Tündérkeresztanyák és apák az oktatásban – a kortárs segítői hálózatról


NÉVJEGY


Máté Anna


Bölcsészhallgató vagyok. Örkény kis testi hibás köre emberi formában. Nekem, a körrel ellentétben már nincs szükségem megvigasztalásra, csak egy kis lendületre, mikor elakadok. Hosszú utat tettem meg idáig, de a java még előttem áll.





A híreket figyelve egyre inkább az az érzésem, hogy a hazai oktatás helyzete egyre rosszabb lesz, sokak szerint itt már csak valamiféle csoda segíthet. A csodákban nem hiszek, de a kisebb változtatások és a jó gyakorlatok hozzájárulhatnak egy szebb jövőhöz. Szerencsém van, hogy már évek óta ismerhetek egy olyan gyakorlatot, ami közelebb vihet ehhez, amitől az esélyegyenlőség nem csak szépen hangzó frázis, hanem gyakorlatban megvalósuló dolog. Miről is van itt szó? A kortárs segítői hálózatról.


Felmerülhet a kérdés, hogy rendben, az esélyegyenlőség tényleg fontos ügy, de erre a legtöbb iskolában ma már ott vannak a szakemberek, a gyógypedagógusok, miért lenne szükség kortárs segítőkre?

Azt mondják, a problémákat legjobban abban a közegben lehet megoldani, ahol felmerülnek. Azt mondják, belülről minden rendszer vagy közösség teljesen más, mint távolabbról, kívülről szemlélve. Véleményem szerint a kortárs segítő szerepét és jelentőségét is így lehet a legjobban bemutatni: Olyan hétköznapi hősök ők, akik a gyógypedagógusokkal együttműködve segítik a velük egy intézményben tanuló kortársaikat mindabban, amiben helyzetük miatt szükségük lehet. Beilleszkedésben, órai jegyzetelésben, tájékozódásban, beadandók elkészítésében, szorongást keltő helyzetek megoldásában, csak, hogy néhányat említsek. Természetesen az sem mindegy, hogy az adott segítő hogyan segít.

Ezt a fajta támogatást legjobban a buddhista tanítók, mentorok tevékenységéhez tudnám hasonlítani, olyan szempontból, hogy itt is a kísérés a lényeg, nem pedig a nehézségek teljes körű átvállalása.

A segítő feladata olyan megoldási javaslatok és univerzálisan használható stratégiák átadása a segített félnek, amivel később majd önállóan vagy minimális segítséggel is boldogulni tud az illető.


Gimnázium elején hallottam először a kortárs segítői hálózatról. Tisztán emlékszem a pillanatra, mikor a gyógypedagógus óra után félrevont és azt mondta, hogy szerinte jó kortárs segítő lennék. Elmondta, hogy létezik egy olyan csoport, ahol olyan helyzeteket játszunk el közösen asperger szindrómás és neurotipikus diákok, amik a spektrumon lévőknek kihívást jelentenek. Mikor megkérdeztem, hogy voltaképpen mi is a feladatom segítőként, az volt a válasz, hogy csak figyeljek, tegyem jobbá a diákok napját, ha úgy alakul, valakit esetleg direkt hozzám is irányítanak majd.


Azért is esett jól ez a felkérés, mert a saját osztályomban nagyon nem találtam a helyem. Próbálkoztam, amennyire tudtam, de az öt év alatt csak minimálisan lett jobb a helyzetem. Minden mozdulatom sutának tűnt, nem tudtam bekerülni egyik klikkbe sem.

A helyzeteket eljátszó csoport révén megismertem egy csomó embert az iskolából, ha az osztályban nem is, de a folyosókon és az ebédlőben otthon érezhettem magam.

