Dénes Ákos a KockaCsoki alapítója és vezetője arról mesél, hogy hogyan is került közel hozzá az autizmus és a csokoládékészítés, és e kettő ötvözetéből milyen társadalmi vállalkozás született. Ráadásul egy olyan, amely túlmutat önmagán: autista fiatalokat segít a pályaválasztásban, munkahelyeket pedig az inkluzív személet kialakulásában.

Névjegy

Dénes Ákos

Látszerészből lett chocolatier, azaz csokoládékészítő mester. A 2014-ben létrehozott családi cége azonban nem csak a csokiról szól. A nonprofit és közhasznú társadalmi vállalkozás célja az autista fiatalok munkavállalásának elősegítése a szabad munkaerőpiacon. Ákos a Kockacsokiban jelenleg hét autista fiatallal dolgozik együtt, több másikat pedig pályaorientációs programon ismertet meg a munka világával.

Hogyan lettél látszerészből chocolatier?

Hosszú évekig egy multinál dolgoztam. Szemüvegeket készítettem és értékesítettem, valamint oktatóként részt vettem a látszerész szakképzésben is. Aztán hobbiból én is beiratkoztam a szakképzésbe. Olyan szakmát választottam, amit otthon is csinálhatok és szórakozásnak, hétvégi hobbinak megfelel. Ez a cukrászat lett.

Időközben a házassági évfordulónk alkalmából kaptunk a feleségemmel két jegyet egy csokoládékészítő workshopra. Azonnal beleszerettem a műfajba! Öt egymásra épülő képzést végeztem el a Csokoládéakadémián, ahol professzionális gépekkel és alapanyagokkal dolgoztunk és külföldön elismert szakmát kaptunk. Aztán amikor a sokadik külföldi mesterkurzuson vettem részt, kimondtam magamnak: a csokoládékészítés hobbiból esetleg új hivatássá is válhatna. Szerencsére addigra a cukrász végzettséget is megszereztem, ugyanis Magyarországon enélkül nem foghat senki csokoládékészítő vállalkozásba.

Hogyan kapcsolódott össze a csokoládé és az autizmus?

A fiunk két és fél éves volt, amikor autizmussal diagnosztizálták, de a cukrászatba ettől teljesen függetlenül vágtam bele. Már túl voltunk a csokoládékészítő workshopon is a feleségemmel, amikor az ő fejében összekapcsolódott a vállalkozás ötlete és az autizmus ügye. Munkavállalási tanácsadónak készült és a diplomamunkájában egy elképzelt munkahelyről írt, ahol megváltozott munkaképességűek dolgoznak. Adta magát, hogy ez a munkahely egy csokikészítő műhely legyen. Kiváló dolgozat született, de a gyakorlatba ültetésre akkor még nem gondoltunk.

Mi adta meg végül a kezdőlökést a Kockacsoki elindításához?

Találkoztunk egy igazán testre szabott pályázati kiírással. A NESsT Magyarország nevű, induló társadalmi vállalkozásokat fejlesztő cég keresett jó ötlettel rendelkező és azt megvalósítani is kívánó csapatokat. A pályázók közül tízet választottak ki. Mi is bekerültünk a másfél éves képzésbe, amely alatt rengeteget tanultunk és szakemberek mentorálásával üzleti tervvé fejlesztettük az ötletünket. A képzés végén be kellett mutatnunk a tervet egy pénzügyi tanácsadókból álló csoportnak, akik kiválasztották azt a hármat, amelynek a megvalósítását finanszírozni kívánták. Minket nem választottak ki, viszont a NESsT repertoárjába bekerültünk, mint támogatásra érdemes vállalkozás.

Akkora már rengeteget dolgoztunk a tervünkön, és az induláshoz szükséges összeg kétharmadát is előteremtettük, úgyhogy „19-re lapot húztam”. 2014 tavaszán, 18 év után felmondtam a munkahelyemen és elkezdtem helyet keresni a műhelynek, meg az üzletünknek. Pár hét múlva a NESsT-et megkereste egy angliai cég, akik egy induló magyar vállalkozást szerettek volna anonim módon támogatni. Minket ajánlottak nekik. A titkos jótevőt azóta sem ismerjük, de a támogatása épp kiadta az induláshoz szükséges tőke hiányzó részét. Júniusban megtaláltuk az ideális üzlethelyiséget, szeptemberben pedig megnyitottuk a Kockacsokit.

Kikből állt a kezdőcsapat és hányan vagytok most?

A saját fiunkkal otthon szerzett tapasztalatok birtokában, valamint a rengeteg autis képzésen felszedett tudással indultam neki a kalandnak egy jó ismerősünk autista fiával, Tomival kettesben. Lassanként bővültünk, amiben több elnyert pályázat is segített minket. Többek közt részt vehettünk a Velux Foundation négyéves támogatási programjában, aminek köszönhetően átköltözhettünk a mostani, sokkal tágasabb helyünkre, a Dózsa György és a Thököly út sarkára.

