Előző heti cikkünkben bemutattuk, milyen fő tünetcsoportjai vannak és milyen rengeteg arca lehet az ADHD-nak. Írtunk arról is, hogy az ADHD kezelése esetében rendszerszinten kell gondolkodni, nem elég, ha csak a gyereket “szereltetjük meg”.
Ebben a cikkünkben néhány jól használható trükköt és tippet mutatunk be.
NÉVJEGY - Kabai Dóra
Feketeöves ADHD szakértő, pszichológus. 2002 óta foglalkozik ADHD-s gyerekekkel, szüleikkel és pedagógusaikkal. Viselkedésterápiás szemléletben, csoportos formában élmény-, drámapedagógiai és alkalmazott improvizációs technikákkal dolgozik.
A gyerekek számára csoportos formában tart önkontroll és szociális készségfejlesztő tréningeket. Az egyéni helyzetben átbeszélt, megértett elvárások ugyanis nem hoznak változást a csoportban előforduló viselkedésben.
Ahogy a múlt heti cikkben is kiemeltük, az ADHD olyan típusú működés, amelyben sokat segít, ha nem csak a gyerek jár terápiára, de a környezet is megtanulja, hogyan lehet ezt jól kezelni. A szülők számára szervezett csoportos tréning segít abban, hogy a családi élet kiszámíthatóbb és békésebb legyen. A megértés segít abban, hogy az akut helyzetekben könnyebben hozzanak döntést arról, hogy milyen nevelési technika segíthet éppen. A rendszerek, rutinok átgondolása csökkenti az állandó tűzoltás szükségességét. Reméljük, hogy az itt bemutatott tippek és trükkök is segítenek a mindennapok kisimításában. Az eszköztárat a legegyszerűbb tünettípusok szerint sorra venni:
IMPULZIVITÁS
A hirtelenségnek, lobbanékonyságnak van egy olyan területe, amikor a gyerek beleszól, belenyúl mások tevékenységébe. Van egy rossz mozdulat, ami lavinát tud indítani. A nehézség ebben nemcsak az impulzivitás, hanem a rá adott reakció is.
> Mi az, ami ilyenkor nem működik?
Az impulzivitásra egy képzetlen környezet azokat a reakciókat adja, hogy “Ezt miért csináltad?”, “Ezzel mit akartál?”. Ezekkel az értelmező kérdésekkel csak elmélyítjük a dolgot, hiszen az impulzivitás nem egy szándékos cselekedet, a reakció(nk) viszont azt a tükröt adja a gyereknek, hogy ő szándékosan tett valamit. Ettől a félreértéstől oda lyukadunk ki, hogy ha az a kérdés, a reakció a gyerek felé, hogy “Ezt miért csináltad?”, akkor, mivel valójában nem tudja az okát, kitalál rá egy választ. És ezzel már rögzítünk egy gondolati kört, amiben az ADHD-s ember számára az lesz az értelmezés, hogy saját cselekvése mögött szándékot feltételez és egy választ is kitalál rá, hogy ezt miért csinálta.
> Mi lehet a megoldás?
Ha egy impulzív helyzet vagy gondolat vagy szó után azt mondjuk, hogy “Most csináld újra, másképp!”, akkor adunk egy második lehetőséget és másképp csinálja.
Ez egy nagyon egyszerű technikának hangzik, de bizony meg kell tanulni használni, mivel jó reflexeket igényel, hogy ott abban a helyzetben, amikor esetleg mérgesek vagyunk az ADHD-s gyerek impulzív cselekedetére, akkor ilyen higgadtan és koncentráltan reagáljunk. Az a tapasztalatom, hogy ha valaki (szülő, testvér, pedagógus, bébiszitter, bárki) elkezdi ezt kipróbálni, akkor nagyon hálás a gyerek (megkönnyebbülhet, hogy kap egy második lehetőséget).
Ha az ADHD-s gyerek ilyenkor kap egy esélyt és máshogy csinálja, az neki is nagyon megerősítő. Egyrészt lesz lehetősége, hogy megmutassa, hogy tudja, hogyan kell jól csinálni (hosszú távon ez rutinná válhat), másrészt a környezet számára segít abban, hogy a bizalom visszaépüljön. Ha sikerül, azt meg szoktam jutalmazni.
Ha ezt a technikát megtanulja a család, akkor azzal segít kikoptatni a rossz viselkedésformát.
