ha nem tűri a megszégyenítést, könnyíti az adott gyerek terheit.

T. Zs.: Hogy mi lenne az ideális megoldás az iskolán belüli mozgásra? A differenciálás! Jobb lenne úgy feladatot adni testnevelésórán, hogy a meglévő képességekre építünk. A túlsúlyos gyerek bizonyára nem tud x kört lefutni a többiekkel, de teljesítheti ugyanazt a távot tempós gyaloglással.

G. Zs.: Egyéni szempontból az is megoldás lehet, ha az illető talál egy számára érdekes és elfogadható mozgási lehetőséget. A legjobb, ha csatlakozni tud egy csapathoz, akik együtt mozognak. Az egyik páciensünknek például megtetszett a tollaslabda, és rendszeresen jár edzésre.

T. Zs.: Hozzám úgy szoktak jönni, hogy a gyerek semmit nem mozog, nincsenek izmai. Ez persze képtelenség, és amikor megnézzük, pár feladatot megcsináltatunk vele, kiderül, hogy jé, ez is megy, az is megy.

G.Zs.: A kivizsgálási nap végén megkérdezem a gyerekeket, hogy mi volt a nap legjobb része.

És ők, akik nem szeretnek tornázni és akikre mindenki azt mondja, hogy nem mozognak eleget, a legtöbbször a tornát nevezik a nap fénypontjának, mert sikerélményük volt benne.

Az első jó élményből persze csak akkor lesz tartós változás vagy életmódváltás, ha valaki „fogja a kezét” a gyereknek. Ez lehet egy családtag, egy odafigyelő tanár, vagy éppen mi – természetesen mi csak akkor, ha visszajön a család kontrollra.


Mi ér többet: mínusz egy kiló vagy egy magatartás-ötös?

G. Zs.: Az ambulanciánk egyik sikertörténete egy 13 éves, erősen elhízott, jóval 100 kiló fölötti fiúról szól. A srác többféle nehézséggel is küzdött. Az iskolában nemcsak a túlsúlya, hanem a fura viselkedésmintái miatt is sok konfliktusa volt a társaival és a tanáraival is.

Az ambulancián minden szakterület adott javaslatokat, ami segítette a fiú előrehaladását a súlyvesztési célja felé. Ő maga is kifejezetten motivált volt, szeretett volna többet mozogni. A folyamatban nagyon jó szövetségesünk lett az édesanyja, aki kitartóan, erején felül is támogatja a fiát és mindent megtesz, hogy az életmódváltás megvalósuljon. A program első évének végén például biciklit vett és körültekerték a Velencei-tavat.

Anya és fia visszajöttek az első kontrollra három hónap után, és „bevallották”, hogy a srác „csak” egy kilót fogyott. Ez valóban kevésnek tűnhet ahhoz képest, hogy havi 1-2 kilót szoktunk javasolni. De én láttam, mennyi energiát tettek bele a változásba és megmagyaráztam nekik, hogy az az egy kiló miért hatalmas eredmény. Persze a kollégák is nagyon megdicsérték, mert mindenki megtalálta azokat a pontokat, ahol előrelépés történt. Meg is lett a további motiváció a program folytatásához.

Ha azt mondom az egy kilóra, hogy ez nagyon kevés, akkor a család eltűnik, a gyerek visszahízza a maga egy kilóját és minden marad a régiben.
Egy vizsgálathoz szükséges szerkezet lóg egy páciens nyakában
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

T. Zs.: A fiúnak a testnevelésórán is lett sikerélménye, mert az iskolában szuper tanárt kapott, aki hajlandó volt differenciálni. Fölmérte, mi okoz a gyereknek nehézséget, majd a feladatokat személyre szabta. Például a teljes felülés helyett egy könnyebben kivitelezhető változatot kért a sráctól, de a többiekével azonos ismétlésszámban.

G. Zs.: Az első külső megerősítést akkor kapta a fiú arról, hogy jó úton halad, amikor a magatartásjegye ötös lett! Aztán szerepet kapott egy iskolai rendezvényen, ami addig sosem fordult elő. Később nagy örömmel mesélte el azt is, hogy a tornaórán a kidobós játék előtt, amikor egymás után csapattagokat választanak a kapitányok, már nem ő marad utolsónak! Minden szempontból javult a közösségben az elfogadottsága, ritkultak a konfliktusai.

