Van Rákospalotán egy műhely, ahol különleges, testre szabott biciklik készülnek speciális igényű gyerekeknek és felnőtteknek. Legyenek akár mozgássérültek vagy végtaghiánnyal élők, akár autizmusban vagy Down-szindrómában érintettek, Bringanti megtervezi és megépíti nekik az ideális járművet.
NÉVJEGY
Frank Antal
Anti kerékpárműszerész, innen a „művészneve”: Bringanti. Ez kiegészült egy másik, a szakmájára vonatkozó szójátékkal: ő a velocipész. Találó ez is, a kézművességre is utal, Anti ugyanis egymaga építi teljesen egyedi két- és többkerekűit a rákospalotai családi háza műhelyében. 25 éve készítette az első olyan speciális járművet, amelyet fogyatékossággal élő ügyfél használ. Azóta több száz ilyen bringa került ki a kezei közül.
Egy korábbi interjúalanyunk, Karli Verka ajánlott a figyelmünkbe, mert az ő kisfiának, Vincének már több eszközt is készítettél nagy megelégedésükre. (Korábbi interjúnk a blogon olvasható Verkával, illetve Vincével.)
Vincééknek ún. széktolójuk volt először, amiben a szülő hátul teker, a kerekesszékében ülő gyermekét maga előtt „tolva”. Pár év múlva aztán Vince szerette volna átvenni az irányítást. Ebben az eszközben sokkal aktívabb szerepe lett. Ő irányít, szükség esetén pedig az apukája hátul sétálva tud segíteni neki, és ezen kívül elektromos rásegítést is kapott az eszköz. Vince most megint új járművet használ, ezt a képen is láthatót pedig bizományban hagyták nálam, várja reménybeli új gazdáját!
Gondolom, nem Vincéék az egyetlen visszatérő „vendégeid”…
Sok különleges családot ismerek. Mindig meghatódom, amikor látom a szülőkön azt a semmihez sem hasonlítható, szeretetteli odafordulást a gyermekük felé. Gyakran tapasztalom, hogy a család, ahol sérült gyermek nevelkedik, felbomlik, ezért ha apukák (is) jönnek a bicikli miatt a gyerkőccel, az megmelengeti a szívemet! Tisztelem azokat a férfiakat, akik valóban jóban-rosszban kitartanak. Legutóbb egy kétgyerekes család járt nálam, csodálatos volt számomra, ahogy a szülők a gyerekkel foglalkoztak. Olyan szeretettel bánt az apuka a furcsa gyerkőccel, és annyit mosolygott, hogy csuda! Nagyon megérintett.
Miért pont biciklikkel kapcsolatos a hivatásod?
Kerestem magamban a motivációt, egy jó szakmát szerettem volna. 15 évig sportoltam, tornász voltam, ezért jó lett volna valami olyasmi, aminek van köze a sporthoz. Édesapám hegesztő volt, a nagybátyám meg egy ezermester, őket figyelve és
a mozgás szeretetét, valamint a műszaki érdeklődést ötvözve lettem „sima” kerékpárszerelő, aztán jöttek az egyedi eszközök: nem kizárólag, de egyre többször valamilyen fogyatékossággal élőknek.
És miért éppen a speciális két- és többkerekűekkel foglalkozol?
Fontos volt, hogy legyen a munkámban elég szakmai kihívás, mert ezek tartanak frissen. Mindig is szerettem egyedi dolgokat létrehozni, az első háromkerekűmet is tisztán szakmai kíváncsiságból építettem. A szervizbe, ahol kezdetben dolgoztam, gyakran begurult egy, a szemközti irodában dolgozó hölgy a kerekesszékével. Szívesen felpumpáltam a gumikat, közben pedig beszélgettünk. A hölgy elmesélte, hogy a MEOSZ-ban (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) dolgozik, s tud segíteni, hogy megjelenhessen a tagságnak szóló újságban egy reklám a speciális bicikliépítésről.
Hogyan találtak rád a fogyatékossággal élő emberek? A hirdetés nyomán egymásnak adták a kilincseta speciális biciklikért?
Ó, nem. Senki nem jött az újságot lobogtatva, de nem szomorkodtam, ez egy lehetőség volt, éltem vele. Nagyjából egy évvel később, 1998-ban úgy döntöttem, önállósodok, és 33 évesen megnyitottam a saját kis boltomat Bringanti néven. És itt érdekes módon szinte magától beindult a speciális „üzletág”.