Minden évben nőtt a rendelések mennyisége és a dolgozók létszáma is. A covid előtti csúcslétszámunk 14 fő volt, de a világjárvány miatt sajnos be kellett zárnunk a kávézót és elküldeni a nem autista kollégákat. Jelenleg kilencen dolgozunk a Kockacsokiban: az indulás óta velem tartó Tomi mellett még hat autizmussal élő fiatal, valamint gyógypedagógus kolléganőm és jómagam.

Hogyan lehet bekerülni a Kockacsoki csapatába? Hogy zajlik a betanulás?

Először egy gyakornoki programban vesznek részt a fiatalok, ahol megismerkednek a munkahelyi szabályokkal, a kollégákkal és a folyamatokkal. Kipróbálják az összes munkafolyamatot, aztán betanulnak. Erre bőven hagyunk időt. A munkatársaknak nemcsak a személyiségük különböző, hanem a mód is, ahogyan a legkönnyebb követniük a feladataikat. Ezért minden kolléga betanulása más-más módon, különféle eszközökkel történik.

A gyógypedagógusunk találja meg személyre szabottan a legcélravezetőbb módszereket. Van, akinek elég, ha megmutatjuk a folyamatot és szóban elmagyarázzuk a lépéseket. Egyeseknek egy pontokba szedett, fényképes leírás segít, másoknak pedig kártyás kommunikációval mutatjuk meg, hogy mit mi után csináljon és mire figyeljen. Később sok esetben el lehet hagyni a segítő eszközt, de azzal sincs semmi baj, ha valaki évek óta a leírás alapján dolgozik, mert neki az ad biztonságot. Az egyik srác pedig a munkakörülmények miatt használ speciális eszközt. Nehezen viseli a csokoládé készítésével járó zajokat, ezért zajvédőben dolgozik.

Sok segédeszköz biztosítja, hogy a munka flottul menjen. A csokikészítésnél például nagy kijelzős időzítőket használunk, ami hanggal is jelez, ha itt az ideje a következő munkafázisnak, mondjuk ki kell venni a csokit a hűtőből. Az időzítőt ők maguk állítják be. Az egyik fajtát én nem is tudom kezelni, Zsolti kollégánk a profi benne.

Hogyan dől el, ki melyik munkafolyamatot végzi?

Először mindenki megtanulja az összes lépést az alapanyagok előkészítésétől a csomagolásig, valamint belekóstol a kiegészítő tevékenységekbe is a számlázástól a takarításig. Aztán mindenki olyan feladatot kap gyakrabban, amiben jó. Nálunk családias a hangulat, közösen dolgozunk, így hamar kiderül, kinek mi fekszik jobban, mit végez örömmel. Akinek jó a kézügyessége, szebb bonbonokat önt, az sűrűn kap ilyen feladatot.

Ha pedig esküvőre készítünk egyesével csomagolt édességet, akkor az fogja a több száz masnit megkötni, aki szívesen és gyorsan tudja ezt a műveletet végezni, mert rááll a keze.

Természetesen megkérdezzük a fiatalokat is, hogy mit szeretnek csinálni, mert a látszat néha csal. Volt, aki a betanuláskor még nem lelkesedett a csomagolásért, aztán amikor egy nagy tételnél mindenkinek csomagolni kellett, kiderült, hogy ő imádja ezt a feladatot. Ez elég megosztó munka amúgy, nem mindenki szeret több ezer csokit egyesével két-két matricával ellátni és dobozolni, ő viszont kifejezetten élvezi, hogy napokig csak készíti és sorakoztatja egymás mellé a csinos kis csomagokat. Sőt, nálunk az is megtalálja a helyét, aki nem szívesen érintkezik a csokival, hiszen vannak adminisztratív és takarítós feladatok is.

Van, aki nem is készít csokit?

Igen, van ilyen munkatársunk. Álommelónak tűnik csokoládét készíteni, mégis van, akinek le kellett mondania erről, mert az előkészített anyag 45-50 fokos hőmérsékletét és ragacsos állagát, textúráját nem tudta elviselni. Ilyenkor sem esünk kétségbe, hanem megtaláljuk azt a részfeladatot, aminek a teljesítése jól megy és nem jár feszültséggel. Ez a kollégánk például remekül megtalálta a helyét a megrendeléseket rögzítő excel-táblázat kezelésében. Könnyen átlátja a folyamatokat, gyorsan megtanulta, hogy juthat új információkhoz. Már sokkal jobban ért a program rejtelmeihez, mint én.

Gyakran megesik, hogy a tanítvány túlszárnyalja a mestert?

