Diverz Klub: kóstoló a sokszínűségből, önismereti extrákkal
- Sziklainé Lengyel Zsófia

- 38false00 GMT+0000 (Coordinated Universal Time)
- 7 perc olvasás
Egy klub változatos témákkal, változatos résztvevőkkel, változatos időpontokban, változatos élményekkel… Ha mindig is szerettél volna belesni a kulisszáink mögé, és kipróbálni szuper programjainkat, akkor most pont erre hívunk! Extraként önismereti fókusz is jár hozzá! Az első alkalom tapasztalatait is elmeséljük.

NÉVJEGYEK
Bokor-Bacsák Györgyi
Gyógypedagógus, sima és fordított gyerekek logopédusa. Az egyesület egyik alapítójaként a tevékenységeink szakmai oldaláért felel. Pedagógusképzéseket vezet, kapcsolatokat sző és ötletel. Így jutott eszébe a Diverz Klub, amelynek egyben névadója is.
Diverz Klub
Az Egy Sima Egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért új programsorozata, amellyel a víziónk megvalósításáért teszünk egy újabb lépést. Szeretnénk, hogy a világ ne csak térben, hanem fejben és szívben is akadálymentes legyen, és olyan társadalomban élhessünk, ahol a fogyatékosság közügy, ahol együttműködve és egyenrangúan vannak jelen a fogyatékos és nemfogyatékos emberek. Mindannyiunk közös értéke és érdeke a sokféleség!

Györgyi, hogyan pattant ki a fejedből a Diverz Klub ötlete?
Több inspiráció egyesült tavaly novemberben, amikor a 2026-os évünket terveztük. Készült a költségvetésünk, az önkéntes stratégiánk, az adományszervezési stratégiánk stb. Áttekintettük, milyen szuper dolgokat vittünk végbe 2025-ben, és eldöntöttük, hogy mit tartunk meg, és mit szeretnénk még hozzáadni 2026-ban. Ötletből persze mindig több van, mint erőforrásból, még annak ellenére is, hogy igazán csodás és bővülő önkéntes közösség áll mellettünk.
Nem a semmiből jött az ötlet, voltak már bőven előzményei. Megállapítottuk, hogy nagyon sikeresek azok az eseményeink, ahol egy-egy csoportos foglalkozásunkat, módszerünket sokaknak egyszerre mutatjuk be. Közös játszásként emlegettük ezeket az alkalmakat, amelyekre meghívtuk az aktuálisan fontos partnereinket. Ilyen volt például a „SixBricks – Befogadó Közösséget Építünk” LEGO kockákból álló interaktív szemléletformáló csomagunk bemutatója, ahova szakembereket is vártunk. Ezek amolyan pop-up események voltak, könnyen szerveződtek eddig is, szívesen jöttek el rá, akik eljöttek, és szívesen kapcsolódtak hozzánk tovább más módokon is.
Ezek a közös alkalmak a szakmai céljainkat is nagyon jól támogatták, hiszen nincs is jobb és hatékonyabb módszer az új élmények befogadására, mint együtt lenni, együtt játszani!
És egyszer csak kimondtam, hogy rendezzük össze, tegyük egy ernyő alá ezeket az alkalmakat, és tervezzünk egy sorozatot előre megadott dátumokkal és meghívott vendégekkel, amelynek keretében az összes aktuális projektünket előre tervezetten mutathatjuk be. Így minden eddiginél sokrétűbb körképet kaphatnak az érdeklődők az egyesület tevékenységéről. Ez lett a Diverz Klub. Ugye, hogy adja magát a név?

