top of page

BLOG

Gitár, dob és jóga – egy kicsit másképp


Bemutatunk egy sokoldalú fiatal lányt, aki ugyan fogyatékossággal él, de ez egy pillanatig sem akadályozza abban, hogy színesen, változatosan és vidáman töltse a napjait. Mindenkinek szép napja lesz, ha megismeri.


NÉVJEGY

Miklós Petra

Petra jelenleg másodéves egyetemista. Mosolygós, optimista, energikus. Gitározik, dobol, jógázik. Olykor divatbemutatón, máskor zenei fesztiválon lép fel. Mindezt úgy, hogy a bal alkarja és kézfeje hiányzik.



Volt-e bármi jele annak, hogy végtaghiánnyal fogsz születni?

A terhesség alatt egyik ultrahangon sem találtak rendellenességet. Szerintem úgy feküdtem anya hasában, hogy eldugtam a kezem. Ezért amikor világra jöttem, senki nem számított erre. Teljes meglepetés volt a kezem. Megdöbbentek a szüleim, az orvos meg azt mondta, hogy ez viszonylag gyakori dolog.


Hogy fogadták a hírt a szüleid?

Az első perctől kezdve elfogadtak. Olyannyira, hogy azt mondták, soha nem is akartak genetikai vizsgálatot csináltatni, vagy nyomozni azután, miért alakult így. Anya akkoriban írt egy cikket egy kismamás újságba rólam és ezt később megmutatta nekem. Amikor végigolvastam, nagyon meghatódtam. Olyan szeretettel írt rólam!

Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen jó szülőket fogtam ki és jó közegbe születtem bele, mert anyáék kezdettől nyitottak voltak és úgy kezeltek, mint minden más gyereket, például mint a bátyámat.

Hálás vagyok nekik, mert tudom, hogy vannak olyan esetek, amikor a szülők nem tudják elfogadni a gyerekük fogyatékosságát és ez meghatározza a gyerek későbbi teljes életét.

A tesómmal is szerencsém van, nagyon szeretjük egymást. Szerintem nem fogta fel kiskorában, hogy ez egy másság, neki így volt természetes. Jókat játszottunk együtt. Mindig segített, például odaadta a játékot, ha nem értem el. A gyerekkori videókon látszik, hogy néha megnézi a kezemet, esetleg meg is fogdossa, de ez engem - úgy tűnik, - nem zavart.


A környezeted hogy viszonyult kiskorodban hozzád?

Nem volt különösebb felhajtás körülöttem. Ezt is anyáéknak köszönhetem, akik mindig nagyon természetesen viselkedtek. Például egyszer a játszótéren, amikor mászókáztam, anya odaszólt nekem, hogy „Petra, kapaszkodj két kézzel!”. Észrevette, hogy a mellette álló anyuka nagyon furcsán néz rá, aztán rám is. Gondolom, nem értette, hogy miért mondja anya, hogy két kézzel kapaszkodjak, amikor a bal oldalon nincs is kezem. Persze ezt nem mondta ki, csak látszott rajta a megdöbbenés. Pedig tudtam kapaszkodni „két kézzel” is, mert a könyökhajlatommal tudok fogni!


Mosolygós csecsemű ül egy báránykás babahordozóban, széles vigyorral mosolyog. Az egyik kezén fel van tűrve a ruha és látszik, hogy nincs alkarja.
Petra nyolc hónaposan, rötyögősen

Kiskoromban nagyon zavart, amikor alaposabban megnéztek. Ha egy kisgyerek volt az, betudtam az érdeklődésének, de felnőttektől igenis zavart. Ezt anya is látta rajtam és

emlékszem, néha odaállt elém, direkt kitakart, hogy ne bámuljanak.

Apa is ugyanolyan támogató, mint anya. Mindig próbál segíteni, hogy ne érezzem magam kellemetlenül. Ma már, ha megnéznek, nem szoktam reagálni, viszont ha megkérdezik, hogy mi történt, akkor elmondom.


Amikor közösségbe kerültél milyen pozitív és negatív élmények értek?

Negatív sztorim nincs! Az oviban, suliban soha nem csúfoltak. Persze eleinte megnéztek, hisz nem láttak még ilyet, de aztán megszokták, hogy ez van. A suliban emlékszem az első napra, amikor az osztályfőnök elmondta a többieknek, hogy a Petra így született stb. Annyira igyekezett, hogy még meg is kérdezte tőlem a bemutatás végén, hogy „akkor így jó lesz?”, mármint a bemutatás.