Persze, többször előfordul, hogy a fiatalok leköröznek. Tomi például, akivel a Kockacsoki születése óta együtt dolgozom, már sokkal ügyesebben temperálja a csokit nálam. Hét éve teljesen önállóan végzi ezt a feladatot. Az a srác is túltesz rajtam, aki a gyártásdokumentációt és a címkézőszoftvert kezeli. Már nagyon belejött a program használatába, élvezi, ha valamit át kell szerkeszteni a címkén. Pillanatok alatt megoldja, méghozzá megbízhatóan, pontosan. A pontos munkavégzés általában is jellemző az autista emberekre, ám ehhez segítségre van szükségük.

Sok feliratot, szabályt látok a falakon. Ezek a „mankók” a mindennapi munkában?

Pontosan. Nálunk több a szabály, mint egy átlagos munkahelyen, mert az autisták világában sokkal kevesebb a magától értetődő, egyértelmű dolog.

A fő cél persze az, hogy a fiatalok alkalmazkodjanak, és nem az, hogy minden furcsa viselkedésre kialakítsunk egy rendszert, bár van ilyen is.

Az egyik kolléga például ha csak teheti, videókat néz a telefonján, ezért az ő készülékének a műhelyen kívül, egy feliratozott dobozban van a helye. Ott mindig megtalálja, ha szünetben kimegy pihenni. Mindenki más pedig tudja, hogy ahhoz a dobozhoz nem nyúlhat.

Nagyon fontosak a pontosan kiadott utasítások. Ha ezt a részét jól csináljuk, akkor precízen végzett, megbízható minőségű munkát kapunk a srácoktól. Arra törekszünk, hogy minden egyértelmű legyen. Nálunk mindennek helye van, és ezt feliratok jelölik. Például meg vannak számozva a kukák és a földön a helyük is, így könnyebb elvégezni a szemétürítést. Az öltözőben jelölve van, hova kerülnek a szennyes ruhák, hol tároljuk az utcai ruhákat. A kávézó pultjában, a szekrényajtó belsején fotó mutatja, melyik pohár melyik polcra való, a polcon pedig körberajzolva ott a helyük is, így minden oda kerül, ahová tartozik.

Az is fontos, hogy mindennek jól megjegyezhető neve legyen, hogy egyértelműen tudjunk rá hivatkozni. A raktárainknak például beszédes nevük van. A hosszú, keskeny helyiségünk a csőraktár, a legkisebb raktárunk a lyukraktár. A lépcső alatti vegyszerraktárt Harry Potterről neveztük el, a kétajtós raktárszekrényt pedig Narniának hívjuk.

Az egyértelműséget biztosítja az is, hogy az elvégzett munkát mindenki a munkatáblán jelöli. Így ő is látja, mi van még hátra és mások is követni tudják, hogy hol tartunk az aznapi folyamatokban, minden rendben megy-e.

Melyek a legnépszerűbb termékeitek?

Bonbonokat és különleges táblás csokoládékat gyártunk, de nincs köztük abszolút favorit. Minden évben más ízből vagy más válogatáscsomagból érkezik nagy rendelés, lehetetlen megjósolni, melyik lesz az év sztárja. A csokikészítés szezonális műfaj. Nyár elejéig normál időszakunk van, aztán a nyár közepe és az ősz eleje csendesebb. Ilyenkor is folyamatosan dolgozunk, de kisebb létszámmal, így a srácok is elmehetnek nyaralni. Az igazi csokiszezon októberben indul a nagyobb céges megrendelésekkel. Novembertől karácsonyig van a csúcs, ilyenkor túlfeszített a tempó, de a két ünnep közt mindannyian szabadságra megyünk és kipihenjük a hajtós heteket.

Mit jelent pontosan, hogy védett munkahely a Kockacsoki?

A megváltozott munkaképességű kollégák miatt vagyunk védett munkahely.

Mind a két szó fontos: a védett is, meg a munkahely is.

Védett például a szabályok miatt, amiket említettem, vagy a lassabb betanulás miatt. A fiatalok itt „burokban vannak”, gyógypedagógus segíti a munkájukat. Nálunk minden kollégának egyéni fejlesztési terve van. Testre szabott célokat találunk nekik, amiknek a teljesítésében támogatjuk is őket. A célok között vannak munkafolyamattal kapcsolatosak és más jellegűek is, például, hogy érjen be pontosan a munkahelyére. A dicséretben hiszünk. Akit mindennap megdicsérünk, ha pontosan beér, az alig-alig késik már.

