Az egyesületünk immáron hat éves történelme során mindig arra törekedtünk, hogy megmutassuk: a játékosság és az élmény nemcsak a simák kiváltsága, hanem a fordítottaké is. A játék egy nagyszerű eszköz, amellyel a megismerést és a kapcsolódást tudjuk támogatni a legkülönfélébb képességekkel rendelkező emberek között.
A LEGO Alapítvány és a LEGO Csoport Helyi Közösségi Szerepvállalás (LCE) már a harmadik éve számtalann ötletünk megvalósítását tette lehetővé, sőt, a kis színes építőkockák számtalan új dologra is inspiráltak minket. Egy nyár végi napon Hajek Andreával és Siket Lóránttal arról beszélgettünk, hogy egy civil szervezet és egy nagy múltú, nemzetközi vállalat hogyan tud egymásra hatni, hogyan tudják egymás céljainak elérését elősegíteni egy inkluzívabb munkahelyért, inkluzívabb társadalomért. A beszélgetést ezúton is köszönjük nekik.
NÉVJEGYEK
Hajek Andrea
Négy éve dolgozik a cégnél, két éve LEGO LCE konzultáns. Különböző gyári eseményeket szervez (pl. LEGO PlayDay, önkéntes projektek rászoruló gyerekeknek, termékadományozás) a munkavállalóknak, illetve a külsős partnerekkel tartja a kapcsolatot.
Siket Lóránt
A LEGO magyarországi cégeinél a kommunikációért felel. Tíz éve dolgozik a LEGO Csoportnál, kezdetben a gyári ügyekkel foglalkozott, az utóbbi években egyre többet dolgozik az LCE csapattal, külső partnerekkel is.
A beszélgetés során az egyesületünket a „LEGO ügyi miniszterünk”, Bokor-Bacsák Györgyi képviselte, aki számára nincs lehetetlen: ha kell, a színes műanyag kockákból teremt hidat emberek, simák és fordítottak között.
Szrenka Vera (V): Egy olyan kérdéssel kezdeném, hogy mit jelent számotokra az, hogy jól játszani (a LEGO szó a dán leg godt, vagyis játssz jól kifejezésből ered - a szerk.)?
Hajek Andrea (A): Sok képzést tartunk a kollégánknak. Vannak hosszabb-rövidebb játékos bevezető képzéseink a LEGO világába, és azt szoktam észrevenni, hogy ha még kötelezőek is ezek, akkor is annyira élvezik a kollégák! Kikapcsolja őket a hétköznapokból, mintha gyerekekké válnának. Szeretem, amikor kilépnek a mindennapi szerepükből, élvezik és beleélik magukat a játék folyamatába.
Siket Lóránt (L): Nekem alapvetően egy flow-t jelent. Amikor egy olyan állapotba kerülsz, hogy nem valamilyen cél- vagy feladatvezérelt dologban veszel részt, ahol teljesíteni kell, hanem egyszerűen csak úgy játszol és elveszel benne. Munkahelyi, vagy hétköznapi helyzetekben, amikor az ember kezd valamire ráfeszülni, vagy belefásulni, akkor tök jó hogyha az eszébe jut, hogy jaj, egyébként, hogyha ezt egy picit legalább magamnak játékosítom, akkor el tudom egy picit tartani magamtól, és lehet, hogy jobban látom, hogy mi a helyzet, hogyan lépjek tovább benne.
Bokor-Bacsák Györgyi (Gy): Nekem az a kép jutott az eszembe, hogy az ötéves Györgyi, tizenkét kislány társaságában mezítláb szalad az udvaron egy általunk kitalált szerepjátékot játszva, és borzasztó jól érzi magát. Nekem ez: kitalálunk valami közös tevékenységet, marha jól érezzük magukat, békén vagyunk hagyva. Teljes flow-ban van az egész csapat, mindenki koszos lesz és éhes. Én ezt az élményt szeretném átadni azoknak az embereknek, akiket invitálunk egy játékba: egy nagyon elengedett, tudok-hozzá-kapcsolódni, tudom, hogy odafigyelnek rám érzést.
V: Miért éppen Nyíregyháza? Volt valami oka, hogy a gyár odatelepült?
L: Még mielőtt a LEGO gyár létrejött a városban, már azelőtt gyártottak ott LEGO elemeket, csak egy másik cég. Aztán a LEGO Csoport úgy döntött, hogy megtartják Nyíregyházán a gyártást, és végül építettek egy teljesen új, saját gyárat itt. Megbízhatóan és jó minőségben tudtunk itt termelni, és ehhez az is kellett, hogy a LEGO Csoport dán családi vállalati kultúrája, és a helyi kultúra, az itt tudjon együtt létezni, és jól tudjon működni együtt. Azt látom, hogy ez folyamatosan formálódik, persze vannak különbségek, de egyre inkább áthatja ez a gyárat, és egy nagyon jó elegy képződött Nyíregyházán.
