A Mozgásjavító Iskola Robotika Laborjában mindig történik valami. Irodalmi alakok vagy hétköznapi tárgyak vándorolnak a képernyőkre, esetleg a 3D nyomtatókra. Rengeteg egyéni ötleteket valósítanak meg a diákok és a tanárok együtt a digitális pedagógiai asszisztensekkel.
NÉVJEGY
Fleischer Sára két éve találta meg az igazi helyét. Mérnöki tanulmányait, szociálpedagógus és ifjúsági segítő végzettségét kombinálva digitális pedagógiai asszisztens a Mozgásjavító Iskolában, a Robotika Laborban. Rengeteg izgalmas projekt és feladat révén, a digitális eszközök segítségével járul hozzá a diákok fejlődéséhez. (Portréfotó: Szabó Levente)
Hogyan vezetett az utad a Mozgásjavító Iskola Robotika Laborjába?
Közel áll hozzám a mérnöki gondolkodás, de mivel 15 éves korom óta folyamatosan dolgozom gyerekekkel, úgy éreztem, szakmámmá kell tennem ezt a vonalat is. Ifjúságsegítő, majd szociálpedagógus lettem. Tíz éve foglalkozom spéci csoportokkal. Oktattam például általános iskolai végzettséggel nem rendelkező felnőtteket digitális eszközökkel, illetve dolgoztam a Microsoftnál egy olyan projekten, amely során országszerte 53 speciális iskolában tartottunk tanártovábbképzéseket. A pedagógusokkal közösen dolgoztuk ki a digitális eszközök használatának folyamatát, így testre szabottan segítve a tanítványaik fejlődését.
Ezalatt érlelődött meg bennem, hogy szívesen foglalkoznék tanítással – tervezett tanulással - a hagyományos kereteken kívül, de mégis egy iskolában. Egy Facebook-bejegyzésben jeleztem, milyen munkahelyet keresek. A korábban felkeresett 53 intézmény egyikének, a Mozgásjavítónak az igazgatóhelyettese, Révész Rita azonnal szólt, hogy ha komolyan gondolom, menjek be hozzájuk beszélgetni. Következő nap már náluk voltam.
Mi fogott meg a Mozgásjavítóban?
Amikor beléptem, a járműparkoló nyűgözött le a sokféle speciális járgánnyal. Aztán az udvar hangulata ragadott magával: fociztak épp a gyerekek és ugyanaz a zsivaj, az önfeledt játék hangjai jutottak el hozzám, mint bármelyik másik iskolában a szünetben tapasztalható zsibongás. Az egészen mellékesnek tűnt, hogy néhányan eszközöket használnak ahhoz, hogy focizzanak. Izgalmasnak találtam a kihívást, hogy ugyanezt az élményt megvalósíthassuk a Robotika Laborban: hozzásegíthessük a gyerekeket ahhoz, hogy a digitális eszközök használatával önfeledten alkothassanak.
Mi is a Robotika Labor pontosan?
A „makerspace” angol kifejezés illik rá leginkább, ez egyfajta digitális alkotóműhely. Egy jól felszerelt tér, ahol a segítők és a betérők, résztvevők együtt alkotnak, hoznak létre projekteket. Már Magyarországon is több ilyen hely működik, néhánnyal szoros együttműködésben vagyunk. A Mozgásjavító Robotika Laborját a High Tech Suli Program keretében szerelték fel, van többek között öt 3D nyomtatónk és egy lézervágó készülékünk is, meg persze sok speciális programmal ellátott számítógépünk és egyéb digitális eszközünk. A tér rugalmasan alakítható, mindig az igényeknek megfelelően rendezzük be.
Eleinte lelkes pedagógusok használták, vezették a labort, amikor idejük engedte. A vezetőség azonban úgy látta jónak, ha dedikált munkatársakat kér fel a labor működtetésére, ezzel biztosítva, hogy az iskolai digitális projektek ne csak a tanárok pluszmunkája által, hanem folyamatos támogatással, magas színvonalon és nagyobb volumenben valósulhassanak meg. Jelenleg ketten vagyunk Kecseti Noémivel teljes állású digitális pedagógiai asszisztensek, ami lehetővé teszi, hogy a labor reggeltől késő délutánig nyitva álljon. Ez egy szabad hely, ahol mindenkit szívesen látunk!
Digitális pedagógiai asszisztensként kiket támogattok: a tanárokat vagy a diákokat?
Mindenkit, aki az iskolában dolgozik vagy tanul, illetve a kollégiumban lakik. Mi a tantestület tagjaiként vagyunk jelen, de nincsenek saját, önálló „óráink”, hanem a pedagógusokkal, illetve a diákokkal közösen szervezünk kisebb-nagyobb digitális projekteket, amelyek lehetnek tanórán belüli és kívüli, illetve tantárgyakhoz kapcsolódó, vagy épp attól teljesen független kezdeményezések is.
