Nagyon fontosnak tartjuk azoknak a szervezeteknek a munkáját, akik a fogyatékossággal élő emberek számára lehetőséget adnak, utat mutatnak, hogy hogyan tudnak teljes életet élni. A biatorbágyi Fészek és Fészek Csillag Alapítvány munkatársaival beszélgettünk.
Rendhagyó névjegy:
A Fészek (Fészek Fogyatékosok Nappali Ellátója - Fészek Csillag Alapítvány)
A Fészek elődje 1988-89-ben indult szülői kezdeményezésre Biatorbágyon. Az intézmény ma a város körüli kistérségben lakó fogyatékossággal élő felnőtteknek biztosít nappali ellátást, munkalehetőséget és fejlesztő foglalkozásokat, valamint közösséget. Jelenleg 43 halmozottan sérült, 18-57 év közötti „fiatal” jár nap mint nap dolgozni a Fészekbe. A munkatársak főként kerámiatermékeket készítenek, amelyek a helyszínen és a Fészek Csillag webshopban is megvásárolhatók.
Kiket „lát el” a nappali ellátó?
Kovács Mária, Mari (2010 óta az intézmény vezetője): A kerámiaműhelyt az alapítók pár év múltán az önkormányzat tulajdonába adták azzal a céllal, hogy benne mindig fogyatékkal élők dolgozhassanak. 2010-ben uniós pályázatból fejlesztették és bővítették négyszeresére a házat. Azóta nappali ellátóként működünk. Hivatalosan a hozzánk járókat ellátottaknak nevezik, de mi nem szeretjük ezt a szót. Inkább fiataloknak, munkatársaknak, vagy srácoknak hívjuk a csapattagokat, akikkel együtt dolgozunk.
László Lívia (aneszteziológus és szülésznő, segítő munkatárs): Nekem azért sem tetszik az „ellátott” kifejezés, mert az én olvasatomban ő egy szinte magatehetetlen személy, akiről gondoskodni kell. A szóhoz nem társítom az önállóságot, a felelősségvállalást, pedig nálunk mindenki önálló, felelősséget vállalni tudó ember!
Hogyan támogatjátok a fiatalokat abban, hogy értékesnek érezzék magukat?
Lívia: Például önismereti csoportokban, ahol azon vagyunk, hogy ők is egyre jobban tudatára ébredjenek az értékeiknek.
Zala Brigitta, Brigi (szociálpedagógus, terápiás munkatárs): Arra törekszünk, hogy bensőséges legyen a hangulat, elfogadó és kellemes a légkör, mert akkor kinyílnak. Én leginkább kreatív tevékenységekbe vonom be a srácokat. Előfordul, hogy valaminek félve állnak neki, s azt mondják: „Én ehhez ügyetlen vagyok.” De tudjuk, hogy ez nem igaz, és bátorítással, a közös munka megtapasztalásával egyre ügyesednek. Azt szeretnénk, ha minél többször megélnék, hogy képesek valamit létrehozni. Ilyenkor nagyon tudnak örülni!
Mari: Bár nagyon sok mindent csinálunk a munkán kívül, a lényeg mégis az, hogy ide a fiatalok dolgozni jönnek. 4 órás foglalkoztatottként vannak bejelentve és meg is dolgoznak a fizetésükért.
A munka a családban is felemeli a „rangjukat”: nemcsak az állandó segítségre szorulót látják benne, hanem a dolgozó embert is.
Milyen termékek készülnek a Fészekben?
Varga Zsuzsanna, Zsuzsi (keramikus oktató, műhelyvezető): Sokféle termékünk van, állandóan kísérletezünk, mi lenne az, amit ügyesen, örömmel elkészítenek, mások pedig szívesen megveszik, használják. Vannak már olyan kerámiatárgyaink, amelyek az alkotójukról kapták a nevüket, mint például a Csaba kínálótálka vagy az István nevű tányér!
Van, akinek speciális körülményeket kell teremteni a munkához. Az egyikőjük például egyedül, egy külön kis szobában dolgozik. Mozaikkockákat csiszol, néha túlságosan is precízen. Siker, amikor egy nagyobb munkát igénylő, vagy új terméket hozunk létre: akár meg is tapsolja a csapat az elkészült művet. Ilyenkor érezni igazán, mennyire büszkék magukra, mennyire átérzik a munkájuk fontosságát, legyen szó dekorációról, kerámiázásról vagy bedolgozásról!
Bedolgozás alatt milyen munkákra kell gondolni?
