Alapvetően mi abban hiszünk, hogy a közösségeknek – és ide tartoznak az iskolai közösségek is – jót tesz a sokféleség, képességbeli és társadalmi háttér béli is.
A legjobb az lenne, ha a gyerekek inkluzívan tanulhatnának. Ez egyelőre utópia.
Egy olyan oktatási rendszerben, ahol a pedagógusok nincsenek megbecsülve se anyagilag, se erkölcsileg, nehéz lenne egy ilyen átalakulást véghez vinni. Ehhez elszántság, lelkesedés, új lendület, szakmai tapasztalat, pénz, emberi erőforrás és nyitottság kell. Erre lenne szüksége a magyar oktatási rendszernek, és tévedés ne essék – nem csak az inklúzió megvalósításához, hanem minden gyerek színvonalas oktatásához és boldog nevelkedéséhez, és a gyerekekkel dolgozók jólétéhez is.
Szóval egyértelműen kiállunk a pedagógus szövetség mellett és velük kiabáljuk, hogy támogassák a pedagógusok és gyógypedagógusok és egyéb iskolai dolgozók színvonalas munkáját. Mind anyagilag, mind erkölcsileg!
Én most kitérnék a gyógypedagógiai és pedagógiai asszisztensek kérdéskörére, egy, hogy legyenek, kettő, hogy legyenek megfizetve.
Mit csinálnak ők?
1. Nagyon speciális gyerekek esetében (mozgássérült, halmozottan sérült) etetnek, itatnak, pelenkáznak, emelnek, asszisztálnak a foglalkozásoknál, segítenek, ahol tudnak – ez kemény fizikai munka, jelenlét, szeretetteljes odafigyelés. Magasabb fizetést érdemelnek! Ha több lenne a fizetés, többen vállalnák ezt a munkát, szívesebben vállalnák, valószínűbb, hogy a pályán maradnának, sőt, nem mintha a nők önmagukban nem érdemelnének magas fizetést, de tudjuk hogy van ez… Szóval, ha magasabb lenne a fizetés, valószínűleg több izmos férfi is elszegődne gyógypedagógiai asszisztensnek, ami igazán nem lenne rossz, mert ezek a gyerekek sokszor elég nehezek, és 50-60 kilós nők emelgetik őket.
“Két különböző mértékben érintett auti gyereknél ugyanazt látom az iskolában: ha a környezete nyitott, képes elfogadni, és kezelni, bármire képesek. Ha ez nincs, a kiemelkedő képességeikből szinte semmi nem tör a felszínre, és még elvegetálni is nehezen bírnak egy oktatási intézményben.
Az őket megtartó, inspiráló tanáraik olyanok, mint kapaszkodók egy sziklafalon. Egy is elég, hogy átmenetileg megtartson, de ha több van, feljuthatsz, ameddig az erőd bírja.”
- Eszter, spéciszülő -
2. Nem annyira nagyon speciális gyerekek esetében is fontos a szerepük, mert egy kevésbé gyorsan és jól értő, vagy nehezebben alkalmazkodó gyerekekből álló gyerekcsoportban egy pedagógus kevés. Differenciálni kell és egyéni nehézségekre tekintettel lenni, ha nincs segítség, akkor a nap a túlélésről szól, érdemi munka nem fog történni.
“Minden gyerek kiszolgáltatottan érkezik az iskolába, de a spécik még inkább. Számunkra, spécicsaládok számára egy-egy pedagógus életminőségbeli változást hozhat. Nem csak a gyerekeinknek, de rajtuk keresztül az egész családnak is. Nem csak az múlik egy-egy inspiráló tanáron, hogy miatta a gyerek elindul-e egy bizonyos pálya felé, hanem az, hogy például képes lesz-e kommunikálni, önállóan enni, közlekedni, dolgozni, vagy nem.“
- Eszter, spéciszülő -
3. Sima gyerekközösségekben is hatalmas segítség lenne a pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztens, egy 30 fős gyerekcsoport különbözőségeit figyelembe venni megint csak többemberes feladat. Persze elboldogul a pedagógus, megszokta, rutinja van. De ha modern, élményszerű, differenciált oktatást akarunk, akkor hatalmas segítség egy asszisztens. Nem beszélve arról, hogy HA INKLUZÍV OKTATÁST SZERETNÉNK. MI AZT SZERETNÉNK, mert, ha azt akarjuk, hogy a társadalom befogadó legyen, ne szoruljon a peremre senki, akkor a gyerekeknek már ebben a szemléletben kéne felnőniük.
Az inkluzív oktatáshoz pedig új szemlélet, rengeteg szakmai újdonság, és emberi erőforrás kell, pedagógusok, gyógypedagógusok, és asszisztensek.
És emellett nekünk, szülőknek is ki kell állnunk, mert a mi gyerekeink jövője is a tét.