Biológusnak készült, de pap lett belőle. Az egyház mellett az akadálymentesítés és a jelnyelvi újítások feltétlen híve. A budapesti katolikus hallássérült közösség lelkipásztorával beszélgettünk.
NÉVJEGY
Nagy Sándor katolikus pap, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hallássérült referense. Negyedik éve a Mátyás-templomban szolgál. A plébániai feladatok, például az esküvőre való felkészítés mellett nem véletlenül bízták meg a fővárosban élő hallássérült hívek lelkipásztori gondozásával: siket szülők gyermeke.
Nem mindennapi családba születtél…
Valóban. A mi családunkban nem a hangoké volt az elsődleges szerep, hanem a jeleké, mert a szüleim siketek. Édesanyám csecsemő korában, édesapám pedig kétéves korában, betegség szövődményeként veszítette el a hallását. Én hallónak születtem, de otthon jelnyelven kommunikáltunk egymással.
Mi az anyanyelved?
Ezt sokan megkérdezik. 😊 Nehezen tudok rá válaszolni. A magyar is, meg a jelnyelv is. Otthon a jelnyelv volt az alap, a szélesebb családi körben viszont a magyar. Beszélni is úgy tanultam meg, hogy a nagyszüleim és a család más tagjai rendszeresen látogattak minket, és hangzó nyelven beszéltek hozzám. A gyermekorvosom javaslatára már egészen korán, bölcsődés koromtól kezdve halló csoportba jártam, hogy minél többet legyek halló közösségben is.
Hogyan tanul jelelni egy kisgyerek?
Azt hiszem, ugyanúgy, mint bármelyik hangzó nyelvet. Mivel nekem ez volt a természetes közegem, nem került különleges erőfeszítésembe. Ahogyan bármelyik kisgyermek, úgy én is, ha nem tudtam valaminek a nevét, rámutattam az adott tárgyra, aztán megkaptam a választ – csak éppen jelnyelven. Élénken él bennem az az emlék, amikor megtanultam a televízió jelét, ami egy tekerőgomb elforgatását jelző mozdulat. Ez a jel abból a korból származik, amikor még nem léteztek távirányítók, és a csatornák között a készüléken lévő gombbal lehetett váltani.
Jól gondolom, hogy Te lettél a kapocs a csend és a hangzó világ között?
Igen, mondhatjuk így.
Mind a mai napig a szívemben őrzöm egykori osztályfőnököm mondatát: „Sanyi, te a csend világában nőttél fel”.
A szüleim és az ő barátaik révén belenőttem a hallássérültek közösségébe, megismertem örömeiket, nehézségeiket. Kicsi koromtól fogva számtalan, amúgy hétköznapi helyzetben én tolmácsszerepben voltam: közvetítettem a szüleim és például a bolti eladók vagy a hivatali ügyintézők között. De jelen voltam az iskolai szülői értekezleteken is, ahol tolmácsoltam a szüleimnek.
Itt szeretném, ha kitérnénk a szóhasználatra. Mi az elfogadott, mi a kerülendő?
A hétköznapi nyelvhasználatban a hallássérülés különböző megnevezéseivel találkozhatunk. Ezek között akadnak tévhiteken, előítéleteken alapuló kifejezések is, mint például a süket, a süketnéma és a siketnéma.
Mivel a siketség nem jár együtt a némasággal, a süketnéma kifejezés nem helytálló.
A süket szó önmagában is bántó, hiszen gyakran lenézést keltő módon hangzik el az „ostoba”, „értelmetlen”, „bamba” vagy „ügyetlen” szavak helyett. Éppen ezért maguk a siketek kizárólag az i-s alakot használják, s ennek alkalmazását szorgalmazzák a többségi nyelvhasználatban is.
Azokat az embereket, akik hasznosítható hallásmaradvánnyal rendelkeznek, nagyothallóknak hívjuk. Ők hallókészüléket használnak, orvosi rehabilitációval és fejlesztéssel jól kapcsolódnak a halló világhoz. A siketek viszont nem rendelkeznek hasznosítható hallásmaradvánnyal. Általában nem viselnek hallókészüléket, mert állapotuk ezzel sem korrigálható. A többségük jelnyelven kommunikál egymással.