Erdős Magdolna, Magdus (gyógypedagógiai asszisztens, terápiás munkatárs): Hozzám tartozik a bedolgozási munkák szervezése. A bedolgozás fontos bevételi forrásunk. Itt nemcsak kerámiák készülnek, hanem sok más munkát is tudunk vállalni. Négy éven keresztül például nagy mennyiségű számlát rendeztek össze a fiatalok egy multinacionális cég számára. Egységcsomagok összeállításában is jók vagyunk: legutóbb ömlesztve érkezett apró termékeket kellett tucatjával összecsomagolni. Ezek azért is jó feladatok, mert sokan tudnak részt venni a munkában, ki-ki a maga képességei szerint.
Regős Erika (pedagógiai asszisztens, segítő munkatárs): Az összecsomagolásnak sok részfeladata van: szükség van számolási képességre, precizitásra, finommotorikus képességekre. Én nagyon szeretek egyénileg megtanítani munkafolyamatokat. Jó látni, hogy új készségekre tesznek szert és azt ügyesen használják. Brigi gyorsan hozzáteszi: Erika mindenkihez megtalálja a „kulcsot”, azt a megközelítési módot, amely segítségével kinyílnak a fiatalok képességei.
Németh Blanka (szociálpedagógus, hitoktató): Én félállásban dolgozom a Fészekben, és a legtöbb időt jelenleg a bedolgozós csapattal töltöm. Brigi kolléganőmmel párban visszük a kreatív csoportot, méhviaszból készülnek a szebbnél szebb karácsonyi díszek, gyertyák, és a folpackot helyettesítő méhviaszos kendők. Van állandó munkaadónk is! A fiataljaink készítik például a papírtasakokat a biatorbágyi Kisgombos Könyvesboltnak. Sőt, ők is szállítják ki az elkészült termékeket!
Mari:
A bedolgozásban folyamatosan keressük az új megrendeléseket, feladatokat.
Facebook oldalunkra Hanna egy kis videós hirdetést is készített ezzel kapcsolatban: https://fb.watch/gqnmrVHBDT/
Blanka: Nagyobb csoportokban dolgozunk, hogy a munka egyes részfeladatait olyannak adhassuk, akihez az a legjobban passzol. Általában külön tanítjuk meg mindenkinek az egyes lépéseket, aztán párban dolgoznak, így egymásra is tudnak számítani. A kerámiavirágoknál például az egyikük szaggatja a szirmokat, míg a másik elkészíti a szárat. Egymást kiegészítve dolgoznak, de ha valamelyikük hiányzik, akkor a másik is végig tudja vinni a teljes folyamatot. Azt tanulják meg ezzel, hogy csapatban, munkaközösségként működjenek együtt.
Mi a jó közösség titka a Fészekben?
Blanka: Egyházi intézmény vagyunk, a fenntartónk 2011 óta a Zsámbéki Premontrei Női Kanonokrend. Minden napot egy közös áhítattal indítunk. Az intézménybe való bekerülésnek nem feltétele a vallásosság, de a reggeli programon mindenki szívesen vesz részt, hiszen ez egy közösségi alkalom, amin mindannyian együtt vagyunk. Keresztény témájú történeteket olvasunk és éneklünk, imádkozunk egymásért, családjainkért. Napjainkat meghatározzák a személyes beszélgetések, és a kiscsoportos, bensőséges együttlétek. Talán ennek is köszönhető a családias hangulat nálunk.
Erika: Tényleg szinte családként élünk. Az egyik fiatal egyszer például azzal fordult hozzám, hogy majd ő lesz az én nevelt fiam, sőt, ha az anyukája már nem lesz, hozzám fog költözni. Kisvártatva hozzátette: „És hozom apát is!”
Tóth Gyöngyi (szociális gondozó, terápiás munkatárs): Bár a Fészekben még csak pár hónapja dolgozom, de azonnal, már az első napokban éreztem a barátságos, befogadó közeget. Az egyik lánnyal már egy kis rituálénk is kialakult, ugyanis első nap megkérdeztem, van-e háziállata. Azt felelte, hogy nincs. Viccesen megjegyeztem, hogy ha még egy pókja sincs otthon, szívesen hozok neki. Azóta sokszor úgy fogad reggel, hogy beszéljünk a pókról!
Tarr Hanna (gyógypedagógus): Második éve dolgozom a Fészekben. Itt töltöttem a gyakorlatomat és szívesen maradtam.
A szeretet és az otthonosság az, ami megfogott.
Meghatározó élményem volt a legelső napomon, ahogy a szünetben odajöttek hozzám, kedvesen bemutatkoztak és azonnal éreztem, hogy befogadnak. Az egyik fiú például hozta a családi fotóalbumát és megmutatta nekem a 15(!) testvérét! Szinte minden fiatallal dolgozom együtt, mert leginkább csoportfoglalkozásokat tartok. Mindig más-más kollégával párban, az épp aktuális órarend szerint van angol csoportunk, fiúkból álló csoportunk, lánycsoport stb.
