A színeskottával kinyitottam egy kaput
- Sziklainé Lengyel Zsófia
- máj. 14.
- 9 perc olvasás
Bárki zenélhet! A hangok könnyen előcsalogathatók a színeskotta-módszerrel. A Csalogány gyógypedagógiai iskola együttesét alapító, illetve a Parafónia zenekart vezető Fabényi Réka mesél a módszerről, és a tanítványok sikereiről. Megkérdeztük a Parafóniában is zenélő egyik tagot, Fodor Kristófot az élményeiről. Kristóf édesapja, Fodor Krisztián, „A zene mindenkié” Egyesület elnöke is megszólal riportunkban.
NÉVJEGY - Fabényi Réka
Tanári, tanítói és óvónői diplomája is van, a zene „minden mennyiségben” jelen van az életében. Ő alapította, majd vezette 23 éven át a Csalogány gyógypedagógiai iskola kórusát és tanári zenekarát, mára pedig szinte minden idejét kitölti a szintén fogyatékossággal élő fiatalokból álló, profi Parafónia Zenekar. Az ún. színeskotta-módszer lelkes használója, emellett felkért óraadó az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán és ének-zene tankönyveket ír az intellektuális képességzavarban érintett tanulók számára.
Hogyan kezdtél fogyatékossággal élő gyerekekkel foglalkozni?
Dolgoztam óvónőként, majd egy zenei általános iskolában tanítottam ének-zenét. A fogyatékosság semmilyen formájával nem találkoztam, amíg el nem mentem egy állásinterjúra. Gyanútlanul érkeztem, azt sem tudtam, milyen iskola kapuján léptem be a Csalogány utcában. Szigetvári Árpád, az iskola igazgatója világosított fel: ebben a részben bentlakásos intézményben az óvodától akár 25 éves korig főként állami gondoskodásban élő, értelmi sérült gyerekek laknak és tanulnak.
Körbementünk az igazgatóval és öt perc alatt, az első élmény hatására egy életre elköteleződtem!
Az udvaron egy Down-szindrómás kamasz odarohant, és szó nélkül megölelte az igazgatót. A tanár úr atyáskodva visszaölelte, aztán diszkréten segített kifújni az orrát. Mindez 1996-ban történt: a fenti epizód után igent mondtam az állásra és egészen 2020-ig, a nyugdíjba menetelig dolgoztam a csodálatos légkörű és hosszú nevű Csalogány intézményben, ami időközben Óbudára költözött. Eleinte tankönyv sem volt – később én írtam párat –, instrukcióként ezt a nagyon fontos mondatot, küldetést kaptam az igazgatómtól: „Réka, olyan módszerrel tanítson, ahogy akar, csak a gyerekek szeressenek énekelni és énekórára járni!”
A Csalogányban semmihez sem fogható, gyerekközpontú légkör uralkodott. A tanártársak támogattak, én pedig a gyakorlatban, szépen lassan beletanultam a gyógypedagógiába is. Örülök, hogy ebben a sorrendben történt. Az igazgató úr ezt így foglalta össze:
„Tudod mi a szerencséd? Hogy nem végeztél gyógypedagógiát! Mert ott megtanították volna, mik a fejlesztés határai, te viszont, mivel ezt nem tudtad, átlépted őket!”
Mit hoztál ki ebből a különleges és sokszínű gyerektársaságból?
A tanítványaim a tanítómestereimmé is váltak, a zene nagyon megfogta őket. A hét-nyolcfős osztályokban mindenki más egyéniség volt, a muzsika mindegyiküket másképp varázsolta el. Volt, akiről kiderült, hogy abszolút hallása van, volt, akit a hangszerek nyűgöztek le, más a zenetörténetbe ásta bele magát. Akik nem beszéltek, a zene segítségével mutathatták ki az érzéseiket. Akadtak olyan gyerekek is, akik „csak” feloldódtak, nyugodtabbak lettek az órákon.