A gyárban lapos a hierarchia, figyelmesek az emberek egymásra, mindenki tegeződik mindenkivel.
Szerintem szemléletes, hogy sok helyen azt látod Magyarországon, hogy ki van írva a bejárathoz legközelebbi parkolóhelyekre, hogy ott csak valamilyen rendszámú autó állhat, ami ugye a vezetőkhöz tartozik, nálunk meg nincs helye, így ha valamelyik igazgató kolléga kicsit később érkezik be, akkor csak a leghátsó sorban tudja már lerakni a kocsiját.
A D&I (diversity and inclusion vagyis sokszínűség és inklúzió) pedig az utóbbi években lett nagyon hangsúlyos és ezzel nagyon tudatosan foglalkozunk, mind globálisan, mind regionálisan. A regionális, helyi csapatok, döntik el, hogy abban az országban, azon a piacon, abban a gyárban, milyen témák aktuálisak vagy relevánsak, amikkel fontos és érdemes foglalkozni. Ezek köré szerveződnek a programok, tréningek, workshopok, mint például a conscious inclusion workshopjaink is. Kihasználjuk azokat az alkalmakat, amikor egyébként is áll a termelés, vagy a kollégáknak az éves tűz- és balesetvédelmi oktatásokon kell résztvenni, hogy ilyen worshopokon is részt vegyenek, találkozzanak ezekkel a témákkal, és hogy közelebb hozzuk őket ahhoz, hogy hogyan tudnak befogadóbban, meg súrlódásoktól mentesen együtt élni és dolgozni másokkal.
Gy: Eleinte csak néhány emberen keresztül kapcsolódtunk a LEGO dolgozói közösségéhez, de aztán nagyon gyorsan kinyíltak a kapuk, és hamar meginvitáltatok bennünket arra, hogy menjünk a gyárba, tartsunk tréningeket, segítsünk abban, hogy az inklúzió szempontjából előrébb lépjen a gyár. Volt egy nagyon jóleső nyitottság a LEGO gyár részéről.
Személyes élményem, hogy tartottam egy SixBricks workshopot harminc középvezető számára, és a végén egy nagyon jót beszélgettem az egyik résztvevővel, akiről később kiderült, hogy ő az egyik legmagasabb fokú vezető. Az egyik oldala ennek az az, hogy nagyon nyitott, nagyon őszinte, nagyon elismerő módon kommunikáló ember volt, és annyira jó érzés volt, hogy ilyen tényleg emberközeli, jól kapcsolódni tudó emberek szervezik a LEGO munkavállalók közösségét. A másik oldala pedig az volt, hogy nemcsak abba az irányba volt nyitott a cég, hogy a vezetők felé megmutassák, hogy az egyesületünkkel való kapcsolódás milyen, hanem hogy a gyártásban dolgozó kollégák közösségét is szólítsuk meg. Mi ez, ha nem inklúzió?! Lehetőségünk volt a vállalat minden részéhez kapcsolódnunk, és ez nekem nagyon szimpatikus.
V: Annyira tetszik, hogy fel is írtam ezt a „lapos hierarchia” kifejezést, ami szerintem ritkaság, pedig milyen jó üzenet, és egy szuper jó szemlélet, tetszik. Személy szerint azért szeretem nagyon a SixBrickset is, mert ez közel tudja hozni azt a gondolatot mindenkihez, fogyatékosság témájától függetlenül is, hogy mindenki más, mindenki másban jó és mindenkinek másra van szüksége segítség címszó alatt. Azt is gondolom, hogy egy munkatársi közegben, ahol sok órán keresztül együtt dolgoznak az emberek, ez tök jól össze tudja hozni az embereket, valamint az is nagyon fontos, hogy egy ilyen nagy vállalat foglalkozik azzal, hogy akik együtt dolgoznak, éljék meg ezt az együttet, és ezt a sokféleséget.
L: Igen, a vállalaton belüli D&I csapat foglalkozik azzal, hogy mik az aktuális kérdések vagy problémák. Például nálunk fontos, hogy hogyan tudunk sokszínű és elfogadó munkahely lenni, hogyan tudjuk az egyenlőség felé terelni a dolgozókat, ne legyenek kirekesztett csoportok, árkok, satöbbi. Például ilyen a nemek közötti egyenlőség, amivel azért Magyarországon még mindig sokat kell foglalkozni. A másik a megváltozott munkaképességű kollégák. Vagy például érdekes az a helyzet, hogy vannak LEGO alkalmazásban lévő dolgozók, és vannak munkaerőkölcsönzőn keresztül érkező kollégák, akik hosszabb-rövidebb ideig, de időszakosan dolgoznak a gyárban. Ez például egy fontos mindennapi kérdés, hogy ezzel a helyzettel mit kezdenek, hogy hogyan állnak ehhez kollégák.
