Sokkal nagyobb a nyitottság, mint gondolnánk!

Félre a zavarbajövéssel, az óvatoskodással!


Megkérdeztünk titeket, sima és fordított szülőket, hogy szerintetek mi segítene abban, hogy a játszótereken, gyerekprogramokon kevesebb zavarbajövéssel, nehézséggel tudjatok közeledni egymás felé. És kiderült, hogy valójában mindenki nagyon nyitott.


Amikor 8 évvel ezelőtt még MagikMe-ként speciális játszótéri eszközt kezdtünk el fejleszteni, az vezérelt minket, hogy esélyt kell adni mindenkinek, hogy játszani tudjon a többiekkel és ezáltal a családja se szigetelődjön el. Azt mondtuk, hogy ha lesz olyan eszköz, amin egy mozgássérült kisgyerek együtt tud játszani a többi gyerekkel, akkor talán elindul a változás. Annyira sokan támogatta(to)k ebben minket ebben, amiből felsejlett, hogy a világ örül, ha kijövünk, elvegyülünk, ott vagyunk, színezzük, vár minket.


Sima és fordított gyerekek együtt játszanak a játszótéren

De mindeközben rájöttünk, hogy egy eszköz önmagában, ezer helyen sem csinál inklúziót. Először beszélnünk kell a kérdésről a gyerekekkel is és a felnőttekkel is. És segítenünk kell a közeledést.



Úgyhogy most beszéljünk arról, hogy miért van fal simák és fordítottak között, és hogyan derült ki a kérdőívünkből, hogy annyira nincs is.


A múlt héten feltettünk néhány kérdést sima és fordított szülőknek azzal kapcsolatban, hogy ők mit gondolnak arról, hogy hogyan tudnánk minél könnyebben átlépni a kezdeti nehézségeken a sima-fordított találkozások során, és elkezdeni végre tényleg szemrebbenés nélkül megszokni, hogy ilyenek és olyanok is vagyunk, slussz passz.


A jó hír az, hogy legalábbis a kitöltők válaszai alapján, mindenki erre vágyik, hogy ide eljussunk. Hopsz, már ki is dőlt pár raklap tégla a falból.


Jó nyilván, akihez eljutott a kérdőívünk, és ki is töltötte, eleve fontosnak tartja ezt a kérdést, és a mintánk egyáltalán nem reprezentatív.

De legyen most elég annyi, hogy ismét kiderült, hogy a világban sok elfogadó és nyitott ember jön-megy. Koncentráljunk most rájuk, és segítsük az ő egymáshoz való közeledésüket, tanuljunk az ő válaszaikból.

A többiek majd puhulnak, lazulnak, követnek minket, aztán alig marad majd tégla a falban. Hány dolog volt régen fura és ma már nem? Na akkor ezt meg is beszéltük.



Érdemes nyitni


Nyilván mind a spéci mind a sima gyerekek és a szüleik sokfélék. Az, hogy valaki játszik-e, szóba elegyedik-e másokkal, akiket nem is ismer, eleve személyiség függő. Ezt többen megfogalmaztátok a válaszaitokban.


Mindezzel együtt azok a spéci gyerekeket nevelő szülők, akiknek a gyereke vágyik a gyerektársaságra, mind arról számoltak be, hogy jól esne nekik, ha a többiek kedvesen jeleznék feléjük, hogy észrevették őket, hogy látják, hogy nem sima a helyzetük, és nyitottak rájuk. Ez egy kedves mosoly, egy csitcset szerű közeledés formájában éppen elég jelzés. Egy gesztus, amitől a spéci gyerek szülője azt érzi, hogy elfogadják őket.


Mert igazából egy nem hagyományos gyerekkel kimenni a nagyvilágba csak úgy szórakozást keresni, elég sok szempontból kihívás. Nem is sokan, és nem is gyakran teszik. És ha kimennek, az már egy hatalmas lépés. Akik emberek közé mennek többé-kevésbé már elfogadták saját helyzetüket. Készen állnak rá, hogy ezt a világ előtt is vállalják, és még az olyan, praktikus nehézségeket is hajlandóak legyűrni, amit egy nehezen mozgó vagy nehezen kordában tartható gyerekkel való mozgás jelent. És leginkább azért kerekednek föl, mert társas élményekre vágynak.


