Láthatatlan akadályok - mindennapi segítség ADHD-val és autizmussal élőknek

Mindannyiunknak van autizmusban vagy figyelemzavarban érintett ismerőse. Mit tehetünk, hogy megértsük és támogassuk őket? Könyvajánló interjú

NÉVJEGY

Szigethi Zsófia

ADHD (= figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) és autizmus-specifikus gyógypedagógus, ötgyermekes anyuka. 20 éve dolgozik a szakmában. Iskolai gyógypedagógus, emellett egyetemen tanít, doktori iskolába jár, tematikus feladatgyűjteményeket állít össze, amelyek online letölthetők a Kifli Sanyi webshopból. 2025 őszén jelent meg hiánypótló könyve Láthatatlan akadályok címmel a Nyitott Akadémia gondozásában.

A cikkben szereplő fotókat Lovas Jusztina készítette.

Mindig is gyógypedagógus szerettél volna lenni?

14 éves korom óta ez volt a vágyam. Akkor nyáron egy táborban vettem részt egy kis faluban, ahol lakott egy Down-szindrómás fiú. Érdeklődve jött oda hozzánk, a többiek mégis tartottak tőle. Ekkor döntöttem el, hogy én szeretnék majd tenni azért, hogy a hozzá hasonló gyerekek is elfogadást nyerjenek.

Nem sokkal ezután anyukám gyógypedagógus barátnője révén elkezdtem önkénteskedni egy gyógypedagógiai intézményben. Segítettem, miközben jól éreztem magam. És természetesen a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai - akkor még - Főiskolára jelentkeztem. Jó választás volt, imádok gyógypedagógus lenni.

Már az első munkahelyemen megfigyeltem, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek között is mindig a „rossz”, értsd magatartási nehézségekkel küzdő gyerekekkel szerettem foglalkozni: azokkal, akik kilógtak a sorból, akik kitaszítódtak a közösségekből.

Mi vitt a szűkebb szakterületed felé?

Az első két gyermekem születése után a Zuglói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben dolgoztam és utazó gyógypedagógusként is sok problémás viselkedésű gyerekkel találkoztam. Akkor még keveseknek volt ADHD diagnózisuk, épp csak elkezdett terjedni ez a fogalom. Az iskolapszichológussal szerveztünk egy csoportot belőlük. Volt, hogy a csillárról lógtak a gyerekek és az összes hajszálunk az égnek állt, de a tapasztalatokból építkeztünk.

A cél a képességfejlesztés és működő stratégiák tanítása mellett az volt, hogy a problémásnak mondott gyerekek is megtapasztalják az elfogadást. Hogy jól vannak úgy, ahogy vannak.

Előbb az autizmus vagy az ADHD felé indultál el?

Párhuzamosan közeledtem mindkettőhöz. A harmadik és negyedik gyermekem születése után a Zuglói EGYMI-be tértem vissza, ahol a barátnőm az autizmus diagnózissal rendelkező gyerekek csoportjába hívott maga mellé. Beléptem közéjük, és onnantól teljes volt a „szerelem”. Következő félévben jelentkeztem az egyetemre autizmus spektrum pedagógiája szakirányra.

A képzés az ADHD-val kapcsolatban is adott ismereteket, hiszen sokrétű a kettő közti kapcsolat, sokszor hasonló módszereket tudunk alkalmazni. A csoportunkba is több olyan gyerek járt, aki egyszerre mindkét diagnózissal rendelkezett (Erre használjuk az AuDHD kifejezést.) A munkámban azonnal tudtam kamatoztatni a megszerzett tudást. Sok sikerélményünk volt – és nemcsak nekünk, hanem a gyerekeknek is.

Pozitív megerősítés - matricák a Kifli Sanyi Shopból

Elmesélsz néhány sikertörténetet?

Volt egy kisfiú – ma már dolgozó felnőtt -, akit másodikosként úgy került hozzánk, hogy előtte már hat másik intézmény padjait koptatta. Sok kihívással küzdött, de nagyon cuki gyerek volt és a családja is kedves, együttműködő. Autizmus diagnózissal és súlyos viselkedési problémákkal érkezett, sokszor nekiment a többieknek, dühromai voltak. Szép lassan elkezdtük alkalmazni az autizmusban használható módszereket, amik mindig megbízhatóan működnek, pl. hogy kiszámítható legyen a környezet, hogy tudja, mi fog vele történni, stb. Hónapokig tartott, amíg bizalmat építettünk és elértük, hogy biztonságban érezze magát. Tanulásról sokáig még szó sem volt.