A sokféleség a Diverz Klub 2026-os programkínálatában több szempont mentén is tetten érhető, vegyük őket sorra!
SOKFÉLE TÉMA
2026-ban öt klubalkalmat hirdettünk meg február 23-tól november 5-ig. Színes palettát állítottunk össze, bárki találhat számára érdekes témát, legyen szó neurodiverzitásról, meseterápiáról, LEGO kockákról, hozunk „Neuromorzsákat” és és bepillantást engedünk abba, hogyan találhatjuk meg a belső erőforrásainkat a veszteségeinkkel való szembenézés, majd megbarátkozás során.
Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy esetenként nagyon meglepő és váratlan, ki milyen programot választ. Ezért is nyitottuk ki a lehetőségeket mindenki számára, hogy a jelentkezők maguk dönthessék el, melyik téma szimpatikus nekik.
Egy közös pont van: az összes klubalkalom önismereti fókuszú, és saját élményen alapul, minden eseményen kipróbálunk valamit közösen.
SOKFÉLE RÉSZTVEVŐ
Mindenkit meghívtunk, aki a „környékünkön” megfordul, vagy bármilyen módon kapcsolódik hozzánk. Hívtuk a támogatókat, legyenek akár cégek, akár magánemberek, akik nemcsak pénzzel segítik a munkánkat, hanem azzal is, ha hírét viszik a tevékenységünknek, esetleg szolgáltatást ajánlanak fel az egyesületnek. Várjuk a klubba a partnerszervezeteinket, a velünk együttműködő szakembereket, cégeket és fogyatékossággal élő embereket. Minden alkalmon lesznek spéci szülők is, akik behozzák a „semmit rólunk nélkülünk”-elvét, miközben megmutathatják, hogy spéci szülőnek lenni is természetes dolog. Mi mindenkihez alkalmazkodunk, inkluzív szemlélettel várjuk a felnőtt résztvevőket (gyerekeket ezúttal nem) a teljesen akadálymentes irodánkba, az Appy-be. Így lesz igazán sokszínű a csapat, és így tudunk mi is a lehető legkülönbözőbb emberekkel kapcsolódni.
Minél színesebb a társaság, annál jobb! Az önismeretet ugyanis jól táplálják azok az élmények, amikor másokról és magunkról is kapunk valamilyen „lenyomatot”.
SOKFÉLE IDŐPONT
Fizikailag is mindenképp egy térben szerettünk volna találkozni a résztvevőkkel, hogy valóban személyes élményben lehessen részük. És abban is biztosak voltunk, hogy az egész éves programot előre meg kell hirdetnünk, ki kell tűznünk az időpontokat, hogy sokan és sokfélék lehessünk jelen. De ahány résztvevő, annyi élethelyzet: képtelenség lett volna olyan fix időpontot találni, ami az egyetemista önkéntesnek, a spéci szülőnek, az unokákra vigyázó nagyszülőknek, a segítő szakembereknek, a fogyatékos embereknek, valamint a velünk együttműködő cégek munkatársainak egyaránt megfelel. Ezért
a kezdési időpontokat is változatossá tettük: van délelőtti, van kora délutáni, és van egy kicsit már estébe nyúló alkalom egyaránt.
Nem szeretnénk visszaélni senki idejével, ezért a programok hossza hivatalosan minden esetben másfél óra. De lehet kicsit korábban érkezni és pár perccel tovább maradni, hogy jusson idő személyes kapcsolódásra is.
SOKFÉLE ÉLMÉNY
Azért is lett klubjellegű ez a programsorozat, mert nem előadásokat és nem bemutatókat akartunk tartani, hanem szeretnénk a résztvevők aktivitására alapozni. Az alkalmak első részében, felvezetésként egy modellált helyzetben „játszunk” a teljes idő negyedében-harmadában. Lesz alkalom, amikor egy mesébe csöppenünk, máskor egy ovis közösség tagjaként élünk át élményeket. Ezután egy strukturált, de mégis kötetlen eszmecserén osztjuk meg egymással és a meghívott vendégeinkkel a tapasztalatainkat. Azon az alkalmon pedig, ahol LEGO kockákkal alkotunk inkluzív világot, végig a saját élményben maradunk, s annak része lesz a diskurzus.
A témák különböznek, de reméljük, hogy az általuk szerzett, önismeretet gyarapító élmények egységesen jók lesznek!
SOKFÉLESÉG-ÉLMÉNY
Az éppen futó programjaink élményszerű, felnőttekre adaptált „lejátszása”, kipróbálása közel hozza a helyzeteket, amelyekhez jó, ha minél nagyobb empátiával közelítünk. Mivel sokfélék leszünk jelen, azt reméljük, hogy rengeteg különböző nézőpontot és azok normalitását, természetességét mutathatjuk meg egymásnak a játék, majd az azt követő beszélgetés során is.
Szeretnénk, ha mindenki megtapasztalná, hogy tényleg ennyire különböző lehet a véleményünk ugyanarról a dologról, és tényleg ennyire sokfélék vagyunk, mégis jól van ez így!

