Fogalmi zavar a fogyatékosság körül: mit mondjunk és mit ne?


Kérdések, amiket nem, vagy csak sokára merünk feltenni a témával kapcsolatban, pedig szükségünk van a válaszokra. A fogyatékosság ügyét valahogyan körbeveszi egy bizonytalanságot okozó köd, ami miatt a kérdések nem hangzanak el, a válaszok sosem érkeznek meg, és a párbeszéd, a megértés ettől csak nehezebb és lassabb lesz. Szeretnénk ezt a ködöt legalább egy kicsit lazítani, ha lehet, eloszlatni. Merjetek szólni egymáshoz, merjetek kérdezni!



Fogyatékkal élő – akkor van nem fogyatékkal élő is?

Van, igen (sőt, az angolban teljesen bevett a non-disabled kifejezés!), de mivel látszólag ők vannak többen, ezért a kisebb “csoportot” különböztetjük meg. Gyakorlatilag mindig ezt csináljuk, mi, az emberiség. Igazságtalan lenne leverni a port pont azokon, akik a fogyatékkal élőket különböztetik meg és választják ki a százszínű, inkluzív társadalom egyelőre elérhetetlennek tűnő halmazából. Az összes kisebbséggel megtesszük ugyanezt, ők is csak egy adott többségben jelentenek kisebbséget. Érdemes ezt szem előtt tartani.


Tehát vannak az érintettek meg az érintetlenek? Vannak az átlagosak, normálisak, meg a nem normálisak? Bármelyik kifejezést kikérhetnénk magunknak. Ki számít épnek? Törött kézzel épek vagyunk, vagy egészségesek? A szemüvegesség nem fogyatékosság, de egy aliglátó ember a szemüvege nélkül látássérült? Hol húzódnak a határok?


Egészséges vagy beteg a fogyatékkal élő ember?


Tisztázzunk néhány alapfogalmat.

Az, hogy egészséges valaki vagy beteg, nem függ a fogyatékosságától. Aki lázas, köhög, influenzás, az beteg. A speciális igényű emberekkel is megesik. A fogyatékosság nem betegség, hanem egy állapot. Olyan képességbeli vagy testi/érzékszervi nehezítettség vagy hiányosság, amit számos dolog okozhat, lehet született vagy szerzett is.


Amikor gyerekekkel beszélgetünk erről a nem könnyű témáról, két okból is hangsúlyozzuk, hogy nem betegség:

  1. Mert nem gyógyul meg. A betegségek nagy része igen, de ezekkel az állapotokkal az érintettek megtanulnak együtt élni.

  2. Mert nem ragályos.


Azt tapasztaljuk, segít a gyerekeknek ez a tudás abban, hogy könnyebben merjenek kapcsolódni. A fogyatékosságot nem lehet átadni vagy elkapni.


Barnahajú nő fehér alapon fekete pöttyös felsőben gyerekeknek magyaráz, akik egy nagy barna papír körül ülnek körben a földön. A papírra kis fehér feliratok vannak két halmazba rendezve.
Fotó: Szász Marcell

Mikor fontos és mikor bántó kiemelni egy fogyatékosságot?


"Ő az új elemzőnk, aki fehér botot használ a közlekedéshez, mert nem lát." Ebből vajon melyik az igazán fontos információ?


Ér egy tulajdonságot kiemelni, a mi esetünkben a fogyatékosságot? A vak. A hallássérült. A hallókészülékes. Vannak helyzetek, amikor fontos, hogy tudjunk valakinek a fogyatékosságára is hivatkozni, de vajon indokolt-e minden esetben, amikor ez alapján különböztetünk meg valakit? Jellemző képet adhat egy társadalom elfogadó-képességéről is az, ami alapján megkülönböztet egy személyt. Mit jelent, ha ez például egy fogyatékosság?


Amikor bántó és felesleges

Ha egy osztályban annyira ritkán fordul elő fogyatékkal élő, hogy azzal a tanuló kitűnik a többiek közül, az inkább azt mutatja, hogy az oktatás szegregál, és nem azt, hogy az a gyerek valamiért kivételes jelenség a tömegben.

Hiszen sokan vannak (egy másik, szegregált iskolában), csupán a tömegnek az a része nem tud részt venni azokban a tevékenységekben, amiben a többség igen, ezért láthatatlannak tűnnek. Ha például inkluzív lenne az előbb említett iskola, és nagyobb arányban fordulhatnának elő a tanulók között olyanok, akik fogyatékkal élnek, úgy valószínűleg más alapján próbálnánk rájuk hivatkozni, például hajszín alapján.


Amikor indokolt

Olyan esetben, amikor a fogyatékosság van a középpontban, kimondottan a fogyatékkal élőket, érintettségük okán szeretnék valahogyan megszólítani. Például fogyatékkal élő/megváltozott munkaképességű munkaerőt keres egy cég, vagy akadálymentességről, hozzáférhetőségról beszélünk és fontos, hogy kinek milyenek az adottságai.


Így belegondolva könnyen belátható, hogy ez miért tud sértő lenni, ha pont azzal a tulajdonságával azonosítják az embert, amiről azt mondjuk, hogy fogyaték. Ha olyan tulajdonságunkat emelik ki, amire büszkék vagyunk, akkor hagyjuk, még jól is esik. Tudod, az Excel guru. Ki vitatkozna ezzel a jelzővel? De ha negatívnak éljük meg, nem szeretjük ezt a tulajdonságunkat, vagy csak utáljuk, hogy mindig ezt az egy tulajdonságunkat veszik észre, akkor magunkra vesszük, megsértődünk, eltávolodunk, olykor ki is akadunk.



