• Eszter Daniss-Bodó

Hogyan lett 2020 a legjobb évünk

Tavasszal nem gondoltuk volna.

Vannak azok a helyzetek, ahonnan már csak felfelé van. Spéciszülőkként sűrűn mondogatjuk ezt magunknak, és szeretnénk is hinni benne, igazából valahol a túlélésért muszáj.

Talán ezért sem adja fel egy olyan egyesület koronavírus idején, mint a miénk, pedig azt gondolnánk, hogy ilyenkor mindenkinek a legkisebb baja is nagyobb, mint hogy az érzékenyülést elősegítse. Csak egy valamit hagytunk ki a számításból - például az emberi tényezőt, ami annyi mindent buktat el, vagy akár ment meg. Az embert, mint munkaerőt, vagy mint segítő szándékú erőforrást.



Ördögi kör - az a bizonyos meleg, biztonságos, nyakig érő...

Egy kis civil sztori:

Az Egyesület a járványig három fővel futott, mindenki érzékenyített ezerrel. Megszokott modell Magyarországon - érintett szülők nem bírják nézni az állami tehetetlenséget, és megteremtik maguk a lehetőséget, mindenki csinál mindent szervezeten belül, úgy is hívják: szerelemprojekt.

Két spéci szülő, egy sima, ebből kettő vitte a szakmai szálat (gyógypedagógia, pszichológia), egy a kommunikációt, pénzügyet és az operatív dolgokat, a leosztás csak nagyon nagy vonalak mentén körvonalazódott, megtörténtek a dolgok "valaki fogja meg és vigye alapon".

Az induláskor, professzionális segítség nélkül is megvolt minden, amit három elhivatott ember a nemlétező szabadidejében meg tud valósítani: felmutatott szép kis eredmények, érzékenyítő foglalkozások több ezer elért gyerekkel, erőforráscsoport, inkluzív piknikek, interjúk, érdeklődő szervezetek, ad hoc és néhol visszatérő támogatások... és számtalan zseniális ötlet, amiből soha nem lett semmi, kérdéses jövő, és kiszámíthatatlan források.

Aztán majdnem két évvel az egyesület alapítása után lett egy profikból álló hátterünk (az Appyről még később lesz szó), akik elkezdtek minket tanítani, mi meg bőszen jegyzeteltük, mit jelent az, hogy kampánytervezés vagy valódi misszió és vízió, és ezek mire is valók. Mesélhetnének (szoktak is), hogy milyen szinten voltunk organikusak, intuitívak és szétszórtak. De általuk és velük megérkezett az első komoly követes kampányunk is 22 adománygyűjtő követtel 2019 szeptemberében, amely óriási sikert és 5,5 millió forintot hozott – bebizonyította, hogy kellünk a világnak.

De még mindig sok olyan ötlet végezte a fiókban, ami egyébként önállóbbá tehette volna a szervezetet és így kevésbé lett volna kiszolgáltatva a támogatásoknak. Nem volt rájuk idő.

Oh wait… Nem volt idő a források megteremtésére? Mennyire abszurd ez, ha így lecsupaszítjuk… Miért nem volt idő? Mert annyi volt amúgy is a feladat, hogy minden tűzoltás volt, különben is, örüljön mindenki, hogy egyáltalán vannak ilyen szervezetek, meg minden... Valószínűleg örülnek, de még jobban örülnének, ha nem szűnnének meg egy jól sikerült szezon után, hanem következetes, hosszú távú szemléletformáló tevékenységet tudnának folytatni, hogy tényleg legyen haszna, értelme.

De itt nem ér véget a kérdések özöne. Nem csak idő nem volt a pénzteremtésre, de ha meg is valósult valami, nem volt aki a véletlenszerű posztokon kívül folyamatosan és következetesen megörvendeztesse az embereket a hírrel, hogy nézzétek, van ilyen, megálmodtuk, megvalósult és tetszett mindenkinek. Ez mondjuk nem feltétlenül vonzó egy szponzornak... Ugyanaz írja a cikkeket, aki a hivatalokkal papírozik és az utalásokat is tolja. Ismerős? Ördögi kör.



Ez a kedvenc képünk a karantén-időszakból. Fruzsi home officeban.