Ezek az élmények azt igazolták számára, hogy ha akar, tud változtatni. Ehhez képest pedig nincs nagy jelentősége annak, hogy három hónap alatt hány kilót fogyott.

Ezt ő maga úgy fogalmazta meg, hogy „Ez az egész nem is a fogyásról szól, hanem az életmódváltásról!” Ennél jobban nem is építhette volna be az életébe az ambulanciánk üzenetét!

Sokféle kilóval lehet egészségesnek lenni

M. E.: Fontos, hogy mit gondol a szülő a gyermeke testsúlyáról. Mennyire rosszallja, mennyire tartja elfogadhatónak vagy akár mennyire szégyelli. Ezt a vélekedését pedig az befolyásolja leginkább, hogy neki magának a saját testével milyen a kapcsolata.

A túlsúly megítélése nagyon szubjektív. Mondjuk, egy nagyon csinos anyuka hajlamosabb már egészen enyhe többletsúly esetén is elhozni a gyerekét az ambulanciára; míg egy olyan szülő, aki maga is túlsúllyal küzd, csak jóval később veszi észre, hogy lépni kellene.

G. Zs.: Igyekszünk elmagyarázni a családoknak, hogy sokféle kilóval lehet egészséges valaki. Nagyon széles a normális skála, a túlsúlyba is egy csomó dolog belefér, nem feltétlenül kell pszichés nyomást helyezni a gyerekre pár deka miatt.


Családi mítoszok

G. Zs.: Tipikus az a család, aki azt mondja: „Nálunk mindenki túlsúlyos, mi ilyenek vagyunk, szeretünk enni.” Itt a túlsúly a családot jellemző tényező, ezért nagy az ellenállás, ha azt kérjük, együtt próbáljanak változtatni az életmódjukon a gyerek érdekében. Sokszor azt kapjuk vissza, hogy hagyjuk őket békén. Aki viszont meghallgat minket, azt azzal bíztatjuk ilyen esetben, hogy

nem minden a genetika vagy az adott betegség, mindig van mozgástér a változtatásra, ezért érdemes belevágni.
Egy orvos keze látszik, amint vizsgálat közben óvatosan megtapogatja a páciens nyakát
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

M. E.: Vannak olyan családok is, ahol az a mítosz gyökerezik mélyen, hogy a túlsúly ellen nincs mit tenni, semmi nem fog működni, nem is érdemes próbálkozni. Ha a szülő mindezek ellenére nyitott, sokkal több esélye van a változásra a gyereknek is. Ha pedig ellenáll, még mindig lehet találni valaki mást, aki támogathatja az életmódváltást.

Egy esetben például a szintén túlsúlyos nagymama segített a kamasz lánynak. Ő főzött rá, és maga is ugyanazt ette, így mindketten elindultak a fogyás útján. A nagyi a lánya túlsúlyával kapcsolatos kudarca után most az unoka révén esélyt kapott „helyre hozni” a dolgokat.

G. Zs.: Akad olyan nagyi is, aki segíteni akar, csak éppen nem megfelelő módot választ. Például célzásképpen lyukas kanalat ajándékoz az unokának, akinek a legkevésbé arra van szüksége, hogy percenként emlékeztessék az elérendő célra.

Azoknak a családoknak, ahol túlságosan erős a kontroll, azt szoktuk javasolni, hogy egy darabig ne hozzák fel a témát, hagyják békén a gyereket. Ez nem azt jelenti, hogy ne figyeljenek oda, mit eszik, de ne tegyék szóvá. Például először a zöldségeket tegyék az asztalra, de ne kommentálják, hogy miért.


Minden próbálkozás tapasztalat

G. Zs.: A kivizsgáláskor az első beszélgetésen összeszedjük a családtagokkal, hogy mi mindennel próbálkoztak már az életmódváltás jegyében. Teljes kiőrlésű kenyérrel? Light joghurttal? Valamilyen fogyókúrával? Edzéssel? Bármi is legyen az, mindennek örülünk, még akkor is, ha végül nem értek el vele sikert, mert mindegyik kísérlet azt bizonyítja, hogy elszántak a változásra és hajlandóak tenni érte.

Az ambulanciára való bekerüléshez is sokat kell tenni: ki kell tölteni egy hosszú kérdőívet, étkezési naplót kell vezetni, el kell jönni reggel 8-ra és az egész nap a kivizsgálással telik.