Ha épp nem járványhelyzet van, milyen gyakran jártok játszótérre vagy más, nem sorstárs, vagyis sima gyerek közösségbe szabadidőtökben? 29 válasz. Szinte soha: 17,2%. Évente párszor: 13,8%. Kb. havonta: 20,7%. Havonta többször: 6,9%. Heti egyszer: 20,7%. Heti többször: 20,7%.

Jó volt látni, hogy a válaszok alapján, ezt látja, és értékeli is a világban sok mindenki. Nagyon sok olyan gondolatot fogalmaztak meg a sima szülők, hogy látnak minket, fontosnak tartják, hogy a gyerekeik is találkozzanak a mi spéci gyerekeinkkel. Tisztelik és csodálják a mindennapi erőfeszítéseinket, és bátorítanak minket arra, hogy jöjjünk elő, és legyünk jelen a világban.


Ezeket az üzeneteket a keretes írásban el is olvashatjátok. Merítsen ebből erőt minden spéci szülő vagy spéci ember, ha elhagyná a szuflája.


Kitartást és sok erőt kívánok! Még ha úgy is érzi,hogy nehezen boldogul,biztos minden tőle telhetőt megtesz :) Empatikus vagyok így azt üzenném, hogy elfogadom, elfogadjuk a Férjemmel és a Kisfiúnkat is erre fogjuk nevelni! Egy óvodáskorú nem integráló intézménybe járó gyereknek egy adott fogyatékosság újdonság, kíváncsiság erősebb, mint a tapintata. Ha látja a szülő, hogy magyarázom a másik egyediségét, segítheti a dolgunkat azzal, hogy belefolyik a társalgásba, lehetőséget teremt a két gyereknek az ismerkedésre. Ne bújjatok el! nagyon becsülöm őket a kitartásukért és sok szép pillanatot, minél kevesebb nehézséget kívánok ...hogy nagyon felnézek rájuk! Emberfeletti amit nap mint nap megtesz magukért. Soha ne szégyelljék a gyerekeiket, ha hangosabbak, masok, attól még hozzak őt a játszótérre. Magyarázzák el, miért ilyen. A gyerekek nyitottak, és ha a szülők látják hogy nem “félnek”, sőt termeszetes nekik, akkor a felnőttek is elfogadóbbak lesznek Nagyon erősnek tartom őket és tisztelettel, szeretettel felnézek rájuk. Hogy jöjjenek, beszélgessenek, legyenek nyitottak arra, hogy integrálják a picit. Mi is megpróbálunk segíteni majd. Látlak titeket és örülök, hogy együtt vagyunk. Legyenek ők is nyitottak a kommunikációra, a fogyatékosságban nem érintettek tájékozatlanságát leginkább ők tudjáj feloldani. Szerintem csodálatra méltó, ha valaki ilyen nehezített körülmények között életvidám, jó kedélyű és sugárzik róla a természetesség. Jó lenne több alkalmat találni, amikor találkozhatnánk, hogy a világ legtermészetesebb része legyen, hogy sokfélék vagyunk. Ne féljenek nyitni! Megertem oket! Es tisztelem a kitartasulert. Megértem a helyzetét.