Nincs ebben semmi rendkívüli, nézzetek meg nem piaci alapon működő hasonló, szülők által létrehozott szervezeteket, ritka az, ahol profi marketinges, pénzügyes vagy hr-es ül a székekben, mert egyszerűen nehéz adományokból biztosítani egy olyan fizetést, ami versenyképes ezeken a területeken. Viszont hogyan tudsz így fennmaradni, netán érvényesülni?

A csajoknak ki kellett lépni az anyagi “komfortzónából”.



Amikor egy pandémia kell a belátáshoz

Az átlagos szülői terhelés többszöröse van rajtunk, és valamiért azt gondoljuk hogy az a normális, ha az ember mindenben is megszakad. De amikor ezerrel pörög a járványpara, otthon van két-három sima vagy fordított gyereked, át kell menned óvónénibe, tanárba, stb., és még enni is kell, akkor az utolsó helyre nyilván a munka kerül, vagy az alvás. Jönnek az éjszakai műszakok, lopott percek boltba menet, klotyón töltött félórák, mert ott legalább békén hagynak, ja mégsem. Hirtelen már az sem fér bele, ami eddig, halasztod, ahol nem ég a ház, aztán ha már mindenhol ég, elkezded szelektálni a nagyobb tüzeket, és amikor már se enni se aludni nem tudsz, eljutsz a felismerésig, hogy talán “out of the box” megoldásként ki lehetne próbálni valami újat. Mert szeretünk szenvedni, de tényleg muszáj-e. Még ha pénzbe is kerül egy olyan időszakban, amikor kérdéses a bevétel.


Hatan a világ ellen, vagy inkább világért.

Balról - jobbra: Eszter, +1 Oli, Mazsi, Fruzsi, Györgyi, Flóra



Előre menekülés - amikor a kényszer az egyetlen jó irányba tol

A járványhelyzet száz százalékban lefoglalta az alapítókat. Ezen a ponton fel is lehet adni, vagy huzamosabb időre felfüggeszteni a munkát, végül is az érzékenyítés, az inkluzió terjesztése nem tartozik az alapvető emberi szükségletek kielégítése közé, nem kenyér, nem bkv. De mivel meg vagyunk áldva a széllelszembe daccal, és kitartással, megszoktuk a hogy nem adjuk fel csak úgy.

A három nő máshogy döntött.

Kiadtak egy látszólag leválasztható feladatot egy ismerős, negyedik embernek - egy éppen aktuális kampány lebonyolítását. Wow. Költekezés korona idején, amikor nincs bevétel és még az is kérdés, hogy az meglévő három embernek miből lesz zsé? Igen. De miért pont most és miért pont ezt a feladatot lehetett kiadni? Hiszen eddig is bármikor megléphették volna...


Három dolog együttállása kellett hozzá:

  • elérkeztek a fizikai teljesítőképességük határáig (pandémia gyerekekkel)

  • a kiadandó feladat annyira fontos volt, hogy nem lehetett halasztani (1%-os kampány, ami potenciális bevétel)

  • bátrak voltak és megkockáztattak egy hónapot fix pénzzel, ez a keret mindenkinek biztonságot ad

Kis probléma elhárítása látszólag, tűzoltás, mégis nagy lépés a szervezet életében. Ott lazítottak a cipőn, ahol a legjobban szorít -kényszerből. Anyagi forrást szántak egy olyan feladatra, aminek a házon belül tartását nem adták fel, annak ellenére, hogy se idejük, se tudásuk, se gyakorlatuk nem volt hozzá, de valahogy eddig mégiscsak elvoltak a Facebookkal.

Márciusban felhívott Flóra, hogy eddig bírták hárman.



Az első 1% kampányunk több, mint 800.000 Ft bevételt hozott.



Pont 2020 lenne a helyrepattanás és felvirágzás éve?

Nem lehet plusz egy emberre fogni egy jó széria elindulását.

Egy, vagy több jó döntésre már talán.