Tehát önmagában az, hogy eljönnek az ambulanciára, már az életmódváltás melletti elkötelezettségük bizonyítéka.

Ezen a fonalon indulunk el és igyekszünk fönntartani a motivációjukat, folyamatosan megerősítve őket abban, hogy jó úton járnak.

M. E.: Én is szoktam arról kérdezni a családokat, hogy milyen súlyvesztési kísérleteik voltak korábban. Ha volt olyan, ami működött is, ott abban segítek, hogy a folyamat és az eredmények fenntarthatóbbak legyenek. Ha sikertelen próbálkozásról mesélnek, akkor arra erősítünk rá, hogy mennyire jó, hogy nem adták fel és új utat kerestek.

G. Zs.: Az étkezés terén különösen sok a félrement információ. Például tudják, hogy a 100%-os gyümölcslé vagy a tej egészséges, de azt általában nem, hogy milyen sok kalóriát tartalmaz. Ilyenkor igyekszünk finoman jobb irányba terelgetni a családot, például együtt megnézzük a narancslés dobozt és beszélünk a kalóriatartalomról. Pár esetben viszont muszáj kategórikusabbnak lennünk. Ha valaki léböjtkúrát fontolgat, határozottan szoktuk mondani, hogy az fejlődésben lévő gyereknek nem való.


Saláta helyett uborka?

G. Zs.: Az életmódváltó programunknak nagyon fontos eleme az étkezésről szóló konzultáció, ezért kezdettől fogva a csapatunk része egy dietetikus szakember is. Jelenleg Félegyházi Edina és Marácziné Farkas Krisztina fogadja kivizsgálásra a pácienseket, de csapatunk tagjaként dolgozott korábban Kovács Ildikó.

A dietetikusaink azt szokták mondani, hogy a családok már unásig ismerik a sokat szajkózott kulcsszavakat. Bármikor felmondják az egészséges életmód „mantráját” a teljes kiőrlésű gabonáktól a több zöldségen és salátán át a sovány húsokig. A segítséget inkább praktikus dolgokban várják, abban, hogy mindez hogy tud valóban megjelenni a konyhájukban.

Sokak számára nagyon felszabadító például, amikor azt mondjuk, hogy a saláta alatt nem csak a fejes salátát értjük. Épp olyan jó, ha paradicsomot vagy uborkát választanak. Az uborka amúgy is jolly joker, a gyerekek közül sokan szeretik, könnyen hozzáférhető, és gyorsan fogyasztható formába lehet hozni.


Valaki egy könyvet lapozgat, amelyben ételek rajzai és jó tanácsok vannak
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

A gumicukor, a hamburger, meg az őszinteség

T. Zs.: Az ambulanciára érkezőknek három napig étkezési naplót kell vezetniük. Borzasztó nehéz bevallani - még magunknak is, nemhogy másnak! - minden egyes morzsát, amit elfogyasztottunk. A dietetikusok nagyon hálásak, ha olyan precíz naplót látnak, amiben szerepel, hogy „megettem 5 szem gumicukrot” vagy „ebédre egy nagy hamburger uborka nélkül”.

M. E.: A páciensek őszintesége a felénk mutatott bizalom jele. A bizalom feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jó legyen köztünk az együttműködés.

G. Zs.: Persze ehhez az is kell, hogy ilyenkor mi ne kezdjük el forgatni a szemüket, hogy jaj, gumicukor, jaj, hamburger, hanem igyekezzünk megtalálni a pozitívumokat, például, hogy nem ette meg az egész zacskó cukrot, vagy hogy a hambiban benne maradt a paradicsom.

Valami pozitívum mindig van – ez szinte szállóige már nálunk.

Addig kérdezgetünk, amíg meg nem találjuk az első jó pontot, amiből kiindulhatunk. Ilyenkor persze nem azt mondjuk, hogy innen akkor teljes fordulat és csináljon mindent máshogy, hanem reális, kis lépésekből álló, kivitelezhető megoldásokat szeretnénk javasolni. Dietetikai trükköket is mondunk persze, hogy használjanak kisebb tányért, vagy elsőre sokkal kisebb adagot tálaljanak, hogy bűntudat nélkül lehessen repetázni.