A legeslegelső ügyfelem, aki betoppant, helyesebben bebicegett hozzám, egy bottal is nehezen járó fiatal srác volt, aki egy kockás papírt szorongatott. Hitetlenkedve néztem a rajzot, amelyen egy különös áttételekkel bíró, kézzel hajtható eszköz szerepelt. Szakmai szempontból egészen extrém handbike volt, amin olyan furcsa szögekben álltak az alkatrészek, hogy képtelenségnek tűnt, hogy működjön a bringa, de nem mondtam rá nemet, elvégre én vágytam szakmai kihívásra… Megépítettem, és a bringa tökéletesen működött! Farkas Gabival azóta is jóban vagyunk, a minap is találkoztam vele, fantasztikus példakép! A speciális biciklit kizárólag kézzel tekeri, ám azt nem is akármilyen szinten! Több maratont is teljesített már!
Két-három év alatt találtam meg azt az alkotási formát, ami a mai napig ellát kihívásokkal.
Olyan vagyok, mint egy szobrász: bármilyen speciális esetre, teljesen személyre szabottan készülnek nálam a járművek. Szinte nincs két egyforma.
Nem sokkal Gábor megjelenése után belépett a mindössze hat négyzetméteres kis boltomba két öltönyös úriember, akik elmondták, hogy frissen alapítottak egy egyesületet és azért jöttek, mert – zene füleimnek! - látták a korábbi hirdetésemet! Az 1999-ben alapított egyesület azóta megszűnt, de akkor nagyon is aktívak voltak: szerveztek sorstársi találkozókat, ahol az én eszközeimet is ki lehetett próbálni. Ez nagyon fontos, mert senki nem dönt szívesen látatlanban egy akár több százezres bicikliről, még akkor sem, ha azt egy alapítvány fizeti ki végül.
Hol lehet találkozni a különleges eszközökkel?
A kitelepülések végigkísérik a tevékenységemet. Nem én szervezetem ezeket, hanem meghívnak, és szívesen megyek, mert egyfajta szemléletformálásnak tartom a bemutatókat. El szoktam hívni pár ügyfelemet is. Ezek a kitelepülések azért is praktikusak, mert az üzlethelyiségben úgysem tudnám megmutatni azt a sok különféle eszközt, amit valaha készítettem, a próbalehetőségről nem is beszélve.
Sportnapokon, sportágválasztón veszek leginkább részt, de az eszközeim jártak már a Sziget Fesztiválon is, ahol az akkor még létező Ability Park szervezett kitelepülést. Csatlakoztam Dani Gyöngyi paralimpikon programjához is, vele az ORI-ba (Országos Rehabilitációs Intézet) települtem ki. A felépülőben lévő páciensek egész nap használhatták az eszközeimet a sportnapon. Nagy volt az érdeklődés, vidéki egyesületek is jöttek.
Hányan vannak Magyarországon, akik speciális kerékpárokat építenek „fordított” embereknek?
Nem vagyunk sokan. Azt szoktam mondani, hogy a szakmában nem konkurenseim, hanem kollégáim vannak. Lehet, hogy egy ügyfél hozzám hozza a másnál készült eszközét igazításra, továbbfejlesztésre, s ez fordítva is megesik. Nincs bennem szakmai féltékenység, több kollégát ismerek is. Egy időben a saját boltom mellett pár évig egy másik műhelyben is dolgoztam. Volt szerencsém ugyanis bábáskodni a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában (MEREK) uniós támogatással létrejött Guruló Műhely születésénél. A 2008-ban alakult műhely alkalmazottait én képezhettem ki.
Közülük egy ikerpárhoz régi ismeretség fűz. Laci és Gabi kisiskolások voltak, amikor megismertem őket, még az első boltban találkoztunk 1997-ben. Ők nem mozgássérültek, hanem értelmi téren van elmaradásuk. Sokat jöttek hozzám, imádták a bicikliket, egyenes út vezetett a kerékpárszerelő szakiskolába számukra. Amikor elindult a Guruló Műhely, beajánlottam őket mint megváltozott munkaképességű munkaerőt, mert szívesen dolgoztam volna együtt velük. Együtt kezdtünk, s ők máig ott dolgoznak. Szívvel-lélekkel szerelnek, ahogy én is a saját műhelyemben.
Mesélj pár példát, kiknek milyen speciális kerékpár készült nálad?
Aki egyszer megtalál, az rendszerint visszatérő megrendelőm lesz, sőt, a legtöbbször több is annál, pár ügyfelemhez barátság is fűz.