Budapestopoly
Az egyes évfolyamok is rendszeresen tartanak témaheteket. A negyedikesek tavaly a fővárossal foglalkoztak. Meglátogattak több városi helyszínt, majd az élményeik alapján egy Budapestopoly játékot álmodtak meg. Ők tervezték és festették a táblát, mindenki magának nyomtatta 3d-vel az egyedi bábut, kvízkérdéseket is írtak, a végén pedig együtt játszottunk vele.
A nagyobb projektek mellett kisebb feladatokon is törjük a fejünket a pedagógusokkal. Vagy ők jönnek egy ötlettel, vagy mi vetünk fel egy lehetőséget, aztán közösen gondolkodunk tovább és hozzunk létre valamit. De van, amikor csak arra van szükség, hogy előkészítsünk az egyik tanár számára pár robotot, hogy az óráján használhassa azokat.
Jumurdzsák és a robotika
Egyszer egy magyartanár látogatott meg minket és érdeklődve nézegette a 3D nyomtatót. Kisvártatva megkérdezte, hogy lehetne-e vele gyűrűt készíteni. Ebből született a Jumurdzsák-projekt. Az órát a laborban tartottuk a tanárral közösen. Előbb a gyerekek a szövegrészlet alapján felismerték a szereplőt és a tárgyat, majd ki-ki megtervezte a maga fantáziája alapján a török gyűrűjét. Az óra végére elkészültek az amulettek.
Ki kit kerget a János vitézben?
Az egyik tanórán megfigyelőként vettem részt. Épp a János vitéz volt a téma. Eszembe jutott egy ötlet és megkérdeztem a tanárt, van-e kedve a témában egy digitális játékot tervezni a gyerekekkel. A digitális részét én készítettem elő a projektnek, ő pedig a tartalmat. A közösen tartott összefoglaló órán a gyerekek felidézték a szereplőket és helyszíneket, majd arra a kérdésre kellett válaszolniuk, milyen jelenetek vannak, ahol valaki valakit üldöz. Aztán csoportokra oszlottak és egy félkész számítógépes játékprogram vázába segítettem nekik beilleszteni a meseelemeket. Így az óra végére elkészültek a figurák és született egy olyan üldözős játék, ahol Jancsi próbálja megfogni Iluskát a patakparton, egy másik, ahol a bárányokat hajkurássza és még egy, ahol a zsiványok kergetik őt.
Bevezetőnek padlórobot
Több kis padlórobotunk, ún. bluebotunk is van a laborban. Mi előkészítjük őket, a tanárok pedig beviszik a digitális kultúra órákra, főként az alsósokhoz. A robotok a gyerekek irányítása alatt több pályát is teljesítenek előre, hátra, jobbra és balra mozogva, fordulva. Így gyakorolják a kisebbek az egyszerűbb irányítási parancsokat, ami a programozási ismeretek alapja lesz majd.
A gyerekekkel is ugyanolyan szoros kapcsolatban vagytok, mint a pedagógusokkal?
Igen, méghozzá több szinten is. A feladataink közé tartozik például a diákok tanulmányaihoz szükséges digitális eszközök és megoldások minél hatékonyabb, testreszabottabb kialakítása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több szakemberrel (mozgásnevelő, gyógypedagógus, digitális kultúrát oktató pedagógus, esetleg AAK (augmentatív és alternatív kommunikáció) specialista) együtt mi is megfigyelünk egy-egy gyereket a tanórákon, valamint önálló tanulási helyzetben is. Megnézzük, hogyan használja az eszközöket, mi jelent neki nehézséget, mivel küszködik, mi vonja el gyakran készszerűségből a figyelmét.
Együtt kigondoljuk, milyen megoldásokkal tudjuk kiküszöbölni a nehézségeket, hogy minél gördülékenyebb legyen az eszközhasználat, s ezáltal a diák minél jobban tudjon az óra anyagára figyelni.
Mondjuk, ne azzal bajlódjon, hogy gyakorta melléüt a billentyűzeten, vagy vadássza a képernyőjén az elszabadult „ablakot”. Emellett szívesen segítünk ad hoc eszközök gyártásában is, például a gyengébben látó diáknak nyomtatunk egy nagyobb betűkkel írt segédanyagot, ha épp arra van szükség.
Milyen speciális eszközök állnak rendelkezésre a mozgásukban akadályozott diákok támogatására?
Sok eszközünk van, például különféle számítógépes egerek, de a Robotika Labor előnye, hogy akár mi magunk is tudunk egyszerű eszközöket készíteni. Ez azért is fontos, mert törekszünk arra, hogy otthon is meg lehessen teremteni az iskolaihoz hasonló digitális környezetet a tanuláshoz, gyakorláshoz. Hiába van nálunk speciális, joystick-es egér, ha az százezres tétel, a szülők pedig nem tudják megvenni, mert nincs rá támogatás...