A falmászás biomechanikája

T. Zs.: A magyarázatokat, javaslatokat mindig adaptáljuk a szülőkhöz. A tájékozott szülőhöz például, aki mindennek utánanéz, az én bevált „kulcsom” az, hogy az információk tudományos hátterét is megosztom vele. Van, amikor megerősítem, hogy valóban, jól olvasta, az adott módszer sok felnőttnek segíthet, ugyanakkor jelentős károkat okoz a fejlődésben lévő gyerek izomzatában.

Máskor pedig elmagyaráztam a szülőnek, aki szerint „a falmászás nem való a túlsúlyos gyereknek”, hogy sokféle technika létezik, köztük olyan is, ahol épp szükség van a nagyobb izomtömegre. Részletesen megbeszéltük a különböző módszerek biomechanikáját, úgyhogy remélem, engedett a gyereke kérésének, aki szívesen választotta volna ezt a mozgásformát.


Ha nem titokban eszik, kevesebbet nassol

M. E.: Gyakran kérdezik a szülők, akik tényleg sok mindent megtesznek a gyerekükért, hogy még mit csináljanak? Mi pedig néha meglepő módon azt tanácsoljuk, hogy most egyelőre ne „csináljanak” többet, mert azzal segítenek leginkább, ha leveszik a napirendről a kérdést, és nem beszélnek az evésről, a kilókról, a fogyásról. Minél elfogadóbb a család, annál kisebb lelki teher nehezedik a gyerekre, aki ezáltal jobban oda tud figyelni az életmódváltásra. Ebben az elfogadóbb légkörben amúgy sok esetben magától megszűnik, például a zugevés is, hiszen ha nem szólnak amiatt, hogy eszem, nem kell titokban ennem.

Az egyik hozzám járó családban például, ahol mindenki túlsúlyos, a szülők maguk miatt is erősen korlátozták az édes ételek fogyasztását. Ez ahhoz vezetett, hogy ha ettek ilyesmit, akkor befalták, a gyerek meg titokban vásárolta magának az édességet. Amióta változtattak ezen, és időnként megengedik maguknak is, a gyereküknek is, hogy egyenek édességet, azóta összességében kevesebb fogy. Mivel nem tiltott, nincs senki rákattanva a sütire, így még azt is megengedhetik néha maguknak, hogy együtt nassoljanak otthon.


Túl súlyos füzet című kiadványok borítója látszik fekete-fehér grafikával
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

Túl súlyos füzet

G. Zs.: Az ambulancián az első, kivizsgálási napon a gyerek minden szakemberrel találkozik.

12-13 éves kortól már a nap elején megkapja az általunk összeállított kiadványt, a Túl súlyos füzetet, amiben empatikus grafikák és rengeteg jó kis feladat van, abszolút az ő nyelvükön.

Sokan kifejezetten azért jönnek az ambulanciára, mert hallottak a füzetről. Fontosnak tartom leszögezni, hogy lehet sikeresen életmódot váltani füzethasználat nélkül is, ugyanakkor a füzet kitöltése sem garancia önmagában a sikerre.

T. Zs.: Már a kivizsgáláson is dolgozunk a füzettel, merítünk belőle. Javaslunk dolgokat, amik szerintünk izgalmasak lehetnek, írhat-rajzolhat bele, nem üresen viszi haza. Nem mondjuk azt, hogy ki kell tölteni az egészet, vagy kötelező végigolvasni. A célunk inkább az, hogy a következő konzultációig néha elővegyék, használják fel belőle azt, ami megérinti őket, kövessék a változásokat és tegyék magukévá a szemléletét, koncentráljanak a pozitívumokra.

G. Zs.: A füzet egy jó eszköz, amit valószínűleg azért szeretnek, mert érzik, hogy mennyi odafigyeléssel készült. Érdekesnek találják, hogy a túlsúly témája van annyira fontos, hogy munkafüzetben foglalkozzanak vele. Most dolgozunk egy olyan változaton, amit önálló használatra szánunk, hogy az ambulancia nélkül is tudjon működni az alapellátásban vagy az iskolaorvoson keresztül is.


Az Életmód Ambulancia személyre szabott, komplex konzultációján azok a fiatalok vehetnek részt, akiket az elmúlt egy évben vizsgáltak túlsúly miatt, és a kivizsgálás alapján életmódváltást javasoltak.

Bejelentkezés: eletmodambulancia@gyerekklinika.com

Kommentare


bottom of page