Életem bejglijének rövid történetét szeretném veletek megosztani.
Képekben, szavakban, majd nagyobb tanulságok formájában.
Ez itt a az a pillanat volt, amikor azt gondoltam, büszke lehetek magamra, hiszen karácsony van, és még mindig nem kaptam idegösszeomlást, sőt újabb kihívást keresve, ilyen fiatalon nagyanyai minőségű bejglit állítottam elő. Sőt, gondoltam, fokozni fogom, mert kiteszem majd a hidegre kicsit, hogy márványos legyen - Horváth Ilona szerint attól lesz márványos (de csak ilyen kivagyiságból, hogy kipróbáljam, igaziból nekem nem is tetszik a márványos bejgli, már a nagyanyám bejglije se volt soha márványos, de mégis valamiért ki akartam próbálni.)
Sose legyetek ilyen nagyravágyóak, vagy ha igen, hallgassatok a megérzéseitekre, mert amúgy én is éreztem, hogy ez lehet hogy hülyeség, de rátettem az oldalra fordított asztal lába és éle által bezárt derékszögre a teraszon, ugyebár hűlni, hogy akkor majd márványos lesz. Stabilnak tűnt. Ott is hagytam. De hát ugye, a gravitáció, szóval hát…. mit is gondoltam komolyan?! Nyilván végül leesett. Félig az avarba, félig az alatta lévő szánkó talpára. Kicsit pityeregtem, nem sokat, aztán felkapargattam, kiszedegettem a faleveleket belőle, és visszatettem a tepsibe. Ekkor már tudtam, hogy nem lesz szép márványos.
Viszont ezen a ponton hirtelen ráéreztem, mit kell tennem. Tökre nem szoktam tücsköt bogarat kiposztolni sehova, de tudtam bizonyosan, hogy ha ezt így a karácsonyi "hogy lesz kész a tökéletes menü és dekoráció és miegyéb" őrületbe kiposztolom a facebookra, akkor ezen jól fogunk szórakozni. Ki is posztoltam, és egyrészt megtudtam, hogy meglepően sokan fészbukoztak bejglisütés helyett, másrészt az emberek kifejezetten hálásak voltak nekem, hogy valamit így elcsesztem, és még röhögök is rajta. nyilván fény derült arra is, hogy rengeteg süteményt bénáznak el mások is nap mint nap. A két elmorzsolt könnycseppem ekkor már mindegy volt. Lelkesített, hogy mindenki örül, hogy örülök, hogy együtt örülünk, hogy elbasztam a bejglit.
Ami végül ilyen lett. Amúgy finom volt. És egyáltalán nem kellett izgulnom, hogy megreped-e.
Minden jó volt, én felvidultam, mert tényleg együtt röhögtünk a virtuális karácsonyi forgatagban, és valahogy jól esett az embereknek is, hogy égi jel érkezett hozzájuk a bejglim alakjában, (muhaha) hogy nem kell tökéletesnek lenni.
És hát az van, hogy azt hiszem, hogy ez az, amit én nagyon tudok, nem tökéletesnek lenni. Ha valamit, hát ezt igen jól csinálom.
Nagyon távolról közelít csak ez a bejgli ügy ahhoz, hogy milyen nem sima szülőnek lenni, de mégis közelít, mert valahogy azt is így csinálom, mert ez egy ilyen túlélési módszerem. Hogy ha már ez van, akkor beszélek róla, meg együtt sírok és nevetek, és formálom jó történetté az amúgy erőteljesen kudarcosnak tűnő fordulatokat.
Tulajdonképp úgy keletkezett a Jancsi is, mint a bejgli, hogy azt hittem, hogy szép márványos lesz, de leesett az avarba, de nem hagytuk ott, hanem azért kisütöttük, és elég girbegurba lett, de közben nagyon finom és igazán egyedi. És ha beszélek róla, és nagyon feltűnően szeretem, és elfogadom az egész sztorit, ami ő, akkor a világ is szeret és elfogad minket. És ez nem nehéz, mert tényleg nagyon nagyon szeretem, és elfogadom. Szóval, simán csak ezt kell csinálnom, és máris könnyebb az egész. Jó nyilván segített, hogy utána sütöttünk két tökéletes bejgligyereket is. Egy fordított két sima. Tiszta jó arány.
szóval ilyenek miatt dolgozzuk azt az Egy Sima egy Fordított Egyesület az Inklúzióért brigáddal, hogy mesélünk az ilyen kis leesett bejgli szerű gyerekekről, mert ha tőlünk hallanak erről a sima vagy esetleg márványos bejgli gyerekek, akkor megértik, hogy
vannak bejglik, akik nem olyan simán jutottak el a terített asztalig, de attól még ők is bejglik, és finomak, és örömet okoznak azoknak, akiknek ők vannak a karácsonyi asztalán.
És mi erről jól tudunk mesélni, és a gyerekek meg szokták érteni, hogy amit mondunk az igaz, és kicsit elkezdenek kíváncsiak lenni a leesett bejglikre, és nem is jut már eszükbe azt mondani, hogy fúj, ki kér már ilyen béna bejglit, hanem kedvük lesz megkóstolni. Valahogy így függnek össze a sütemények és az elfogadás, ha nagyon rövidre akarom fogni.