Kb. egy jótékony lavinához lehetne hasonlítani azt a folyamatot, ami elindult azzal, hogy hirtelen bejött egy plusz erőforrás, és ezzel együtt elkezdődött egy nagyobb átalakulás, "magától":

  • meg tudtak erősödni azok a folyamatok és tevékenységek, amik addig mindig az utolsó helyre kerültek

  • fellélegzett kicsit mindenki

  • a szervezet mintha elkezdett volna először a felszínen, majd a gyökereiben is átalakulni

  • a bővülést hamarosan újabb bővítés követte, pár hónapon belül a háromból öt fő lett, ezzel gyakorlatilag kinőtt a szervezet másik szárnya, vagy agyféltekéje

  • a három kreatív, mindent is csináló, levegőért kapkodó emberből lett egy öt fős, nagyjából körülhatárolt feladatkörökkel rendelkező, profi csapat

A kreatív továbbra is mindenkire érvényes, de végre mindenki a maga szakterületén lehet kreatív. Nem azt kell elképzelni, hogy az aki eddig mindent csinált, már nem csinál olyat, amit ne passzolna le szívesen, de az arányok teljesen megváltoztak. És ebbe az irányba haladunk tovább.


A csapatot a marketing, kommunikáció, projektmenedzsment, és gyógypedagógiai oldalon bővítettük. Ez nem egy hadsereg, összesen egyelőre két ember félidőben. Ezzel kaptak egy igazi hátországot a frontembereink, és a mostanra igazi vezetővé vált vezetőnk is kevésbé mikromenedzsel és forgácsolódik szét azokban a dolgokban, ami más reszortja.

Végre azzal foglalkoznak a zseniális szakembereink, amivel csak ők tudnak. Ettől sokkal jobb a “termék”, amire valóban kíváncsiak az emberek, amit lehet és érdemes kommunikálni, ami viszi a hírünket, ami valóban hoz bevételt…

Egy valamit tettünk arrébb, de azt jó helyen, és ettől minden kirakó kicsit arrébb ment. Minden sokkal inkább a helyén van, mint azelőtt. Egyetlen részmunkaidő kiadásával kezdődött. Nem egy egész stábbal.

2000 LÁJK! 400 lájkolót gyűjtöttünk idén.




Gyors reagálás, plusz két fizetés, megsokszorozódó bevétel? Wtf.

Röhejesen hangzik, hogy egy forint százat csinál, de mi is nehezen hisszük el, hogy ez a nyomorultul induló és zajló év mennyi sikert hozott nekünk a kényszerű átalakulással.


  • Az éves sütivásáros kampányunk tavalyi bevételét az idén többszörösen szárnyaltuk túl, amivel több havi működésünket tudjuk fedezni.

  • Reagáltunk a lezárásokra, ha nem mehettünk az iskolákba, máshogy kezdtük el terjeszteni az igét. Átültettük a fő tevékenységünket az online lehetőségekre. Online érzékenyítettünk azoknál a csoportoknál, ahol személyesen már jártunk korábban.

  • Megtoltuk a tartalomgyártást, elindult a blogunk, szintén online, majd könnyen érthető kommunikációval írt szövegeket is közzétettünk.

  • Megoldottuk, hogy továbbra is lehetőséget biztosítsunk a sima és fordított gyerekeknek a találkozásra, egymásnak gyártanak megosztható tartalmakat a pAd projekten belül.


Idén először elindult a pAd!


  • Rendszeres hírlevelet indítottunk.

  • És, ha nem engednek be a házba az ajtón, mássz be a postaládán! Hozott még egy kedvenc új szálat a járvány - elindult a totálisan analóg Meseposta, amit a mi valódi mese- és művészet-terapeutánk, Élő Fruzsi ír és egy valódi illusztrátor illusztrál, Kismarty-Lechner Zita. Nem csak a mai gyerekeknek, de a felnőtteknek is öröm, végre nem csak a számláik érkeznek a postaládájukba, hanem egy családi program, amivel a gyerekeket felszedjük a monitor elől és csinálhatnak valamit a való világban a két kezükkel. És ez volt az a termék, ami az utolsó pillanatban jött ki, viszont akkora siker lett, hogy egyetlen megosztás után korlátoznunk kellett a megrendeléseket, hogy még bírja a mikulásgyár a nagyüzemet.


Last minute kedvencünk - a Meseposta. Je suis Expressz Tódor.



“Content is king”, de azért “timing is king” ebben az esetben szintén igaz.


A "rémes" 2020-at úgy zártuk, hogy elindulhatott addig a fiókban tartott, három teljesen új tevékenység/projekt, lezajlott két sikeres kampány, amivel a tavalyi akció összegének a többszöröse folyt be és több havi működésünket tették lehetővé a támogatóink. Az év legvégén már maguk jelentkeztek támogatók, hogy szeretnének a javunkra gyűjteni, illetve volt olyan gyűjtés, amiről magunk is a közösségi médiából értesültünk.