Nem kell arra gondolni, hogy a másik fél rosszindulatú ha erősebben figyelik a sérült gyereküket. Gyertek és mondjátok, nektek hogyan lenne jó. Azt nehéz látni nekem, amikor eleve azt érzem, hogy fél valaki bejönni a játszótérre és az első apró "rossz viselkedésnél" elviszi a gyermekét, mintha tartana attól, hogy kinezzuk. Várunk titeket is szeretettel! Nagyon büszke legyen hogy ennyire jó szülő és ne féljen ismerkedni, van aki szívesen játszik ilyen gyerekekkel is. Sok ölelést nekik! Beszélgessenek Minden tiszteletem és megbecsülésem az övék. Hogy ha rámosolygok a Down-os/bármilyen speciális gyerekre, akkor nem kinevetem, hanem örülök neki.  Ugyanolyan a szememben, mint mindenki más. Mindenkinek van fogyatékossága. Én pl sosem tudtam szekrényt ugrani és cigánykerekezni se, és szemüveges vagyok. :) Saját tapasztalat, hogy nézzünk szembe a problémával, ne dugjuk a fejünket a homokba Hogy ŐK mind Hősök! Ne szégyelljék gyermekük,vagy saját helyzetüket,sokan élnek hasonló helyzetben. Ha látják,hogy nyitottan, barátsággal közeledik feléjük egy gyermek, szülő beszélgessenek bátran, nagyon sokat segít nekik is a mindennapok megélésében, és másoknak is a megértésében. Kitartás! Én sok "spéci gyerkőc" szülővel találkoztam, és üzenem, hogy annyi derű, humor és erő van sokukban, hogy adhatnának egy kicsit akkor, amikor úgy gondolom, hogy nekem éppen milyen nehéz... Csak annyit, hogy minden tiszteletem az Övék és fejet hajtok előttük Ez egy nehéz világ, nehéz élet, és azért élünk, hogy a gyermekeinknek jobb életet teremtsünk. Mozduljanak ki, ne szorongjanak, legtöbben csak bénázunk, de abszolút normálisan szeretnénk kezelni a helyzetet.

Nagyon becsülöm őket, és fontosnak tartanám hogy a gyerekek hallhassanak erről a saját szintjükön. Csodálom őket, és mindent amit megtesznek. Hihetetlen erejük és kitartásuk van. Kezeljük ezt az egészet természetesen. Egészségügyben dolgozom, azt hiszem tudnék velük beszélgetni megfelelően, természetesen és őszintén. Talán azt üzenném, hogy szívesen beszélgetünk, játszunk velük. Ha rájuk mosolygok, nem szánalomból teszem, hanem próbálok barátságos és elfogadó lenni. Ne szégyelljék! Mindenkit szívesen látok bárhol is találkozzunk! Legyenek természetesek,ne szorongjanak,értékes emberek Nagyon tisztelem azt a hatalmas lelki és fizikai energiát, erőt, amit a mindennapokban a gyermekükre fordítanak, sokkal több anyagi és minden egyéb (pl. mentális, logisztikai, stb.) támogatást érdemelnének. Örülök, hogy egyre több fogyatékos emberrel találkozunk, ami nem azt jelenti, hogy többen vannak, hanem azt, hogy nem "rejtőzködnek" annyian, mint régebben, ill. az infrastruktúra is javul lassan-lassan (messze nem tökéletes, de van pozitív változás). Próbálok elfogadó-befogadó-segítő gyerekeket nevelni, eddig szerintem jó úton járok. Legyetek magabiztosak, mutassátok az erősségeiteket, merítsetek belőle. Az ember egyre többféle módon élhet teljes életet. Én szeretnék pl egy olyan start-upot látni, amelyik a fogyatékkal élőknek is hivatást ad, amit ők tudnak a legjobban végezni. Jó lenne, ha mindenki megtalálhatná a helyét a társadalomban. Bocsánat ha bénán viselkedem, ez legkevésbé sem tükrözi a belső hozzáállásomat!! :D Ne ők szégyelljék magukat, hanem azok , akik nem megfelelően állnak hozzá! Lenyűgöz a türelmük, elfogadásuk, kitartásuk. Tudom hogy ez szülőként akár természetes, de mégis van egy veszteség érzés, amit,  legalábbis eleinte, meg kell küzdeni.