„Született tolmácsként” megfordult a fejedben, hogy a tolmácsolást hivatásodnak válaszd?
Igazából nem. Egészen más érdekelt. A teremtett világ szépsége és összetettsége már gyermekkoromtól kezdve lenyűgözött és elbűvölt. Középiskolás koromban nyaranta távcsővel a nyakamban jártam az erdőket-mezőket, s közben kémleltem az eget madarak után kutatva. Kezdetben ornitológus akartam lenni. Így egyenes út vezetett az ELTE biológia szakára.
A képzés előrehaladtával a madarakról fokozatosan az ember felé terelődött az érdeklődésem. Végül az idegtudományi szakirányon fejeztem be a tanulmányaimat. A szakdolgozatomban egy hallásjavító műtéti eljárás, a cochleáris implantáció idegélettani hátterét vizsgáltam.
Hogyan kanyarodtál mégis a papi hivatás felé?
A biológusi tanulmányaim során még inkább rácsodálkoztam a minket körülölelő természet kifinomult rendezettségére és hihetetlen gazdagságra. Ezekben Isten nyomai mutatkoztak meg számomra. Elkezdett mélyebben foglalkoztatni, hogy ki is az, aki mindezt a gazdagságot teremtette.
Budapest XV. kerületében nőttem föl. A pestújhelyi plébánia közösségében akkoriban olyan papok szolgáltak, akik meghatározó személyek voltak hitem formálásában. Prédikációik, hittanóráik, a velük való beszélgetések felkeltették az érdeklődésemet a lélek dolgai iránt. Általuk egy teljesen új látásmóddal találkozhattam, mely mindenekelőtt az Evangéliumból forrásozik. A diploma után egy évet még dolgoztam biológus gyakornokként, aztán egy hivatástisztázó lelkigyakorlat után született meg bennem a döntés: pap szeretnék lenni. Papnövendék lettem, és hat szép évet töltöttem Esztergomban. 2016-ban szenteltek pappá.
Kezdetektől a hallássérült hívekkel foglalkozol?
Először Szentendrére kerültem. Két évig szolgáltam ott káplánként. Iskolalelkészi feladatokat is elláttam, iskolai és plébániai hittanokat, ministráns foglalkozásokat tartottam. Emellett a budapesti hallássérült közösséghez is jártam kisegítő lelkészként. Elöljáróm 2018-ban helyezett át a budavári Mátyás-templomba, és megbízott a hallássérült hívek lelkipásztori gondozásával is. Így lettem az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hallássérült referense.
Mióta foglalkoznak a katolikus egyházon belül a hallássérültekkel?
A világegyházban már több száz éve. Hazai viszonyok között Budapesten már 1945 előtt is foglalkoztak a ferences szerzetesek a siketek és nagyothallók lelkipásztori gondozásával.
A II. világháborút követő évtizedekben egy testvérpár, Szilágyi Izabella és Vilma szerzetesnővérek szervezték újra ezt a szolgálatot. Ők hozzám hasonlóan CODA-k voltak, ami egy betűszó (Child of Deaf Adults) és azt jelenti, hogy siket szülők (halló) gyerekei.
Ők voltak azok, akik először tolmácsoltak szentmiséken, hogy a hallássérült hívek is részt vehessenek. Rendszeresen jártak vidékre is, ez a szolgálat lett a fő küldetésük. Erős, összetartó közösséget hívtak életre, amelyet szívvel-lélekkel gondoztak. 2023-ban ünnepeljük majd az 50 éves jubileumot. A helyszín időről időre változott, de a közösség megmaradt és hűségesen jár az alkalmakra. A Mátyás-templom már a hetedik budapesti helyszín a közel ötven év alatt.
A hallássérült hívek külön, nekik szóló szentmisén vehetnek részt?
Hosszú évtizedeken keresztül szegregáltan működött a közösség: volt egy külön időpont, amikor csak a siketek és nagyothallók számára miséztek, jelnyelvi tolmácsolással és feliratozással. 2019 elején azonban elérkezett az alkalmas idő: siket és halló hívek integráltan, akadálymentesen vehettek részt a szentmiséken. Azóta minden vasárnap a Mátyás-templom déli szentmiséjét a jelnyelvi tolmácsolásnak és a folyamatos feliratozásnak hála együtt tudják követni halló és a hallássérült hívek is.
