Egy csodacsapat nekünk ajándékozta a munkaidejének egy részét, hogy egy szépséges, új érzékenyítő játék születhessen. Köszönjük!
NÉVJEGY
maform
A 2010-ben alapított maform klasszikus forma- és terméktervező cégként indult, mára azonban nemzetközi innovációs ügynökséggé forrta ki magát. A csapat tervezői technológiai és designprojekteken dolgozik, portfóliójukban az arculattervezéstől a felhasználói élmény javítását célzó munkákon keresztül a terméktervezésig sokféle projekt megtalálható. Munkáikat a kutatásalapú tervezés, a kritikai szemlélet és a magas hozzáadott érték köti össze. Legfőbb céljuk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék az innovációt.
maform elérhetőségek:
email: info@maformdesign.com
weboldal: www.maformdesign.com
instagram: www.instagram.com/maformdesign
facebook: www.facebook.com/maform
youtube: https://www.youtube.com/@MaformHu
Interjúalanyaink:
Egyszer csak felvettétek a kapcsolatot az Egyesület az Inklúzióért csapatával, hogy segíteni szeretnétek. Honnan jött ez az amúgy remek ötlet?
Géza:
A feleségemnek egy munka során már korábban volt kapcsolata az egyesülettel. 2023 augusztusában otthon beszélgettünk a tevékenységetekről és felmerült bennem, hogy akár a mi cégünk is ki tudna alakítani valamilyen partneri együttműködést veletek.
Éppen közeledett a Budapest Design Week programsorozata, ahova egy műhelymunkával egybekötött workshopot hirdettünk. Ekkortájt kerestük már, hogy milyen karácsonyi ajándékkal készüljünk, így arra gondoltunk, hogy valahogy ezt a kettőt összekötnénk.
A maformnál szeretjük, ha az ajándékozás egy nemes ügyet szolgál és ez a jótékonykodás nem kizárólag pénzbeli támogatásban valósul meg.
Megpróbáltunk olyan ügyet választani, ahol a képességeinket használhatjuk, ezáltal nagyobb hozzáadott értéket adva, mint csupán egy pénzösszeg. Ez a „pro bono”, azaz jótékony tevékenység lényege. Mi azokban a projektekben vagyunk otthonosak, ahol kihívással teli problémákat oldhatunk meg, figyelembe véve a formatervezés emberi és műszaki oldalát egyaránt.
Megszületett az elképzelés, hogy az Egy sima egy fordított civil szervezetet szeretnénk támogatni. Felvetettem a csapatnak és mivel mindenki szimpatikusnak találta, felvettük egymással a kapcsolatot. Megállapodtunk, hogy egy adományozási szerződés keretében biztosítjuk a kapacitásunkat, illetve álljuk a leendő eredmények – bármi is legyen az - kivitelezésének egy részét. Bokor-Bacsák Györgyi lett a kapcsolattartónk, én pedig átadtam a kollégáknak a ,,terepet”.
Maximális a bizalmam bennük. Tudtam, hogy kihozzák a legjobbat a projektből.
Így is lett! Menet közben láttam az illusztrációkat, már az is nagyon tetszett, ahogy a végeredmény is.
Milyen célokat tűztetek ki, milyen kézzelfogható dolog lebegett a szemetek előtt?
Zita:
Együtt kezdtünk el gondolkodni és minden héten konzultáltunk Györgyiékkel. Célunk az volt, hogy valami olyan terméket, tárgyat hozzunk létre, ami valamilyen módon segíteni tudja az egyesület munkáját. Az első lépés a Budapest Design Weekre való felkészülés volt, ahol szerettünk volna pár inklúzióval kapcsolatos problémakört feltárni, és megoldási javaslatokat nyújtani az egysimaegyfordított számára.
Gerda:
Két problémakört vetettünk fel és vártuk azokat a jelentkezőket, akik kedvet éreztek egy olyan termékkoncepció megalkotásához, amely valamely kiválasztott problémakört, vagy a témával kapcsolatos nehézséget segít leküzdeni, ezzel pedig közelebb visz az inklúzióhoz.
Az egyik problémakör az volt, hogy nincs igazán közös nevező a nyelvhasználatban. Az emberek sokszor nem tudják, milyen szavakat, fogalmakat használjanak a különböző fogyatékosságokkal kapcsolatban, s mivel mind félünk, hogy megbántunk valakit, inkább kerüljük a kommunikációt.
Ha pedig nincs kommunikáció, lehetetlen eljutni az inklúzióhoz.
A cél az lett, hogy a fogyatékos emberek adottságairól és segédeszközeiről jobban tudjunk beszélgetni.
Zita:
A másik problémakör az volt, hogy a társadalom „sima” tagjainak nincsenek ismeretei, tapasztalatai a fogyatékossággal élők mindennapjairól, így nehéz beleképzelniük magukat a „fordítottak” helyzetébe és kapcsolatot teremteniük velük. Cél volt, hogy minél több fogyatékossággal élő ember hétköznapi problémáit megismerjük, ami az inkluzív szemléletet veszi górcső alá.
