top of page

BLOG

Parahoki, tchoukball - az inkluzív sportok öröme

Egy Magyarországon még gyermekcipőben járó, illetve egy születőben lévő inkluzív csapatsportot mutatunk be. Az egyik jégpályán, a másik bárhol játszható, mindkettő élvezetes és akár együtt is részt vehetnek benne sima és fordított emberek. Lelkes interjúalanyaink azon dolgoznak, hogy minél többen kipróbálják ezeket az új sportokat - és bele is szeressenek.


NÉVJEGYEK

Fábián Attila

Attilát a parasíről szóló korábbi cikkünkből ismerhetitek. Marketinges munkája mellett síedző, oktató, a magyar parasíelők szövetségi kapitánya. A több szakosztállyal működő, sima és fordított sportolókat egyaránt fogadó Holtpont Sportegyesület vezetője. Attila mindig új dolgokon töri a fejét, most az ülőhokit szeretné társaival meghonosítani Magyarországon.




Kunos Anita

Anita sportos családból származik. A síelés volt a versenysportja, 30 évig oktatta is a sít. Amerikában találkozott a tchoukball nevű játékkal, majd olasz segítséggel kezdte itthon is bemutatni ezt a „sima” és „para” verzióban is játszható csapatsportot, amit „mindenki játékaként” emleget. Ő dolgozta ki a tchoukball inkluzív formáját, hogy simák és fordítottak együtt is játszhassák.








Attila, mikor találkoztál először a parahokival?

Az ülőhokit 2002-ben láttuk először, amikor a nálam edző, kerekesszékbe került barátommal, Navratyil Sanyival kijutottunk a téli paralimpiára Salt Lake Citybe (erről korábbi cikkünkben bővebben olvashattok). Megbabonázott minket ez a pörgős sport, bár ott és akkor még csak távolról figyeltük. Rácsodálkoztuk, hogy milyen jópofa, de sokáig ennyiben maradtunk.


Miben különbözik a parahoki a „sima” jégkorongtól?

A játék teljesen a jégkorong szabályaira épül, csak annyi a különbség, hogy speciális eszközökkel játsszák és némileg kisebb pályán. A játékosok egy alacsony, szánkószerű eszközön ülve, két rövid szárú ütővel tolják és irányítják magukat, s ha náluk van a korong, azt is ugyanezekkel terelik a jégen. A korong és a védőfelszerelés, a sisak megegyezik a normál hokifelszereléssel. (A szánkóval és az ütőkkel amúgy „korcsolyázni” is lehet, azaz csak siklani vele a jégen, mint egy fakutyával, bár szerintem a csapatjáték sokkal izgalmasabb!)


Három kép van összemontázsolva. A felső kettőn egy-egy férfi ül egy ülőhokin a jégpályán. Alul csak egy kép van, ott egy piros ruhás és három kék ruhás ülőhokis játszik.
Ülőhoki a jégen

Maga a játék első látásra nem tűnt bonyolultnak, mégis évek teltek el, mire megfogalmazódott bennem, hogy nálunk is meg kéne honosítani. Sajnos eszközigényes sportról van szó, így újabb évek teltek el, mire végül - a szerencsének köszönhetően - beleülhettünk egy „hoki-szánkóba”.


Honnan szereztétek az első eszközt?

Az egyik barátom, Jancsó Péter Norvégiából rendszeresen hozott Magyarországra speciális sporteszközöket. Egy alkalommal hatalmas pakknyi, ott már leselejtezett, de még használható eszközt kapott egyben. Fölhívott, mert volt, amiről azt sem tudta, mire való. Örömmel fedeztem fel három, a hokihoz való kis szánkót a csomagban. Mindez az első paralimpiánk után 18 évvel, 2020 őszén történt! Akkor ültem először bele az alacsony ülésbe és próbáltam meg siklani vele a jégen az ütők segítségével.


És onnantól meg se álltál?