Az énekórák sikerén felbuzdulva kórust szerveztem. Eleinte én kísértem őket zongorán, később megalapítottam a tanárokból álló zenekart is. A művészeti munkaközösségünk, amelyet létrehoztam és vezettem 23 évig, minden tanévben zenei fesztivált szervezett, évente indultunk a fővárosi művészeti versenyeken. Bebizonyítottuk, hogy mennyivel több dologra képesek a sérült gyermekek, mint azt hitték róluk!
A Csalogány kórus létrejötte is hihetetlen eredmény, de Te nem érted be ennyivel, világsztárokkal játszottatok együtt…
Eleinte jöhetett bárki énekelni, aki kedvet érzett, később pedig, a fellépések előtt már kicsit sajnálkozva, de válogatnom kellett a tagok közül, mint az igazi kórusoknál. De a próbákra továbbra is bárki jöhetett. Terjedt a hírünk, egyre több meghívást kaptunk. Jöttek a fesztiválok, versenyek, fellépések itthon és külföldön is.
A gyerekek előtt, akik szinte az egész életüket a Csalogányban töltötték, kinyílt a világ.
A színészlegenda Sir Roger Moore előtt is szerepeltünk, a híres karmesterrel, Kobayashi Ken-Ichiroval is találkozhattunk. Aztán egy, még a zenében járatosak által sem eléggé ismert szakemberrel hozott össze a sorsom, aki meghatározta a kórus továbbfejlődésének irányát. 2000 körül Magyarországra látogatott Heinrich Ullrich, egy német gyógypedagógiai iskola igazgatója a középsúlyos értelmi fogyatékos fiatalokból álló zenekarával.
Teljesen elvarázsoltak. Azt gondoltam, ilyen zenekart szeretnék én is! Nem tudtam elképzelni, hogy játszhatnak ennyire magas szakmai színvonalon. Így ismertem meg az egyszerűségében nagyszerű, Speciális Színeskotta Módszert, amelyet maga Ullrich dolgozott ki. Beleszerettem, gyorsan megtanultam és bevezettem a Csalogányban is.
Hogy működik pontosan a színeskotta-módszer?
A színeskotta (mi egy szóban írjuk) könnyen érthető: nem igényel összetett gondolkodást, sőt, a színek nevének ismeretét sem, kizárólag az azonosításukat ahhoz, hogy valaki képes legyen játszani és így aktívan zenét létrehozni a színes jelölésekkel ellátott hangszereken.
A speciális kottában hangok magasságát mélytől a magasig az egyre világosodó színű körök jelölik. A fehér vagy fekete kiegészítő pöttyökkel további két oktávnyi hangot tudunk leírni, sőt a köztük lévő félhangokat is, ha a kör egyik felét más színnel színezzük, mint a másikat. A ritmust a kör jellege mutatja: a teljes kör egy negyedet, a különálló félkör egy nyolcadot, négy összeragasztott kör egy egész értéket jelöl.
Az egyes művek színeskottáit, átiratait szólamonként magam készítem, eleinte kézzel, ma már számítógépes programmal, az adott gyerek képességét és a hangszert is figyelembe véve.
Milyen hatással volt a módszer a gyerekekre?
Addig csak ritmushangszereket tudtam a kezükbe adni, onnantól gyorsan bővült a hangszerállomány, főként a könnyen „színesíthető” ütősökkel. Felragasztgattam a színeket és elkezdtünk játszani. Először csak korongokat mutatok a kezdő, fiatal tanítványoknak. Azt kérem, akkor üsse a hangszert, amikor látja a kezemben a korongot. Ez a kotta olvasásának az alapja: nézi – leüti – és visszanéz. Lassan, kis lépésekben haladunk, de hamar megszólalnak a művek. Ezen felbuzdulva
tehetségtől függetlenül bevezettem az énekórán a zongora tanulását is: ki mit tudott, azt játszott, de mindenki sikerélményt szerzett.
Az egyik fiúnak például, aki nem beszélt, és az autizmusa miatt gyakran „repkedett” a kezével, teljesen megváltozott a viselkedése, ahogy leült a zongorához. Videóra vettük, mert nem is hittük el a csodát, ahogy elkezdett tökéletesen játszani. Sőt, elénekelte hozzá a dalt ő, aki egy hangot nem szólt amúgy az órákon! A színeskottával kinyitottam számára egy kaput...