Az iskolában mindenki kedves volt hozzám és segíteni akart, bár én ezt ritkán igényeltem. Nem szerettem emiatt reflektorfénybe kerülni, zavart a kivételezés. Párszor, amikor a tanárok segítettek nekem – pl. kivágni valamit technikaórán -, a többiek féltékenyek voltak egy kicsit. Tornaórán meg irigykedtek, hogy én kihagyhattam a kötélmászást, a bukfencet vagy a kézenállást. De soha nem reagáltak bántóan, nem közösítettek ki.

Amikor hatosztályos gimnáziumba kerültem a Bethlenbe, az új osztályban is hamar lekerült a terítékről a kezem. Bár a legelején épp szó szerint terítéken voltam, mert a gólyatáborban rántott hús volt ebédre és az osztályfőnök megkérdezte, hogy segítsen-e fölvágni. Kedves volt tőle, de mondtam, hogy nem kell, mert meg tudom oldani (a könyökhajlatommal meg tudom támasztani a villát). Aztán mindenki megszokta a dolgot. Szívesen segítettek, és idővel azt is megértették, hogy ezt csak akkor tegyék, ha feltétlen szükséges, mert ők se akarták, hogy úgy érezzem, nem tudok valamit megcsinálni.


Te magad hogyan fogadtad el a fogyatékosságodat?

Azt hiszem, könnyebb dolgom volt, mint azoknak, akik például balesetben veszítik el a végtagjukat. Mivel így születtem, nem volt veszteségérzetem. Soha nem hiányoltam a bal kezemet, mert így szoktam meg magamat. Elég makacsul próbálkozom, mert nem szeretek segítséget kérni. Dolgozik bennem az önállóságra törekvés, a bizonyítási vágy és a maximalizmus is.

Meg akarom mutatni, hogy csak azért is sikerül egyedül is!

Például kiskoromtól kezdve szívesen festek. Annak idején jártam festőszakkörre is, ma már csak a magam kedvére alkotok. Az idők során kialakult, hogy a kedvenc technikám a festőkéssel való munka. Nem ecsetet használok, hanem egy kést, azzal viszem fel a festéket a vászonra. Leginkább nonfiguratív, absztrakt alkotásaim vannak, de impresszionista stílusban is próbálkozom. Ha megtetszik egy téma, megfestem és kiteszem a szobámban.


Három festményt láthatunk, a bal felső egy virágos rétet ábrázol és színes eget napfelkeltekor, a jobb felsőn rózsaszínben játszó naplemente víztükörrel, a nap sárga, a tükörképe piros. Az alsó képen is egy naplemente látható.
Petra festményei

Az állapotod jár-e valami más tünettel, esetleg fájdalommal?

Fájdalmam szerencsére nincs, viszont amiatt, hogy a jobb kezem súlya jobbra húzza a gerincemet, kissé féloldalas vagyok és gerincferdülésem van (ez amúgy általános dolog a végtaghiányosoknál). Ez egy életre velem marad, de sokat lehet rajta javítani.

Először az úszást javasolták, lelkiismeretesen jártam is sok évig, de beleuntam, hogy mindig megmondja valaki, hogy x hosszt kell leúszni valamelyik úszásnemben. Ezután sokáig gyógytornáznom kellett. Amikor itt is elkezdtem unni a feladatsort, elmentem anyával jógázni.


A jóga is van olyan jó, mint a gyógytorna?

Abszolút! Rendszeresen járok állapotfelmérésre és tavaly megdicsértek, hogy látszik, hogy rendesen végzem a gyakorlatokat, mert szép a gerincem.

Erre őszintén elmondtam, hogy nem az előírt gyógytornát csinálom, viszont mindennap jógázom. Ez a váratlanul jó eredmény még inkább szárnyakat adott!

Hirtelen felindulásból bejelentkeztem egy gerincjóga-oktatói képzésre. El is végeztem, méghozzá az egyetem közben.

Aztán beiratkoztam egy Flow-jóga továbbképzésre is. Nagy volt a kihívás, nem számítottam rá, hogy ennyi támaszkodós póz lesz ebben a műfajban, ahol egyetlen hosszú folyamatban, egymásba mennek át a különböző pózok. Csak utólag mondták el az oktatók, hogy eleinte izgultak, hogy fogok boldogulni, de aztán látták, hogy menni fog.