Mondhatjuk így is, mindenesetre újra izgatni kezdett a gondolat, hogy ezt a sportot itthon is be kéne mutatni, ki kéne próbálni. Beszéltem a Magyar Jégkorongszövetséggel és a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, akik erkölcsi és elvi támogatásukról már akkor biztosítottak és biztattak, hogy kezdjem el népszerűsíteni a sportágat. Maga a játék szuper, szerethető, nem is ott a gond, hanem azzal, hogy nagy az eszközigénye és rengeteg szervezési feladattal jár. Mivel csapatsport, sok sérült ember kell hozzá és sok eszköz, ráadásul különféle méretben. Ezek a kis szánkók pedig elég drágák még használtan is.


Most vegyük sorra a parahoki előnyeit!

Az ülőhoki alkalmas arra, hogy megmutassuk a sérült emberek számára, hogy télen is van sportolási lehetőség, méghozzá itthon! Nagy népszerűségre tehet szert a játék, mert jó buli csinálni és nem kell hozzá messzire utazni, mint mondjuk a síeléshez a hó miatt. Jégcsarnok szerencsére már elég sokfelé működik az országban, ráadásul ezek ősztől tavaszig üzemelnek, folyamatos sportolási lehetőséget kínálva egy-egy nagyváros vonzáskörzetében.


Mitől tud inkluzív lenni ez a sport?

A paraversenyeken csupa fogyatékossággal élő játékos alkot csapatot, azonban a meccs élvezetes az épek számára is, ezért tömegsportnak, integráló sportnak tökéletes, hiszen a „szánkón” ülve mindenki egyenlő esélyekkel játszik. Éppen ezért itthon 3-4 fős, sima és fordított játékosokat is integráló, vegyes csapatokkal akarunk kezdeni, és így versenyeket szervezni.

Így is lesz némi különbség a csapattagok között, mert eléggé számít a sérülés helye és mértéke. A „csak” alsóvégtag-sérültek például előnyben vannak a gerincsérültekkel szemben, ugyanis az utóbbiaknál hiányzik a csavaró mozdulat, ami a versenysportban szükséges a jó eredményhez.


Hány gyakorlott játékosra van szükség, hogy itthon is meghonosodjon ez a sport?

Legalább 10-15 fős stabil mag kéne, hogy időnként lehessen egy-egy mérkőzést is játszani. És itt újra előjön a pénzkérdés: jelenleg összesen három eszközünk van. A közelmúltban nyertünk az Erste Bank pályázatán, amiből jó esetben hatdarabosra tudjuk bővíteni a „szánkóparkot”. Ennyi minimum kell, hogy egy nyílt napon ne kígyózó sorok álljanak, hanem minden érdeklődő ki tudja próbálni az eszközt a jégen is. Megyünk előre, szinte a semmiből is tartottunk már egy bemutatót.


Hogy szerveztetek eszköz híján bemutatót?

Voltak eszközök, ha nem is mind a miénk! A 2022-es paralimpiát követően sikerült Magyarországra hívni a cseh és a szlovák parahokicsapatot, hogy játsszanak nálunk egy barátságos mérkőzést. A székesfehérvári meccs után pedig a mi három eszközünkkel együtt vagy egy tucatnyi szánkó állt rendelkezésre, azaz már volt mibe beleülni.


KÉt kép látható egymás alatt. A felsőn mérkőzés közben látható a két csapat, az alsó képen egy csoportképre álltak össze
A szlovák és a cseh csapat barátságos ülőhoki-mérkőzése Székesfehérváron

A Magyar Jégkorong Szövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásával Dani Györgyi paralimpikon és a csapata, a Paraktív Alapítvány szervezett a mérkőzésre nézőnek egy markonyi érintett embert, akik a végén ki tudták próbálni az ülőhokit. Mindenkinek testre szabtuk az eszközt: a szánkónak van egy állítható, elülső része, amit az illető lábának vagy amputáció esetén a lábcsonknak a méretéhez kell igazítani.