FIGYELEMZAVAR
Nagyon sok nehézséget okoz, hogy könnyen elterelődik a gyerek figyelme és nehéz visszahozni.
> Mi az, ami ilyenkor nem működik?
A miértek, vagy a dolog hosszas értelmezése nem segít ilyen esetben. “Most mire gondolsz?”, “Hová kalandoztál el?” - ezek nem vezetnek eredményre. Sajnos szülőként az “átlagos” működésünk sem segít: hiába kiabálunk be mosogatás közben a nappaliba, hogy “Vacsora!”, az nem használ.
> Mi lehet a megoldás?
Itt a visszaterelés technikái segítenek. Nagyon egyszerű kérdések, metakommunikációval megtámogatva. Oda kell menni, szemkontaktust felvenni, és meg kell győződni róla, hogy a figyelem megvan. Ez azért fontos, mert az életünk olyan, hogy sokszor csak mondjuk a kéréseket, kérdéseket, elvárásokat, és ha a másik arra nem válaszol, akkor azt figyelmetlenségnek gondoljuk és van benne egy sértettség már, mivel feltételezzük, hogy nem akar figyelni. Fontos újrahúznunk a működésünket abban, hogy mikor és hogyan szólunk a gyerekhez.
A másik pedig a kérdéstechnika. Hosszas magyarázatnál arra számíthatunk, hogy a figyelemzavaros gyerek körülbelül minden harmadik szót csípi majd el, vagy a szülő első levegővételéből, mimikájából és hanglejtéséből tudja már, hogy mi fog következni, és kikapcsol az agya abban a pillanatban, hogy belekezdenénk. Egyszerűen nem tudja a figyelmét fenntartani olyan hosszan, ahogyan mi szülőként szeretünk magyarázni a gyerekünknek.
Amit használjunk helyette, azok a kulcsszavak: “Ez gorombaság.”, “Ez egy indiszkrét dolog.” Ha nem érti, hogy miről beszélünk, akkor majd odanéz kérdőn. Ha a jó, rövid kulcsszavainkkal vagy kérdéseinkkel elérjük, hogy ő gondolkodjon, akkor egyből meg is tanulja azt, amit hosszasan el akartunk neki magyarázni.
Vagy ha csekkolni akarom, hogy itt van-e a figyelme: “Tudod-e, hogy mi volt az utolsó szavam?”, “Hol is tartunk?” tehát a jelenre vonatkozó kérdésekkel hozhatjuk őt vissza. Szerencsés, ha ebben nem egy rejtett számonkérés van.
MOTOROS NYUGTALANSÁG
Ebből nagyon sokféle van. Vannak olyan tünetei az ADHD-nak, amikhez kell egy jó stratégia és vannak olyan tünetek, amiken nem lehet változtatni.
Ha valaki nagy mozgásigényű gyerek, és nagyon nehéz lefárasztani, és sokat kell mozognia ahhoz, hogy képes legyen estére elnyugodni, az többnyire nem változik az életkor előrehaladtával sem.
Persze kamaszkorban emellé társul az, hogy később szeret kelni, többet alszik, de alapvetően a mozgásigény megmarad.
> Mi az, ami ilyenkor nem működik?
Lehet nem mozogni, csak nem érdemes, mert ha az ilyen ADHD-s gyerek nem mozogja ki magát, akkor olyan belső feszültség keletkezik, amit nagyon nehéz utána orvosolni.
> Mi lehet a megoldás?
Alakítsunk ki olyan életmódot, amelyben a kis Tigrisnek lehetősége és ideje is van megfelelő mennyiségű mozgásra.
Nincs olyan általános igazság, hogy van egy sport, ami kifejezetten jó az ADHD-nak. Nem az ADHD-nak kell sport, hanem a gyereknek. Az lesz a jó sport, amiben a gyereknek van sikerélménye, amiben ügyes, amit szívesen csinál. Az ADHD miatt olyan paraméterekben érdemes gondolkodni, mint például az edző személye, ami egy ilyen esetben különösen számít. Olyan edzőt kell találni, aki kémiailag jól kijön a gyerekkel és jól segíti. Az ADHD-s gyerekeknek általában az segít, ha szeretetteljes, de nagyon következetes keretek között terelgetik őket.
Általános iskolában a cél az, hogy kimozogja magát a gyerek. Amikor elkezd kamaszodni, akkor a sport, a csapat egy megtartó közeggé válik. Azért kell ezt előtte kiépíteni, mert kisebb korban könnyebb.