Milyen előkészületek után indult el az integrált mise?
Nagyon sok párbeszéd és egyeztetés előzte meg a rendszeres integrált szentmiséket. Miután megvolt a nyitottság mindkét közösség részéről, a plébános atya is örömmel fogadta az ötletet. A technikai feltételek megteremtése volt a következő lépés.
A kivetítőn ma már nemcsak az énekszövegek, hanem – egy automata beszédfelismerő programnak köszönhetően – az összes elhangzó szöveg olvasható, valamint a komplex kamerarendszernek hála a jelnyelvi tolmács is jól látszik, még a leghátsó sorból is.
Mindez az online térben is akadálymentesen nyomon követhető a Mátyás-templom csatornáján.
A szentmise akadálymentesítése azóta is igazi csapatmunka. Van a csapatban nagyothalló személy, aki a feliratozásért felel, vannak a technikai feltételeket biztosító templomi dolgozók, illetve a szívvel-lélekkel és magas szakmai színvonalon szolgálatot teljesítő jelnyelvi tolmácsok csapata is egyre bővül.
Milyen előnyeit látod az integrált misének?
Mindkét közösség csak nyert vele! A siketek találkozhatnak hallókkal, új impulzusok érik őket. A hallók pedig megtapasztalják, hogy a siket emberek is tudják boldogan élni a hétköznapjaikat. A feliratozás és a tolmácsolás a hallók számára is könnyebbé teszik a megértést, a sok gesztus erősíti a mise mondanivalóját a számukra is.
Általában is igaz: ami jó a siketeknek, jó a hallóknak is!
A külföldi turisták is rendre meghatódnak az ilyenfajta akadálymentesítés láttán.
Hogy fejlődött a technika, amely segíti a munkátokat?
Kezdetben a Szilágyi nővérek még csomagolópapírra írták az énekek szövegét. Később jött az írásvetítő, aztán a számítógép, ma pedig már elkényeztet minket a technika. A prédikációt egy automata beszédfelismerő program jeleníti meg a kivetítőn. A szoftver még nem tökéletes, de a tapasztalataink összességében jók. És mindemellett a kivetítőn mutatjuk a tolmácsokat is.
Az integrált misén beszélsz és jelelsz is egyszerre?
Nem, ez a két szerep kettéválik. Nagyon fárasztó lenne két nyelvet egyszerre beszélni, s rendkívül lelassulna a beszédtempó is. A prédikációt magyarul mondom, és a tolmácsunk jeleli. Sokszor van úgy, hogy automatikusan jelelek is. Tudatosan oda kell figyelnem, hogy ilyenkor ezt ne tegyem, mert a hívek figyelmét megosztanám ezzel a tolmács és magam között.
Vannak-e különleges, csak általatok használt jelek, kifejezések?
Az egyházi nyelv néha magyarul is magyarázatra szorul, jelnyelven pedig még nagyobb kihívás. Ezért létrehívtunk egy jelnyelvi műhelyt, melynek keretében együtt alakítjuk, csiszolgatjuk közösségünk tagjaival az egyházi jelnyelvi kifejezéseket.
Szeretnénk megőrizni és bemutatni az egyházi jelnyelv különlegességét és gazdagságát. Ennek egyik szép és maradandó gyümölcse a tavalyi adventi jelnyelvi naptárunk. Ebben az adventhez és karácsonyhoz köthető egyházi jelnyelvi kifejezéseket gyűjtöttük össze rövid videók formájában.
Hogyan jelelitek például a karácsonyt?
Ez pont egy érdekes kifejezés. Szinte mindenki a karácsonyfa formájával fejezi ki, de ez nem tükrözi az ünnep lényegét, Jézus születését, ezért kerestünk egy másikat. Az ajándék és a kisbaba jelekből raktuk össze az új kifejezést, ami mindenkinek tetszett. Az új kifejezéseket mindig megvitatjuk és igyekszünk következetesen használni őket. Természetesen a meghonosításukhoz időre is szükség van.
Honnan inspirálódtok egy-egy új jelnyelvi kifejezés bevezetése előtt?