Tehát ilyen típusú témákra fókuszálunk elsősorban, és nem feltétlenül futunk neki egyéb, mostanában aktuális dolgoknak. Először a saját házunk táján igyekszünk az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket előre mozdítani.
A: Igen, például szokott lenni lányok napja, amikor gimnazista lányokat hívunk meg a gyárba. Beszélgetnek női vezetőkkel, női kollégákkal, akik például mérnöki pozícióban vannak. De mmeghívunk külsős mentorokat is Nyíregyháza és környékéről, akik egy picit csavartak az életükön, akik picit máshogy gondolkodnak, mint ahogy azt a társadalom diktálja. Olyan nőket, akik pl. tíz évet dolgoztak egy multinál, és utána nyitottak egy fagyizót, vagy egy kávézót vagy mondjuk mérnöki vagy informatikai pozícióban vannak, ami még nem annyira népszerű a nők körében. Ezen mentorok segtségével próbáljuk megmutatni a helyi fiataloknak, hogy tágítsák a látókörüket, ha a továbbtanulásról és a jövőbeni foglalkozásukról van szó, és ösztönözzük őket, hogy kitörjenek a burokból, álmodjanak nagyokat.
V: És a fogyatékosság témájára most egy huszárvágással át is térek. Ennek a kérdése hogyan kúszott be a LEGO gyárba? Mi az amit tud adni az ott dolgozóknak?
A: Magyarországon ez abszolút az egyesületetekkel és Györgyiékkel kezdődött. A SixBricks-es projekt keretén belül elég sok kollégánk részt vett a tréningjeiteken, ahol ők is elsajátíthatták a módszertant, így ezek a kollégák is tovább tudják adni a ezt a tudásukat más kollégáknak.
Persze, sokszor elképzeli az ember, hogy milyen is lehet bizonyos fogyatékosságban érintettnek lenni, de ezt teljesen más átélni.
És valójában, hogy milyen lehet mondjuk egy kerekesszékes embernek, vagy annak, aki nem tudja mozgatni az ujjait, tényleg csak egy LEGO kockát feltennie a torony tetejére. És ez még csak egy kis apró dolog ahhoz képest, hogy a mindennapokban hogy él. Szerintem és a visszajelzések alapján is ez igen szemléletformáló tapasztalat volt a kollégák számára.
Gy: Szerintem az is nagyon izgalmas, hogy egy közösség, egy cég inkluzívvá válása az mindig az emberfejekben indul el. Tehát, nem az a legnagyobb kérdés, hogy építettünk-e rámpát, vagy hogy van-e vezetőcsík a foglalkoztató útvonalakon, hanem az a kérdés, hogy milyen közösségbe érkezik egy fogyatékos ember, az hogyan tudja őt befogadni.
Azt gondolom, hogy az egyesületünk ebben nagyon erős, hogy ezt a jó értelemben vett aknamunkát finoman és óvatosan tudja előrébb léptetni, hogy saját élménnyel tudjon az ember egy kicsit ilyen aha-élményhez jutni, hogy hát tényleg nagyon nem könnyű valamit megcsinálni, hogyha nem látom. Tényleg nem könnyű megoldani valamilyen feladatot, hogyha nem értettem meg jól az instrukciót. Ami fantasztikus, hogy nem csak úgy látszólag játszottak velünk a LEGO gyár munkatársai, hanem inspirálódtak ezáltal, és megérkezett az igény, hogy oké, én játszottam ilyet, de játsszon az összes többi ember, és
kezdjünk el gondolkozni azon, hogy hol lehetnek azok a funkciók, munkakörök, munkák, amik ilyen vagy olyan fogyatékosságban érintett ember számára nyitottá tehető a gyárban.
