Az épületünk passzív, de mi annál aktívabbak vagyunk!

Miért hasznos a szemléletformálás? Kinek miért jó az inkluzív szemléletű nevelés, oktatás? Mit ad az óvodai csoportban vagy az iskolai osztályban a gyerekeknek és a szülőknek, szakembereknek?

Bevezető, avagy így kezdtük a szemléletformálást és itt tartunk most

Még fiatal szervezet voltunk, amikor egy adománygyűjtés keretében összekalapozott támogatásból elvittük a SPÉCI BARÁTAINK szemléletformáló foglalkozásunkat egy budapesti, 13. kerületi óvodába. Ezután egyre több csoporthoz hívtak minket, majd a kerületi egyesített óvodák vezetője arra kért minket, hogy rendszeresítsük a foglalkozásokat, és minden kisgyermek részesüljön benne, mielőtt iskolába megy. Emellett szükség szerint egyedi esetekben is tartunk foglalkozásokat, ilyen volt egy SMA-ban érintett, kerekesszékes kisfiú óvodai beilleszkedésének támogatása.

Szemléletformáló foglalkozásainkat 2025-től ingyenessé tettük. Célunk, hogy ne az intézmény vagy a szülők anyagi helyzetén múljon a csoport részvétele. A foglalkozások megtartása azonban ettől nem lett olcsóbb, ezért a Kötetlen Kötathlon elnevezésű kampányunkban december 3-áig azért gyűjtünk, hogy még több gyerekhez jussunk el ingyenes óvodai és iskolai szemléletformásainkkal.

Ebben a cikkünkben egy, az inkluzív nevelésben már élen járó óvodába látogattunk.

NÉVJEGYEK

Meséskert Tagóvoda

A budapesti, 13. kerületi Egyesített Óvodák Meséskert Tagóvodája befogadó szemléletű, a pedagógiai programja szerint integráló intézmény. Mind a 16 csoportban nevelnek néhány speciális nevelési igényű (testi, érzékszervi, beszéd-és enyhe értelmi fogyatékos, ép intellektusú autista, több folyatékosság esetén a halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő) kisgyermeket is. 

Herendi Hajnalka (a képen jobbra): óvodapedagógus és gyógypedagógus, jelenleg fejlesztőpedagógus a Meséskertben. Korábban dolgozott szegregált intézményben, középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekekkel is. Az együttnevelés a szívügye.

Tőrös Erika (a képen balra): óvodapedagógus, a 13. kerületben lakik és dolgozik, a Meséskert óvodában 2018 óta. Többféle speciális szükségletben érintett gyermekkel dolgozott már az évek folyamán. Mindegyikükhöz megtalálja a kulcsot.

Mitől különleges a kívül-belül sokszínű Meséskert Tagóvoda?

Hajnalka: A 2018-ban teljes átalakításon és bővítésen átesett épületünk építészeti díjat is nyert. Színes, világos, és passzív ház technológiával készült. Energiafogyasztása egy családi házénak felel meg, pedig nap mint nap 370-380 gyermeket és az őket nevelő pedagógusokat fogadja. Az épületünk passzív, mi azonban annál aktívabbak vagyunk! 

Az itt naponta megforduló több mint 400 embert közös nevezőre hozza az óvodánk alapszemlélete, a nagyfokú elfogadás, befogadás. 

Nemcsak a különböző SNI-s területekre gondolok, hanem a hátrányos helyzetű, a nem magyar anyanyelvű, vagy épp az időszakosan (pl. válás, gyász, betegség miatt) különleges bánásmódot igénylő kisgyermekekre is.

Az óvodánkban úgy segítjük az elfogadást, a beilleszkedést, hogy az egész csoportra, a közösségre fókuszálunk és nem az adott gyermekre. A sajátos nevelési igényű gyermekek esetében sem a diagnózist nézzük (ami vagy van, vagy nincs, esetleg épp folyamatban van), hanem az ő szükségleteit, vagyis azt, hogy mivel tudjuk elősegíteni a beilleszkedését, mit tehetünk azért, hogy jól érezze magát a csoportban ő is, és a többi gyerek is.

Milyen speciális szükségletű gyerekek járnak hozzátok, és hogy segítitek őket?

Erika: A csapatunk jelenleg nagycsoportos, és különösen sokszínű. Van autista kisgyerek, van beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel élő (BTMN) gyermekünk, van olyan csoporttag, akinek nem magyar az anyanyelve, van beszéd- illetve értelmi fogyatékos, van mozgásában kissé korlátozott gyermek, korábban pedig cukorbeteg kislány is járt hozzánk. 