Timi:
Olyasfajta hordozható eszközben kezdtünk gondolkodni, amely egyszerűen és hatékonyan tudja hirdetni az inkluzív szemléletet. Két csapatban ötleteltünk. Érkezett számos különböző javaslat, volt például egy interaktív buszmegálló, vagy fesztiválokra vihető eszköz, de a végül megvalósult könyvecskéhez hasonló kártyajáték is felmerült a workshopon.
Zita:
A Györgyiék által felvetett, és a workshopon is felmerült inkluzív kártyajáték ötlete felé indultunk el. A gyerekek körében kifejezetten népszerű, képek megfigyelésén alapuló - BrainBox nevű - játék alapgondolatát „csavartuk meg”. Előbb alaposan meg kell figyelni a képet, amit aztán lefordítunk és felteszünk róla kérdéseket.
Olyan jelenetekben gondolkodtunk, melyekben sok szereplő vesz részt, simák és fordítottak egyaránt, és ahol maguk az illusztrációk, és a hozzájuk kapcsolódó kérdések is alkalmasak a szemléletformálásra.
Hogy született a Fejderítő név és ki min dolgozott közületek?
Zita:
A név tőlünk jött, rímelve az egyesület céljára, hogy akadálymentesítsen a fejekben, ebben a konkrét esetben pedig új szemléletmódot adjon a felhasználóknak. Az Egysimaegyfordítottól érkeztek a helyzetek, történetek, szöveges anyagok, amiből lassan kialakult, mit ábrázoljanak az illusztrációk.
Gerda:
Mi pedig ehhez a kezdeti tartalomhoz illesztettük a képi világot. Mindannyian megmutathattuk közben, hogy mihez értünk. Először megalkottuk a karaktereket, kidolgoztuk a vizuális stílust. Egyikünk inkább az arcokkal, kifejezésekkel foglalkozott, más a testekkel, a ruhákkal vagy a háttérrel, de cserélgettük is a szerepeket, hogy mindenki minden munkafázisra rálásson.
Timi:
Én már kisgyerekként is könyveket szerettem volna illusztrálni, ezért nagyon közel állt a szívemhez ez a feladat. Újfajta színfoltot jelentett a sok más, szintén érdekes projekt között.
Izgalmas volt, hogy nem láttuk pontosan, mi lesz a végeredmény, ezért olyan kreatív energiákat is bele lehetett tenni a munkába, amit egy konkrétabb, üzleti megbízásnál nem feltétlenül. A szokásos munkáinkhoz képest sokkal szabadabb játszótér volt számunkra ez a projekt.
Hogy alakultak ki a karakterek és az illusztrációk?
Zita:
Olyan vizuális nyelvet kellett találnunk, amivel az érzelmeket, illetve a különböző fogyatékosságokat viszonylag sematikus, de azért egyértelműen felismerhető formában tudjuk ábrázolni, ami nem is olyan könnyű feladat.
Sokféle karakter született, számos különböző verzióban, gyerekek és felnőttek egyaránt. Olyan karaktereket szerettünk volna alkotni, akik szerethetőek és könnyen lehet hozzájuk kapcsolódni.
Timi:
A leghasznosabb visszajelzéseket az egysimaegyfordítottól kaptuk, hiszen ők segítettek abban, hogy mire kell figyelni mondjuk egy fehér bot vagy egy kerekesszék hű ábrázolásánál. A sematizálás közben az egyszerűsítések eleinte okoztak olyan grafikai hibákat, melyek szembementek a fizika törvényeivel.
Így derült ki, hogy a kerekesszékünk első kerekei például teljesen hiányoztak.
Gerda:
Végül három történetet dolgoztuk fel. Az egyik egy játszóteret, a másik egy forgalmas utcát, a harmadik pedig egy osztálytermet ábrázol. A kártyaszettet úgy alakítottuk ki, hogy ez a későbbiekben bővíthető legyen. Ez a formátumra is hatással volt: fémkarikával fogtuk össze a lapokat, így a játék egyszerűen kiegészíthető további történetekkel.
Timi:
Minden karakter elemekből áll, a fejek, a hajak stb. cserélhetők, variálhatók, illetve könnyen változtatható a testtartásuk is.
Zita:
Vannak már olyan kész karaktereink, akik még nem kerültek fel semelyik illusztrációra, illetve olyan helyzetek is körvonalazódtak, amiket érdemes lenne a jövőben kibontani.
Melyik figurák a kedvenceitek?
Zita:
Az én kedvencem egy végtaghiányos kislány. Szerintem nagyon menő lett ő is és a művégtag is. A vak kislány botja is szuper, mert még összecsukva is jól felismerhető.
Timi:
Én a gombahajú kislányt szeretem nagyon. Arra emlékeztet, mint amikor a szülők otthon vágják le - kissé ügyetlenül - a gyerekek haját. Ezen kívül az albínó kislányt emelném még ki. Az első vázlaton még kissé ijesztő volt, aztán fokozatosan alakult egyre kedvesebbé.