Hogy mellé ne menjen…
Van, akinek sokat segít a tanulásban, ha billentyűráccsal dolgozik. Ez egy billentyűzetre helyezhető műanyag rács, ami vezeti az ember ujjait, hogy a megfelelő billentyűt – és csakis azt – nyomhassa le, ne üssön véletlenül se mellé. Ilyen rácsot a laborban olcsón és gyorsan tudunk készíteni egy sík lapból lézervágóval, méghozzá testre szabottan.
Minden gyerek helyzete más, ezért egyéni megoldásokat igényel. Igyekszünk nemcsak fizikai eszközökkel segíteni, hanem például képernyőbeállításokkal, billentyűparancsokkal, gyorsfunkciókkal, testre szabott digitális eszközkészlettel is. Az ideális eszközök és beállítások kikísérletezése hosszú folyamat, de ha sikerül eltalálni a megfelelő kombinációt, a diák nagyon gyorsan megszokja és el tud kezdeni önállóan dolgozni.
Mikor van idő az „örömprojektekre”?
Az a legjobb a munkánkban, hogy kötetlenül is van lehetőségünk együtt lenni, ötletelni a gyerekekkel. Imádom, amikor beállítanak egy-egy új ötlettel és jó látni, mennyire kitartóak, mennyit fejlődnek, mire a vágyott dolog elkészül. Vannak szakköreink, ahol egy ötletet valósítanak meg közösen a gyerekek, például játékot terveznek.
Minotaurus
Az alsósok a Robotka szakkörön most a Minotaurus történetét dolgozzák föl számítógépes játék formájában. Elkészült a labirintus, megrajzolták a figurákat (persze digitálisan!), írtak zenét, kitalálták a szabályokat, meghatározták, mire hány pontot lehet majd kapni.
Ezen kívül vannak a labornak szabad sávjai, amikor nincs óra, sem szakkör és az ajtó nyitva áll az érdeklődők előtt. Van, aki azért néz be, mert itt csend van, és akad egy-egy szabad gép, ahol gyakorolhat, mások megbűvölve nézik, ahogyan a 3D nyomtató dolgozik. De a legtöbben lassanként bekapcsolódnak valamibe, mert látják, hogy mások mi mindennel kísérleteznek, miket alkotnak. Ezek a délutánok amúgy a különböző korosztályokat is jól összehozzák.
Sütipecsét sokadszorra
Karácsony előtt az alsósok arra készültek, hogy mézeskalácsot sütnek az iskolai ünnepre. A nagyokat is lázba hozta a dolog, kitalálták, hogy csinálnak Mozgásjavítós sütinyomdát, amivel a kekszeket díszíteni lehet. Ez egy komoly termékfejlesztési folyamat volt, még arra is ügyeltek, hogy kisebb és nagyobb fogóval ellátott változat is legyen. Több próbanyomat született, volt próbasütés, hogy lássák, milyen mély barázda marad meg jól a kisült darabokon. Többször javítottak a formán, a nyomaton, a fogantyún, kitartóan kísérletezve, amíg el nem készültek a megfelelő darabok – és aztán velük a finomságok is.
Igyekszünk az érdeklődőknek sok mindent megmutatni, hogy felkeltsük az érdeklődésüket, aztán már dolgoznak maguktól is, mi pedig itt vagyunk, hogy segítsük őket. Tudják, hogy nyitottak vagyunk az ötleteikre. A lézervágóval készült már pólófestő-sablon, de a 3D nyomtatás messze a legnépszerűbb. Volt, aki ajándékot készített valakinek ezzel az eszközzel, egy kis társaság a kedvenc játékfiguráit nyomtatta ki 3D-ben, de olyan is akadt, aki a nagymamája függönykarnisának a végét hozta el, hogy újraalkossa az eltörött másik záróelemet.
Az alkotás közben pedig észrevétlenül tanulnak…
Igen, mert ők viszik végig a folyamatot, mi csak segítünk, hogy az ötletgazdák maguk valósítsák meg az elképzeléseiket. Közben pedig valóban rengeteget tanulnak, a későbbiekben is használható tudásra, készségekre tesznek szert.
De van valami, ami még ennél is fontosabb és maradandóbb: gazdagabbak lesznek azzal az élménnyel, hogy pontosan azt valósítják meg, amit elképzeltek. Ez azoknál a gyerekeknél, akik nehezen használják a kezüket, lehet, hogy az első alkalom, amikor sikerrel „kézműveskednek”. A laborban ugyanis az ötletek megvalósítását a géppark segíti, ezért a fantázia, a kreativitás kap teret és nem a kézügyesség.