Azt üzenném, hogy szerencsére egyre több az elfogadó, nyitott ember, aki a gyerekét is erre neveli, de még nekik is szükségük van abban segítségre, hogy hogyan kommunikálják az empátiájukat, szóval jól jön a bátprítás mindkét oldalon. 😉 Gyertek többször és többen ki. Ha láthatóvá váltok, akkor jobban átmegy az akadálymentesítésre való igény a játszóterek tervezésekor is, illetve a mentális fogyatékosság sem lesz "látványosság", csak az élet része. Ezt soha nem mondanám mert nem akarnék az a szülő lenni, aki nem érintettként beleokoskodik az életükbe. Minden rendben van! Nem tudom mi esik jól nekik. Habár élethosszig tart és nem mindenki érti, de a Ti életetek egy gazdag élet. A fogyatékosságon lehet dolgozni, ahogyan azon is, hogy ne szégyen legyen vállalni azt. Megélni nehéz minden nap, de aki benne van, abban rengeteg erő van, rengeteg plusz. És ez a plusz nem a szégyen, hanem a szeretet. Nagyon szívesen meghallgatnánk a történetedet elsőkézből,es örülnék, ha te magyaráznád el a gyerekemnek,milyen fogyatekossaggal elni Hősök vagytok. Sajnálom, hogy sokan nem tudjuk/tudják megfelelően kezelni a helyzetet, ha szembesülnek ezzel. A mosolyom anyatársi együttérző mosoly akar lenni. Ha lát engem, és szeretne minimális segítséget kérni, kapni, tőlem nyugodtan. Örömmel ott maradok az enyéimmel az ő gyereke mellett, amíg ő beszalad egyedül a mosdóba, vagy beugrik a postára. Ez nekünk is jó terep. Ne feljének segítséget kérni, szinte mindenki és bármikor segít nekik. Ez olyan mint átadni a helyedet a terhesnek, idősnek.

Vegyük észre ezt a nyitottságot! Mert nagyon úgy tűnik, hogy ott van, ha nem is mindenkiben, de sokakban. Őket keressük, rájuk koncentráljunk!


Mennyire tartod fontosnak, hogy a gyerek(ei)d találkozzanak és tudjanak a fogyatékosság témaköréről? 136 válasz. (1 - egyáltalán nem tartom fontosnak, 5 - nagyon fontosnak tartom). 3, vagyis közepesen tartja fontosnak: 2,2%. 4, vagyis fontosnak tartja: 14,7%. 5, vagyis nagyon fontosnak tartja: 83,1%.
(1 - egyáltalán nem tartom fontosnak, 5 - nagyon fontosnak tartom)

Nem meglepő módon, ugyanennek a nyitottságnak örül a másik oldal is, azok a sima szülők, akik szívesen közelednének, de esetleg zavarban vannak, mert nem tudják, hogyan kezdjék a kapcsolódást. Elsősorban attól tartanak, hogy valami bántót tesznek vagy mondanak.


Mindenesetre válaszadók kb 45 %- a nehéznek érzi, hogy egy spéci szülőtárshoz forduljon.

20 % -nak sima ügy, a többiek pedig eleve nem azok az ismerkedős fajták, de legalábbis, ha inkább a helyzetre és a gyerekek érdeklődésére bízzák magukat.


Ha a játszótéren találkozol egy fogyatékosságban érintett vagy speciális nevelési igényű gyerekkel és szüleivel, érzel-e késztetést arra, hogy beszélgess velük, vagy akár közös játékot kezdeményezz velük és a saját gyerekeddel?

szívesen beszélgetnék, de nem tudom, hogy kezdjek hozzá, mert nem akarom véletlenül megbántani őket: 23,1%. bátran megszólítom őket: 20,1%. egyéb, ahol a válaszok lényege jellemzően az, hogy nem erőltet semmit, ahogy a helyzet hozza, vagy ahogy a gyerekek alakítják: 17,6%. A szülőkkel nem tudom, hogyan beszélgessek, de a gyerekükkel és az én gyerekemmel megpróbálok közös játékot kezdeményezni: 13,4%. Általában nem beszélgetek idegenekkel a játszótéren amúgyse: 11,9%. Szívesen beszélgetnék, de nem tudom, hogy kezdjek hozzá, mert zavarban vagyok: 8,2%. Egyáltalán nem jut eszembe: 3,7%. Megfordul a fejemben, de annyira nem érdekel: 2%.

Hogyan segíthető a kommunikáció?


A jó hír az, hogy a spéci gyerekek szülei szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy ők bármilyen kedves kérdésre nagyon szívesen válaszolnak. Kérik a többi szülőt, ha a gyerekük bámul, kérdezne, közeledne, akkor bátorítsák őt ebben. Nyugodtan kérdezzék őt, mint a gyereke szakértőjétől. Nem fognak megbántódni. Nekik nagyon nagy öröm, ha a gyerekükre jól kíváncsi valaki.

