Fruzsi elmondja nektek, hogyan mesél a halmozottan sérült gyerekeknek - ezúttal a TESCO támogatásával.
Eleddig önkéntesen, idén a Tesco - ön választ, mi segítünk pályázati támogatásával mesefoglalkozásokat tartok a Vakok iskolájában a halmozottan sérült gyerekeknek.
Azért is most mesélem ezt el, mert az egész olyan varázslatos, mint a karácsony, van benne mesecsengettyű, mesegyertya, olykor csillagszóró is, és hát varázslat. Ez a mi minden szerdai karácsonyunk.
Régóta foglalkoztat engem, hogy hogyan lehet a meséket átadni olyan gyerekeknek, akik nem látnak, nem mozognak, vagy nem jól mozognak, sokszor nem is beszélnek, vagy ha beszélnek is, keveset és nem hagyományos jelleggel - inkább ismételve másokat és önmagukat és hát a megértésük is akadályozott. Szerencsére pont van itthon egy ilyen gyerekem, rajta kigyakorolhattam ezt a témát, aztán elvittem az iskolájába, hogy ők is hadd örüljenek. És azt hiszem, hogy ezzel a lényegét az egésznek el is mondtam, a legfőbb célom az egész meséléssel, hogy örüljenek ők is és ezáltal én is, és ezáltal megintcsak ők is.
Fejlesztés, vagy inkább ablak a világra?
Lehet ezt csűrni csavarni, hogy ilyen készségeket fejleszt, olyan szorongásokat old, de ezeket mind nem mérem, nem számolom. Amit biztosan tudok, hogy ezeknek a gyerekeknek nagyon korlátozottak a lehetőségei a világ megimserésére. Nagyon hálásak, ha a világ elmegy hozzájuk, és megmutatja magát. Így gondoltam én el, hogy a meséket valahogy átfordítom az ő nyelvükre, világot is látunk - hisz mindenféle országokból hozom a meséket - és kalandokat is átélünk az ahhoz kapcsolódó érzetekkel, érzésekkel együtt.
A meseterápiának egy nagyon fontos összetevője az élőszóban elmondott mese, (fejből, nem olvasva!) mert akkor lesz olyan varázslatos a hangulat, hogy a gyerekek és még a felnőttek is mesehallgatási transzba esnek, és megnyugszanak, elmerülnek, elbűvölődnek. Ezen kicsit izgultam, hogy sikerül-e ebben a kis bolondos, nehezen figyelő, nehezen elcsendesülő környezetben, és nem mondom, hogy 100%-os siker rátával dolgozom, de az van, hogy mondjuk minden második alkalommal be tud állni ez a transz, és a zizgő kis brigád meghallgatja szépen a mesét, most már a hosszabbat is. És ez nagy szó. Leköti őket az élő beszéd, aminek egyáltalán nem biztos, vagyis biztos, hogy nem értik minden szavát. De mégis hat rájuk, és felkelti az érdeklődésüket. Ez varázslat. Én sem értem teljesen.
A mese kerete
Nagyon fontos része a foglalkozásnak az állandó rituálé, ahogy szép lassan bemegyünk a mesevilágba, el, távol az iskolától, zenével, illattal, kendőkön át, tűzzel, csengettyűvel, és mikor ott vagyunk, akkor mesélünk csak. Aztán ugyanígy bújunk ki. Már tudják.
Bebújunk a mesevilágba. Aztán meg kibújunk, és megyünk uzsonnázni. Kis útjelző táblák ezek, biztonságot adnak orron, fülön, tapintáson és végül is az értésen át.
És a bebújós és kibújós rituálé között pedig bent vagyunk a mesében, ahol mindig azon igyekszem, hogy a mesének a fentjeit és lentjeit, ijedelmeit és megkönnyebbüléseit, gonoszait és jóit valahogy érzékeltessem, végigvigyem őket a kalandokon, és elvigyem őket a hepiendig, ahol általában táncolunk örömünkben. Nem szerepelnek, hanem együtt, egy egészként vesznek részt a cselekményben, együtt bújnak el, együtt hullámoznak, együtt vágtatnak, együtt kukorékolnak, amit éppen a mese megkíván.
Mese közben, aktívan
Rengeteget lengetek kendőket, spriccelek vízzel, ritmushangszereket rázunk, félelmetes és vidám zenéket dj-zek, népdalokat és mondókákat akasztok le a tudatalattim gardróbszekrényéből és minden gátlás nélkül énekelgetem őket üvöltve is akár. Mindig előkerül valami odaillő, egyáltalán nem értem hogy. Vagyis sejtem, hogy onnan, hogy a népmesék és népdalok motívumai ugyanazon ősfán termettek, ami valahol az én fejemben elrejtve is ott nő és ezek szerint terem is. És nem csak az enyémben, hanem a gyerekekében is, legyenek azok bicék vagy bócák, én abban hiszek hogy nekik megvan ez a tudásuk, és ilyenkor ehhez lehet kapcsolódni.
Úgyhogy ezek a gyerekek ily módon varázsoltak már el rókát, győztek le török császárt, szerezték meg a Napot, teremtettek új világot, vettek részt afrikai dalnokversenyen, kerestek elrabolt dalocskát, ijesztettek el félelmetes vaskecskét, és győztek le tengeri kígyót is.
És én nem tudom, tényleg nem, hogy mi az, amit megértenek mindabból a sok hadonászásból, amit lerendezek nekik, de azt bizton tudom, hogy szeretik, mert azt lehet látni, és aki tudja, mondja is, és tudják, mikor mi következik, és vannak, akik többet nyekeregnek, és kiabálnak, de olyan is van, hogy ugyanők figyelnek és mosolyognak.
Nagyon szeretek nekik mesélni, nagyon köszönöm, hogy mesélhetek nekik! Köszi TESCO, hogy ezt most meg is finanszíroztátok!
Ja és nincs fényképem, mert ilyenkor eszembe nem jut fotózni, örülök, ha a nagy kupiban, amit rendezek közben, megtalálom a következő tárgyat, amire szükségem van, a többiek meg a gyerekeknek segítenek. Szóval képes bizonyítékom nincs, de aki nem hiszi, járjon utána.