Kell ennél jobb visszajelzés támogatói oldalról?



Professzionális támogatás civileknek - egy másik ördögi kör, ahonnan viszont nem akarunk szabadulni

Szép szép, de ti szerencsések vagytok, mert…. Igen, sok minden miatt vagyunk szerencsések, megtanultuk évek alatt értékelni az apró szerencséket, mert mind láttuk, tudjuk, hogy lehetne rosszabb.


Mik azok a segítségek, amit igénybe veszünk, és mögöttünk állnak:


Egy fészek - Appy, az inkubátorház

Már másfél éve, hogy egy tucat másik, gyerekekkel foglalkozó szervezet mellett otthont biztosítanak nekünk is minden értelemben. Irodával, infrastruktúrával, ingyenes képzésekkel, mentorálással támogatnak minket, és jócskán érzelmileg, közösségileg is. Jelenleg a munkánk nagy részét mi is otthon, home officeban végezzük, gyerekek között, zoomon élünk-halunk-mulatunk. De bárhonnan is dolgozunk épp, az appy csapathoz mindig fordulhatunk. Sajtómegjelenéstől a tűzőgépig, kampánytervezéstől stratégiáig mindenben ott állnak mögöttünk, és mi nem félünk megkérdezni őket. Hadd írjuk le a nevüket: Schranc Tünde, Oprics Judit, Tigyi Rita, Kökény Dalma, Kovács Hédi és Szentkirályi Dorottya.


Egy stratégiai mentor - Karson Consulting

Támogatóként mentorál bennünket egy olyan stratégiai tanácsadó cég, ami számos for-profit céget segített már növekedni és megtalálni a kiutat az elakadásaiból, merni a saját erőforrásait jól használni. Hűvös Ágnes azokon a coachingokon, amikért mások vagyonokat fizetnek ki nagyon megtérülő módon, azt állítja, egy civil szervezet nem is különbözik annyiban egy vállalattól, mint hisszük, vagy inkább hittük. Mert hiszünk neki. Olyan nyomasztó, de roppant hasznos kérdéseket tesz fel nekünk, amiktől kedvenc frontembereink a falra másznak, de aztán mégis rájövünk, hogy világotmegváltani csak jó tervekkel lehet.


Workshopolás. Fruzsi valamelyik kedvenc kérdésén töpreng.



Barátok szűkebb és tágabb értelemben

Sehol sem lennénk a rendszeres hátbaveregetések, bíztatások nélkül, legyen az szóban, vagy érvényesüljön a barátaink nagylelkű adakozásában, reméljük egy idő után rajtuk kevesebb lesz ez a fajta teher. Mind-mind biztatás, hogy jó a mit csinálunk és szükség van ránk. Szülőkként, szakemberekként gyakorlatilag egész nap, minden nap széllelszemben működünk, amikor megpróbálunk a fordított gyerekeinknek, tanítványainknak egy élhetőbb világot kialakítani, vagy átalakítania mostanit. Egyik nehezebb célnak tűnik, mint a másik. Ebben piszkosul el lehet fáradni, meg nagy hajrával fel lehet támadni, és megint elölről.

Nagyon sokat számít egy-egy sorstárs értő pillantása vagy hallgatása, és az még többet, ha már nem csak a sorstársak értenek, hanem az is, aki “csak” pusztán szolidarít.

Rengeteg tervünk van az idei évre. Valahol még a karanténpara is olyan érzés, mintha csak lehúzták volna a függönyt, hogy legyen időnk szépen átrendezni mögötte a színpadot. Legalább is mi így tekintünk rá, és akkor nem mer annyira félelmetes lenni. Hamarosan indulunk a második felvonással, addig egyetek egy perecet, nyissatok egy bambit és támogassatok egy jó kis szervezetet bármivel, ami nekik segítség. Kérdezni ér :)



BLOG

Egyesület az Inklúzióért

Székhely: 1136 Budapest, Balzac u. 21.

Adószám: 18904693-1-41

Bankszámlaszám: Magnet Bank 16200010-10109849 

Közhasznú egyesület vagyunk.

© 2019-2021 Egyesület az Inklúzióért. Minden jog fenntartva.

Beszámolók  '17  '18  '19