Az álmaitok meddig terjednek?

Nagyon optimisták vagyunk! Bár még egy fix csapat nincs, már kitaláltuk a hazai versenyrendszert. Eszerint a pályára „lépő”, kezdetben háromfős csapatoknak az egyik tagja lehet ép versenyző, feltéve, ha ő is szánkón ül, mint a többiek. Bárcsak hamar eljutnánk odáig! Mi igyekszünk mindent megtenni. Végigjártuk a jégpályákat Soprontól Debrecenig, szerencsére a legtöbb létesítmény akadálymentes és nyitott a vezetőség az új sport kipróbálására. Bízunk benne, hogy a nagy egyesületek is csatlakoznak a kezdeményezéshez, s felveszik a parahokit is a repertoárjukba.


Kivel végzed a szervezőmunkát?

Mivel nekem ott a parasí, a jégkorong pedig nem szakmám, az ülőhokit szeretném egy hasonlóan lelkes, de egyben hozzáértő emberre bízni. Meg is találtam az illetőt Bodó Károly személyében, aki régóta a sportegyesületünkhöz tartozik. Szívesen vállalta, hogy társadalmi munkában bábáskodik a parahoki ügye felett. Mivel amatőr szinten jégkorongozik és a sí révén régóta dolgozik sérült emberekkel is, ő ideális személy a parahoki szakosztályunk vezetésére.


Mi kell most ahhoz, hogy a sport beinduljon?

Nagyon várunk minden sportolni vágyót, aki szeretné kipróbálni az ülőhokit. Olyan embereket is szívesen látunk – legyenek simák vagy fordítottak -, akik eddig nem sportoltak, de szeretnének mozogni, s ezáltal sportosabb életmódra váltani.


Két kép van egymás mellett, a bal oldalin egy kerekesszék van, mellette egy embert segítenek az ülőhokira, a kép szélén egy ülőhoki hever. A háttérben egy ülőhokis siklik a pályán. A jobb oldali képen több ember van, van aki, álll, van aki az ülőhokiban ül, van, aki kerekesszékben ül.
Az ülőhoki kipróbálása

Most az a terv, hogy elsőként egy budapesti bázison gyakorolnánk, aztán megpróbálunk másutt is erre nyitott hokiedzőket verbuválni és párfős csapatokat gyűjteni köréjük. Még azt is bevállaljuk, hogy utaztatjuk a felszerelést a helyszínek között egy darabig, amíg nem találunk olyan szponzorokat, akik segítségével további eszközöket vásárolhatunk. Ha eddig eljutunk odáig, hogy nagyobb eszközparkunk lesz, akkor hol itt, hol ott gyűlne össze a parahokis társaság egy-egy hétvégi edzés erejéig, vagy akár meccsre is. Hosszú még az út, de már magam előtt látom a csapatot!


Hol jelentkezhetnek azok, akik szívesen kipróbálnák ezt a sportot?

Ha valakinek megtetszik a lehetőség, éljen bárhol az országban és legyen akár ép, akár mozgássérült személy, mindenképp írjon nekünk a holtpontse2003@gmail.com címre és vegye fel velünk a kapcsolatot. Ha eljön és élőben is látja a parahokit, garantáltan beleszeret és szívesen jár majd mozogni!


Ugyanez a lehetőség fennáll az érdekes nevű tchoukball-nál is. Anita, te hol szerettél bele ebbe a labdajátékba?

A sport kötelező elem volt a családunkban. Én versenyszerűen síeltem, 18 éves koromtól pedig oktattam is ezt a sportot, de sajnos sérülések miatt nem tudtam a főiskolára jelentkezni, s egész más területre sodort az élet. A 2000-es évek elején három évig az USA-ban tanultam, ott is kerestem sportolási lehetőséget. Egy tanárom hívta fel a figyelmemet arra, hogy a svájci nagykövetség szervezésében sok európai ember játszik egy furcsa nevű, érdekes sportot.