Mit gondolnak erről az érintettek?


A leghitelesebbek – de eleinte nem a legelterjedtebbek – azok a kifejezések, amelyeket egy csoport tagjai magukra kezdenek el használni. Példa erre, ahogy a sérült gyerekeket nevelő szülők a saját gyerekeikre utalnak: “kacifántos gyerek”, “bonyolult” gyerek. Vagy ahogy mi mondjuk: Spéci gyerek. Spéci szülő.

Nem egy fogyatékosságban érintett ismerősünk van, aki ki nem állhatja a “fogyatékkal élő” kifejezést. Így fogalmazott egyikük:

“én nem a fogyatékommal élek, hanem a feleségemmel!”

Egy mozgáskorlátozott tapasztalati szakértőnk így fogalmaz magával kapcsolatban: "Támogató szolgálat hétköznapokon 8-4-ig van, de én a fennmaradó időben is béna vagyok."

(Itt olvashatjátok a Kiss Csabával készült blogposztunkat).

Ezzel természetesen nem azt mondjuk, hogy oké bárkit bénázni, csak annyit, hogy érintettként mindenkinek más kifejezés lehet komfortos a saját elfogadásának és hangulatának megfelelően.

Hallottunk már olyat is, hogy a vak emberek egy része szívesen használja a “kuksi” szót a saját csoportjukra, de a Bóbita kifejezést is használták már a környezetünkben értelmi sérült emberekre más csoportok. Ezek nem bántó szándékú szavak, persze nem kell, hogy mindenkinek egyformán tetsszenek.


Egy ajánló: Pataki Panka autizmussal élő vendégbloggerünk írt a sima és a fordított szerves és fontos kapcsolódásáról az Autizmus Világnapi blogbejegyzésünkben. Rövid és esszenciális olvasmány.




Hogyan ne használd – Hogyan használd?


Összeszedtük Nektek azokat a kifejezéseket, amelyeket mi mint érintettekből álló egyesület fontosnak tartunk a helyükre tenni. Bal oldalra írtuk azokat az elnevezéseket, amiket nem ajánlunk: vagy kimentek a divatból, vagy kifejezetten bántóak lehetnek egy közösség számára. Jobb oldalon pedig azokat a szavakat találjátok, amiket a bal oldaliak helyett, de azonos értelemben használhattok. Ahogy talán fel is tűnik az ajánlott kifejezések elolvasásakor, és amit mi minden egyes érzékenyítő programunkon hangsúlyozunk a gyerekeknek is: a fogyatékosságát jelző szó valóban csak jelző maradjon. Tedd mögé, hogy kicsoda, amikor beszélsz egy személyről. Pl.: mozgáskorlátozott egyetemi hallgató, látássérült néni, autista kisfiú, végtaghiánnyal élő sportoló, stb.

Könnyű belekavarodni, és még az is, aki jól akar használni fogalmakat könnyen elvéti a szóhasználatot, és nincs olyan szó, amin valaki, aki akar, ne tudna megsértődni.


Pont ez volt az oka annak, hogy egyesületünk a sima és fordított szavakat használja. Persze volt már, aki ezen is megsértődött.





Folyamatos változásban


Persze ez egy dinamikusan változó dolog. Folyamatosan kerülnek át a köznyelvbe szavak, amik 100 éve még teljesen hivatalos kifejezések voltak valamilyen fogyatékosság leírására. Ilyen a “hülye”, vagy a “gyengeelméjű” is. A “Képezhető Hülyék és Gyengeelméjűek Alkotás utcai nevelő és tanintézete” például 1898-ban még létező elnevezés volt, ma már ezeknek a szavaknak a használata értelmileg akadályozott emberekre elképzelhetetlen. Ugyanez igaz a Mexikói úti Mozgásjavítóra, amit 100 éve még “Nyomorékok Tanintézetének” hívtak. A nyomorék ma már nem PC.

Egy nagyon friss dolgot is tapasztalunk a nyelvi változással kapcsolatban. Amikor iskolai osztályokban megkérdezzük a 9-10 év körülieket, hogy mely kifejezések okék szerintük, egyre többen teszik a “fogyatékos” szót a “bántó, ne használjuk” kategóriába. Halljuk is, de mesélik is, hogy ez egy teljesen bevett csúfoló szó, amivel dobálóznak: “Te fogyatékos!” “Te szefós!” Egészen pontosan úgy, ahogy 30 éve a hülye vagy az idióta. Egy állapot megnevezéséből egy szitokszó lett. Éppen ezért kezeljétek a fenti táblázatunkat (és az egész blogposztot) kellő rugalmassággal és érzékenységgel.

Idővel sok minden változik, nem vagyunk egyformák, és mint említettük, nincs olyan szó, kifejezés, amin valaki, aki akar, ne tudna megsértődni.

Írjátok meg, mit gondoltok! Mit szerettek vagy rühelltek használni? Milyen kifejezésektől futkos a hátatokon a hideg? Kérdezni pedig ÉR! Sőt, nagyon örülünk, ha bombáztok minket kérdésekkel, hogy kell mondani, mi a különbség, bármi!



Ha elkezdett érdekelni a téma, és szívesen néznél filmeket, meséket, amikben valamilyen fogyatékossággal élő szereplő is van, akkor íme egy katalógus, amit nem rég szedtünk össze nektek: https://www.egysimaegyforditott.com/post/elza-es-az-impulzuskontroll



BLOG