Jó kapcsolatban vagyunk a testvéregyházak tolmácsaival és hallássérült tagjaival egyaránt. Sokat tanulunk egymástól is.
Én például a baptista testvérektől tanultam egy szemléletes jelet az ámen szóra. Addig a „vége” kifejezést alkalmaztuk, az új jel pedig az „igen” és az „igaz” kombinációja.
Ez azt a többletjelentést is hordozza, ami a szó szerinti fordítás: úgy legyen!
Olyan új jelünk is van, ami pillanatnyi ötlet gyümölcse. A szenteket általában a „szent” kifejezés és az illető nevének kezdőbetűje jelöli, ám az egyik tolmácsunk egyszer Szent József szakmájára utalva a J betű helyett inkább a gyalu kifejezést használta. Ez sokaknak megtetszett és jó példa arra is, hogyan tesszük láthatóvá a hallhatatlant.
Milyen színterei vannak még a hallássérültek pasztorációjának?
Fontos az iskolai hitoktatás. Két speciális budapesti intézményben, a Hallássérültek Tanintézetében és a Nagyothallók Iskolájában is jelen vannak hitoktatóink. A covid előtt rendszeresek voltak a közösségi találkozók, a farsangtól a zarándoklatokig. Már újra tartjuk a heti bibliaórákat, amelyek végén mindig szakítunk időt a kötetlen beszélgetésre is, miközben tudok segíteni apróbb dolgokban is, például a mobiltelefonos appok beállításában.
A legnagyobb közösségi eseményünk az évtizedes hagyománnyal bíró hallássérültek karácsonya, amelyre a mindenkori főpásztor is ellátogat. Éveken keresztül jelnyelvi kórus „énekelte” a karácsonyi énekeket, és tartottunk pásztorjátékot is. Míg a vasárnap déli miséken 40-50 érintett vesz részt, addig e különleges ünnepen akár 150-200 hallássérült hívő is jelen van. Az ország különböző pontjairól jönnek ilyenkor fiatalok és idősek egyaránt.
Szép hagyomány a szeptember elején, Dobogókőn megtartott szentmise a siketek Mária-kegyhelyénél. A lelki elmélyülést szolgálják az adventi és nagyböjti lelkigyakorlatok meghívott előadókkal. A járványhelyzetben pedig a televíziós és online miseközvetítések próbálták pótolni az elmaradó találkozásokat.
A tavaly lezajlott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra nagy erőkkel és figyelemmel készültünk a jelnyelvi tolmácsok csapatával. Minden nap volt olyan program, melyet akadálymentesen lehetett követni. A nemzetközi tapasztalatcsere új távlatai is megnyíltak előttünk, a pápai szentmisén például német siket hívők egy csoportjával ismerkedtünk meg.
Milyen tervek körvonalazódnak a további akadálymentesítésben?
Fontos mérföldkő volt, hogy a tavalyi adventben megtartottuk az első közös, integrált lelkigyakorlatunkat a Mátyás-templomi plébánián. A közeljövőben ezt az utat szeretnénk tovább folytatni: szemléletformáló programot tervezünk a halló és a hallássérült hívek személyes kapcsolatainak erősítésére.
Szeretnénk a nagyböjthöz és húsvéthoz kapcsolódó egyházi jelnyelvi kifejezések gyűjteményét is megalkotni. Az új honlapunk kialakítása is folyamatban van. Ezzel is szeretnénk erősíteni az online térben való jelenlétünket. A nagyszerű bizdramagad.hu oldalon már szerepelünk is a jó gyakorlatok között.
Szeretnénk az együttműködés szálait tovább erősíteni más fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szakemberekkel is. A Reménykör elnevezésű összefogásban magukkal az érintettekkel és az őket támogató emberekkel munkálkodunk együtt a bármely okból speciális szükségletű emberek láthatóságért és teljes befogadásáért a katolikus egyházban. Szeretnénk például létrehozni egy egyházi akadálymentes tudástárat is, amelyben az akadálymentes programok és épületek egyaránt szerepelnek majd.
Hiszünk abban, hogy Krisztusban összetartozunk és képesek vagyunk felismerni egymásban az értéket. Nekünk is az a véleményünk, ami az egyesületeteknek: az akadálymentesítést a szívekben, a fejekben kell kezdeni!