Véletlenül jöttünk rá, hogy mi okozza számára a legnagyobb bizonytalanságot, és emiatt a stresszt. Hiányolta a családját, nem tudta elképzelni, hogy ők hol vannak napközben. Ez annyira foglalkoztatta, hogy nem tudott másra figyelni. Persze ezt nem tudta megfogalmazni, rá kellett jönnünk, mi okozza az őrült stresszt, a kétségbeesést.

Készítettünk egy történetet, amibe minden családtag küldött egy fényképet: a tesója arról, ahogy a suliban ül, a szülei arról, ahogyan dolgoznak. Kinyomtattuk, hogy bármikor megnézhesse. Apróságnak tűnik, mégis fordulópontot hozott. Ezután kezdhettünk a tanulásra koncentrálni, pl. vizuális munkarendet készítettünk, amiben egyszerű képeken követhette, mi következik a napjában. A példából azt emelném ki, hogy

bár garanciák ebben a szakmában nincsenek, érdemes sokféle módszerrel próbálkozni, mert akár egészen pici dolgokon is múlhat egy gyerek komfortérzete.

Egy nagyobb támogatási igényű, például nem beszélő gyereknél az is hatalmas siker, ha képekből álló kommunikációval, tablettel vagy más módszerrel, de megtanulja jelezni az igényeit. Ez óriási előrelépés az életminőségében!

Ha a gyerek biztonságban érzi magát, kiszámítható körülötte minden, akkor tud odafigyelni arra, amit az iskola elvár tőle. A covid alatt a csoportba járók szülei el voltak képedve, hogy a gyerekük milyen önállóan tud dolgozni! Minden reggel elküldtük a személyre szabott feladatokat a munkarenddel, a gyerekek pedig elvégezték a feladatokat.

Időközben nagyon közeli tapasztalatokat is szereztél az ADHD-ról. Te magad mikor kaptál diagnózist?

Egészen későn, túl a negyvenen. Természetesen voltak jelek, például 10 éves koromig alig szólaltam meg idegen emberek előtt! Aztán egyre több jellegzetességet (nem szeretem a tünet szót) észleltem magamon is, mégis elintéztem annyival, hogy sok minden igaz rám – állandóan pörgök, ezer dolgot csinálok egyszerre, feledékeny vagyok, miközben az érzelmeim is csapkodnak erre-arra időnként –, de figyelemzavarom nincs, csak szétszórt vagyok néha.

Aztán családi érintettség miatt rászántam magam, hogy a sok jó szakmai kapcsolatom közül elmenjek egy pszichiáter ismerősömhöz. Tudni kell, hogy ez egy többalkalmas folyamat, mert a jellegzetességek sok más diagnózissal is könnyen összetéveszthetők, ezért nagyon alapos vizsgálatot igényel a különválasztásuk.

Először letett elém egy figyelemtesztet. Azt, amit legalább 500-szor értékeltem már ki gyerekeknél. Szabadkoztam, hogy úgy sem jön ki semmi, hiszen ismerem a tesztet. Azért csak csináld meg! – kérte. Gyomorgörcsöm lett, éreztem, hogy olyan tempóban gyorsulok-lassulok, ami jellegzetes az ADHD-ban.

Amikor befejeztem, azt mondtam, hogy tudom, hogy nem voltam nagyon gyors, de hiba biztos nem lesz benne. Hát volt. Bőséggel.

Nagy tanulság volt. Leesett, hogy micsoda energiabefektetés volt, amit addig elértem. Mennyivel több munka volt megszerezni a kitüntetéses diplomát nekem, mint a szaktársaimnak, akik velem ellentétben tudnak 10 percnél hosszabban is figyelni.

Mennyire jellemző az ilyen kései diagnózis?

Messze nem vagyok egyedül! A nőkre amúgy is jellemző, hogy csak későn kapnak diagnózist, annyira jól el tudják rejteni (nem tudatosan persze) a nehézségeiket. Minden erejükkel igyekeznek beilleszkedni, tökéletességre törekszenek, felvesznek egy „szociális mimikrit”, egy maszkot. Kívülről úgy tűnik, minden rendben van, belül meg ott a stressz, a feszültség.