Mindkét kép egy napsütötte teraszon készült, egy fiatal lány, Petra jógapózokat mutat be a szürke kőburkolatra fektetett lila jógamatracán, mellette kék jógatéglák, amiket az egyik póznál támasztékként használ, mivel az egyik alkarja hiányzik, a támaszkodásnál szüksége van rájuk
Petra jógázik

Otthon is sokat foglalkozom a jógával, összerakok egy mozgássort, aztán azon kísérletezek, hogy milyen zene illik hozzá. Szeretek zenére mozogni, de nehéz olyan lejátszási listát találni, ahol nem csak egymás mellé vannak pakolva a számok, hanem az is „flowban van”. Már arra is gondoltam, hogy majd én magam játszok fel egy olyan zenét, ami passzol ehhez a fajta jógázáshoz.


Merthogy zenélsz is! A zene hogy érkezett az életedbe?

Mindig is szerettem zenét hallgatni. Amikor első osztályban jöttek a zeneiskolából és megkérdezték, kinek milyen hangszeren lenne kedve játszani, én a furulyát mondtam.

Anyukámat föl is hívták a zeneiskolából, hogy a Petra szeretne furulyázni, de ők nem biztosak abban, hogy ez nekem menne.

Mivel nem ajánlottak más hangszert vagy más megoldást, nem jártam zeneiskolába.

A fordulat ötödikes korom táján történt. Budaörsön laktunk akkor, és a Hermann Ottó iskolába jártunk a bátyámmal. Az egyik tanár nyáron drámatábort szervezett. Volt ott egy táborvezető, aki rengetegféle hangszeren játszott, bemutatta nekünk, és ki is próbálhattuk őket. Köztük volt egy akusztikus gitár is. Ahogy elkezdtem pengetni a húrokat, teljesen beleszerettem a hangszerbe.


Hol tanultál meg aztán gitározni?

A táborvezető, aki a gitárt hozta, Szűcs Antal Mór volt, akit mi csak Tonónak hívunk. Amikor látta, mennyire érdekel a zenélés, elhívott a zeneiskolájába, a Kollektív Alternatív Zeneműhelybe. Ez egy nagy közösség, ahol nem a szolfézstudást nézik, hanem az a fontos, hogy örömmel zenéljünk. Tonó kezdett engem gitározni tanítani, méghozzá egy egészen más módszerrel, mint a többieket.


Fiatal lány egy színpadon ül keresztezett lábbal farmerban és kockás ingben, zenei koncertet ad a zenésztársakkal, színes fények világítják meg, ölében egy elektromos gitár, amin a jobb kezével játszik, a ballal csak támasztja, mivel az alkarja hiányzik.
Fellépésen

Először is, elektromos gitáron játszom, ami erősítővel működik, így a kisebb húrmozgások keltette hang is jól hallható.

A módszer neve tapping és az a lényege, hogy nem kell pengetnem. Csak a jobb kezemet használom, de azt egy kicsit másképpen, mint egy „kétkezes” gitáros.

Lefogom a megfelelő hangot és a mozdulattal egyben meg is rezgetem a húrt, rácsapok vagy lehúzom, hogy megszólaljon a hang. A gitár az én módszeremmel nem pont úgy szól, mintha egy másik zenész játszana két kézzel, de ha jó a hangszerelés, ez a különös hangzás belesimul a zenébe.


Van saját hangszered?

Igen, elég régóta. Tonó talált nekem egy használt gitárt, amit anyáék megvettek. Ez nem speciális hangszer, hanem olyan, mint amin mások is játszanak. Ezután már tudtam otthon is gyakorolni, ami a gimnázium alatt, amikor ritkábban tudtam a zeneműhelybe járni, különösen jól jött. Meg persze a covid idején is! Elég türelmetlenül vártam, hogy a járvány alábbhagyjon, mert meghívtak fellépni a Kollektív Alternatív Zeneműhellyel.



Milyen fellépéseitek voltak már?

Tavaly nyáron például volt egy közös fellépésünk a Budapest Jazz Clubban. Ez hatalmas élmény volt nekem! Szeretem az élő zene varázsát és a közös munkát. Több számban is felléptem, az egyikben már doboltam is!!!


A gitár után megtetszett a dob is?