Milyen a Fészek órarendje?
Mari: Reggel fél 8-tól már érkeznek a srácok. Vannak, akik önállóan közlekednek, másokat a családjuk hoz, néhány fiatalt pedig a támogató szolgálat kisbusza szállít. A délután 3-ig itt töltött időben mindenkinek az igényei szerint állítjuk össze az egyéni programját, amelyben egymást váltja a munka a terápiás foglalkozásokkal (pl. zeneterápia, gyógytorna, jóga, kórus, önismereti csoportok). Az órarendbe hosszabb szüneteket is beiktatunk, ami a pihenésen túl lehetőséget ad a kötetlenebb beszélgetésre is. Az egyik autizmussal élő fiú például remek beszélgetőpartner. A napokban épp a szelektív hulladékgyűjtésről tartott nekem „előadást”. Sokszor az az érzésem, hogy egyszerre akár 10 történet is fut az agyában, s a délutáni szünetben már másról mesél. A fiatalok minden foglalkozási idősávban más-más csoportban kapnak helyet. A beosztásnál figyelembe vesszük az egyéni igényeket.
Nemcsak azt nézzük, hogy ki mit szeret csinálni, mennyire terhelhető vagy mi motiválja, hanem azt is, hogy milyen tevékenység fejlesztené őt.
Milyen csoportfoglalkozásokat tartotok a Fészekben?
Lívia: Minden évben újítunk. A lánycsoport volt az első, amit létrehoztam és a nőiesség megélése volt a témánk. Aztán egy fiúcsoporttal dolgoztam, majd a covid alatt vegyítettük őket és kialakult a Hogy vagy? nevű csoport, továbbra is sok önismereti témával. Mi segítők szerencsések vagyunk, mert már van lehetőségünk egy-egy csoporttal párban dolgozni. Például az életmód csoportot Brigivel vezetem.
Brigi: Sokan eléggé beszűkülten élnek otthon. Túl sokat tévéznek vagy számítógépeznek, keveset mozognak. Az életmód csoportban ezért igyekszünk egészségesebb irányba terelni őket. Szó esik az egészségesebb étkezésről, tempós sétákat teszünk a környéken és van lehetőség szobabiciklizésre is.
Lívia: Szeretek irodalommal kapcsolatos foglalkozásokat vezetni. Egészen komoly témák is előjönnek olykor. Az egyik évben például Márai Füveskönyvét hallgattuk hangoskönyvből és beszélgettünk róla. Döbbenetes volt, hogy olyan emberek szólaltak meg, akiket évekig nem tudtam igazán szóra bírni. A saját életükből hozzák a jobbnál jobb példákat, izgalmas beszélgetések alakulnak ki.
Mondanátok egy-két példát, hogyan fejlődnek a srácok a foglalkozások hatására?
Lívia: Jó példa a hangos olvasás csoport. Azért indítottuk, hogy szinten tartsuk az olvasási és szövegértési képességüket, sőt, bátorítsuk őket az önálló olvasásra is. A fejlődés pedig nemcsak abban érhető tetten, hogy aki tavaly néhány sort böngészett át, ma már oldalakat képes felolvasni, hanem abban is, hogy bátrabbak a témák feldolgozásában is. Aki eleinte csak pár szóval kommunikált, ma már hosszú beszélgetéseket kezdeményez!
Mari: A legutóbbi hatalmas élményünk a kosárfonó élménynap volt: húsz kosárfonó szakember érkezett hozzánk. Meglepődtünk, mennyire nyitottak, fesztelenek voltak a fiatalok. Mindenki örült a másiknak, az angol csoportba járók egészen jól elbeszélgettek a dán vagy éppen a svéd vendégekkel. Megtapasztaltuk, hogy mennyire magabiztosak.
Az önállóságban is előrébb tudnak lépni a fiatalok?
Gyöngyi: Igen. Mindenki a saját tempójában, de folyamatosan halad, apránként önállósodik. Az egyik fiatalunkat például, aki csak kulacsból volt hajlandó inni, rendszeresen kínálgattuk pohárból is. Sokáig tartott rávenni őt arra, hogy megfogja a poharat, de amikor végre sikerült meginnia belőle a vizet, szó szerint megérezte az önállóság ízét. Az üres poharat mutatva így szólt: „Tudod mit? Jöhet még egy!” Érdekes tapasztalatunk, hogy itt olyan dolgokra is képessé válnak, amelyre otthon – még – nem.