Honnan ered a tchoukball és miért ez a neve?

A tchoukballt mi csukbólnak ejtjük. Az 1970-es években, Svájcban találta ki egy orvos, aki olyan sportot szeretett volna megalkotni, ami a lehető legkevesebb sérülésveszéllyel jár, mégis élvezetes. Az amúgy egyszerű szabályrendszer a kézilabdából, a röplabdából és a fallabda elődjéből is tartalmaz elemeket. A játék neve hangutánzó szó: a labdát nem kapuba, hanem egy rugalmas felületre dobjuk, ahonnan az egy „csiú” hangot hallatva pattan vissza.


Mi biztosítja a sérülésmentességet a játék során?

Mivel a játék ütközésmentes és minden testi érintkezést nélkülöz, minimálisra csökken a sérülés veszélye. A tchoukball egyben agressziómentes játék is, mert az ellenfél feltartóztatása vagy bárminemű akadályozása sem megengedett, nem lehet például a másik csapattól labdát „lopni”, átadásba belenyúlni sem.


A képen egy tornateremben (háttérben bordásfalak, háló) egy csapat látható, ketten kerekesszékben, középen egy speciális tábla.
Tchoukball játékosok és a speciális panel egy 2020-as nyílt napon

Mitől válik mégis izgalmassá a játék?

Leginkább attól a bizonyos speciális paneltől, amiről a labda visszapattan. Labdát szerezni ugyanis csak lepattanóból lehet, sőt, kell is, mert ha hagyjuk leesni a földre, akkor az ellenfél kap pontot. A játék hihetetlenül pörgős, mert egy csapatnak csak három átadási lehetősége van, egy-egy játékos pedig csak három lépést tehet a labdával, aztán panelra kell lőni. Abban a pillanatban pedig, ahogy a labda panelt ér, meg is fordulnak a szerepek, a támadóból védők, a védőkből támadók lesznek.

A csapatokon belül viszont nincsenek szerepek, nincs se kapus, se csatár vagy dobóember, mindenki egyenrangú. Minden játékosnak figyelnie kell a társak és a másik csapat tagjainak mozgását, mert ugyan két panel van, de egyik sem „saját”, azaz bármelyik csapat dobhat bármelyik panelra. Mivel két irányba kell figyelni, a játék erőteljesen hat az agyféltekék harmonizációjára, ezáltal a mentális képességeket is fejleszti.


Milyen más előnyeit látod a tchoukballnak?

Ez tényleg mindenki sportja! Mivel nincs labdavezetés, bármilyen sík felületen játszható a homoktól a füvön át a betonig, és bárki játszhatja nemre, korra, edzettségi szintre és testi állapotra való tekintet nélkül. Fizikai követelménye annyi, hogy a játékos meg tudja fogni, tartani a labdát és tudjon dobni. Top szinten, a versenyeken nagyon látványos játékot láthatunk akár akrobatikus elemekkel fűszerezve, de ez nem jelenti azt, hogy a „hétköznapi” játék ne lenne kevésbé izgalmas.


Abból, hogy most ezzel foglalkozol, gondolom, hogy megtetszett az, amit az első edzésen láttál…

Szerelem volt első látásra! Azonnal ott ragadtam, és nemcsak edzésekre jártam, hanem egy svájci sráccal elkezdtem bemutatókat is tartani különböző iskolákban. Együtt népszerűsítettük a sportot, miközben megtanultam tőle a rávezető folyamatokat, az edzéstechnikát.


Aztán hazahoztad, „importáltad” a tchoukballt?

Ez egy elég hosszú folyamat volt. Amikor hazaérkeztem, lelkesen kezdtem foglalkozni az új sporttal, sőt, egy, még Amerikában megismert olasz hölgy, Chiara Volonte révén nemzetközi kapcsolatokat is építgettem, de sajnos mindezek ellenére hamar elhalt a kezdeményezés. Itthon valahogy nem volt még fogadókészség erre a sportra 2004-ben.