A munkahely szó ugyanolyan fontos, mint a védett. Itt ugyanis komoly termelés folyik. A fiatalok nem azért jönnek, hogy kézműveskedjenek, ahogyan egy napköziben tennék, hanem azért, hogy dolgozzanak. Általában heti 20-30 órát vannak bent és természetesen fizetést kapnak. Ha valaki lebetegszik, netán késik, akkor sem áll le a termelés, hiszen tudják helyettesíteni egymást, legfeljebb egy kicsit lassabban végzik a nem mindennapos mozdulatokat.

Nagyon motiváltak a srácok, jórészt önállóan végzik a feladataikat. Ha pedig segítségre van szükségük, jelzik. Mivel együtt dolgozunk, hamar találunk megoldást. A gördülékenység érdekében igyekszünk arra szoktatni őket, hogy ha megakadnak, szóljanak. Ennek érdekében szabotázsfeladatokat is bevetünk.

Milyen egy szabotázsfeladat?

Olyan helyzetet teremtünk, amikor valami nem stimmel, és azt várjuk, hogy a kolléga jelezze a hibát. Például csak 48 csomagolóanyagot teszünk a raktárba, amikor 50 terméket kell becsomagolni. Azt várjuk, hogy az előkészítésért felelős munkatársunk jelezze, hogy kettővel kevesebb van. Vagy másik polcra teszem az étcsokit és örülök, ha a kollégám azt mondja, elfogyott az étcsoki, mert nem találja a helyén. Vagy kihozom a műhelyből a kesztyűket és azt várom, hogy a kolléga ne kezdjen el csupasz kézzel dolgozni, hanem szóljon, hogy elfogyott a kesztyű. Az adminisztrációban is „előfordul”, hogy a gondosan felcímkézett számla-mappákba rossz helyre kerül egy számla. Mindezt nem gonoszságból tesszük, hanem azért, hogy a srácok felkészüljenek a váratlan helyzetekre. Hiszen bármikor megtörténhet, hogy valaki tényleg elfelejt kesztyűt rendelni, vagy szétviszi a huzat a számlákat, vagy máshová kerül a csoki a polcon. Ezek a szabotázsfeladatok növelik az üzembiztonságunkat.

A saját fiad is tagja a Kockacsoki csapatának?

Ő nem dolgozik itt, még iskolába jár, de sok programunkon részt vett már. Rengeteg lehetőséget kínálunk ugyanis a csokoládékészítésen túl is, így kamatoztatjuk az autista emberekkel való együttműködésben szerzett tapasztalatainkat. A feleségem, Éva munkavállalási tanácsadó, így az ő segítségével bővül a képzési repertoárunk. A gyakornoki programunk mellett tartunk önálló életviteli tanfolyamot és pályaorientációs képzést is. Ezeket a fiunk is elvégezte.

A pályaorientációs programban milyen szakmákkal ismerkedhetnek meg az autizmussal élő fiatalok?

Már húszféle szakmát láthatnak testközelből! Sőt, céges partnereinkkel együtt arra törekszünk, hogy a fiatalok valós körülmények között ki is próbálhassák ezeket. Ez az egyetlen módja annak, hogy kiderüljön, mi passzol hozzájuk. Van, hogy a „papíron” kinézett szakmát valami miatt el kell engedni, viszont beleszerethetnek egy másikba, amire sem ők, sem a családjuk nem gondolt.

Lehet, hogy valaki nagyon lelkesedik a járművekért vagy a számítógépekért, de a BKK irányítóközpontjában, vagy egy szerverszobában elveszik a munkakedvét a zajok. Volt, aki nagyon szeretett volna egy állatorvosi rendelőben segédkezni, ám kiderült, hogy a fertőtlenítőszag elviselhetetlen a számára. Egy másik fiatal, akinek nagyon jó a kézügyessége, kipróbálta a kosárfonást, de nem tudta megszokni a vízben ázó anyag hűvös tapintását és illatát. Ugyanezeknek a fiataloknak viszont lehet, hogy sikerélményük lesz egy kertészetben vagy egy postán.

Amikor elmegyünk megnézni, kipróbálni egy munkahelyet, akkor tapasztalatot nyújtunk mindkét félnek. A fiatalok kipróbálják, milyen az adott helyen dolgozni, a már meglévő munkavállalók pedig megtapasztalják, milyen egy autizmussal élővel együttműködni. A háttérben megbújó előítéletek hamar megdőlnek a közös munka során. A tapasztalás a legjobb érzékenyítés.

Szerinted van olyan szakma, ami nem való egy autizmussal élő embernek?

Úgy gondolom, ezt egyik pályáról sem lehet látatlanban kijelenteni. Gondolhatnánk például, hogy egy rugalmatlan emberből nem válhat jó színész, mégis van, aki aspergeresként űzi ezt a szakmát. Nem is akárkiről, hanem az Oscar-díjas Sir Anthony Hopkinsról van szó! Újra csak azt mondom, a puding (és a csoki) próbája az evés!