A szülőket hogyan vonjátok be a fiatalokkal való munkába?
Mari: Rendszeres kapcsolatot ápolunk. Az első szülőcsoport azért jött létre, hogy összekössük az otthont a munkahellyel és teret adjunk a közös munkának. Ebben a biztonságos közegben a szülők eszmét cserélhetnek, ötleteket, megerősítést, lendületet kaphatnak. Van, aki még úgy hozza be a felnőtt gyerekét hozzánk, mint egy iskolai napközibe.
Mi szeretnénk „fölnöveszteni” a szülőket: érzékenyíteni őket arra, hogy felnőttek a gyerekeik, s ezért érdemes egyenrangú félként kapcsolódni hozzájuk.
Segítünk, hogy könnyebben meglássák gyermekük értékeit, valamint biztatjuk őket, hogy nyújtsanak támogatást az önállósodásban például azzal, hogy testre szabott feladatokat adnak nekik otthon is. Ha megtapasztalják, hogy a gyermekük mi mindenre képes, egyre büszkébben nézhetnek rájuk.
Van, amikor a szülők nem is látják, mi mindent tud a gyermekük?
Zsuzsi: Igen, előfordul, hogy hitetlenkednek. Nemrég kosárfonó tanfolyamon vettünk részt pár fiatallal. Amikor hazavitték a csodaszép alkotásokat, az egyik szülő boldogan, de kissé kétkedve fogadta az elkészített tárgyat. Azt mondta, el se hiszi, hogy ezt az ő fia készítette. Pedig a srác önállóan dolgozott, ő volt a legszorgalmasabb a csapatban! Egy másik esetet is említenék. A kórusunk az ifjúsági házban lépett fel, a szülők is ott ültek a nézőtéren. A karvezető minden számot felkonferált. Az egyik alkalommal, amikor elhangzottak a szólóénekesek nevei, egy anyuka megbökte a párját: „Te, ez a mi fiunk!” Büszkeséggel vegyes döbbenetet láttam az arcukon, hogy nem elég, hogy a fiuk kórustag, még szólózik is!
Magdus: A legfrissebb kihívás nekem most az, hogy egy alig látó srácnál elérjem, otthon is önállósodjon kicsit. Nálunk teljesen egyedül étkezik, legfeljebb az utolsó kanálnál segítünk neki. Otthon viszont az anyukája évtizedek óta ágyban eteti. A fiú azt mondja, nincs ezzel baj, otthon más a szokás. Most az anyuka kérésére videóra vettük az étkezést, hogy láthassa – és elhiggye! -, milyen ügyes a fia, így talán hajlandóak lesznek otthon is próbálkozni. A fiút is biztatjuk, hogy otthon is üljön le az asztalhoz enni.
Nehéz lehet a sokszor évtizedes rutint megváltoztatni…
Mari: Pedig ahol lehet, muszáj! A Fészekbe járók egy része már nem is annyira fiatal, 40-50 évesek, a szüleik is idősödnek. Azért is szeretnénk őket önállóságra nevelni, hogy kicsit tehermentesítsük a szüleiket.
Gyakran arra is látunk esélyt, hogy idővel megfordulhassanak a szerepek és a gyermek megsegítettből akár segítővé is válhasson, akire a szülő támaszkodhat.
Ez persze lassú folyamat, mert a szülő gondoskodási vágyát időbe telik segítséget elfogadni tudó attitűddé formálni, de már vannak példák arra, hogy új egyensúly jön létre. A szülői csoportokban a leggyakrabban visszatérő kérdés, hogy mi lesz a gyerekkel, ha ők már nem bírják a gondozással járó terheket. A legtöbben hallani sem akarnak a vidéki lakóotthonokról még akkor sem, ha lenne hely (sajnos nincs), mert ez megszüntetné a család egységét. Egy tucatnyi szülő úgy döntött, létrehozza a Fészek Csillag Alapítványt, amelynek a nappali ellátáson túl célja, hogy támogatott lakhatási formát alakítson ki itt, a közelben. A telket az önkormányzat biztosítaná, az építkezés tetemes költségét azonban nehéz összegyűjteni. Így még inkább várjuk a támogatókat.
Hogyan támogathatjuk a munkátokat?
Mari: Aki kedvet érez, támogathat minket a szakértelmével, munkájával, de legalább annyira örülünk annak is, ha bedolgozós feladatot bíznak ránk, illetve ha egyénileg vagy céges keretek között vásárolnak tőlünk. Emellett természetesen az adó 1%-át és adományokat is jó szívvel fogadunk.