A módszer zseniális. Szerintem képezni kellene az óvópedagógusokat, és be kellene vezetni a módszert a nagycsoportos gyerekeknél, majd az alsó tagozaton is folytatni. Utána már könnyű átterelni a gyerekeket az ötvonalas kottára.
Gyógypedagógusoknak különösen ajánlom a Nemzeti Köznevelési Portálon bárki számára ingyenesen elérhető online tananyagok tárában, az SNI (sajátos Nevelési Igényű) tanulók számára készült „okostankönyvek” között az Ének-zene legördülő menüben található, a kollégáimmal írt és szerkesztett online tananyagaimat. Örömmel tölt el, hogy az Oktatási Hivatal felkért, hogy folytassam a tankönyvet. Most készül a 7-8. osztályos tananyag.
Kinyitottad egy új világ kapuját. Nem érezted kockázatnak, hogy az intézményből kikerülve nem folytatódik a gyerekek zenei nevelése?
Édesanyám is megkérdezte tőlem, nem teszek-e rosszat azzal, hogy felkeltem az érdeklődést, az igényt bennük, koncertre viszem őket, bérletet szerzek a Zeneakademiára, aztán elkerülnek egy vidéki intézetbe, ahol minderre nem lesz lehetőségük. Erre az a válaszom, hogy
adni szeretnék, amíg tudok, hogy gazdagodjon általa az életük. A zene szeretete velük marad akkor is, ha rádióból hallgatják.
Az egyik kislány, Évi különösen szerette a kórust. Amikor 18 éves lett, hirtelen jött a lehetőség, hogy üresedés miatt bekerülhet egy intézetbe, így el kell hagynia a gyermekotthont és az iskolát. Búcsúzóul azt kérte, fénymásoljam le neki a zeneszerzők arcképcsarnokából a kedvence, Chopin képét. Azt mondta, kiteszi majd a falra és én fogok róla az eszébe jutni, ahogy játszom a kedvenc keringőjét. Soha többet nem láttam Évit, de jó érzés arra gondolni, hogy ott van az ágya fölött az a Chopin-kép.
A Parafónia zenekar vezetését hogyan vetted át?
2004-ben váratlanul meglátogatott „A zene mindenkié” Egyesület akkori elnöke és a zenekar akkori vezetője. Hallottak a Csalogány kórusról és felkértek a költözés miatt megüresedő zenekarvezetői posztra. Rövid gondolkodás után igent mondtam annak ellenére, hogy tudtam, hatalmas feladatot vállalok a két együttest párhuzamos vezetésével.
Szerencsém, hogy a kezdetektől remek zenei asszisztensek segítik a munkámat. Kiemelném Huber Henriett kiváló gyógypedagógust és zenészt, aki 30 éve, a Csalogányos időmtől kezdve a mai napig nagy szakértelemmel, tudással segíti a munkámat.
Főként klasszikus zenét játszunk speciális átiratokban, a színes jelölésekkel ellátott hangszereken. A módszerrel azonban bármilyen zene leírható. A klasszikus zenei profilunkból kicsit kilépve már a könnyedebb műfajban is otthon vagyunk, például játszunk Elvis Presley-től is. A módszer lényeges eleme, hogy a zenekar tagjait zenei segítők támogatják: pálcával mutatják, hogy hol tartunk a kottában. Emellett nyugtatják, bátorítják, vagy akár csendre intik a tagokat, ha szükség van rá. Nélkülük nem lennénk ilyen sikeresek!
Büszkék vagyunk rá, hogy profi zenekarunkkal sok híres művésszel és együttessel léphettünk már fel: például a ma már világhírű zongorista, Balázs János velünk kezdte a pályáját, koncerteztünk Fischer Ivánnal, illetve legutóbb 2024 decemberében a világ negyedik leghíresebb tenorja, José Cura énekelt velünk.
Milyen a zenekari közösségetek?
A „régi” együttes, a Parafónia elég zárt és stabil. Néhány tagunk már profi muzsikusnak számít, többüknek abszolút hallása van, és ötvonalas kottából játszanak: bármely zenekarban megállnák a helyüket zenészként, ha képesítést szerezhetnének. Jó kis közösséggé kovácsolódtunk, saját szlenget is használunk.