Tévhit, hogy azért kell a mozgás, hogy a gyerek kiadja a feszültséget, tehát járjon mondjuk, bokszolni. Hosszú távon az segít, ha megtanulja valaki a feszültséget kontrollálni. Persze a küzdősportok egyes változatai (amiben szinte táncszerű mozgást tanulnak meg) nagyon jól tudják ezt is támogatni.
Lényeges, hogy ne mindig az ADHD kezelése legyen a fókuszban. Figyelmet kell fordítani arra, hogy legyenek olyan területek a gyerek életében, amik nem erről szólnak. Ha a gyerek bármilyen területen sikereket ér el, az hosszú távon nagyon megtérül. Fontos, hogy ne csak az épüljön be az énképébe, hogy ő egy probléma, amire megoldás kell. A sport erre is egy jó lehetőség, hogy legyen egy olyan dolog, amit szívesen csinál. Különösen, hogy a szívósságuk, kitartásuk, mozgásigényük révén nagy arányban sikeresek a sportban az ADHD-s gyerekek.
A motoros nyugatlanság megjelenhet finommotorikai formában is: amikor valaki folyton zörög, matat, babrál. Ezek a gyerekek nagyon szokták zavarni a tanórákat.
Velük együtt élni is azért nagyon megterhelő, mert rengeteg ingert szolgáltatnak. Ilyen helyzetben nem lehet az a célunk, hogy hagyják abba a babrálást, már csak azért sem, mert sok esetben jobban tudnak figyelni az ADHD-s gyerekek (és felnőttek), ha közben a kezükkel babrálhatnak. Sokkal inkább az a célunk, hogy úgy csinálják ezt, hogy az minél kevésbé zavarjon másokat és saját magukat.
> Mi lehet a megoldás?
Erre ma már szerencsére nagyon sok módszer létezik: stresszlabda, pop-it (a cikk borítóképén is látható, nyomogatható műanyag forma), bármi, amivel a kezével matathat a gyerek, és ezáltal jobban tud figyelni - de a többieket nem zavarja. Vagy legyen egy külön füzete, amibe rajzolgathat órán, ha ő rajzolás közben jobban tud figyelni.
A verbális nyugtalanság, ami szintén egy motoros nyugtalanság nagyon feladja a leckét osztálytermi helyzetben. Nehéz elkülöníteni a beszédnek azt a formáját, amikor “csak a szája jár”. - Ilyen helyzetekben a rágógumi nagyon tud segíteni - bár ez az iskolai helyzetben nem igazán elfogadott, de otthon segíthet.
> Mi lehet a megoldás?
Itt két dolgot akarunk megtanítani: 1) hogy bármilyen nehéz, legyen képes csendben maradni. Ezt elkezdem építeni onnan, hogy várd meg, amíg befejezem a mondatomat. Ha sikerül, jár a mazsola. Ahogy nő, akkor fokozatosan növelem az időt, amíg ki kell bírnia csöndben: fél perc, egy perc. Szoktam a kezemen is mutatni az időt, hogy mennyi van még hátra. Ha sikerül, akkor azt megjutalmazom. Ezzel lehet segíteni a csöndben maradás képességét. 2) nagyobb korban megtaníthatjuk azt, hogy a mondanivalóját mesélje el a macijának. Nem tudja nem mondani, mert az egy belső feszültséget teremt, inkább azokat a technikákat kell felfedeznie, ahol magának beszél - a falnak, diktafonra, vagy ha jó megoldás egy adott helyzetben, akkor le is írhatja. Ez kamaszkorban, sőt felnőttkorban is fontos lehet. Fontos, hogy ezek a személyek megtanulják nagyon összesűrítve, egy mondatban elmondani a lényeget.
És jöjjön néhány általánosabb trükk
Egy ADHD-s gyerekkel a családi élet elég megterhelő és konfliktusos lehet. Keresgéli a határokat, nekünk szülőknek pedig állandóan jelölni kell azokat. Mivel ez a szülőknek nagyon fárasztó, fontos technika a főnökségi leosztás. Ez azt jelenti, hogy a szülőknek egymás között be kell osztaniuk a “szolgálati időt”. Ez azért is nagyon lényeges, mert jellemzően egy főnökkel jobban működnek az ADHD-s gyerekek, mint többel. Ha egyszerre vagyunk jelen, akkor is le lehet osztani fejben, hogy a helyzetekre ki reagáljon, és ki legyen az, aki csak simán vacsorázik.