Mivel másfelé kanyarodtam és évek óta masszázsterapeutaként dolgoztam, 2016-ban épp ott tartottam, hogy visszaadom Chiarának a felszereléseket, amikor új motivációt kaptam és újra megpróbáltam elterjeszteni a sportot. Épp akkor költöztem Dabasra és abban a kisebb, zártabb közegben, először iskolákban oktatva indultam el, miközben létrehoztam a Tchoukball Hungary SE nevű sportegyesületet is, amely a nemzetközi szövetség tagjává is vált, hogy nemzetközi versenyeken is indulhassunk.


A képen kb. 100 gyerek, fiatal áll (vagy az első sorban ül) egy csoportképen
Tchoukball Fesztivál Táborfalván, 2023. január 27-én

És hol láttad mindebben a parasport-jelleget?

Eleinte még sehol, mert sem a játék „feltalálója” nem szánta parasportnak, sem az amerikaiak nem tekintették annak. Jóval később, Olaszországból indult az az irányzat, amelyből a parasport kinőtte magát. Ott kezdtek „fordított” embereket tanítani a játékra, mert látták, hogy a tchoukball remekül megállja a helyét mondjuk egy baleset utáni rehabilitációs folyamatban, méghozzá nemcsak testi, hanem lelki síkon is.

Az olaszok kezdték kidolgozni kerekesszékes verzió szabályrendszerét, amelyet épp 2016-ban fogadtak el a nemzetközi szövetségben. Ha kerekesszékes játékos van a pályán, ő 3 hajtásnyit viheti az ölében a labdát és megengedett számára a pattintott átadás. A panel előtt annyi a különbség, hogy két félkört „rajzolunk fel”: a székekkel nem 3, hanem 2 méterre lehet megközelíteni a panelt, így jobban elférnek a játékosok és tudnak mozogni egymás zavarása nélkül.


Hol toboroztál, toborzol érdeklődőket?

Mivel a parasport bevezetése az én „újraindulásom” évére esett, én eleve párhuzamosan kezdtem foglalkozni a kétféle verzióval. Jártam az iskolákat, a sportágválasztó rendezvényeket, lassan a média is megtalált. Újhartyánban, majd Budapesten is lett bázisiskolánk, ahol egy-egy lelkes tanár vezetésével elindultak az edzések. Azóta felnőttek az első kezdőcsapatok és ők is népszerűsítik a sportot a saját korosztályukban és az egyetemeken. A közösségi médiában HunTchouk néven találhatók meg.

Sérült emberekkel egy családi kapcsolat révén találkoztam először. Kimehettem Nádas Pál tanár úrral, a Mozgásjavító Iskola egykori igazgatójával Budakeszire, aki akkoriban a Rehabilitációs Intézetben mozgásfoglalkozást tartott a friss gerincsérülteknek. A saját órájának a keretében bemutató edzést tarthattam. Itt ismerkedtem meg a Diswake csapat tagjaival, Lőrincz Krisztivel és Barak Balázzsal, akikkel belelendültünk a játékba.


Milyen versenyeken indultok?

A nemzetközi szövetség tagjaként részt veszünk nemzetközi versenyeken. 2018-ban már három csapattal képviseltettük magunkat az olaszországi ifjúsági Európa-bajnokságon, ahonnan nagyon szép eredményekkel tértünk haza. Sőt, ezen a versenyen rendezték meg az első nemzetközi kerekesszékes tchoukball mérkőzést. Olaszország csapata játszott az Európa csapat ellen, utóbbiban három magyar játékos szerepelt: Fila Tímea, Lőrincz Lilla és Magyari Gábor.


A képen egy meccsen három zöld mezes nő, illetve három kék mezes férfi található. Az egyik nő kezében ladba, éppen passzolni készül.
Az első nemzetközi kerekesszékes tchoukball mérkőzés 2018-ban, három magyar játékossal. Fotó: Giulia Morandi

Mikor pattant ki a fejedből az ötlet, hogy inkluzív sportot csinálj a tchoukballból?