Először inkább csak próbaképpen ültem oda a dobszerkó mögé. Aztán a közösségünkben találtam egy fiút, Jordán Farkast, aki megtanított pár komplett számot. Lassan egy éve, hogy elkezdtem vele tanulgatni. Aztán átkerültem egy másik dobtanárhoz, Péntek Lacához, aki megtanította nekem az alapokat. Fontos, hogy a dobos el tudja különíteni a két kezét meg a két lábát, mert mást-mást kell ütni velük. Eleinte csak a jobb lábamat meg a jobb kezemet használtam, de most már behoztuk a bal lábamat is. A bal kezemet pótolni tudjuk, helyettesítheti például a bal lábam. Azért is jó ebben a zenei közösségben lenni, mert az élő zenének nagyon jó energiái vannak.



Milyen zenéket szeretsz játszani?

Főleg a rockzenét, megtanultam már több Nirvana, Iron Maiden és Guns and Roses számot, és Slash gitárszólói közül is gyakorolok párat. Ezek nem könnyűek, de szeretem a kihívásokat!

Például vannak számok, amit gitározni, más számokat dobolni tanulok meg.

Sőt, 2023 augusztusában a Fekete Zaj fesztiválon jártam Tonóék zenekarával és megkértek, hogy játsszak szintetizátoron. Tonó megtanított és jól sikerült, pedig izgultam, mert soha nem tanultam előtte zongorázni.


Hol lesz legközelebb fellépésetek?

Úgy néz ki, hogy a Kollektív Alternatív Zeneműhellyel március 2-án lépünk fel Budaörsön a Post Artban, a Budapest Jazz Klubban pedig nyárra alakul valami…


Mesélj arról is, amikor nem zenészként lépsz színpadra, hanem modellként sétálsz végig a kifutón!

Anya tagja egy fogyatékossággal élő gyerekeket nevelő szülők csoportjának és ott találta nekem ezt a lehetőséget. A különleges divatbemutatókat, ahol fogyatékossággal élő gyerekek és felnőttek mutatnak be ruhákat, Mák Dóri és az ő Divatbemutató Kicsit Másképp (DKM) Alapítványa szervezi. Dóri egy csupaszív lélek, mindenkire ugyanolyan szemmel néz, nem tesz különbséget.

Jó kezdeményezés ez és jó volt a fogadtatása is. Én először a Várkert Bazárban voltam bemutatón, aztán pedig Szombathelyen. A hangulat családias, a környezet elfogadó, igazi sztároknak érezzük magunkat, ahogy felvonulunk és bemutatjuk a kortárs tervezők ruháit.

Teljesnek, szépnek érezzük magunkat, ahogy ott vonulunk a rivaldafényben.

Általában tetszettek azok a ruhák, amiket viselnem kellett a kifutón. Az egyikbe annyira beleszerettem, hogy hónapokkal később Dóri elintézte nekem, hogy megkaphassam! Már alig várom a tavaszt, mert úgy néz ki, újra kifutóra lépünk Szombathelyen április 20-án!


Két képen láthatjuk a csinos fiatal lányt, Petrát egy divatbemutatón. Először egy kék-fehér csíkos nyári ruhát mutat be kék táskával, a másik képen egy hófehér miniruhában vonul végig a kifutón egy fekete felsőt a vállára vetve. A közönség lelkesen tapsol
Petra a kifutón - Divatbemutató Kicsit Másképp

Elképesztően sokoldalú vagy, és még nem említettük, hogy egyetemre jársz! Mit tanulsz?

Nehéz volt dönteni, mert nem igazán tudtam, merre induljak. Végül az ELTE-re adtam be a jelentkezésem, az Emberi erőforrások szakra. Most másodéves vagyok és év elején kellett specializációt választani. Bár „A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása” is érdekelt, inkább a munkahelyi mentálhigiénét választottam, mert úgy gondoltam, nagyobb rálátásom lesz így a területre, s attól még foglalkozhatok majd megváltozott munkaképességű emberekkel így is.


Vannak-e már terveid a munkába állással kapcsolatban?

Rövid távon diákmunkát vállalok, illetve épp most jelentkeztem önkéntesnek hozzátok, mert megtetszett az egyesület munkája, szellemisége. Hosszú távon, ha már végeztem, szívesen foglalkoznék munkahelyi integrációval. Ezt két okból is testhez állónak gondolom: egyrészt szeretek embereknek segíteni, másrészt személyes érintettségem miatt is közel áll hozzám ez a terület.

Ha lehet, nem kizárólag fogyatékossággal élőkkel dolgoznék, hanem teljes munkahelyi közösségekkel, hogy befogadó, nyitott légkört tudjanak kialakítani.

Amibe akár egy inkluzív munkahelyi jógaóra is belefér, amit szintén szívesen tartanék…

Kommentare


bottom of page