De mindenkinek van speciális szükséglete! A „címkék” tehát önmagukban nem sokat mondanak az egyes gyerekekről, a legfontosabb, hogy felmérjük, az adott gyermeknek milyen támogatásra van szüksége.

A fejlesztési javaslat, amit a papírral a szakembertől hoz a gyerek, inkább irányt mutat, de a próbálkozások által fog kiderülni, mi működik és mi kevésbé. Sokféle módszerrel igyekszünk a beilleszkedésüket és a mindennapjaikat könnyebbé tenni, mindezt anélkül, hogy kimondanánk, ezt vagy azt most azért tesszük, mert XY-nak szüksége van rá. A legtöbb esetben ugyanis az a módszer vagy eszköz, amit az egyik kisgyerek támogatására hozunk be, sok más gyereknek is hasznos. Lehet, hogy az egyikük alátétet visz magának az étkezésekhez, mert azon tudja elrendezni az evőeszközöket és ez neki segítség. Más is használhat ilyet, ha tetszik neki a dolog.

Folyamatábrák az óvodában

Erika: Például a napirendi kártyákat általában az autizmusban érintett személyek támogatására használnak. De ezek a kártyák, vagy az egyes tevékenységek rajzos folyamatábrái nemcsak a spéci gyerekeknek segítenek az eligazodásban, a tevékenységváltásban, hanem a többieknek is.

Kiscsoportban, amikor még mindenkinek újak az óvodai helyzetek, és a gyerekek gyakran várnak megerősítést, együtt is sokszor odamegyünk a táblához, megnézzük az ábrákat, el is mondjuk, melyik tevékenység melyik után következik. Később van, akinek már elég, ha csak odapillant és megkapja a választ, más pedig igényli, hogy reggelente vegyük végig: most megérkeztél, reggelizünk, utána választhatsz, mivel szeretnél játszani stb. A képek fontosak a nem magyar anyanyelvű gyerekek eligazodásában, biztonságérzetének megteremtésében is. Miközben nézzük az ábrákat, ki is mondjuk, milyen fogalom tartozik hozzájuk, így később már ők is összekapcsolják a képeket a magyar kifejezéssel.

Hajnalka: A képek máskor is segítenek. Egyszer egy vak kisgyerek érkezett a csoportomba. Felkészítettük előtte a többieket, beszélgettünk róla és arról, hogy tudunk neki segíteni. Kialakítottunk egy olyan polcot, ahová összegyűjtöttük azokat a játékokat, amelyekkel ő is szívesen játszik. Nem az ő polca volt, más is használhatta azokat a játékokat, de fontos volt, hogy mindent pontosan ugyanoda tegyünk vissza. Ez eleinte nehezen ment. Beszélgettünk róla, hogyan tudnák pontosabban, és jött az ötlet, hogy rajzoljuk rá a polcra, mi hova való. Végül lefényképeztük a tárgyakat és a polc élére szépen felragasztottuk a képeket. Mindenki számára jó megoldás született.

Könnyen átlátható, mi hova való

Sőt, ez az ötlet elterjedt más csoportokban is annak ellenére, hogy ott nem volt vak kisgyerek. Mert mindenkinek egyszerűbb, könnyebb, egyértelműbb lett így az elpakolás, a gyerekek szívesen fogadták az újítást. Általában is úgy van, hogy 

az eszközöket mindig az használja, akinek az jó, nem (csak) az, akinek (elvileg) készült.

Hogy zajlik az érzékenyítés az ovis csoportokban?

Hajnalka: Mivel mi a pedagógiai programunkba illesztettük az érzékenyítést, nálunk a befogadás, az elfogadás megteremtése a három nevelési éven át folyamatos. Rendszeresen tartunk tematikus napokat, heteket is, amikor egy-egy fogyatékosságra fókuszálunk. Nagyon fontos megjegyeznem, hogy soha nem az esetleg érintett gyermek van a középpontban, hanem maga a fogyatékosság. Legutóbb például bolti vásárlást szimuláltunk: a gyerekek kipróbálhatták különböző fogyatékossággal átélni a helyzetet. Aki szeretett volna, zsebre dugott kézzel próbálkozott, vagy választhatott egy eszközt. Volt, aki szemtakaróval, más homályosított szemellenzővel, többen kerekesszékkel „vásároltak”. Ezúton is köszönjük az eszközök kölcsönzését az egyesületnek!