Végre nem csak úgy léteztem, céltalanul. Lett egy jól körülhatárolt szerepem az iskolai életben, igaz, utólag visszanézve nem biztos, hogy jól csináltam, amit csináltam. Noha a szerep önbizalmat és egyfajta hivatástudatot adott, egy álarc (vagy maszk) felvételével is járt. Az, hogy mindig csak a legpozitívabb oldalam mutassam, nem fenntartható és nem természetes vagy hiteles, így nem lehet jól segíteni, modellálni sem.



Nathan W. Pyle / Strange Planet


Eljött egy pont, mikor már egyre inkább feltűnt, hogy sok helyzet jön elő, amire én sem tudom, hogyan lehetne jól reagálni. Felmerült bennem, hogy lehet, hogy mindeddig rossz oldalon álltam, hogy azt a furcsaságot, amit nem tudtam egész addig hová tenni, talán asperger-szindrómának hívják.


Igazam lett, de a diagnózist csak jóval később, több velem foglalkozó szakember biztatására, gimnázium végén kaptam meg.

Mikor felvettek az ELTE bölcsészkarára, már számomra is elérhető volt, hogy személyi segítőm legyen. Sok álmatlan éjszaka után végül jeleztem igényemet egy kortárs segítőre, aki amiben csak tud, segíteni fog.

Abban bíztam, hogy így sokkal könnyebb lesz minden olyan dolog, amivel egész addig többnyire egyedül küzdöttem.


A kortárs segítői hálózat az egyetemen mára már egy gördülékenyen működő rendszer. A Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) gyógypedagógus-csapata közvetítőként működik a speciális szükségletű hallgatók és a segítő pozícióra jelentkezők között. Amennyiben a hallgató, az egyetemi beiratkozás napján jelzi, hogy szeretne személyi segítőt, a SHÜTI egy gyógypedagógusa elkezdi felkutatni azt a segítőt, aki a legjobban illik az adott hallgatóhoz. A segítők olyan önkéntesen jelentkező hallgatók, akik éreznek magukban segíteni vágyást. Aki szeretne csatlakozni, annak ki kell töltenie egy online kérdőívet. Ebben a kérdőívben a jelentkezőre irányuló alapkérdések (pl, hogy milyen szakon tanul) és a segített személyről való elképzelések (az, hogy az illető milyen jellegű fogyatékkal élővel foglalkozna szívesen) egyaránt szerepelnek, sok más kérdés mellett.


A segítő és a segített összekapcsolása után a két fél köt egy meghatározott időre szóló szerződést, amiben lefektetik a fontosabb szabályokat, a keretrendszert, a segítő munkaidejét. Mint minden munkához, ehhez a feladatkörhöz is tartozik némi adminisztráció. A segítő és segített találkozásai (így a segítő munkaórái is) rögzítésre és jóváhagyásra kerülnek egy táblázatban.

A segítő természetesen nincs magára hagyva munkájában, a SHÜTI egy munkatársa szintén a folyamat része, hozzá bármikor lehet fordulni, bármilyen elakadás, nehézség merül fel. Így válik a segítségnyújtás ellenőrzött, szakmailag megalapozott, hathatós támogatássá.


És, hogy jó döntés volt-e, hogy kértem egy személyi segítőt? Igen, mindenképpen. Bár még a közös munka elején tartunk, már most is sokat tanultunk egymástól.

Kölcsönösen tükröt tartunk egymásnak de ez a tükör túlmutat a szimpla tükrözésen.

Nemcsak szembesít hibákkal és pozitívumokkal, meg is lehet beszélni, amit észreveszünk. A konkrét rákérdezés szabad, sőt, hasznos is. Erre pedig, egy olyan világban, ahol ki nem mondott szociális normák irányítanak, nagyon kevés lehetőség van. A tudat, hogy őszintén kérdezhetek, anélkül, hogy tartanom kellene a megbélyegzéstől, nagyon megnyugtató. Azt hiszem, ez a lényeg.



Forrás: ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda, Autizmus Spektrum Munkacsoport – Tájékoztató Kortárs személyi segítők részére.

BLOG