A „Bakker” – Az egyik próbán „kívánságműsort” tartottunk. Az egyik lány csak ennyit mondott: Játsszuk a Bakkert! Nehezen fejtettük meg, hogy Bach Air című darabját érti alatta. Azóta magunk közt Bakkernek hívjuk, de mindenki tudja, hogy melyik szerző melyik darabjára gondolunk.Mindenki szívesen jár próbákra, s az is összekovácsolja a társaságot, hogy viszonylag szűk helyen gyakorolunk, mert a próbatermünk sajnos elég kicsike. Ez hátránnyá válik a koncertek előtt, mert nem tudunk összpróbát tartani a velünk fellépő kórusokkal vagy zenekarokkal. Ezért keresünk olyan lehetőséget, ahol nagyobb helyünk lehet, illetve olyan mecénást, aki ezt finanszírozni tudná számunkra.
Gondolunk az utánpótlásra is. A középhaladók a Paramezzo csoportban zenélnek, egy koreai cégtől kapott adomány pedig lehetővé tette, hogy a kezdők számára megalakítsuk a Parapille csoportot is. A Bényei Zsuzsanna gyógypedagógus kollégám, kiváló segítőm vezette két csoport az éves nagy koncertünkön előzenekarként is bemutatkozhat.
Az egyesületbe a csoportokon kívül várjuk a zenélni kívánó egyéni tanítványokat is!
Hogyan kezeled a különböző érintettségű, érdeklődésű tagokat?
Nincs két egyforma tag, mindannyiuknak megvan a maga „zizije”, olyasmi, amire különösen figyelnem kell.
„Metrózás” – Az egyik srác autizmusban érintett. Mindent tud a járművekről, de a viccet, vagy a kétértelmű kifejezéseket nehezen érti. Amikor kijelentettem, hogy „Gyerekek, ugorjunk neki a kottának!”, ő halálosan komolyan közölte, hogy a kottának nem lehet nekiugrani. Azóta már tudja, mit jelent a kifejezés. Mindig nagyon pontosan játszik, még akkor is, amikor máshol jár az esze. Egy ilyen alkalommal megkérdeztem tőle, mi foglalkoztatja. Azt válaszolta, fejben metrózott egy kicsit.Zenetörténet mesterfokon – Egy másik tagunk savant-szindrómában érintett fiú (korábbi cikkünk e témában itt – a szerk.) Amit egyszer elolvas, vagy meghallgat, azt nem felejti el! Zenetörténetben, művelődéstörténetben verhetetlen! Többször nekem kell utánaolvasnom egy-egy adatnak, hogy ne maradjak alul a beszélgetésben!Je-je-jeee! – A szintén savant-szindrómában érintett bőgősünknek (Kristófot is megszólaltattuk a cikkben, ld. lejjebb – a szerk.) bár pontosan játszik, nagyon nehéz a hosszas koncentráció. Amint véget ér az adott darab, muszáj kiadnia a felgyűlt feszültséget. Mivel szereti a könnyűzenét is, gyakran gitárt képzel maga elé és azon pengetve je-je-jeezik, ezzel a közönséget is elszórakoztatja a számok között.Sok türelem szükséges, amíg mindenkihez megtalálom az épp hozzá illő kulcsot, de ha megvan, szárnyakat kapnak! És szárnyalok én is velük.
2008-ban Magyarország példaképe díjat, 2015-ben pedig zenepedagógusi munkám elismeréseként a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehettem át. A kitüntetéseket mind ezeknek az áldott lelkeknek köszönhetem!
Dr. Fodor Krisztián, „A zene mindenkié” Egyesület elnöke, érintett édesapa:
A színeskotta-módszert Vető Anna gyógypedagógus honosította meg Magyarországon 1991-ben, és hamarosan megkezdte vele az értelmi sérült fiatalok zenei nevelését. Az egyesületünket is ő alapította 1997-ben. A Parafónia zenekart a legtehetségesebb gyerekekből verbuválta 2002-ben.