A játékok során soha nem az esetleg érintett gyermek van a középpontban, hanem maga a fogyatékosság

A látható fogyatékosságokkal kapcsolatban könnyebb az elfogadás, de szükség van a láthatatlan sérültségekkel kapcsolatos ismeretbővítésre, toleranciára is, ezért megrendezzük a Tolerancia hetét is. Az óvodapedagógusok válogathatnak a tevékenységkínálatból, amelyek leginkább a szenzorosság és az ingertúlterhelés témáját járják körül. 

A berendezés, az eszközök szintjén mi segíti még az inklúziót?

Erika: A csoportszoba elrendezésénél fontos szempont volt, hogy legyen egy nyugisabb rész, ahová szükség esetén bárki elvonulhat, megpihenhet, akár könyvet nézegethet, vagy ketten-hárman szerepjátékot is játszhatnak. Ezen belül van egy kis nyugi-kuckónk is, ami még teljesebb elvonulási lehetőséget kínál, ha egy kisgyermek túltelítődne ingerekkel. A 13. kerületi Önkormányzat jóvoltából minden csoportpárnak rendelkezésre áll egy szenzoros sátor is, amely kellemes fényekkel is segíti a megpihenést. 

Nagyon jól tudjuk használni a szintén az Egyesített Óvoda által biztosított zajszűrős fülvédőt, ha valaki csendre vágyik, illetve a fejhallgatót, aminek segítségével megnyugtató zenét hallgathat az, akinek arra épp szüksége van. A fejhallgató akkor is jól jön, ha a nem magyar anyanyelvű kisgyereknek szeretnénk anyanyelvű mesét mutatni addig, amíg a többiek egy hosszabb magyar mesét hallgatnak.

Hajnalka: Sok csoportban használjuk az ún. visual timer órát, amit csak simán órának hívunk, de ez egy speciális szerkezet, ami a hátralevő időt mutatja a következő történésig. Be tudjuk állítani, hogy mondjuk, 20 perc múlva megyünk az udvarra, az óra elkezd „visszaszámolni”, egy egyre keskenyedő színes körcikk mutatja, hogy hogy telik az idő, amikor pedig „lejárnak” a beállított percek, csilingel vagy fénnyel jelez. 

Erika: Van aki kihívásnak veszi, és például öltözködéskor versenyez az idővel, van, akinek jó támpontot jelent, amikor nagyon várja a következő tevékenységet, és persze olyan gyerek is van, akit zavar, de vele megbeszéltük, hogy ne nézze, ha nem szeretné.

A visual timer nevű óra, avagy a látható idő

A különleges eszközök használatára nem féltékenyek a gyerekek?

Hajnalka: Nem, mert érzik, hogy annak a társuknak, akinek erre szüksége van, nem kiváltság az, hogy bemehet a sátorba, vagy megkaphatja a fejhallgatót, hanem fontos ahhoz, hogy megnyugodjon. Tudják, hogy mindenkinek jó lesz, ha segítünk neki megnyugodni.

Erika: 

A gyerekek felismerik egymás speciális szükségleteit. 

Ha például egy figyelemzavarral küzdő gyereknek nehezen megy az öltözködés, segítünk neki – mi is, meg sokszor a társak is. Természetesen nem öltöztetjük fel, csak annyit segítünk, amennyi feltétlen szükséges. Például biztatjuk azzal, hogy melyik ruhadarab következik, vagy kipipáljuk, hogy melyiket vette már föl. A többiek nem követelnek maguknak pipákat, érzik-tudják, hogy a társuknak viszont szüksége van erre a visszajelzésre. Sőt, ők is segítenek neki, mert tudják, hogy csak együtt indulunk ki az udvarra. Segítenek megkeresni az elkallódott sapkát, vagy figyelmeztetik, hogy ne felejtse el a sálat. Aztán együtt örülünk, hogy indulhatunk az udvarra.

Ha szívesen tanulnál a közösségi menedzsmentről inkluzív helyzetben, azaz te is szeretnéd tudni, hogyan működik jól a timer, a napirend és még egy sereg eszköz, akkor jó hírünk van, hamarosan az egyesülettől is tanulhatsz ilyet. Figyeld híreinket, iratkozz fel hírlevelünkre, a weboldalunk alján lévő mezőben!

Hogyan segítik társaikat a kicsik a számukra nehezebb szituációkban?