Gerda:
Meditatív volt számomra ez a munka, mert nagyon szeretek variációkat csinálni. Az autista kislány a kedvencem, de nagyon szeretem a Down-szindrómás karaktert is, pedig megküzdöttünk vele. Eleinte nem volt felismerhető, hogy milyen fogyatékossággal él, de később Györgyiékkel közösen megtaláltuk a hiteles karakterjegyeit.
Géza:
Az én kedvencem a kerekesszékes kisfiú lett, lehet nem véletlen, hogy a kisfiam is épp ezt a szereplőt szúrta ki először a villámos pólója miatt.
Úgy érzem, minket is érzékenyített ez a projekt, mert munka közben mi is tabutlanítottuk ezeket a kifejezéseket, egyre bátrabban, pontosabban használtuk őket.
A nyelvi kifejezéssel kapcsolatos cél hogy jelenik meg a Fejderítőben?
Zita:
Az egyesülettől jött az ötlet, hogy legyen valami magyarázat is a képekhez, méghozzá ne fix, hanem lehetőleg mobil, kreatív formában. Az eszköz használata során adódhatnak olyan helyzetek, amikor nem lesz, aki magyarázatot fűzzön a képekhez, vagy ha lesz is, nem biztos, hogy tudja, hogyan is kell az adott tárgyat megnevezni (pl. kerekesszéknek és nem tolószéknek – a szerk.).
Azt találtuk ki, hogy egy levehető, átlátszó fóliára nyomtatjuk a fogalmakat: a fogyatékosságok és a segítő eszközök megnevezését.
Azt reméljük, hogy ez segít abban, hogy az emberek bátrabban kezdeményezzenek beszélgetést fogyatékossággal élő embertársaikkal a korrekt elnevezések ismeretében.
Hogy alakult ki a végső formája az érzékenyítő eszköznek?
Gerda:
A nyomdai kivitelezés az Alfa Rehab nyomdában készült (cikkünket róluk ld. itt). Tetszett a felvetés, hogy egy érzékenyítő anyag olyan emberek keze munkája nyomán szülessen, akik maguk is fogyatékossággal élnek. Jó volt velük együtt dolgozni, ez új tapasztalat és partnerkapcsolat-építés volt számunkra is.
Olyan része is van a prototípusnak, amely nálunk készült. Mindegyik szettet két plexi kulcstartóval láttuk el. A cégünk logóját és az egyesület gombolyagmotívumát vágtuk ki lézervágóval, majd gravíroztuk. Az eredmény így megjelenésében is jól harmonizál az átlátszó fóliákkal.
Részt vesztek az elkészült anyag tesztelésében is?
Gerda:
A saját fejlesztéseinknél szoktunk felhasználói teszteket végezni. Szeretjük csinálni, van is benne tapasztalatunk, úgyhogy szívesen részt vennénk akár komolyabb tesztelésben is, de egyelőre csak házon belül és az ismeretségi körben teszteltünk.
Zita:
A kész kártyákból két szett nálunk marad referenciaként, amit tesztelésre is tudunk majd használni. Cégen belül a munka során többeknek is megmutattuk a kártyákat, így derült ki például, hogy az egyik helyen a másik irányba közlekednek az autók, mint kellene.
Géza:
Én a múlt héten ebből „meséltem” az óvodás kisfiamnak. Megnézegettük esti mese gyanánt a képeket és beszélgettünk róluk. Láthatóan nagyon tetszett neki a szín- és a formavilág, a karakterek, a helyzetek. Nyilván a játszótéri jelenet állt a legközelebb hozzá, az a legismerősebb neki, volt is egy abszolút kritikai észrevétele: megkérdezte, hogyhogy nem látszanak a csúszdára felvezető lépcső fokai. És bár a mi játszóterünkön nem jellemző, hogy kerekesszékes kisgyerekkel találkozna, amúgy már látott ilyen eszközzel közlekedő embert, szoktunk is vele beszélgetni ilyesmiről, úgyhogy a kerekesszékes kisfiú kötötte le leginkább a figyelmét a csúszda mellett. Rögtön meg is kérdezte, hogy miért szomorú a kisfiú?
Talán engem is formált a projekt annyiban, hogy nem azt válaszoltam neki, hogy azért, mert ő nem tud fölmászni oda,
hanem azért, mert éppen más használja a csúszdát. Utána majd biztosan ő következik, és segít neki valaki a lecsúszásban.
Milyen érvekkel biztatnátok más cégeket arra, hogy „pro bono” tevékenységet is vállaljanak?
Géza:
Szerintem ebben az egészben az a legjobb, hogy az egész folyamat, és aztán az eredménye is értéket teremt és kölcsönösen újabb kapcsolatokat hoz létre. Az egyesület és a Fejderítő játék által újabb emberekhez jut el a hír a mi tevékenységünkről, mi pedig referenciaként használva a végeredményt, be tudjuk mutatni leendő partnereinknek, hogy mennyi féle képességünket kamatoztattuk ebben a jótékony projektben, miközben – és nem mellesleg - sokakat megismertetünk az Egy sima Egy fordított – Egyesület az Inklúzióért tevékenységével.