Egyik nyáron „sima” és „fordított” játékosból is kevés volt, de jól éreztük magunkat együtt. A városligeti pályára jártunk, ahová jöttek a „kerekesek” is, és közösen kitaláltuk, hogyan lehetne mindenki számára igazságosan játszani. Így jött létre az inkluzív változat, amelyről a nemzetközi szövetségben is tartottam előadást. Ez egy igazi örömsport, ahol nem a versenyzés, hanem a mozgás öröme a lényeg.




A covid után most hol tart a „tchoukball-mozgalom”?

Tavaly kezdtem újra az építkezést mindkét szinten. Egyre több iskola csatlakozik, már van 8-9 állandó csapat az országban, tudunk versenyeket szervezni. A bajnokságot fesztiválrendszerben rendezzük, hol az egyik, hol a másik település vagy csapat szervezésében.

A parasportot pedig a Mozgásjavító Iskolában mutattam be a nyílt napjukon, majd elindult egy beszélgetés, végül a pedagógusoknak is tartottam speciális bemutatót, majd képzést. Para-vonalon annyi kell pluszban, hogy a terem akadálymentes legyen és elférjen az a pár eszköz, amit vinni tudunk (mert nem minden kerekesszék alkalmas a játékra, van, aki átül az edzés idejére). Örülök, hogy van nyitottság náluk. Két mozgástanárral, Fazekas Biankával és Szabó-Zsámboki Enikővel fogunk hamarosan kialakítani egy délutáni edzési lehetőséget, ami reményeink szerint nemcsak a diákok, hanem más érdeklődők számára is nyitott lesz. Ezen kívül jó a kapcsolatunk a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák- és Sportszövetsége) csapatával is. Sőt, már edzőink is vannak ezen a vonalon, hiszen Lőrincz Kriszti és Barak Balázs elvégezték a tchoukballedzői tanfolyamot is. A kerekesszékes verzió az ő kezükben lesz.


A képen egy tornateremben öt kerekesszékben ülő felnőtt van, középen egy nő áll, ő Kunos Anita.
Tchoukball bemutató a Mozgásjavító Iskola pedagógusainak

Hogyan adod tovább a tudásodat, hogy lesz egyre több edző hazánkban, aki ért ehhez a sporthoz?

Nagyon fontosnak tartom, hogy ez örömsport és tömegsport legyen. Nem kell eleve sportszakértőnek vagy edzőnek, esetleg testnevelőtanárnak lenni ahhoz, hogy valaki elvégezze a rövid alaptanfolyamot. A sport maga is egyszerű, a tanfolyam sem megterhelő, azt mutatom meg (előbb online előadások, videók segítségével, majd az egynapos aktív részben a gyakorlatban is), hogy milyen feladatokkal lehet jól rávezetni a játékosokat a tchoukball sok más sporttól eltérő logikájára. A képzésekről a https://tchouksuli.hu/ oldalon lehet többet megtudni.

Az az álmom, hogy érintett szülők vagy ifjúsági vezetők, pedagógusok is maguk köré szervezhessenek egy mozogni vágyó, akár vegyes csapatot. A paneleket eleinte kölcsönbe is tudjuk adni, ki lehet próbálni, lehet gyakorolni a játékot.


Hol kereshetnek benneteket az érdeklődők, hol láthatják élőben a sportot?

Aki megnézné, írjon nekünk a tchoukballhun@gmail.com címre. Biztosan tudunk olyan helyet mondani, ahol élőben is láthatja a játékot. A helyszínek, iskolák listája amúgy a honlapunkon is megtalálható, s reméljük, hogy nagyon hamarosan a Mozgásjavító tornatermével is bővül. Szeretettel várjuk az érdeklődőket, legyenek akár simák, akár fordítottak, ezen belül is kerekesszékkel mozgók vagy más sérüléssel élők.

Comments


bottom of page