Ugyanígy azt is fontos meghatározni, hogy valami felnőttkérdés vagy gyerekkérdés. Például a felnőtt dönti el, hogy hétköznap kilenckor már aludni kell, de a gyerek dönti el, hogy addig társasozzunk, vagy inkább lufizzunk. Meg kell húzni azt a vonalat is, hogy az estének mikor van vége, és akkor már felnőtt idő jön.
A viselkedésterápiában mindig az a cél, hogy mit akarok, hogy megtanuljon a gyerek - ezt a szülőnek kell egyedül végiggondolnia (nem a gyerekkel megbeszélve). Jó célokat kell kitűzni, és sokszor nem is kell értenie a gyereknek, hogy mit és miért szeretnék, csak el kell érnem, hogy az sikerüljön. Ha sikerül, azt meg kell jutalmazni, meg kell dicsérni: “Na, ez most milyen jól sikerült! Micsoda önuralom!”. Ha sikerül egy cselekvést azonnal megerősítenem, akkor növelem az esélyét annak, hogy ezt a jó megoldást többször is ismételje. Nem az a lényeg, hogy a mögöttes etikai tartalmat értse, hanem az, hogy úgy cselekedjen. Ahogy a most divatos angol mondás szól: “Fake it till you make it” - tehát “játszd meg, amíg el nem sajátítod”. Például ha a testvérek veszekszenek egy játékon és én meg akarom nekik tanítani a nagyvonalúságot, hogy engedje át a játékát, akkor azt csinálom, hogy azt jutalmazom (mondjuk adok egy szem mazsolát annak), aki átadja a játékot a másiknak. Ha elkezdem ezt csinálni, egy idő után megtanulják a gyerekek, és akkor versenyt fognak ebből csinálni, hogy “Legyen a tiéd!” Lehet, hogy ez az elején nem egy belülről fakadó nagyvonalúság, csak megjátssza, hogy kapjon egy mazsolát. De attól lesz majd ez egy rutinszerű, igazán őszinte működés, ha sokszor gyakrolja, amíg végül beépül.
Még egy nagyon fontos általános szempont a megerősítés. - Az ADHD-val kapcsolatban több kutatás is kimutatta, hogy amikor pozitív viselkedési formát mutat a gyerek, amit szeretnénk még sokszor látni tőle, akkor sokféle módon lehet megerősíteni, de a leggyorsabb, leghatékonyabb jutalmazás az ennivaló (a legkisebb, de elégséges).
Ez sokkal jobban működik náluk, mint bármi más. Lehet ez egy tiktak, de lehet akár egy szem mazsola is. Hatékony az lesz, ami az adott gyereknél betalál. Ez teljesen egyéni. Emellett nagyon fontos az is, hogy a család mit tud beépíteni az életébe. Természetesen ha a gyerek felpörög a cukros ételektől, akkor ne ezt alkalmazzuk! (Szülői felelősség a technikák megfelelő alkalmazása).
Milliónyi technikát lehet már találni az ADHD-ra jártunkban-keltünkben. Muszáj figyelni arra, hogy ami nem válik be, azzal ne töltsünk el sok időt. Fontos határidőt szabni, hogy mennyi időt töltünk azzal, hogy egy adott módszerrel próbálunk megoldani egy problémát.
A viselkedésterápiás szemlélet sokfajta helyzetben segít felnőttként is. Nemcsak nevelési kérdésekben, hanem önmagunk menedzselésében is. Ez egy szemléletmód, amiben a megoldások keresése a fontos és erre ad egy egyszerű és olyan típusú eszköztárat, ami folyamatosan az itt és most problémáiban segít eligazodni. Miután ez egy szemlélet, hosszabb időt vesz igénybe, amíg be tud épülni, rutinná tud válni. A felnőtteknél csakúgy, mint a gyerekeknél.
Az Egy Sima Egy Fordított Egyesület az Inklúzióért felső tagozatos diákoknak tart olyan szemléletformáló foglalkozásokat, amelyeken az idegrendszeri sokféleség tematikáján játsszuk át magunkat. Ha szeretnéd, hogy ezzel a te iskoládba is ellátogassunk, keress minket a revay.andrea@egysimaegyforditott.hu email címen.
Bình luận