Erika: A gyerekek sokat fejlődnek egymás megértésében. Néha szó szerint is. Van, hogy a társak hamarabb megértik azt a gyereket, akinek nehezített a beszéde vagy beszédfogyatékos, ilyenkor segítenek, tolmácsolnak nekünk. Ugyanígy ráéreznek arra is, hogyan segíthetnek idegen anyanyelvű társuknak. Ha látják, hogy tanácstalan, mit kéne csinálni, akkor elmutogatják neki a következő lépést. Vagy megfogják a kezét és odavezetik a folyamatábrához vagy arra a helyre ahol éppen teendő van.

Észrevétlenül lesik el a működő technikákat, megfigyelik, mi válik be és alkalmazzák. 

Van például, aki rendszeresen hangosabban beszél, s amikor ez másokat zavar, előfordul, hogy valaki odamegy hozzá és finoman, a szája elé téve az ujját, szó nélkül kéri, hogy legyen csendesebb. 

Szituációs játék

Melyek a legnehezebb helyzetek és hogy tudjátok felkészíteni a gyerekeket rájuk?

Erika: Az érzelemkifejezés a legnehezebb terep szerintem. Olyan szerencsések vagyunk, hogy az egyik kolléganőnk, Pintér Krisztina kifejlesztett egy azóta már mások számára is elérhető módszert, a Csillagtündért. A segítségével a gyerekek megtanulják kifejezni az érzéseiket, reagálni mások érzéseire, beleérezni magukat mások helyzetébe. De természetesen ezen kívül is folyamatosan beszélünk, beszélgetünk a gyerekekkel az érzéseikről és szociálisan elfogadott érzelemkifejezési módokra tanítjuk őket. Amikor csak lehet, „kihangosítunk”: a játék során kimondjuk, hogy XY most megmakacsolta magát, Z most szomorú amiatt, hogy... Eleinte ezeket mi mondjuk ki, de hamar ráéreznek a gyerekek is, és egyre ügyesebben fogalmazzák meg, hogy ők maguk, vagy a másik mit érez, érezhet.

Hajnalka: Nemcsak a saját érzelmeiket kell megtanulniuk detektálni, hanem azt is, hogy ne felejtsék el azt megfelelő formában a másik tudomására hozni. Ha valaki odajön hozzám, hogy XY lerombolta a váramat, akkor meg szoktam kérdezni, hogy szólt-e már neki. Mert lehet, hogy az illető észre se vette, mit okozott. 

A legélesebb helyzetek azok, amikor zavarja az egyik gyermek a többieket, vagy bántalmaz is másokat, esetleg dühében kárt okoz. Ha szükséges, ilyenkor egy kicsit kivisszük a gyermeket a csoportból, a többieknek biztonságos közeget teremtve. Aztán amint lehet, mindenkivel átbeszéljük a történteket. Ilyenkor a csípek-rúgok-harapok után (de legjobb, ha már helyette) megfogalmazzák, hogy mérges vagyok rád, mert… vagy rosszul esett nekem az, hogy… És azt is megbeszéljük, mit lehetett volna másképpen.

Erika: Nagyon sokféle konkrét módszert tudunk alkalmazni ilyen helyzetekben, például a drámajátékok különféle fajtáit, vagy a persona doll módszert (amikor egy baba az ő elképzelt óvodájában megesett történésekről „beszélget” az erre kiképzett óvónővel és a gyerekekkel). Szerencsére nagyon sokféle képzésen tudunk részt venni, a pedagógusgárda nyitott és szívesen hozunk be új módszereket.

A tolerancia és odafigyelés a spéciségek iránt milyen előnnyel jár később a gyerekek életében?

Erika: Abban, hogy mennyire árnyaltan fogalmazunk, élethosszig lehet fejlődni. Annak, hogy dühös vagyok, ezer árnyalata lehet, és ezer oka, amit szintén jó, ha meg tudok fogalmazni. Ebben mi magunk is folyamatosan fejlődünk.

Hajnalka: A közösség együttélése, működése szempontjából létfontosságú, hogy a negatív érzéseket kell tudni kezelni, a gyerekeknek meg kell tanulniuk uralkodni magukon. 

Ha megtanulja, hogy a dühét máshogy is kezelheti, minthogy szétrúgja az óvodai bútort, akkor felnőttként sem veri majd szét a buszmegállót, ha elmegy az orra előtt a busz. 

Itt valós helyzetek sokaságán (ami lehet a gyerekközösségen belüli konfliktus, vagy akár a nevelők közötti nézeteltérés, véleménykülönbség is) tapasztalhatnak meg egy csomó technikát, amit aztán később, tudattalanul is alkalmazni tudnak.