Sokan úgy vannak vele, hogy felnőttként már felesleges a diagnózis – szerintem nem így van!

Méghozzá azért, mert a háttérben sok minden más is meghúzódhat, például depresszió, és jó, ha ezeket ki lehet zárni.

Amióta van diagnózisod, könnyebbek a mindennapjaid?

Egy kicsivel igen. Ha tudatosan értékelem a velem történő eseményeket, akkor is előfordul, hogy túlreagálok valamit, vagy erősebb érzelmeim keletkeznek, de már könnyebben kezelem a kihívásos helyzeteket. Az érzelmi hullámok így is megjelennek, de már le tudom őket csendesíteni addig, amíg tisztázom, hogy semmi végzetes nem történt.

Nálad mely módszerek váltak be az ADHD-ban érintetteknél alkalmazhatók közül?

Listákat írok, igyekszem strukturálni az időmet, pontosan beosztani a napomat. Sokat változtam az önelfogadás terén is. Például nem próbálok két órát egy helyben ülni, mert tudom, hogy 10 perc a kapacitásom. Ezzel együtt viszont tudatosítottam, hogy így is el lehet végezni sok mindent. Hogy rövid szakaszokban bármilyen hosszabb távú feladatot képes vagyok teljesíteni. Elfogadtam, hogy a saját tempómban, sok-sok 10 perc alatt is elkészülhet egy feladatgyűjtemény vagy könyv.

Elfogadtam, hogy nem csak az lehet „valamit csinálás”, amit órákig művelünk.

A sokszor 10 percekbe neked nagyon sok minden belefér, még vállalkozásotok is lett a férjeddel!

A támogató család nagyon fontos egy ADHD-s ember életében (is)! Szerintem el se kezdtük volna a vállalkozást, ha ő nem biztat. Először nem gondoltunk persze komoly vállalkozásra. Egyszerűen csak az volt a fejemben, hogy a rengeteg feladatot, amit évtizedek alatt gyártottam, szívesen megosztanám másokkal is, hátha segítség lehet nekik, és közvetve az érintett gyerekeknek.

Imádok feladatokat írni, ez nekem valódi kikapcsolódás. Elkezdtem egy feladatgyűjteményt összeállítani autizmusban és/vagy ADHD-ban érintett gyerekek számára, akiknél erősen támaszkodunk a vizualitásra, ezért fontosak az illusztrációk. Azt vettem észre, hogy több időt töltök alkalmas képek keresésével vagy gyártásával, mint magukkal a feladatokkal. Egy elkeseredett pillanatomban megkértem a férjemet, aki művészi vénával is rendelkezik, hogy rajzoljon nekem valamit.

Így született meg Kifli Sanyi? Mesélj „róla”!

Kifli Sanyi egy nagyon egyszerű vonalakból álló, minden szempontból semleges figura. Nincs személyisége, nem derül ki róla semmi, még az sem, hogy hány éves, pont azért, hogy könnyű legyen vele azonosulni.

Kifli Sanyi és Kifli Saci

Az első kiadványunk a Kifli Sanyi az érzelmek labirintusában címet kapta. Amikor készen lett, fölraktam egy internetes csoportba, hogy online le lehet tölteni. Másnap elmentünk nyaralni, és este azt vettük észre, hogy brutálisan sokan kerestek, írtak nekem, hogy szeretnék megvenni. Nem volt semmi profi hátterünk ehhez. A gyerekek fektetése után éjjel igyekeztem kinyomozni, hogy melyik utaláshoz melyik megrendelő tartozik, aztán többszörös ellenőrzés után tudtam elküldeni a szükséges linket.

Kiknek szólnak a feladatgyűjtemények?

Főként 6-14 éves korú gyerekek számára tartalmaznak feladatokat az autizmus spektrumon innen és túl, de van óvodásoknak szóló kiadvány is. Egyrészt szülőknek, másrészt pedagógusoknak készítem ezeket. Nemcsak gyógypedagógusoknak, hanem többségi intézményben dolgozó óvónőknek, tanároknak is. A feladatgyűjtemények fekete-fehérben készülnek, online letölthetők és szükség szerint nyomtathatók.