Mi a legnagyobb gyerekünk, az idén 21, akkor kilencéves fiunk miatt kerültünk kapcsolatba az egyesülettel. Kristóf középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatal, akinek már egészen kicsi korában megmutatkozott az abszolút hallása és a zenei tehetsége. Háromévesen szintetizátoron adott elő hallás után megtanult számokat, azóta egyre bővül a repertoár és az otthoni hangszerállomány is. Kristóf a Montágh Imre speciális iskolába jár Esztergomba, de minden szabadidejét és energiáját a zene köti le. Különtanárnál dobol, bőgőzni a Tükrös együttes egyik tagjától tanul, zongorázni az egyesületben kezdett.
Megörültünk, amikor rátaláltunk az egyesületre, amely kifejezetten az értelmi sérült emberek zenei képzését vállalja fel a színeskotta-módszerrel. Hasonlóan működik egy zeneiskolához, bár osztályok nincsenek,
mindenki egyéni ütemben halad, és megéli az együtt alkotás és az összetartozás örömét, ami ritkán része az értelmi sérült emberek életének.
A tanítványok száma évről évre gyarapszik: életkortól és az értelmi fogyatékosság jellegétől függetlenül várjuk elérhetőségeinken a jelentkezőket, akik szeretnének zenét tanulni és vállalják a próbákon, házikoncerteken való részvételt. A gyengébb mozgáskoordináció sem akadály, mert jobbára olyan hangszereket használunk, ahol nem lényeges szempont a kézügyesség.
Az egyesület elnökeként szoktam hangsúlyozni, hogy „A zene mindenkié” Egyesület nem egyenlő a Parafónia zenekarral. A 13 fős profi együttes a zászlóshajónk, de emellett 40 egyéni tanítványunk is van, és működtetjük a középhaladó Paramezzót, valamint a kisebbeknek a Parapille együttest is.
Az adományok, amelyeket folyamatosan gyűjtünk, pozitív spirált indítanak el: lehetővé teszik a hangszerek beszerzését, a tanárok és asszisztensek díjazását és a színvonalas programok szervezését, amelyek újabb tagokat vonzanak.
Kristóf 2022-ben a Paramezzóból felvételt nyert a Parafónia zenekarba egy megüresedett helyre. Ő a legfiatalabb tag. Előbb citerán játszott, de Réka bizalmat szavazott neki és átalakította úgy a repertoárt, hogy a nagyobb kihívást jelentő nagybőgő is megjelenhessen a zenekarban. A fiunk imád szerepelni, nagy showman, képes a szünetekben is szórakoztatni a közönséget.
Büszkeség, amikor Kristóf a Parafóniával lép fel, olyankor a nagy családunk felvásárol egy csomó jegyet, hogy mindannyian láthassuk. De az is öröm, amikor a három kisebb testvére iskolájában bárzongoristaként aláfestő zenét játszik, vagy zenei kívánságokat teljesít az iskolai vásáron.
Örülünk, hogy a tehetsége és a zenei alkotókedve emeli ki a testvérei közül és nem az, hogy fogyatékossággal él.
Fodor Kristóf, a Parafónia együttes bőgőse:
Örültem, amikor azt mondták, hogy játszhatok a Parafóniában. Előbb citeráztam, aztán kaptam a nagymamámtól egy nagybőgőt, később az egyesület is vett egyet, így itthon is használhatom, meg a koncerteken is azon játszhatok. A kedvenc művem Bach Air című darabja, de szeretem Händelt és az Elvis-dalokat is.
Színes kottából játszok, kiskoromban kezdtem az olvasását. Most a Parafónia tagja vagyok, de be szoktam ugrani a Paramezzóba is. Szeretem a fellépéseket, nem nagyon szoktam izgulni.
A koncerteken fontos, hogy mindig pontosan odanézzek a kottára. Réka és Heni meg szokott dicsérni, hogy ügyes vagyok.
Ne gondold túl, csak kezdd el a beszélgetést!
Köszönjük, ha adód 1%-ával támogatsz!
Információk: https://www.egysimaegyforditott.com/ado-egyszazalek
Az egyesületünk neve: Egyesület az Inklúzióért
Adószám: 18904693-1-41
Comentários