Kértünk is tőlük példamondatokat hogy ők milyen közeledést díjaznának sima szülőtársaiktól. Íme néhány példa, azon felül, hogy bármi kedves, dicsérő, nyitott közeledés nagyon jó kezdet.


Hogyan szólíts meg minket - ha szeretnél - amikor a spéci gyerekemmel játszunk a játszótéren?  Milyen nyitott kisfiú, és hogy szeret labdázni! Szívesen megismerném! Sziasztok, mi a kedvenc játékotok? Mit szoktatok játszani? Van kedvetek együtt játszani? Szeretnénk megismerkedni veletek, jobban megismerni benneteket. Feltehetünk néhány kérdést? Szia! Jaj de szépen mosolyog itt valaki! Hogyan oldjátok meg a hétköznapokat? Szerintem tök jól csináljátok! Most vagytok itt először? Gyertek közelebb, itt egy szabad hinta. Szivesen kölcsönadjuk a kismotort/futóbiciklit stb ha kéritek. Ugye holnap is jöttök? De ügyes (a gyereked)! Mit tudunk veled/veletek játszani? Még sosem találkoztunk. Szoktatok Ti is ide járni? Milyen eszközöket tudtok használni? Hogyan teremthetek kapcsolatot vele ( a gyerekeddel)? Gyere, kérdezzük meg, hogy hívják ezt a kisfiút!

És erre mit tesz Isten, kiderül, hogy a sima szülők pedig 135-ből 105-en kifejezetten nagyon hálásak lennének, hogyha a spéci gyerekek szülei gyereknyelven el tudnák mondani az ő gyereküknek, hogy mi történt a kis spécijükkel, és hogy hogyan tudnának vele játszani vagy akárhogy kapcsolódni.

Én, speciel, ha bámul egy kisgyerek - mert hát nincs mit tenni, a gyerekek bámulnak, ha furát látnak ezt szoktam mondani:


Ő Jancsi, mozgássérült, azért ül babakocsiban, mert nem tud járni, kisbaba korában nagyon beteg volt, és megsérült az agya, ami a mozgást is irányítja, beszélni se tud emiatt. De mindent ért, és nagyon örül neked. Szeret trambulinozni és tud puszit dobni.


Erre valaki elfut, valaki ott marad és kérdez még tizet, valaki meg elkezd vele trambulinozni.

Mindenesetre imádom nézni, ahogy kicsit rémülten bámuló pofácskákból mosolyfejek lesznek. És ez összesen egy perc befektetett energia, utána pedig mindenki jobban érzi magát. Aztán persze elfutnak, de a jó élmény már megvolt.


Szőke hajú kerekesszéket használó kisfiú sima gyerekekkel játszik egy inkluzív játszótéri játékon

Sok fordított szülőnek van ilyen bemutatkozó szöveg a tarsolyában, és örül, ha elmondhatja. Sokan maguk kezdeményezik ezeket a beszélgetéseket. Ami a legjobb dolog, mert azonnali jelzés a másik felé, hogy látom a kérdőjeleidet, van rá válaszom.


Bátorítunk minden spéci szülőt, hogy legyen egy rövid bemutatása a saját gyerekéről gyereknyelven, amit bármikor előszedhet, és jeget olvaszthat vele.



Szoktál-e te beszélgetést kezdeményezni ilyen helyzetekben, amikor valaki szemmel láthatóan érdeklődik irántatok, de szólni nem mer? 29 válasz - 6,9% soha, 55,2% ritkán, 37,9% szinte mindig

Alapjában véve a nyitottságot hangsúlyozta mindkét oldal, mint legfontosabb tényezőt, hogy képesek-e kommunikálni, közeledni.


Annyira sok izgalmas dolgot le tudtunk vonni a válaszaitokból, hogy két részre bontottuk ezt a posztot, a második rész két hét múlva érkezik. Ott többek között arról olvashattok majd, hogy a gyerekek maguktól hogyan szokták lereagálni a sima-fordított helyzeteket, hogy miért érdemes mosolyogni és hogy mik azok a dolgok, amiket mindenképp érdemes elkerülni, amikor spéci gyerekkel találkoztok.