Van az óvodánknak például egy jutalmazás-jóvátételi protokollja: ha valaki megbánt mást, vagy rosszat tesz neki, akkor jóvátétele van, ami nem egy szimpla bocsánatkérés, hanem egy felajánlás, amivel „munka van”. Akár olyasmi, hogy megágyaz vagy megterít a másiknak, esetleg következő alkalommal a segítője lesz valamiben. A nagyok már ügyesen és jó érzékkel maguk határozzák meg a „jóvátételt”. Ez nagyon hasznos lesz később is.

A családok számára milyen hozadéka van annak, hogy a gyermekük inkluzív szemléletű óvodába jár?

Hajnalka: A gyerekek nagyon könnyen viszik át a megszerzett tapasztalataikat más helyzetekbe. Most egy valamiben spéci gyereket lát maga mellett. Otthon meg fogja látni a nagymamáját, aki már nem mozog úgy, vagy az anyukáját, amikor elvágja az ujját véletlenül, vagy ő maga éli át, hogy milyen érzés, ha nem hall jól, amikor begyullad a füle... És még sorolhatnám, rengeteg élethelyzetben jöhet elő az a tapasztalat, amit az óvodában megszerzett.

A családok szemléletformálását közvetlenebb módon is elősegítjük, tematikus szülői értekezleteket tartunk, például a konfliktuskezelésről. 

Vannak szülők, akik kifejezetten a befogadás miatt szeretnék ide hozni a gyermeküket, hogy a kicsik már ebben a fogékony korban találkozzanak a sokszínűséggel, tanulják meg az elfogadást, az együttműködést, a segítés jó módját.

Ha a csoportba vagy az osztályba érintett gyermek jár, fontosnak tartjuk minden felnőtt résztvevő edukációját is, így ajánljuk az érintett és a nem érintett gyerek szüleinek, valamint a szakembereknek is a Hintalovon Akadémia új, ingyenes, online tananyagát, amelynek fejlesztésében egyesületünk munkatársai is részt vettek. A MINDEN GYEREK EGYFORMÁN KÜLÖNLEGES című tananyag az integráció teljes folyamatára fókuszál három fiktív példán keresztül. A tananyagot bővebben ebben a cikkünkben mutattuk be. 

Az Egyesület az Inklúzióért fejlesztő, érzékenyítő programjai közül melyekkel találkoztatok már?

Hajnalka: Kollégáink közül páran elvégezték a gyógypedagógusoknak szóló felkészítőt a My story programhoz és megkaptuk a szociális történeteket (mesék formájában) és a csodás LEGO DUPLO készleteket is. Belső tudásátadás keretében további kollégák is elsajátították az eszköz használatát és időnként elővesszük, főleg, de nem kizárólag autizmusban érintett gyermekek fejlesztése, integrációjának elősegítése kapcsán.

A My Story program LEGO készletei használat közben

A készletet külön tároljuk és külön, meghatározott alkalmakon játszunk vele, világjátékot, szerepjátékot. Jó jön akkor is, ha konkrét nehézség merül fel a csoportban, amit ezzel az indirekt módszerrel könnyebben fel tudunk dolgozni. Olyan is előfordult már, hogy az egyik kislány ezáltal nyílt meg igazán, a figurák és helyzetek által derült fény rá, hogy mi foglalkoztatja őt, mi okoz neki nehézséget, és ezután sokkal könnyebben tudtunk neki segíteni.

Erika: Mi több másik csoporttal együtt kipróbáltuk, részt veszünk a Fejderítő szemléletformáló játék tesztelésében, továbbfejlesztésében. Nagyon tetszenek a különböző fogyatékossággal élő gyerekkarakterek, könnyen tudunk a csoportban beszélgetni róluk. Épp a mai egyik foglalkozáson fognak a gyerekek megismerkedni a játékbeli Vadkörte csoport egyik tagjával.

A Fejderítő nevű szemléletformáló játék néhány karakterkártyája

Hajnalka: 

Azt gondolom, bármely foglalkozáson, szemléletformáló játékban vesznek is részt a gyerekek, azzal nemcsak ők, de az intézmény egész közössége, valamint a családok is csak jól járhatnak. 

És a társadalom is. Akkor nem hallanék olyan bántó, megbélyegző mondatot, amit nemrég az utcán az óvoda előtt, hogy “Nem hozom ide a gyerekemet, mert ide autista gyerekek járnak!”

Kötetlen Kötathlon elnevezésű kampányunkban 2025. december 3-áig azért gyűjtünk, hogy még több gyerekhez jussunk el ingyenes óvodai és iskolai szemléletformásainkkal.