Tavasszal a gyárban dolgozó kollégákat trénerré képeztük, hogy a SixBricks témáját el tudják vinni az ő többi kollégáiknak, és abban volt egy játék, hogy egy kis kockára írd fel annak az embernek a nevét, akit te ismersz, és valamilyen fogyatékosságban érintett és számodra fontos, ez lehet a szomszédod, vagy a gyermeked, vagy csak egy valaki, akivel mindig együtt utazol a buszon, írd föl, hogy ő ki, és a nap végére megpróbáltuk megkeresni az ő helyüket a gyárban. Hol tudnának ők dolgozni? Lehet, hogy a parkot gondozza, lehet, hogy a tálcát veszi el tőlem az étkezőben, és az is lehet, hogy a reklámarca lesz a LEGO termékeknek, mert egy szuper jó kommunikációs képességű ember. Szóval, hogy ezen jó elgondolkodni, hogy az a fogyatékos ember, akit már ismerek, ő vajon hogy tudna ebbe a közösségbe belépni. Nem úgy, hogy mindenkinek ugyanolyan helyet, hanem hogy mindenkinek a neki valót. Lehet, hogy most még nem létező pozíció, de hogy találtunk mindenki számára olyan lehetőséget, ahol igenis lehetne lehetősége.
Szerintem ez nagyon gondolatébresztő is, hogy ja!, amúgy a fogyatékos emberek szeretnének munkát vállalni, és nem szeretnének függő viszonyban lenni a társadalomban.
A: Ebben az is benne van, hogy hogyan tudjuk segíteni a másikat. A SixBricks-nél is arról van szó, hogy egy csapat hogyan tud együtt dolgozni, és lehet, hogy az első építésnél még totálisan mindenki csak magára koncentrál, hogy felrakja a kis tornyát, és meg se nézi, hogy a másiknak hogy tudna segíteni, de a második körnél, amikor már elindult róla egy kommunikáció, akkor lehet, hogy kicsit jobban átgondolják, hogy ja, lehet, hogy ahogy én szerettem volna segíteni, az egyáltalán nem segítség a másiknak. Lehet, hogy át akarod kísérni a látássérült embert az út másik felére, de ő egyáltalán nem azt akarja, vagy lehet, hogy neki az egyáltalán nem segítség.
Szerintem ez elég fontos, hogy hogyan tudunk az embereknek jól segíteni, hogy ne sajnáljuk őket, és hogy ne keltsük azt az érzést velük szemben, hogy kevesebbek, mint a többi ember, hanem beszélgessünk velük és kérdezzük meg tőlük, hogy mi a jó nekik?
V: Ezt hogyan tudjátok kommunikálni, és egyfajta társadalmi üzenetté formálni, hogy ez jelen van a LEGO céges kultúrában?
L: Első körben azt tudjuk a leginkább bemutatni (pl. gyárlátogatások során), hogy milyen az élet a gyárban, hogy milyen programokat csinálunk közösen a dolgozókkal, hogy hogyan tudnak a dolgozók játszani és a játékon keresztül új világokat megismerni. Fontos üzenet az számunkra, hogy a különféle országos szintű felmérések során, melyben azt vizsgálják, hogy mennyire vonzó munkahelyet kínál egy adott vállalat, a LEGO gyár mindig előkelő helyen végez.
Másrészt a munkavállalóink felé is fontosnak tartjuk, hogy megmutassuk mivel foglalkoznak a partnereink, mint például az egyesületetek. Ez persze megjelenik a külsős kommunikációban is, hogy milyen ügyekkel és társadalmi kérdésekkel foglalkozunk, mit tartunk fontosnak vállalati szinten. Bár Nyíregyháza nincs közel az egyesület székhelyéhez, de nagyon tetszik, hogy van egy jó kapcsolat az egyesület és a LEGO gyár között, és rengeteg klassz projektet sikerül megvalósítanotok, akár Nyíregyházán is. Ez szerintem nagyon fontos, hogy van egy ilyen együttélés.
Gy: Úgy érzem, hogy az egyesületünk és a LEGO Csoport között nemcsak papíron létezik a kapcsolat, hanem nagyon sok együtt töltött idő, fizikailag is együtt töltött idő és együtt gondolkodás, és szerintem ez egy nagyon unikális dolog. Ezt nagyon nagyra becsülöm, sokat terem mind a két oldalon, hogy valódi kapcsolat van. Sok olyan dolog van, amiben ti vagytok a tapasztaltak, ti tudjátok, hogy kockákkal mi mindent lehet, hogyan lehet megmozgatni gyerekeket, nekünk pedig egy teljesen más tudásunk, tapasztalatunk van, és ez a kettő együtt nagyon jól tud teremni.
Szoktunk ezen nevetni, hogy na, kimegy a nyíregyházi körre, de szeretünk menni. Ismerjük már a vonatmenetrendet, és a taxisok is megismernek minket. Lett egy kis helyi ismertségünk. Múltkor, amikor Andi elvitt minket ebédelni a nyíregyházi LEGO gyárban, már egy csomó ismerős arccal találkoztam, és ez szerintem tök jó dolog. Értékesek ezek a kapcsolódások. Inspirálnak és lehetőséget teremtenek, hogy mi is hathassunk másokra.