Azért praktikus így, mert tapasztalatból tudom, hogy egy feladatgyűjteményben nem sorban haladunk az első oldaltól az utolsóig. A pedagógusok nem egy gyereknél használják fel és nem is mindet, hanem épp azt a feladatot, ami akkor annak a gyereknek megfelel. A másiknak meg egy másikat nyomtatnak. Vagy ugyanabból több példányt, ha épp arra van szükség.

A szülők is „mazsolázhatnak” a feladatok közül. A gyűjtemény „örök darab”, egyszer megveszik és bármikor újra nyomtatható belőle bármi.

Már 17 féle kiadványunk kapható a Kifli Sanyi webshopban, amit vállalkozóként a férjem menedzsel. Újabb témákat dolgoztam fel (Kifli Sanyi barátkozik, Kifli Sanyi beszélget stb.), és a Kifli család is bővült egy lány szereplővel, Sacival. Vannak színes kiadványaink is, két mesekönyv, és lehet matricákat is rendelni. Ezeket egy kis nyomdában nyomják nekünk és postázzuk a megrendelőknek.

Néhány a feladatgyűjtemények közül

A Nikkelbolha oldalad is ilyen hirtelen született?

Igen, sőt! Egyszer azt álmodtam, hogy van egy szakmai oldalam, aztán fölkeltem és megcsináltam a Nikkelbolha: autizmus- és ADHD-specifikus támogatás oldalt a FaceBookon, aminek jelenleg 28 ezer követője van! Talán azért ennyi, mert már nincs olyan ember, aki ne találkozna ADHD-s vagy autista gyerekkel. A téma egyre többeket érint, viszont elképesztően nagy a tanácstalanság, sokszor a tájékozatlanság is. Nem várható el a pedagógusoktól vagy az érintett családoktól, hogy tudományos cikkekből próbálják kisilabizálni, hogyan segíthetnének a gyereküknek, tanítványuknak.

Az autizmus és az ADHD esetében is elképesztően sok konteó, féligazság vagy teljes butaság terjed („ezt ette, azt nézte és lám, ADHD-s lett” – brrr), ezeket kell kiütnöm a nyeregből!

Igény van a hiteles, korrekt és azonnal érthető, használható információkra.

Ezért is született meg az új könyved, a Láthatatlan akadályok?

Ahogy egyre szélesebb körben ismerték az oldalamat, megkeresett a Nyitott Akadémia és felkért egy könyv megírására. Szabad kezet kaptam, csak annyit kértek, hogy közérthető legyen. Ezt nem is kellett mondani, nekem ez a mániám amúgy is. Igyekszem tudományosan megalapozottan, de röviden és közérthetően írni, közvetlen stílusban, sok példával.

A láthatatlan akadályok című könyv és a szerzője, Szigethi Zsófia

Az alcíme így hangzik: Útmutató autista és ADHD-s gyerekek megértéséhez és támogatásához. Tényleg erről szól 😊

Az elején sorra veszem a legjellemzőbb viselkedési mintákat és azok lehetséges hátterét. Az összeset nem is lehetne, mert annyira változatosak. Például van, akinél úgy jelenik meg a társas kommunikációs nehézség, hogy senkihez nem szól, más pedig éppen ellenkezőleg, állandóan furcsa kérdéseket tesz fel a társainak. A problémás viselkedések igazából nem is tartoznak a jellegzetességek közé, azok inkább azért jelennek meg, mert nem vagyunk tekintettel az ő állapotukra. De ezen lehet segíteni!

A könyv nagyobbik fele épp arról szól, hogyan támogathatjuk az érintett gyereket. Hogy lehet bejósolható, kiszámítható környezetet teremteni számára, hogyan tudjuk vizuálisan támogatni, hogy fejleszthetők a társas készségei, mit lehet kezdeni a problémás viselkedésével? Egy nagyon fontos fejezet szól külön az AuDHD-ról. Ezt a kérésemre egy érintett, Oravecz Lizanka írta, hálás vagyok neki érte. Szeretettel adjuk az olvasók kezébe.

Remélem, hogy a könyv hozzájárul ahhoz, hogy minél több autizmussal, illetve ADHD-val élő gyerek (és persze felnőtt) kapjon támogatást, elfogadást a környezetétől.

Ezzel megkímélhetjük őt is, és magunkat is (a családot, az osztályt) egy sor lehetséges traumától. Ez a minimum szerintem, amit a nem érintettek megtehetnek azért, hogy mindenkinek jobb hely lehessen a világ!