Deák Ferinek például, akinek mind a két keze hiányzik, egy fekvő kerékpárt készítettem, amit a hátával kormányoz. És ha ez még nem lenne elég speciális, úgy alakítottam ki az eszközt, hogy fel tudja rá ültetni a nem látó asszonykáját is, sőt, még legyen hely a kecsketejnek is, amit nagy tételben vesznek, ugyanis sajtot készítenek. Az sem lehet akadály, ha rossz az idő, Feri olyankor átül az autóba, mert vezet is!
Hasonlóan kezek nélkül él Kormos Laci barátom is, aki tagja a szájjal és lábbal festő művészek körének. A sérültsége ellenére mozgékony ember, akinek nagyon speciális kerékpárt fejlesztettünk. A kormányt és a nyeregcsövet összekötöttük, így Laci az ülés mozgatásával tudja kormányozni az eszközt. Keresztül-kasul biciklizik Budapesten, hídon át, hegyre föl és le, lábbal kezelve a váltót! Fantasztikus példaképek ők számomra, mert nem ismernek lehetetlent.
Szerinted sincs lehetetlen, ha biciklizésről van szó?
Ha valaki nagyon akar biciklizni, akkor fog! Amikor a MEREK intézetben dolgoztam, bringatúrát szerveztünk. Egy olyan srác, Szőke Ádám is velünk tartott, aki nemhogy biciklit, de még a saját kerekesszékét sem tudta hajtani, hátrafelé közlekedett vele, a lábával lökve magát. Hogy ő is részt vehessen a túrán, egy ún. széktoló eszközt vittünk. Ezt valamelyikünk hajtotta, Ádám meg a székében gurult előttünk. Élvezte, de látszott rajta, hogy nagyon szeretné kipróbálni az egyedül haladást is. Egyik este segítettem neki: nagy nehezen felültettem egy bringára, jó sokáig tartott, de ami azután jött, örök élmény marad. Tudott vele közlekedni!!! Az emberi akarat csodákra képes! Az intézet alapítványa vett egy alkalmas gépet, Ádám pedig, amikor csak le tudta vitetni magát az udvarra, segítséggel fölült az eszközre és körbe-körbe tekert boldogan, önállóan!
Hogyan biztatnád azokat a fogyatékossággal élő embereket, akik eddig nem ültek még bringán, de vágynának az élményre?
Mindenképpen arra biztatok mindenkit – még azt is, akinek ez eddig eszébe sem jutott -, hogy próbálja ki, milyen a bringázás! Ha megkeres, biztos tudok ajánlani egy kipróbálható eszközt vagy nálam, vagy másnál.
A legfontosabb tanács a hozzátartozóknak szól: biztassák a szerettüket! Sajnos sokszor tapasztalom, hogy a család beszéli le a felnőtt sérülteket a biciklizésről.
De olyannal is találkozom, hogy jönnek az elvált szülők, és az egyik lebeszélné, a másik meg rábeszélné a gyerekét a biciklire. Nehéz helyzet…
Az első próbálkozáskor a hozzátartozók talán el sem tudják képzelni, hogy fog ez menni, és bizonyára aggódnak is kicsit, de higgyék el, addig dolgozunk, amíg jól használható eszköz születik. Az új jármű által pedig akár egy új ember, de mindenesetre új élmények egészen biztosan születnek, akár közösek is, ha tandembiciklit építünk.
Létezik ebben a műfajban „kezdő” bicikli?
Azt szoktam javasolni, hogy először „örökhajtós”, azaz váltó nélküli, fix kerékpár készüljön, hogy az izomzat és az agy is megszokja ezt a mozgást és azt, hogy akkor megy a bringa, ha tekerek. Két év használatot javaslok, mielőtt másik típusra váltanának.
Van, amikor intézmény vagy közület rendel tőlem biciklit, közös használatra. Ilyenkor többen is ki tudják próbálni a mozgásnak ezt a formáját. Sőt, a Mozgásjavító Iskolában nyaranta lehetőség van akár ki is kölcsönözni egyet-egyet. A több használó miatt ezesetben gyakoribb szervizelésre van szükség, ezért a szolgáltatásom része, hogy időnként elmegyek és karbantartom a járműveket.
Gyakori, hogy másik embernél kap új életet egy korábban általad épített bringa?
Sokszor van ilyen. Ezek drága szerkezetek, megéri „újrahasznosítani” őket.
Mindig visszaalakíthatóra készítem az eszközt, hogy méretváltozás vagy más változás esetén kisebb módosítással újra alkalmas legyen vagy az eredeti használójának, vagy egy új ügyfélnek, esetleg más kiegészítőkkel.