Agyagozás egyenlő esélyekkel
Egy friss projektben egy technikatanárral dolgozunk együtt, aki agyagtálat szeretne készíteni a gyerekekkel. 3D-ben sablonokat tervezünk és nyomtatunk majd, amibe csak bele kell nyomkodni az agyagot. Így mindenkinek viszonylag gyorsan elkészülhet a szabályos formájú tálkája, amit a maga kedvére díszíthet. A digitális eszközöket csak segítségül hívjuk, maga a tárgy a gyerekek keze munkájával alakul majd.
Vannak, akik mélyebben is érdeklődnek a robotika iránt?
Páran, akiket behatóbban érdekel a technika, egyre gyakrabban jönnek. Megmutatjuk, mi hogy működik, például hogy készül a fájl, amit „ért” a nyomtató. Aztán megtanulják– először felügyelet mellett, majd önállóan - kezelni, feltölteni, tisztítani a gépeket, és egyre többet segítenek mások projektjeiben. Az igazán kitartóak egy kis vizsga után önálló nyomtatóhasználati engedélyt kapnak oklevéllel és természetesen 3D nyomtatású jelvénnyel, aminek birtokában nélkülünk is bármikor használhatják az eszközt.
Jelenleg három ilyen diákunk van, s ez nagy segítség például akkor, ha egyszerre többen jönnek, vagy egy nagyobb csapat dolgozik itt. Meg lehet például kérni őket, hogy magyarázzanak el valamit egy társuknak. Sőt, van, aki már nemcsak használja az eszközöket, hanem a fejlesztésükben is részt vesz! Az egyik srác például önszorgalomból felújít egy, a természettudományi műhelyben régóta porosodó, törött nyomtatót, aminek az alkatrészeit egyesével alkotja újra.
A citromfacsaró esete
Az első önálló projekt egy tanárnő megkeresése nyomán indult. Eltört a gépi citromfacsarójának a facsaró alkatrésze, de a masina amúgy működött, szerette volna megmenteni. Azt válaszoltuk, szívesen segítünk, de mivel oktatási műhely vagyunk, nem mi fogjuk megcsinálni, hanem valaki, akit ez lázba hoz. Jelentkezett is egy srác, aki megtanult egy új programot, felépítette a munkáját, majd elkészítette az alkatrészt, amit a fájllal együtt adott át a tanárnőnek, hogy bármikor lehessen újat nyomtatni. Ennek a történetnek aztán a gyerekek és a tanárok között is híre ment!
Van, akit nem a technika maga, hanem annak a felhasználása érdekel jobban. Az iskolában van lehetőség egyéni tudományos projektre jelentkezni. Van, aki podcast-sorozatot szeretne indítani, ezért a vágóprogramokat tanulgatja a laborban. Egy másik egyéni projektes srácnak én vagyok a mentortanára: digitális eszközöket keresünk, amivel 3D-ben felépítheti a Vasúttörténeti Park kicsinyített mását a makettasztalunkra.
Ezek a „szerelemprojektek” a pályaválasztásban is segítik a diákokat?
Az biztos, hogy sokat számít majd a továbbtanulásban vagy a szakmaválasztásban az itt szerzett tudás. Komoly portfóliót tudnak építeni maguknak, remek dolgokat készíthetnek, ami felkeltheti leendő munkaadóik figyelmét.
Fogadunk időnként munkáltatókat is. Meg szeretnénk mutatni a cégek képviselőinek, hogy mi mindenre képesek a mozgásukban korlátozott diákjaink. Sokszor nagy megdöbbenést kelt, milyen jól átlátják a problémákat, mennyire ügyesek, önállóak, ugyanakkor jók a csapatmunkában is. Ismerik a projektalapú működést és van szervezési, valamint folyamatmenedzsment tapasztalatuk. A Tudós Kör nevű szakkörön Barsy Anna kolléganőmmel pedig már olyan feladatokat is végeznek, ami hasonít egy valódi munkahelyi projekthez.
Mindig új szakmák születnek, ezeknek a készségeknek pedig biztosan lesz helye a munkaerőpiacon. Én már kinéztem például az egyik srácnak, aki ügyesen dolgozik a 3D nyomtatóval és még a biológia is érdekli, hogy van fogászati segédeszköz-készítő képzés, ahol digitális technikát használnak. Lehet, hogy ez lesz az ő jövője! Mások pedig már szinte gyógyászati segédeszköz-tervezők lesznek, ha a legújabb ötletüket megvalósítják.
Menő vádlit a fémrúd helyett!
Egy lelkes kis csapat felvetette, milyen jó lenne menőbbé tenni azon diáktársaik megjelenését, akiknek lábprotézisük van. A műláb ugyanis általában csak egy fémoszlop, ami hosszú nadrágban nem mutat jól. A srácok szeretnének egy művádlit tervezni. Összetett a feladat, de biztos vagyok benne, hogy sikerül megoldaniuk!