Mindenkinek adunk egy kis „kóstolót” önismeretből és diverzitásból, így együtt megtapasztalhatjuk, hogy gondolatainkban, érzéseinkben mennyire sokszínűek vagyunk, és azt is, hogy ez mekkora érték!
Miért érdemes részt venni a Diverz Klubban?
Mert a világ legmenőbb klubja! Ezt az is mutatja, hogy egyelőre minden hely betelt, ezért várólistára kerülnek az újabb jelentkezők, akiket most szólít meg valamelyik téma. Várólistásnak lenni is jó, egyrészt kis szerencsével be is lehet kerülni egy-egy programra, másrészt addig is lehet olvasgatni a tartalmainkat!
A sokféleség-élményen túl mi a hosszú távú célotok a Diverz Klubbal, és van-e talán még ki se mondott, „titkos” reményetek?
A klub egy új csatorna, ahol láthatóvá válik a tevékenységpalettánk. Figyeljük majd a fogadtatást, a visszajelzéseket, és ezek mentén alakítjuk tovább a koncepciót. Bízunk benne, hogy a korábbi tapasztalatainkkal egybehangzóan a Diverz Klubok után is sokan akarják majd szorosabbra fűzni velünk a szálakat, és egyre többen fejezik ki valamilyen új formában a támogatásukat. Jó érzés például, amikor egy korábbi résztvevő régi ismerőse, munkatársa hív minket egy számunkra új intézménybe vagy workshopra.
Örülünk, ha minél több emberrel kapcsolódhatunk, akik mások felé is továbbvihetik az üzenetünket, a sokszínűségbe és az inklúzióba vetett hitünket.
Tapasztalatból tudjuk, hogy aki nálunk jár, az a sokszínűséget értéknek tekinti. Akkor leszünk elégedettek, ha az inkluzív szemléletet egyre jobban magukévá tudják tenni a résztvevők, és bátran alkalmazzák is az életükben. Az még jobb, ha velünk együtt a szószólói lesznek a diverzitásnak és az inklúziónak.
Amikor ez a cikk megjelenik, már le is zajlott az első Diverz Klub, amely a Mindenki-ÉRT projektünket mutatta be élményszerűen a maximális 25 résztvevőnek. Az első alkalomról Mecséri Júlia, csapatunk szervezője és háttértámogatója osztja meg tapasztalatait.
Mi dióhéjban a Mindenki-ÉRT projekt lényege?
A Egyesület az Inklúzióért Mindenki-ÉRT programja egy gyakorlatorientált szakmai műhely, amely abban segíti az óvodai dolgozókat, hogy hatékonyan támogassák azokat a gyermekeket is, akik beszédben vagy megértésben akadályozottak. A résztvevők sajátélményű tapasztalatokon keresztül ismerik meg a közösségi részvételt segítő gyógypedagógiai eszközöket és kommunikációs megoldásokat, amelyeket a mindennapi óvodai helyzetekben azonnal alkalmazhatnak.
A workshop célja, hogy az óvodai munkaközösségek inkluzívabbá váljanak, és minden gyermek számára érthetőbb, biztonságosabb kommunikációs környezetet teremtsenek.
Mindebből mit tudtak a foglalkozás vezetői sajátélményű játékban megmutatni a résztvevőknek?
Az első Diverz Klub alkalmon két szakember, Györgyi kollégánk mellett Sághi Ivett autizmus spektrum pedagógiája szakirányos gyógypedagógus támogatásával visszarepültünk az időben óvodás korunkig. Az időutazásra velünk tartott egy jó humorú tapasztalati szakértő, az Autista Vagyok YouTube csatorna egyik alapítója, Fekete Gy. Viktor is, így beleshettünk a neurodiverzitásban érintett emberek ovis, majd később felnőttkori élményeibe is.
Miért volt különleges Viktor személyében egy tapasztalati szakértő részvétele?
Nagyon sokat segített, hogy Viktor kendőzetlenül, tabuk nélkül beszélt arról, milyen autizmussal élő felnőttként élni.

Az ő egyedi nézőpontjából olyan dolgokat is megvilágított, amelyeket érintettként egészen másként él meg, mint a környezete. Mesélt arról is, hogyan tapasztalta meg már óvodás korában a saját másságát. Amikor bekerült a közösségbe, akkor szembesült először azzal, hogy mindenki másként működik, mint ő. Akkoriban azonban nem kapott segítséget ahhoz, hogy megértse a többiek működését, vagy a sajátját.
A beszélgetés egészen hétköznapi kérdésekig jutott. Olyan dolgokról is szó esett, amelyekről még az egyesületnél is másképp gondolkodtunk eddig, mint ő. Például elmondta, hogy
nem szereti az „elfogadás” szót. Szerinte ez a kifejezés azt sugallja, hogy az emberek nem egy szinten állnak: mintha a többség „fentről” elfogadná a „lent lévő”, máshogy működő embereket.
Hogy érezték magukat a résztvevők az interaktív programon? Milyen kérdéseket hoztak?
Öröm volt látni, milyen jó hangulatú tapasztalatcsere jött létre érintett személy, érintett szülők és óvodapedagógusok között. Az egyik résztvevő, aki HR területen dolgozik, azt kérdezte, hogyan segíthetik a munkahelyen azokat a dolgozókat, akik valamilyen neurodiverz állapotban érintettek. Hogyan vehetik rá őket arra, hogy jelezzék a HR-nek, hogy működésmódjuk miatt extra figyelemre van szükségük.
Nagyon örültünk neki, hogy ez a kérdés elhangzott, hiszen jól tükrözi az általános vélekedést, hogy az érintett embereknek kellene "jelezniük". A valóság ennél sokkal egyszerűbb: már a tervezésnél úgy kell gondolkodni, hogy ha van, vagy lehet neurodiverzitásban érintett ember a csapatban, akkor neki is megfelelő legyen a környezet. Ez pedig nem ördöngösség, ebben a két cikkünkben írtunk róla: Munkahelyi neuroinklúzió 1. és 2. rész.
Milyen meglepő önismereti tapasztalatot szereztetek?
A beszélgetés során fontos felismerésre jutottunk:
a megértésnél sokszor lényegesebb a feltétel nélküli elfogadás. Míg a megértés válaszokat és magyarázatokat vár, az elfogadás egyszerűen teret ad a létezésnek.
Egy valóban inkluzív világban nem lenne szükség 'coming-out'-okra vagy hosszas magyarázkodásra, hiszen az egyén nem a mássága, hanem az értékei és egyedi erősségei révén válna láthatóvá. A célunk nem a címkézés, hanem az egymás felé fordulás és a közös értékek felfedezése volt.





Hozzászólások