A gyerekeknél természetes, hogy kinövik. Van, aki 20 éve jár már hozzám!
A kinőtt vagy már az illető számára túlhaladott járművet bizományba veszem. Annyira személyre szabottak az eszközök, hogy nem is hirdetem meg a bizományban lévőket. Inkább évekig tárolom, hogy aztán olyan embernek adhassam, akinek – egy kis átalakítással - épp jó lesz. Ha van időm, a Facebook oldalamon szoktam meghirdetni az épp elérhető eszközöket, évente kétszer akciót is tartok az ünnepek előtt.
Az nagyon ritka, hogy valakinek egy az egyben megfeleljen egy korábban másnak épült bringa, bár már erre is volt példa. Hétvégén is fogadok ügyfeleket, mert sokan csak akkor érnek rá a családdal eljönni. Az egyik alkalommal egy kislánynak előkészítettem egy bizományos bicklit kipróbálásra. Megnézte, megállapodtunk, hogy a kormányt módosítani kell, de amúgy jó lesz. Viszont 10 perc múlva érkezett egy másik család, ahol a kisfiúnak tökéletes volt a bringa úgy, ahogy van. Mintha rá öntötték volna. Neki adtam, a kislánynak pedig készült egy másik, testre szabva.
A mozgássérült embereken kívül más fogyatékossággal élőknek is építesz bicikliket?
Persze! Vannak például Down-szindrómás és autizmussal élő ügyfeleim is.
Az autik esetén például gyakori, hogy a szülő meglepődik, mennyire máshogy viselkedik a gyereke ebben a helyzetben.
Nyugodtabb, összeszedettebb és látszik rajta, hogy élvezi a dolgot. Lehet, hogy a technika bűvölete segít, vagy a haladás élménye, esetleg a menetszél teszi, nem tudom.
Mik a legnagyobb szakmai kihívások számodra?
Különösen örülök, amikor olyan igénynek sikerül eleget tennem, amibe másnak már beletört a bicskája. Ez nem kárörvendés, inkább annak az öröme, hogy sikerül megoldani valamit, sikerül élményt adni annak is, akit akár már több szerviz is elutasított, mondván, „ilyet nem lehet”. Ez a mondat nálam nincs a szótárban. Van, akit egyenesen a MEOSZ küld hozzám…
Egyedül dolgozom, de amikor ötletelni kell, egy idős „ezermester” bácsi is szokott nekem segíteni. Ketten gyorsabban kitaláljuk, mit hogy lehetne megoldani. Két éve például megkeresett egy fiú, hogy a barátnőjével tandemezni szeretnének, de
speciális eszköz kellene, mert a lány nem lát, neki meg rövidebb a karja. Amikor elkészült a bringa, olyan jó volt látni ezt a két nagyon szimpatikus és nagyon „fura” embert együtt mozogni.
Egy kényes kérdés maradt a végére. Manapság egy jobb minőségű „sima” bicikli is százezres tétel. Gondolom, az egyedi építésűek ennek a többszörösébe kerülnek. Nálad milyenek az árak és az ügyfeleid hogyan tudják megfizetni az ezt?
Én nem az ügyfél pénztárcáját nézem, hanem az igényét. Először is mutatok egy olyan típusú bringát neki, ami szóba jöhet. Ha kipróbálta és tetszene neki, megnézzük, mibe kerülne megépíteni egy hasonlót személy szerint neki. Aztán az összeg mellé rögtön hozzáteszem, hogy keressék meg a helyi önkormányzatot, vagy egy alapítványt, esetleg szervezzenek gyűjtést, toborozzanak támogatókat. Szerencsére sok sikertörténettel tudom biztatni őket. Épp a múlt héten voltan tanúja, hogy egy Down-szindrómás kislány hátulról kormányozható tandemjére pár nap alatt összegyűlt a szükséges 295.000 forint.
Egy ilyen speciális eszköz újonnan egy normál kerékpár árának akár a két-háromszorosába is belekerül, a használt, bizományos eszközök esetén a szorzó nagyjából másfélszeres. (Egyszer kiderült: az egyedi bringa, amit én 600.000 forintért építettem, külföldön 2,5 millió forintba kerülne átszámítva.) Én azzal tudok segíteni, hogy a vásárlás előtt odaadom egy hétvégére kipróbálni a bringát. Így nem kell „látatlanban”, egyből megvásárolni, hanem meg lehet győződni róla, hogy megfelelő-e.
Ha szükséges, még utólag is tudunk alakítani a bringán, hogy igazán és szó szerint testre szabott lehessen.